2008. május 30., péntek

Kritika: Horton Hears a Who

Valami elképesztő véletlen folytán sikerült Ferci kollegámmal a mai napon könnyed szórakozásnak ugyanazt a filmet választani, ez pedig a Dr. Seuss könyvéből készült kompjuteranimációs Horton.
A történet ismertetésétől eltekintenék, helyette szeretném megosztani a filmélményt.
Az első fél órát mondhatni szakadatlanul végigröhögtem. A jópofa animáció, az ötletes figurák (a kis sárga pupákon majd' elolvadtam), és az igényes kidolgozottságnak köszönhetően olykor másodpercenkénti három vizuális + egy verbális poén biztosította a film első harmadában a felhőtlen szórakozást, amely az anime-paródia-betét néhány perce előtt ért a tetőfokára (öcsémmel együtt lassan a megkergülés jeleit mutattuk).
Aztán ez a kezdeti lelkesedés kissé alábbhagy, ahogy kifáradnak az újdonság erejével ható grafikai megoldások, és a hangsúly a humoráradatról a cselekmény alakulására kerül át. Aggodalomra azonban nincs ok, a történet alakulása, némely új szereplők felbukkanása és a virgonc, a szintén Seuss-féle Grincs-sztoriból talán már ismerős Who-k, avagy "Ki-k" ügyetlenkedései tartják a szintet, a film végig nagyon is élvezhető marad.
Természetesen igazak az előző kritika vádjai, néha valóban elkerüli a logika egyes szereplők cselekedeteit, és talán a finálé sem olyan izgalmas, mint amilyennek lennie kéne, de mindezek megbocsáthatók a film pozitív tulajdonságai mellett.
Mindenképpen szólnék pár szót a szinkronról is: Jim Carrey és Steve Carell párosa zseniális, persze két rutinos és eredeti komikusról lévén szó ez nem meglepő. A mellékszerepekben főként Judd Apatow színészeinek neve lehet ismerős, mindannyian remekül illesztik hangban megképzett figuráikat a Horton-univerzumba; kíváncsi volnék a magyarra (sajnos nem találok róla információt, csak annyit, hogy Hortonnak a Jim Carrey-nél megszokott Kerekes József kölcsönzi a hangját).
Összefoglalva tehát a Horton könnyed családi kikapcsolódásnak kiváló, de a világ megváltását ne várjuk tőle.


Nincsenek megjegyzések:


Nem csak mozis blog - 2011

e-mail: kasafero@gmail.com