Komolyan mondom, remekül szórakoztam. Fura egy mechanizmus, mégis működik: ha egy amerikai alkotás arcon köpi amerikát, azt imádják a nézők. Hogy miért általánosítok? Nézzétek csak meg, hányadik a Harcosok klubbja az Empire magazin "Minden idők 500 legjobb filmje" listáján. Igen, a lap amerikai. A War, Inc. minden ízében filmszatíra, akkora pofonokat és seggberúgásokat oszt a globalizációnak, hogy azokat minden valamirevaló aktivista megirigyelhetné. Lehet, hogy naivság, de írásomban figyelmen kívül hagyom a miért-et, és igyekszem a hogyan-ra koncentrálni.
John Cusack egy kitalált nagyvállalat bérgyilkosaként (!) utazik egy kitalált arab országba, hogy a vállalat érdekeinek megfelelően végezzen egy dúsgazdag emírrel, ezzel kirobbantva egy jó kis háborút. A cégnek ez azért fontos, mert főleg fegyvergyártásból származnak a bevételei. Nem tudom eldönteni, hogy tankokra ételreklámot tenni az év legnagyobb pofátlansága, vagy legszatírikusabb húzása. Merthogy a kitalált étteremlánc ugyanúgy jelen van Turakisztánban, mint a Coca Cola, vagy a Britney Spears másolat popsztár. Kaotikusak az állapotok, az ember az egyik pillanatban még arab haverjával hamburgert majszol és a szexi Yonica Babyyeah-ről beszélget, (Hilary Duff) a következőben leröpül a feje egy kézigránáttól. A slussz poén, hogy ezen a kutya sem csodálkozik.
Cusack nálam az abszolút kedvencek közé tartozik, és aki így van ezzel, annak nem okoz csalódást. Kiégett, irónikus bérgyilkos, aki meglehetősen instabil idegileg, de ha helyzet van, gond nélkül intéz el 6 fegyveres embert fél perc alatt. Az a durva a filmben, hogy az egyik pillanatban még egy komikus jelenetben vagy, ahol Dan Aykroyd a vécén ülve adja ki a feladatot a hősnek, a következőben science fiction-be illő fegyvereket látsz egy személyautó tetején (buy now!), ezt pedig bármikor követheti egy precízen megkoreografált verekedős rész. Ezért is nehéz kicsit befogadni a filmet, mert néha nem tudom, tulajdonképpen mit is látok, mi volt az alkotók célja.
Szerintem Joshua Seftel rendező egy olyan középutat akart találni filmjével, ami eddig nem létezett. Akció, melankólia, csípős humor, altáji humor, kemény globkrit és mind azonos szinten állnak! Kérdés, hogy sikerült-e a rendezőnek megvalósítania az elképzeléseit? Én azt mondom, a több szempontból is hasonló Southland Tales-nél jobb, élvezhetőbb filmet készített. Hiszen a szereplőket (Marisa Tomei-vel és Joan Cusack-kel együtt, aki a valóságban John testvére) ingencsak lehet kedvelni. Én még azt is meg tudtam bocsátani a filmnek, hogy a vége egyszerűen le van csapva, mint egy fej: a rakéta miért is ne hibásodna meg az utolsó pillanatban... Ja persze, hogy a jók győzzenek...
Nagyon szerettem, durva „hibák” ide, vagy oda.
John Cusack egy kitalált nagyvállalat bérgyilkosaként (!) utazik egy kitalált arab országba, hogy a vállalat érdekeinek megfelelően végezzen egy dúsgazdag emírrel, ezzel kirobbantva egy jó kis háborút. A cégnek ez azért fontos, mert főleg fegyvergyártásból származnak a bevételei. Nem tudom eldönteni, hogy tankokra ételreklámot tenni az év legnagyobb pofátlansága, vagy legszatírikusabb húzása. Merthogy a kitalált étteremlánc ugyanúgy jelen van Turakisztánban, mint a Coca Cola, vagy a Britney Spears másolat popsztár. Kaotikusak az állapotok, az ember az egyik pillanatban még arab haverjával hamburgert majszol és a szexi Yonica Babyyeah-ről beszélget, (Hilary Duff) a következőben leröpül a feje egy kézigránáttól. A slussz poén, hogy ezen a kutya sem csodálkozik.
Cusack nálam az abszolút kedvencek közé tartozik, és aki így van ezzel, annak nem okoz csalódást. Kiégett, irónikus bérgyilkos, aki meglehetősen instabil idegileg, de ha helyzet van, gond nélkül intéz el 6 fegyveres embert fél perc alatt. Az a durva a filmben, hogy az egyik pillanatban még egy komikus jelenetben vagy, ahol Dan Aykroyd a vécén ülve adja ki a feladatot a hősnek, a következőben science fiction-be illő fegyvereket látsz egy személyautó tetején (buy now!), ezt pedig bármikor követheti egy precízen megkoreografált verekedős rész. Ezért is nehéz kicsit befogadni a filmet, mert néha nem tudom, tulajdonképpen mit is látok, mi volt az alkotók célja.
Szerintem Joshua Seftel rendező egy olyan középutat akart találni filmjével, ami eddig nem létezett. Akció, melankólia, csípős humor, altáji humor, kemény globkrit és mind azonos szinten állnak! Kérdés, hogy sikerült-e a rendezőnek megvalósítania az elképzeléseit? Én azt mondom, a több szempontból is hasonló Southland Tales-nél jobb, élvezhetőbb filmet készített. Hiszen a szereplőket (Marisa Tomei-vel és Joan Cusack-kel együtt, aki a valóságban John testvére) ingencsak lehet kedvelni. Én még azt is meg tudtam bocsátani a filmnek, hogy a vége egyszerűen le van csapva, mint egy fej: a rakéta miért is ne hibásodna meg az utolsó pillanatban... Ja persze, hogy a jók győzzenek...Nagyon szerettem, durva „hibák” ide, vagy oda.
A továbbiakban pedig jöjjön néhány olyan kategória, amelyben nem tudom abszolút győztest hirdetni, így a legjobb hármat fogom kiemelni, sorrendiség nélkül.
Leredetibb gonosz:
A lista itt zárul, bár bizonyára lehetne még hozzátenni, de most be kell érni ennyivel, amíg meg nem érkezik Ferci évértékelője. Addig is kellemes filmbámulást mindenkinek!
