2008. december 27., szombat

Plasztik szerelem (2007)

Ryan Gosling-gal a Stay-ben találkoztam először, ott még egyáltalán nem figyeltem föl rá. A kicsit pszichopata emo-fílinget remekül árasztotta magából, de klisészerepnek éreztem az ottani alakítását. Aztán jött idén a Fél Nelson, amiben olyan természetességgel és olyan eredetiséggel játszotta a drogos középiskolai tanárt, hogy jól megjegyeztem magamnak. Nem vitás, hogy nemzedékének egyik legnagyobb tehetsége. A Fél Nelson előtt azonban egy másik független film is érkezett hozzánk Gosling, nomeg egy guminő főszereplésével. A Plasztik szerelem olyan love-sztori, amiben drukkolhatunk a hősöknek, mosolyoghatunk az esetlenségükön és összeszorulhat a torkunk, amikor elveszítik egymást. Az egészben annyi az érdekes, hogy szegény Lars barátnője nem egy élő személy, hanem egy szexuális segédeszköz, egy szabványra készült, interneten is rendelhető guminő.Lars egymagában él fivére és annak felesége háza mellett a garázsban. Végletekig zárkózott, szorongó figura, akinek fizikai fájdalmat okoz mások érintése, és gyakorlatilag kommunikációképtelen, ha nők kezdeményeznek vele beszélgetést. A rendező nem hagy minket belelátni Lars fejébe, így számunkra is ugyanakkora meglepetést okozhatnak a cselekedetei (vagy épp a passzivitása) mint a kisváros lakóinak. Annyi biztos, hogy ha az ember huzamosabb ideig egyedül van, kizárja magát a társadalomból, és nem hagyja, hogy rendjén menjenek a dolgok (kicsit ismerős, nem mintha egy kortünetről beszélnénk?), akkor képes egészen bizarr mankókba kapaszkodni.A korrekt rendezés, persze folyamatosan láttat esélyt egy normális életre, Lars mégis elutasítja azt, és makacsul ragaszkodik kényszerképzetéhez. Drámai a hangulat, a feszültség vibrál, ahogy testvére, és terhes párja Lars lelki épsége érdekében alájátszanak a plasztik szerelemnek. A vicc az, hogy Biankát (mert természetesen neve is van a hölgynek) a kisvárosiakkal együtt mi is befogadjuk, megszeretjük, az ő és Lars ügyét maximálisan a szívünkön viseljük. (Naná, hogy ez csak Goslingnak köszönhető.) Külön kiemelném a film befejezését, és utolsó mondatát, ami a legjobb ponton elhelyezett életigenlés, egyszerre kezd el bizsergetni és meg is nyugtat: azt sugalja, az egyedüllét nem szükségszerű.

1 megjegyzés:

Koimbra írta...

A franc se gondolta volna, hogy ebből valami kisülhet, azért adtam neki egy esélyt és hopp, egy nagyon jó filmet láthattam.

Nem csak mozis blog - 2011

e-mail: kasafero@gmail.com