Az utóbbi idők akciófilmjei bullet timeban röpdöső ezüstgolyóktól és elpusztíthatatlan képregényhősöktől hemzsegtek, kissé meg is lepődhet a néző, amikor a Streer Kingstől a Piszkos Harry filmek zsánerének életben tartásán kívül egyebet nem kap.
Felesleges dolog mélyen elmerülni az eredetileg furmányosnak szánt, valójában viszont lapos történeten, a lényeg úgyis az lesz, hogy vannak a mocskos zsaruk és a tiszta zsaruk. Ilyen egy zsarufilm, és ilyen ez is. Nagy vallomásokkal, hosszan egymásra fogott fegyverekkel. Ellentmondásos főszereplővel. Keanu Reeves már alapból ellentmondásos figura. Nem rossz színész, és nem jó színész, jelen is van, meg nincs is jelen, helye is van egy ilyen moziban, meg nincs is. A Mátrixba azért mindenképpen jobban odaillett. A baj az, hogy ez a mozi akkor sem lehetett volna nagyobb, ha egy valóban nagy színész játssza Keanu szerepét. De nem is akart sokkal jobb lenni.
A megszokott elemekkel a megszokott hatásmechanizmusokat szorgalmazza, a régi klasszikusokból táplálkozik, és hollywood tapasztalataira támaszkodik. A korrupt zsaru mindig utálatos, az alkoholista hős nyomozó lelkének becsületcsillagocskái erősen fénylenek, a tapasztalatlan srác pedig az öreg róka társául szegődve válik áldozattá, ami meg is szorongathatja a nézők kőkemény szívét. A gépezet így éri el, hogy meglegyen a zsarufilm-hangulat, és hogy ne röhögjük ki szegény nyomozót, ahogy a záró képsorokban véres ingben halott társa jelvényét szorongatva a napkeltét nézi.
Felesleges dolog mélyen elmerülni az eredetileg furmányosnak szánt, valójában viszont lapos történeten, a lényeg úgyis az lesz, hogy vannak a mocskos zsaruk és a tiszta zsaruk. Ilyen egy zsarufilm, és ilyen ez is. Nagy vallomásokkal, hosszan egymásra fogott fegyverekkel. Ellentmondásos főszereplővel. Keanu Reeves már alapból ellentmondásos figura. Nem rossz színész, és nem jó színész, jelen is van, meg nincs is jelen, helye is van egy ilyen moziban, meg nincs is. A Mátrixba azért mindenképpen jobban odaillett. A baj az, hogy ez a mozi akkor sem lehetett volna nagyobb, ha egy valóban nagy színész játssza Keanu szerepét. De nem is akart sokkal jobb lenni.
A megszokott elemekkel a megszokott hatásmechanizmusokat szorgalmazza, a régi klasszikusokból táplálkozik, és hollywood tapasztalataira támaszkodik. A korrupt zsaru mindig utálatos, az alkoholista hős nyomozó lelkének becsületcsillagocskái erősen fénylenek, a tapasztalatlan srác pedig az öreg róka társául szegődve válik áldozattá, ami meg is szorongathatja a nézők kőkemény szívét. A gépezet így éri el, hogy meglegyen a zsarufilm-hangulat, és hogy ne röhögjük ki szegény nyomozót, ahogy a záró képsorokban véres ingben halott társa jelvényét szorongatva a napkeltét nézi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése