Zohan szuperképességekkel rendelkező terrorista elhárító, de ráun véres munkájára, megrendezi saját halálát, hogy zavartalanul az államokba utazhasson és végre régi szenvedélyének, a fodrászkodásnak szentelhesse minden erejét.
A helyzet (ami a néző érzéseit illeti) nem sokat javul a fináléig. Kínos mosoly jön a kéjes amerikai öregasszonyok megkettyintésekor, fölhúzott szemöldök Zohan lehetetlen tornamutatványai láttán, lebiggyesztett ajak a történet megszámlálhatatlan kliséje miatt.
Egy két pozitívumot is sikerül összegyűjteni jóindulattal, például az üde és csinos fodrász hölgy(Emmanuelle Chriqui) csak jót tesz a szemünknek, Rob Schneider, hálás mellékszerepének köszönhetően pedig (ahogy most emlékszem) először keltett bennem némi szimpátiát a vásznon.
A film egész jól profitált odakint, és ez azért lehet így, mert nem csak duma, hogy kitolódott az ingerküszöb. Habár a poénok ugyanazok maradtak, egyre többet látunk, egyre hangosabban halljuk és egyre szemtelenebbül vágódik a képünkbe. Van akinek pedig ez jó. Bizony, Egy Burn After Readinghez a néző részéről is kell a befektetett energia, a figyelem. Mert ott nüansznyi rezdülésekre kell figyelni, és ott valódi karakterek vannak, akiket meg kell érteni. Erre sajnos egyre kisebb az igény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése