A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kaland. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kaland. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 20., hétfő

Elindult a második fázis!


Shane Black: Vasember 3

Birtokunkba került egy hangfelvétel, az alábbiakban ennek írásban rögzített anyaga olvasható. A felvételt a 20th Century Fox kémei juttatták el szerkesztőségünkbe, egy Na’vi-fej alakú pendrive-on. Az adathordozón a következő txt file is mellékelve volt: „Csak a miheztartás végett: Mr. Cameron a felvétel meghallgatása óta bezárkózott az irodájába és új kamerarendszer fejlesztésébe kezdett!”

Elhangzott egy ismeretlen konferenciateremben, hónapokkal Bosszúállók bemutatása után.

Hölgyeim és Uraim! Szeretettel köszöntöm Önöket a Disney és a Marvel kis- és középvezetőinek zártkörű ülésén! Mit is mondhatnék. Többéves megfeszített munkánk eredményei messze felülmúlták a várakozásokat. Nem éppen vagyunk az a cég, amely nem értékeli nagyra az egyéni teljesítményeket, de erre a kiosztott prémiumokból valószínűleg már mindannyian rájöttek. Én legalábbis nem találkoztam panaszos hangokkal. (Halk kuncogás.) Minek kerteljünk. Lemostuk a színről Harry Pottert, lealáztuk A Gyűrűk Urát, hogy A sötét lovagot már ne is említsem. Bevételi mutatóink az egekbe röpítettek minket! Büszkén üdvözölhetjük a Bosszúállókat a milliárdosok klubjában, méghozzá a képzeletbeli dobogó harmadik fokán! (Pohárcsörgés, zsivaly.) Zárójelben jegyzem meg, valamit igazán kezdenünk kéne már az Avatarral, meg James Cameronnal. (Nevetés.) De nem csupán azért vagyunk ma itt, hogy ünnepeljünk, hiszen birodalmunk jövőjéről lesz szó. A Marvel filmuniverzum kibővített, második fázisával, melynek pillérei a Vasember 3 (2013), a Thor 2 (2013), az Amerika Kapitány 2 (2014), illetve Galaxis Őrzői (2014), nem fogjuk alábbadni, és ha előbb nem, a 2015-ös Bosszúállók 2-vel letaszítjuk a trónról ezt az öntelt kékmacska-imádó Cameront! (Üdvrivalgás.)

Egy kellemes vacsorán vagyok túl, melyet Shane Black, a Vasember 3 rendezőjének társaságában töltöttem. Lázasan folyik a munka, állandó személyes felügyeletem alatt. Tony Stark karakterét tovább árnyaljuk. Miután kis híján belehalt a new yorki ütközetbe és szembesült az idegen világok harcosainak erejével, Tony szorongó figuraként tér vissza a vászonra. Első látszatra ugyanaz az öntelt ficsúr lesz, akit imádott a közönség, de éjszakánként nem tud aludni, újabb páncélokat készít magának, egyre jobban félti kedvese, Pepper életét, és ez a felelősségérzet elkezdi felemészteni őt. Nagyszerű kiinduló helyzet, már Shane-t is vállon veregettem! És itt, amikor hősünk mélyponton van, be kellett hoznunk egy igazi nagyágyút! Bumm, megérkezik Mandarin, Stark egyik legerősebb képregényes ellenfele, a Tíz Gyűrű Terrorszervezet vezére. Hogy mennyire kemény ellenfél Mandarin? Nos, egy tavalyi felmérésünkből kiderült, hogy a szuperhősfilmek nézői egészen oda vannak a törött maszkok látványától, és ebben végre nálunk is részük lehet!

Na, azért minket sem ejtettek a fejünkre! A jól bevált recepten nem fogunk változtatni, a Vasember ugyanaz a pofátlanul vicces zseni marad, akinek megszoktuk, a film pedig habkönnyű és pörgős, a sötét tónusokat elég lesz majd az előzetesekben hangsúlyozni. – Egyébként nagyon szeretném, ha a Thor 2 első trailerében is lenne egy kép, ahol a hős rezignáltan térdre rogy, de ez persze a jövő zenéje. Ezen a ponton, a törött maszk után még nincsen ám vége a nézők kényeztetésének! Az új filmünk tele lesz finom kis fordulatokkal. Sőt, a Ben Kingsley által nagyszerűen megformált Mandarin maga is egy jókora fordulat lesz. A tányérjuk alatti cetliken elolvashatják, mire gondolok. (Hümmögés.)

Sokat gondolkodtunk a páncél továbbfejlesztésén, hiszen az új dizájn nem pusztán a Happy Meal mellé járó ajándékfigurák miatt fontos. Na jó, azért is. Talán mindannyian tudják, hogy a képregény bizonyos részeiben Tony képes az idegrendszerével irányítani a vasruhát. Örömmel jelentem be, grafikusaink lázasan dolgoznak ennek az apró alkatrészekből magától összeröppenő páncélnak a megvalósításán. Az első tesztfelvételek alapján azt kell, hogy mondjam, zabálni fogja a nép! Ahogy azt az újítást is, hogy Tony néhány akciójelenetben úgy váltogatja majd a páncélokat, mint a láncdohányos filmproducer a cigarettát. Ne ijedjenek meg, rágyújtani ebben a filmben senki nem fog, de még a hősre oly jellemző whisky-s poharat is sikerült mellőznünk, részben szülői kérésekre. Reméljük az öregebb geekeknek ez nem fog feltűnni.

Hölgyeim és Uraim, Shane Black Vasemberét úgy fogjuk meghirdetni, mint a trilógia legsötétebb darabját, tele pátosszal és küzdelemmel. Aztán, miután fölkeltettük az érdeklődést a film iránt, a rajongók mégis ugyanazt a laza, imádnivalóan öntelt Starkot fogják kapni, akit már megszoktak. Ez kérem a tökéletes recept, a kombináció, melyben a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Azt kérdezik tőlem, hogyan tovább? Chris Hemsworth-szel tegnap forgattunk le a jelenetet, melyben Thor vicsorítva sárba rogy az esőben. Ettől persze még ugyanaz a Thor lesz ő is, akit a nézők annyira szeretnek. Köszönöm Szépen! (Tapsvihar.)

2013. május 6., hétfő

Tom Cruise és a világvége II.

megjelent: 2013. április 22-én a Kortárs Online-ban

Hollywood bármennyire is bízik a stúdiók raktáraiban tonnaszámra felhalmozott „tűzijáték-állományban”, a mozirajongókat azért nem olyan könnyű megvezetni. Ma már senki sem fog hasra esni a gonosz idegen civilizáció által átfazonírozott amerikai látképtől a mozivásznon. Márpedig a főszereplő, Jack Harper (Tom Cruise) finoman minimalista, szuperfejlett repülő szerkezete többek között elsiklik a lerombolt Pentagon, az Empire State Building, de egy jelenetben még a Szabadság-szobor letört karja mellett is.

A cikk itt folytatódik.

2011. május 17., kedd

Tintin előzetes (2011)

Megérkezett végre Spielberg legújabb filmjének, a Tintin-nek az előzetese, mely egy (Amerikában alig ismert!!!) belga képregényen alapszik. Tudni lehetett, hogy egy "újabb valódinak látszani akaró animáció" lesz ebből, és nekem egyelőre úgy fekszik a leányzó, hogy tényleg az lett, semmi több.

2011. április 5., kedd

Green Lantern 4 (!) perces előzetes

Elsőre gagyinak tűnt, most meg már igazán nem tudom eldönteni, hiszen ez a négy perc egészen grandiózus. Vajon lehet majd igaziból is nevetni Reynolds poénjain, vagy inkább csak kínosan somolygunk?

2011. március 11., péntek

Super 8 trailer (2011)

Egyrészt Spielberg, másrészt Abrams, harmadrészt űrlénybuzi vagyok, A Harmadik típusú találkozások pedig az egyik kedvenc filmem (akad itt E.T. hangulat is bőven, meg persze a korszak is stimmel).
A Super 8 az eddigi infók szerint az összes fent említett összetevőből lett gondosan összegyúrva, hogy kisfiúként szögezzen a bársonyszékbe engem egy kellemes délutánon (vagy estén) 2011 nyarán. Cefetül várom.

2011. február 11., péntek

X-Men: First Class trailer (2011)

Magneto és Xavier fiatalon? Rakétaválság? A béke soha nem volt lehetséges út? Lássuk az első osztályos x-menek bemutatóját!

2010. november 15., hétfő

Az vesse rám az első követ

aki egy pillanatig sem szórakozott remekül a 2012-n. Emmerich bátran nyúl az irónia eszközéhez, s ha más nem is, ez mindenképpen dícséretes dolog, a film legnagyobb vonzereje mégis a nagyszerű látvány. A HD-s újranézésem okán karattyolok most róla. Ez a homemade trailer tökéletesen összefoglalja, miről van itt szó:

2009. december 29., kedd

Évzáró 2009 - A legjobbak

Habár pár nap még hátravan az évből (néhány film is vár még a lejátszóban), következzenek most a 2009-es év legjobb filmjei a Nem Csak Mozis Blog szerint. (A külföldi "straight to DVD" megjelenéseket is ide számítva.) A magyar cím jútúb linket, az angol pedig imdb profilt rejt.

A bombaszakértő (The hurt locker)
Megrendítően hiteles dráma arról a - már a Szarvasvadász által is körüljárt - jelenségről, hogy a katona mindig is katona marad, soha nem tud visszatérni a régi kerékvágásba. A film legerősebb jelenetében a sivatag közepén órák óta várakozó kiszáradt szájú mesterlövészek zacskós gyümölcslevet bontogatnak, fél szemüket az ellenségen tartva. Nem történik semmi, mégis szinte tapintható a feszültség. Mindez egy női rendezőtől, akinek a Holtpontot is köszönhetjük.

Ki nevet a végén? (Funny People)
Apatow új filmje humorban és tabudöntögetésben is visszafogottabb, ez pedig kifejezetten jót tesz neki. Úgy enged betekintést a stand up comedy világába, ahogy eddig csak nagyon kevesen. A cselekményben rejlő tragikumot pedig nem nyálasan tolakodva nyomja a képünkbe, hanem a legfinomabb iróniával szervírozza.

Avatar (Avatar)
Cameron jött, nagyot mondott, és - az eddigi kimagasló bevételi mutatók szerint - győzött. Megint. Az Avatar tényleg lehetne sokkal jobb film is, amit nagyon sajnálunk, de a közepes forgatókönyv ellenére is csípőből hozza azt az élményt, amit egy monumentális kalandfilmtől 2009-ben elvárhatunk. Technikai mérföldkő, a technika pedig szerves része a filmnek. Lumiére-ék is technikai mérföldköveket fektettek, nem azonnal kimagasló műalkotásban gondolkodtak. Talán a következő felvonás meghozza az osztatlan kritikai sikert is, ahogy anno a Terminátornál?

Fel! (Up)
A Pixar sem tud hibázni. A vén Carl Fredricksen és az esetlen Russell léggömbös kalandját (is) átjárja az emberség. Ráadásul az Up-pal egy olyan fontos kérdésre is megfelelő érzékenységgel terelődik hangsúly, mint az elmúlás. Ahogy ez lenni szokott, a nyikorgó olvasólámpás cég filmje köröket ver a többi idén megjelent animációra.

District 9 (District 9)
Neill Blomkamp elsőfilmes rendező (nem egyetlenként szerepel a listán) vagány fickó, akciófilmet faragott egy aktuálpolitikai helyzettel kacérkodó történetből. Amiért helye van a listán, az a remek egyensúly. A jó sci-fi mindig is az aktuális problémákra reflektál (Asimov és a többiek), esetünkben pedig a remek látvány és az izgalmas körítés sem rombolja le, nem teszi másodlagossá az alkotás morális értékeit.

Star Trek (Star Trek)
J.J. Abrams nem kerített fenenagy felhajtást a mítosz újraélesztése köré, egyszerűen forgatott egy minden eddiginél pörgősebb és dögösebb Star Trek filmet. Hasonlóan izgalmas és az eredetivel merészen szembeforduló rebootról csak őfelsége kedvenc titkosügynökének kiszőkítése kapcsán beszélhettünk mostanában (A Batmant azért nem említem, mert abból a Tim Burton féle is eléggé odavágott).

Hold (Moon)
Duncan Jones (ő a lista másik elsőfilmes rendezője) mélyen meghajol a sci-fi nagyjai előtt. Dolgozatán nehéz hibát találni. A Hold páratlanul klausztrofób hangulatáért az apró részletekig kiagyalt makettek és Sam Rockwell sziporkázása egyaránt felel. Sőt, sikerül új kontextusba helyeznie már korábban is látott epikus jeleneteket, képeket (Ürodüsszeia ezerrel).

Gyakran ismételt kérdések az időutazásról (Frequently Asked Questions About Time Travel)
A gyér költségvetést, a viszonylag ismeretlen színészeket és tolakodóan hosszú címet látva nem is sejthettük, hogy Gareth Carrivick filmjében üdvözölhetjük majd az év legjobb komédiáját! Sci-fi rajongók előnyben (a toalettbéli Vissza a jövőbe utaláson majd' elcsöppentem), de az is biztos, hogy ennyire szerethető figurákat Simon Pegg és Nick Frost kalandozásai óta nem kaptunk az angol filmgyártástól.

A Nyár napjai ((500) Days of Summer)
Nem csak álmodozó lelkű srácoknak, de elsősorban mégiscsak nekik kötelező ez a fantasztikus film. Könnyedén és őszintén beszél szerelemről, kapcsolatokról. Csak akkor válik mézesmázossá, amikor az a valósággal összefér, néhol pedig kifejezetten szívszorongató. Nehéz döntésekről és nehéz emberekről van itt szó. A kor emberéről. Mindezt kiváló ringató-táncoltató-szerelmetesen szép zenei körítéssel. Az egyik legjobb romantikus komédia, amit valaha láttam.

Becstelen Brigantyk (Inglorious Basterds)
Tarantino "mesterműve" végre nem csupán a zsánerek világából építkezik. Minden eddiginél feszültebb dialógusok, véresebb leszámolások és pofátlanabb poénok jellemzik. Érett film, mely kiemelt helyre kerül az életműben. Pontszámban valahová félúton helyezném a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény közé. Ez úgy 9.5-et jelent. Oscart Christoph Waltz-nak!

Ezen a linken (meg az oldalsávból is) elérhető a 2009-es filmes naplóm. Heláj!

2009. december 20., vasárnap

Polar Expressz (2004)

Csak a két napja látott Avatar miatt nem mondom, hogy a performance capture technológiát régen kukába kellett volna dobni. (Habár Cameron válltig állítja, hogy ők azért más utat választottak és ez - legalábbis részben - igaznak látszik.)
A Polar Expresszt lehet szeretni, de a digitalizált műanyag emberfejek üveges tekinteteténél rosszabb húzást egy karácsonyi gyermekfilmben nehéz elképzelni, főleg úgy, hogy maga a háttér is számítógéppel generált.
Korábban kevés rendező tudott úgy megfogni, mint Robert Zemeckis. Szinte minden filmjéért megdöglöttem. Néha úgy érezzük, fogyóban vannak a hozzá hasolnó nagy mesélők.
Erre mit művel: Halott gyerekek karácsonyra (komolyan, ez a hatás). Na ne! Ezért semmilyen emberséges, szép történet (népszerű regényadaptáció), vagy tanulság nem tud kiengesztelni, ahogy Tom Hanks "ötletes" szerepeltetése sem! Zemeckis 2004-ben elvesztette a fejét, és ez még csak a kezdet volt, két éve is, idén is támadott a performance capture démon. Lehet, meg kellett volna várnia Cameronékat, hogy (némi juttatásért) rendes technikát kapjon a kezébe. De inkább húsvér emberekkel kellene drámát, vagy kalandfilmet forgatnia, ahogy régen. Még akkor is, ha őket nem lehet lelökni egy háromszáz méteres csúszdán, hogy aztán egy rémgiccses ajándékos-doboz hegyen landoljanak (amit sajna megint nem az afrikai gyerekek fognak megkapni).

2009. december 18., péntek

Avatar (2009)

Kis képzavarral kezdem. Egy okos rendező éppen az orrom előtt röptette el az ajándékgalambot. Hogy úgy mondjam, hozott is, meg nem is. Elszállt egy adag eredetiség, eltűnt az a pár lépés, amivel egy igazán korszakalkotó film előttem tudna járni. De még így is megmaradt egy szeretnivaló, kábítóan szép kalandmozi, amit tényleg mindenkinek látnia kell.Látni kell, mert az előzetes ígéretek közül meglepően sok teljesült. Soha nem voltunk még ilyen messze az otthonunktól. A Pandorán tényleg semmi sem földi. Az utolsó fűszálig minden részlet gondosan kiagyalt funkcióval bír. Olyan világ ez, ahol minden élőlény harmóniában él a másikkal. Gigászi fák és lebegő égi szigetek között suhanunk, számtalan meglepő teremtménnyel ismerkedünk meg. A fényviszonyok, az atmoszféra - ha csak kicsivel is - mindvégig eltér a Földön megszokottól. A Na'vi-k (az őslakosok) gyönyörűek, jelenlétük természetes, kecsességet és erőt sugároznak. Érzékeny nép, amely még „szívvel él”, emiatt állati gesztusaik őszintesége is magával ragadó. A két legtöbbet látott virtuális szereplő Sam Worthington avatarja, és a Zoe Saldanáról mintázott szépséges bennszülött. (Kérem, szíveskedjenek megfigyelni pupilláik finom tágulását, könnycsatornáik végén csillogó folyadékot, valamint arcizmaik leheletnyi változásait. Ilyet még tényleg senki nem látott, legfeljebb tesztvideókon). Kettejük között tanúi leszünk egy kiforgatott Szépség és a szörnyeteg sztorinak, csak, hogy a lányoknak is tessék a dolog.És akkor a fiúknak: hirtelen jönnek a tahó, buta földiek, a szokásos gonosz nagyvállalat utasítására helikopterekkel, gépfegyverekkel, katonákkal és kidolgozatlan karakterekkel. Ja és pár kavics kell nekik, hogy örüljenek. Hát igen, ez a szál valamelyest visszaránt minket a valóságba, ennek persze kicsit sem örülünk. A főgonosz Miles Quaritch (Stephen Lang), zakkant tábornok látványos karmolásokkal a fején. Azért van rá szükség, hogy legyen kit utálni. Quaritch egy húron pendül a céges alkalmazott mitugrásszal Parker Selfridge (Giovanni Ribisi), aki apa éles szerszámaival játszadozó kisfiú módjára kegyetlenkedik, ezzel meglehetősen átlátszó allegóriája az emberiség elvakult hatalomvágyának. Sigourney Weaver Dr. Grace Augustine szerepében kellően barátságos figura, bár mintha az ő karaktere is túl elnagyolt lenne, főleg ahhoz képest, hogy milyen fontos szerepe van a film végén.
Félreértés ne essék: a film szereplőivel tökéletesen együtt tudunk érezni, de ehhez feltétlenül szükséges a gyermeki én előkotrása.Az Avatart meglepően sok (ideg)szál fűzi James Cameron előző munkájához. A Titanic nyálasságán, szentimentalizmusán és elcsépelt igazság-himnuszain fanyalgók sem tagadhatják, hogy egyvalamit kifogástalanul véghezvitt a „mester”: Mi is ott voltunk a süllyedő hajón. Na, most valami hasonlót kell elképzelni a Pandora bolygóval. Igaz, a léc ezúttal jóval magasabbra lett helyezve és szavamra mondom, rezegve bár, de fönnmaradt. Kérdés, hogy a film akart-e több lenni egy minden eddiginél látványosabb, letaglózó technikai bemutatónál, melynek keretét egy felnőttek számára is még éppen emészthető, de mégiscsak mese adja? Még Cameron sem teheti meg, hogy a befektetőktől szerzett kitudja hányszáz millióból olyan produkciót szüljön, amely a szakadék szélére merészkedik, így hát a történet szintjén szó sem lehet semmiféle formabontásról, meglepő fordulatokról. Az Avatar klisékkel dolgozik, kiszámíthatósága ugyanúgy lehet támadási pont, mint túlzott érzelgőssége, amely néha eléri a tűréshatárt, de mégsem válik cikivé. Akkorra legtöbben már úgyis „az évtized leglátványosabb filmjének” hatása alá kerülve köszörüljük meg száraz torkunkat, nyelünk egyet és készülünk a következő feszült karfaszorításra, átadva magunkat a nagybetűs Élménynek. És aki azt mondja, nincs szüksége ilyesmire, az kérem hazudik, bizony.

2009. december 15., kedd

Két ütős fantasy 2010-re

Clash of the titans (képregényfilm istenekkel) odacsűr a trailer, vagy mi?

És megjött Ridley Scott és Russel Crrowe bizalomgerjesztően komor Robin Hood-jának bemutatója is!

2009. augusztus 22., szombat

Becstelen Brigantyk (2009)

A pénztárhoz közeledve széles vigyorú ismerősökbe botlottunk. Ők már délután látták és – bár egyetlen véleménymorzsát sem hagytak kimorzsolni magukból – mosolyuk mégis árulkodó volt. Újra nagyot dobbantott Tarantino? Idézgetünk majd úgy a Brigantykból, ahogy a Ponyvaregényből? Lesznek itt is pofánlőtt Marvinok, precíz Mr. Wolfok és kihívó Mia Wallace-ok, vagy megint véres humorú műfajparódiát kapunk? A moziból kijövet sokkal nehezebb volt megválaszolni ezeket a kérdéseket, mint gondoltam. „Igen” vagy „nem” helyett a „talán” volt döntő többségben, de ez semekkora árnyékot nem vetett arra a tényre, hogy a Becstelen Brigantyk két és fél óra első osztályú szórakozás, és a rendező életművében kiemelt helyet fog elfoglalni.Bitangerős nyitójelenet vezeti fel a filmet. Náci osztag közelít a távolban, a francia munkásember vízért küldi lányait, majd lassan arcot mos. Közben Für Elise-sel keveredett Morricone erősíti a spagettiwestern hangulatot. Hamarosan megjelenik Christoph Waltz, lassan méltóságteljesen sétál a francia mellé, de már ez a néhány lépés akkora nyugtalanságot, félelemmel vegyes érdeklődést csal ki a nézőből, hogy majdnem elcsöppen a nyála. Nem vitás, hogy a náci ezredest játszó Waltz a film legmeghatározóbb karaktere, alakítására minden habozás nélkül ráillik a zseniális jelző. Valahányszor feltűnik (és szerencsére bőven kijut neki a játékidőből) kéjesen élvezzük a szemében csillogó őrületet, mérnöki pontosságú gesztusait, és elképedünk a tömeggyilkosból kicsattanó amerika-rajongó kisfiún, aki benne lakozik. Körülötte forog a sztori és Shosanna Dreyfus, a női főszereplő bosszúterve is főleg felé irányul majd. Shosanna szerepében Mélanie Laurent igazán elbűvölő, de nem tagadhatja, hogy valójában Uma Thurman nyomdokain halad, nem mintha ez egy kicsit is zavaró lenne. Aztán persze (nem mellékesen) ott van Brad Pitt, a náci gyilkosok vezére, az amerikai Aldo Raine hadnagy, akinek ereiben állítólag apacs vér csordogál, kis csapatával skalpolnak is rendesen. Pitt ripacskodása talán Johnny Depp Karib tenger kalózaiban nyújtott alakításához mérhető, de ahogy Depp esetében, úgy nála sem róható fel ez negatívumként, ebben a filmben minél furcsábban kezel valaki egy helyzetet, annál jobban szeretjük. És felsorolhatnám a teljes szereplőgárdát, vége-hossza nincs a letaglózó villanásoknak mind az amerikai, mind az európai színészek részéről. (A színházban Arturo Ui-ként is föltűnt Martin Wuttke mint Hitler annyira telitalálat, hogy nem bírom ki, hogy ide ne biggyesszem a nevét.) Külön nagy élmény, hogy többnyire mindenki a saját nyelvén szólal meg, hallhatunk hát remek Tarantino-féle „nagyfenék-kerítést” francia, német és angol nyelven, a brigantik pedig egy jelenet erejéig az olasszal is megpróbálkoznak.A film nagyon szemtelen. A Kill Bill-lel bejáratott spagettiwesternbe ágyazott bosszúdráma teljesen lazán csap át vígjátékba, hogy a következő percekben olyan brutalitást tárjon a szemünk elé, amit a Death Proofban tapasztaltunk. A feszültség bármelyik pillanatban a tetőfokára hághat, egy kivégzés lehet drámai és megrendítő, vagy épp ellenkezőleg: szándékosan röhejes. Bár az időrendet nem borogatja úgy Tarantino, mint korábbi filmjeinél, a szövevényes cselekményszálak ugyanazzal a sorsszerűséggel találkoznak, mint a korábbi alkotásaiban. Tarantinot a történelmi hitelesség sem zavarja különösebben, sőt, ebben a tekintetben egyenesen pofátlannak nevezhetjük (legnagyobb örömünkre, mert ennyivel is több náci skalp hullik a jó francia földre).Hosszan elemezhetnénk, miben más, miben új, hogy melyik jelenet honnan van ellopva, hogy miért sokkal kevesebb a zene, mint általában, hogy valóban tökéletesen fölépített-e a mű dramaturgiája, ezt azonban úgyis megteszik majd mások. Mi inkább fejet hajtunk a 90-es évek legnagyobb hatású rendezője előtt, hogy egy ennyire érett, átgondolt, mégis dögös és szemtelen filmremekkel örvendeztetett meg minket. Az Inglorious Basterds meggyőződésem szerint ugyanakkora hatást tud kiváltani a háborús filmek rajongóiban, mint az elvakult Tarantino hívők körében, teszi mindezt látványos csatajelenetek, patriotista himnuszzengés és mászolygás nélkül, páratlan szellemességgel az idegeinken cimbalmozva.

2009. augusztus 21., péntek

Avatar trailer (2009)

Már tegnap kikerült, de sajnos nem voltam gép előtt. Amúgy - most hogy itt van - ki pisilt be?

2009. augusztus 7., péntek

Két tűz között (1994)

(Nem kritika) Kezdhetném úgy is, hogy "a 90-es évek legjobb akciófilmjeit bemutató sorozatunk ezennel folytatódik", ha lenne ilyen. Talán lesz, a Point Break-et is épp tervezem újranézni.
De a lényeg, hogy Cameron akció-komédiája mindent visz, és (aki nem hiszi, járjon utána) a megvalósítás semmiben sem marad el egy idén készült mozitól. A sztori, a karakterek és a robbanások pedig szomorú, hogy ezt kell mondjam, de sokkal jobbak. Elfelejtettek tökös filmeket gyártani, egyszerűen nincs ilyen (John Mclane, és Rambo visszatérését nem tekintve), vagy rámennek a realizmusra - ami ritkán tud jól elsülni - vagy pofátlan vérszegénységgel idézik meg a "hőskort". A True Lies viszont húsz év múlva is újranézhető lesz.
(Amikor Schwarzi elmondja a Mengele beütésű terrorista dokinak, hogyan fog végezni vele, az verhetetlen!)

2009. január 17., szombat

Across The Universe - trailer

Julie Taymor a lehengerlő Titus (mellesleg a szakdolgozatom témája) és a nem kevésbé elismert Frida után ezt a romantikus filmet rendezte, benne a sráccal a közepesre sikerült 21-ből (Jim Sturgess) és Woody Allen legújabb üdvöskéjével (Evan Rachel Wood). A film 2007-es, ezt a trailert látva pedig majdnem megütöttem magam, amiért eddig kihagytam. Szóval azt hiszem, most rögtön el is kezdem.

2008. december 29., hétfő

Narnia - A Caspian Herceg (2008)

Fiatal angol barátaink visszatérnek Narniába, hogy kedvenc kardozós First Person Shooterükkel játszhassanak egy jót. Azért a helyzet nem ennyire szörnyű, de a Caspian herceg meg sem közelíti az első rész szellemiségét (megjegyzem, az sem volt egy etalon), és olvasatlanul meg merem kockáztatni, hogy a regényét sem. Vannak kedves beszélő állatok, kentaurok és minotauruszok, de egyiket sem lehet már annyira szeretni, mint az első rész hódjait vagy a James McAvoy játszotta... Nem is tudom mit, de jó fej volt. Megmaradtak a látványos csaták is, melyekben ugyanúgy százak vesznek oda, szigorúan egy csepp vér nélkül, de hát ugye Disney termékről van szó. És termék valóban, amely elsősorban a 10-15 éves korosztály számára fogyasztható, főleg közülük is azoknak, akik szeretik a már fölemlegetett playstation játékokat. Bennük egészen vannabí érzést kelthet a film. Aki a páratlanul jól festő pixeloroszlánt várja, jó sokat kell várnia, karaktere majdnem a teljes játékidő alatt (érthetetlen okokból) az erdőben bújkál.Aztán van pár egészen furcsa epizód, ami egyszerűen időhúzás volt, de az biztos, hogy nagyon fölösleges. Ilyen a gonosz boszorkány felélesztése, majd másfél perccel később az elpusztítása. Tilda Swinton eddigi legröhejesebb szereplése, de nem a saját hibájából. Hanem azért, mert a harmatgyenge forgatókönyv izzadtsággal tervezett puskapordurrogtatásából mi csupán az áttetsző füstöt látjuk. A Caspian Hercegnek az utóbbi idők egyik legszánalmasabb monológja elég ahhoz, hogy maga mellé állítsa Narnia népét. Meg sem kell erőltetnie magát... Mindez persze nem kell, hogy bárkit zavarjon. Valamilyen szinten szórakoztató ez az egész. De a Narnia filmek nem Gűrűk Ura filmek. Gyerekmesék, valóban.

2008. július 29., kedd

The Forbidden Kingdom (2008)

Gondoltátok volna, hogyha összegyúrjuk a Gyűrűk urát A sárkány visszatérrel és Az utolsó akcióhőssel, akkor abból valami működő dolog tud kisülni? Én nem voltam ilyen jóhiszemű. Pedig a The Forbidden Kingdom rendkívül szórakoztató mozi, ebben a mesefilmes kategóriában utoljára a Csillagpor tetszett ennyire.Jason Tripitikas (Michael Angarano) tipikus amerikai kölyök, aki betegesen rajong a Bruce Lee filmekért, gondolhatjátok, a lányoknál annyival kevesebb sikere van, ráadásul a környék ifjú bűnözői is rászállnak. Kishíján összetöri magát, amikor lezuhan egy háztetőről, azonban nem a benzinszagú betonon ér földet, hanem egy olyan mesevilágban, ahol mit sem ér az az ember, akinek legalább egy picikét nem jó a kung-fu-ja. Innen aztán amolyan Gyűrűk urás (található vicces utalás is) utazásba kezd hősünk, gyűrű helyett egy varázserejű harci botot kell eljuttatnia a Majomkirályhoz, hogy az felszabadíthassa végre az országot.
A film látványvilága a meseszép keleti tájak szándékosan kiszínezett víziója, ami jót tesz a hollywoodi giccshez szokott szemnek is, de senki sem mondhatja, hogy ronda. Kicsit fantasys, kicsit meg kung-fu filmes, még a pár éve ünnepelt Hősre is hajaz. Viccesre és pörgősre koreografált harci jelenetekkel van telerakva, a humort szerencsére végig nem mellőzi.Akkor kezd azonban igazán érdekessé válni, amikor váratlanul azt vesszük észre, hogy a különböző kultúrákból vett adalékok remekül illeszkednek egymáshoz. Mert a hős útja tipikusan hollywoodi, az akciórészek meg teljesen keletiesek, ráadásul a főszereplőn kívül szinte az összes színész ázsiai. Amellett, hogy Michael Angarano az utóbbi évek egyik legszeretnivalóbb tinédzser álmodozója, engem meglepett, hogy Jackie Chan és Jet Li mennyire szimpatikusak voltak a szerepeikben. A párosítás tökéletesen bejött, és nem csak akkor, amikor püfölték egymást, tudtak megnyerően humorosak lenni, és a film hangulatához sokat hozzátettek.
Ráadásul Rob Minkoff, a Stuart Little kisegér rendezője magas szintű profizmussal vezényelte le a sztorit, aminek csupán megbocsájtható gyengeségei akadtak. Összességében tehát kiváló szórakozás a film, amellett, hogy a két karate-etalon összeeresztése már önmagában kellemes pillanatokat ígér. A női főszereplő (Yifei Liu) pedig olyan bájos, hogy csak na! Nem dícsérem tovább, nézzétek meg.

Nem csak mozis blog - 2011

e-mail: kasafero@gmail.com