2008. december 25., csütörtök

Kritika: Max Payne

A Gathering of Developers 2001-ben adta ki a finn Remedy Entertainment által készítet külső nézetes akciójátékot (TPS – third person shooter), a Max Payne-t. A játék folytatása 2003-ban került piacra, a mai napig pedig 7 milliós eladással büszkélkedhet a franchise.

A játékot akkoriban magam is kipróbáltam, így aztán rajongója is lettem. Fantasztikus hangulatteremtő ereje, és az akkor újításnak számító, a játékélményen óriási t dobó bullet-time effektusnak köszönhetően Max Payne olyannyira magával ragadott, hogy a második rész végén valóságos katarzist éltem meg, amikor felhangzott a Poets of The Fall nevű finn zenekar remek nótája. (Most ahogy ezen sorokat írom egyszerre kedvem támad kétoldalas magasztaló kritikát írni magáról a játékról, hogy amikor végeztem, egyvégtében végigjátsszam az egészet…)

Ennek ismeretében már bizonyára nem okoz meglepetést, ha elárulom, hogy kivételes izgalommal vártam a filmet. Az előzetes igen biztató volt, annak idején a blogban külön bejegyzést is szenteltem neki; a film azonban sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Max Payne (Mark Wahlberg) a rendőrség eltemetett ügyeinek szekcióján dolgozó detektív, aki a feleségének és gyermekének tragikus elvesztése okozta depresszióban él. Egy napon, egy régi „ismerősének” partiján találkozik a szépséges Natasával (Olga Kurylenko), akit felvisz a lakására, majd rövid úton ki is dobja. A lányt azonban másnap reggel holtan találják, Max-et pedig összefüggésbe hozzák a halálával. Később Max egy barátja egy másik érdekes összefüggésre akad: a Natasa karján levő tetoválás egyezést mutat Max családjának egyik támadójáéval. Payne elindul a nyomon, és Natasa szintén szépséges nővérével (Mila Kunis) az oldalán felesége gyilkosai után ered, miközben egy a hadsereg által kifejlesztett drog, a Valkűr is bekerül a képbe…

A történet középszerű, sőt, a cselekmény néhol erőltetett, de ez még nem volna baj, a játék sztorija sem volt különösebben lenyűgöző. A probléma az, hogy amiért a játékot szerettük, a filmből az is nagyrészt hiányzik.

A játék film-noir hangulatát megalapozó sötét tónusok és a hóesés ugyan megvan, kimaradnak azonban a rendkívül ötletes képregény-betétek, és ami még fontosabb, a pompás fekete humorral operáló, remekül megírt, olykor már-már költői magasságokba törő narráció, ami jelen esetben mindössze keretként szolgál, és körülbelül három mondatból áll. A fájdalomcsillapítók használata szintén teljesen elfelejtődött.
A történetet egyébként teljesen átírták, csak apró részleteit vették át… tulajdonképpen a filmnek néhány tulajdonnév egyezésén kívül mindössze annyi köze van a játékhoz, hogy Mona Sax itt is, ott is baromi jó nő; bár a filmben, főleg ehhez mérten, fájóan kevés szerephez jut.

Annál többet morcizik a vásznon Mark Wahlberg, akit kiemelhetnék, mint a film egyik alapvető hibáját: nem illik a szerepre. Az előbb említett narráció annak ellenére hiányzott, hogy az ő hangjával talán egyébként is kisebb hatása lett volna, James McCaffrey borostás bassusához képest legalábbis feltétlenül.

A többi főbb szereplő között is vannak egészen érthetetlen és jól eltalált választások is. Utóbbiak közé tartozik a két eyecandy; egy másik PC-játék –adaptációban feltűnt Olga Kurylenko, aki sajnos nagyon hamar elhalálozik, és a játék második epizódjában megjelenő, és igen jelentős szerepet betöltő Mona Sax-et alakító Mila Kunisszal is elégedettek lehetünk. A „főgonosz” Lupino-t játszó Amaury Nolasco remekül beválik ördögként; ő a hazai közönségnek a Szökés (Prison Break) nevű sorozatból lehet ismerős (megjegyzem, elég sok a sorozatos arc; Donal LogueLife, Brea Grant, Jamie HectorHeroes; Mila Kunis – Family Guy :)). Amit nem tudok felfogni, hogy hogy kerül ide Ludacris, aki Jim Bravura - egyébként teljesen átírt – szerepében tetszeleg, Chris O’Donell láttán pedig önkéntelenül felröhögtem, bár ez utóbbi teljesen szubjektív.

Mint már említettem, a Max Payne játék idejében teljesen újdonságnak számított az úgynevezett bullet-time, a lassított felvételben történő lövöldözés, mely megelőzte a Mátrix-filmeket is. Természetesen a Max Payne-filmnek elmaradhatatlan kelléke így a bullet-time… gondolhatnók jogosan. Ám a rendező, John Moore, akinek nevéhez olyan filmek fűződnek, mint az Ellenséges terület, vagy az Omen-remake, legnagyobb sajnálatomra és szintén nehezen érthető módon igen szűkös kézzel bánt eme effekttel. Pedig amikor van, akkor nagyon üt – úgy éreztem a szemeim elkerekedése és a szám eltátása ugyanolyan lassítva történik, mint a sörétes puska elsütése. A látvány tehát néhol remek – de elenyészően néhol. A drogos illúziók is szépen vannak megjelenítve, csakhogy ez a szál pedig nem kap elég nagy szerepet, illetve amikor igen, akkor már nevetségessé válik – Max feltámadása a jeges vízbe merülés után egy béna Hulk-paródiának is beillene. Az utolsó tíz percben kapunk pompás különleges effektusokat, aranyszínben lángoló égbolttal és tollszárnyú, fekete fantomokkal, de teljesen feleslegesen. Ugyanígy indokolatlan a játékból átvett elem, miszerint Maxtől félnek a rosszfiúk – Wahlbergnek egyszerűen nem hiszem el. Főleg a film végén lesz komikus, hogy a főgonosz úgy retteg, mintha Godzilla üldözné – pedig csak Marky Mark tántorog utána vaktában lövöldözve. Az pedig, hogy szinte teljesen megfosztottak bennünket a bullet-time-tól csak még bosszantóbbá válik, amikor elérkezünk a végefőcímhez – az ugyanis a film leglátványosabb részévé növi ki magát.

Az előzetes egy borúlátó, lassított felvételekkel és vizuális effektusokkal gondosan megspékelt akciófilmet ígért – ehhez képest egy vérszegény cselekményű thriller-szerűséget kapunk, némi lövöldözéssel, és abszolút csalódást okozó angyalszárnyas démonokkal.

Kár érte.

Mindenesetre a stáblista végére biggyesztett aprócska jelenetből arra lehet következtetni, hogy a készítők folytatást terveznek. Remélhetőleg addigra elolvassák ezt a kritikát, és ráeszmélnek, hogy mi teheti középszerű alkotásukat nagyszerűvé.


7 megjegyzés:

Gergely írta...

Szerintem jó volt, nekem tetszett a végén a drogos agyalás, és szerintem Mark Whalberg egyáltalán nem volt annyira rossz, mint amennyire egyesek eme írás alapján gondolnák.
Sok karakter el volt baszva, ez nagyon kellemetlen, nekem ráadásul hiányoztak a Mona és Max között kialakukó erotikus biszbaszok is, és Bravura karaktere tényleg nem volt valami jó, bár szerintem nem azért, mert teljesen eltértek a játéktól.
Ami hiányzott: több hentelés. Ha nem is olyan irreálisan sok, mint a játékban, de azért a Ragna Rock fosul kevés volt, amit az ember várt volna.
Egyébként meg dössdösspuffpuffcsattcsatt nekem is kevés volt, viszont nem éreztem vontatottnak a filmet, beültem, megnéztem, és vége volt, és közben egyszer sem mentem volna inkább ki hugyozni.

ferci írta...

Én nem az írás alapján gondolom rossznak, hanem az eddigi filmjei alapján. a Shooter 2007-ből a legrosszabb film volt, amit láttam, a Happeningben meg sokaknevében mondhatom, nagyot csalódtunk. Bár nem csak rajta múlt, Wahlberg mindkét szerepben (meg úgy általában is) erőtlen, jellegtelen alakítást nyújtott. Menjen innen!

(ary)komate írta...

Én is játszottam a Max Payne-el, ám nem többet pár óránál. Engem nem kötött le annyira a játék, de ez csak egyéni vérmérséklet kérdése. Hozzátartozik az is, hogy én már a Matrix film megjelenése után fogtam a kezembe Max Payne lassítós jeleneteit. Én üresnek éreztem akkor, de ez megint csak egyéni szocproblem.
Szóval Feri hiányolta a lassítós jeleneteket a filmből. Egyrészt meg tudom érteni a rendezőt, mert nem akarta, hogy az effektek vigyék a hátán a mozit. Itt hozhatnám a Matrix példáját úrja, hiszen ott ellőtték már ezeket az eszközöket, elég vastagon.
Ennek ellenére valóban lehetett volna több jó effekt a Max Payne-ben is.
Unalmasnak én sem tartottam, de a trailer alapján többet válrtam tőle. Azt hittem, hogy a trailerben hallható zene majd visszaköszön a filmben is. Ennek ellenére semmit nem tapasztaltam a zene nagyszerűségéből. Nagyon sajnáltam.
Mivel a játékot nem ismertem tüzetesebben, ezért a dramaturgiai módosítások nem tűntek fel, nem is foglalkoztam velük.
Hasonlóan a új James Bond filmhez, itt is azt éreztem azonban, hogy nincs vér a filmesek pucájában. Valamit rohadtul elfelejtettek, jó lenne ha végre kezdenének valamit magukkal.
A Happening pedig szerintem nem volt olyan rossz. Abban sem voltak effektezett jelenetek. Egyáltalán. Egyszerű eszközökkel (szél suhogása) érték el azt a hatást, hogy felálljon a hátamon a szőr. Abban leginkább azért csalódtam, mert a plakáthoz képest, ami elég vadnak tűnt, a film nem ezt a hangulatot hozta. Jó lenne, ha a filmeket nem marketingelnék félre, mint ahogy tették a Max Payne-el is.

(ary)komate írta...

Hülyeséget írtam. A Max Payne-t nem félre marketingelték.
Simán csak elb*szták. :P

írta...

Közben rájöttem, hogy a cikkben félrevezető információkat közöltem, mivel a Matrix-film előbb jött ki, mint a Max Payne játék, utóbbinak csak a fejlesztése kezdődött korábban.
Egyébként nekem Wahlberg egyszerűen nem elég badass, és az utóbbi időben ráadásul, ahogy Ferci is említette a színészi képességei sem elégítenek ki.
A lassításról annyit, hogy nem volt más, ami elvigye a hátán a filmet; a Matrix pedig elég régen volt ahhoz, hogy ne kavarjon be.
Ja és Máté, a cikket én írtam... :)

(ary)komate írta...

Jé tényleg Dö írtad.
:) bocsi.

Koimbra írta...

Az előzetes teljesen jó volt, a film kezdete sem volt rossz:"Hullákkal van tele a folyó...."...aztán meg nagy hülyeség volt az egész. Hülyék voltak a szereplők, akik mászkáltak össze-vissza értelem nélkül, akió sem volt valami haj de fasza.

Nem csak mozis blog - 2011

e-mail: kasafero@gmail.com