A magyarországi Tim Burton rajongóknak sem kell tovább várni, végre megérkezett a rendezőzseni legújabb, véres, sötét sikátoros, antihős antihősének az antihősét prezentáló jósága. Burton ismét balzsamozza a kis elménket páratlan beállításaival, és groteszknél is groteszkebb agyszüleményeivel. Ezt így leírni túlzásnak hangozhat, főleg annak tükrében, hogy a percenként elnyisszantott nyakak száma meglehetősen magas. Másfajta balzsam ez, mint a Nagy hal esetében. Mert az a film mégiscsak jobban megfelel a régi-régi dogmának, és ha nem is rágta kockánként a szánkba, azért ott mégiscsak voltak jók és rosszak. Hát itt aztán nincsenek. A szereplők jelleme legalább annyira sötét és sejtelmes, mint az állandóan és kötelező jelleggel nyirkos londoni utcák. Burton ismét nagyon Burtonos filmet készített, már-már kíváncsivá tett, tud-e másmilyet is. Aztán rájöttem, hogy fölösleges, ez úgy jó, ahogy van.
Nem kevésszer dalra is fakadnak a színészek, a mindig ügyes Johnny Depp dögösen tolja, Helena Bonham Carter szintén, mellesleg hullafehérre maszkírozva is egy tündérkirálylány. Köszönhetően a rengeteg éneknek (állítólag) a musicalhez nagyon is hű alakítás született, de ha butaság, ha nem, le merem fogadni, hogy a film jókora többlettartalommal ruházta fel. (Merítve eddigi musicales élményeimből.) A film merész (nesze neked Hollywood, csatakokban ömlik a vér), hozza a kötelező fekete humort, és és és... Burton rajongóknak kötelező. De csak nekik.
Mert aki nem képes értékelni ezt a sajátos filmvilágot, akinek humora sehogy sem tud a halál felé nyitni, akinél a királylánynak föltétlenül kell egy királyfi, aki naívan szeret filmet nézni, az akár még utálhatja is. Ez a fajta hozzáállás persze éppúgy se nem jó, se nem rossz, ahogy a Sweeny Todd karakterei.
Rajongóknak remek szórakozás, érdeklődőknek emlékezetes mozi, akik meg utálták az Álmosvölgyet vagy az Ollókezű Edwardot, ezt is rühellni fogják.
Nem kevésszer dalra is fakadnak a színészek, a mindig ügyes Johnny Depp dögösen tolja, Helena Bonham Carter szintén, mellesleg hullafehérre maszkírozva is egy tündérkirálylány. Köszönhetően a rengeteg éneknek (állítólag) a musicalhez nagyon is hű alakítás született, de ha butaság, ha nem, le merem fogadni, hogy a film jókora többlettartalommal ruházta fel. (Merítve eddigi musicales élményeimből.) A film merész (nesze neked Hollywood, csatakokban ömlik a vér), hozza a kötelező fekete humort, és és és... Burton rajongóknak kötelező. De csak nekik.
Mert aki nem képes értékelni ezt a sajátos filmvilágot, akinek humora sehogy sem tud a halál felé nyitni, akinél a királylánynak föltétlenül kell egy királyfi, aki naívan szeret filmet nézni, az akár még utálhatja is. Ez a fajta hozzáállás persze éppúgy se nem jó, se nem rossz, ahogy a Sweeny Todd karakterei.
Rajongóknak remek szórakozás, érdeklődőknek emlékezetes mozi, akik meg utálták az Álmosvölgyet vagy az Ollókezű Edwardot, ezt is rühellni fogják.
4 megjegyzés:
Ollókezű Edward-ot imádtam, a Big Fish-t is, és ez is tetszett, de mégsem úgy, mint az előbb felsoroltak. Talán túl sötét volt a pillanatnyi hangulatomhoz.De ugyanígy a Halott menyasszonyért, és a Nightmare befor cristmas-ért (asszem ez a címe)sem voltam oda. Helena Bonham Carter-t pedig ebben a filmben láttam másodszor. Az első alkalom a HP főnix rendje volt, de már ott beleszerettem, és úgy éreztem itt is azt a boszorkányos stílust adja.
Kedvenc jelenetem: mikor Johnny-val táncolnak az üzletben. Johnny kezében egy bárd, Helena kezében pedig egy sodrófa. Zseniális ahogy forognak.
Nekem annyira nem jött be a film, pedig jó volt a sztori, a hangulat, a képivilág és valamér mégis untam, nemtom talán az énekek miat, nem voltak olyan fülbemászoak, és talán azok miatt lett olyan felejtős az egész.
az előzőt én írtam
Valóban, a dalok nem voltak túl ütősek, én is többet vártam. De azért jó kis hangulatos mozi ez.
Megjegyzés küldése