2008. június 3., kedd

Cyborg vagyok, amúgy minden oké

Park Chan-wook koreai filmrendező hírnevét nyugaton a Bosszú-trilógiával alapozta meg, amely amellett, hogy bővelkedik (a keleten mindig is nyíltabban, érettebben kezelt) erőszakban, a thébai mondakörhöz hasonló drámai konfliktusokat idéz meg. Szokatlan műfaji egyveleget kapunk e filmektől (ahogy kelet felől általában), a vígjátéktól a horroron át a lélektani drámáig szinte percenként éles váltásokkal jutnak el. Talán ez a legizgalmasabb dolog, amit a legtöbb esetben saját levükben fődögélő európai és amerikai filmesek elleshetnek.A Cyborg vagyok, amúgy minden oké, ahogy „vicces” címe is jelzi, talán jobban igyekszik bekategorizálható alkotássá válni, ez a kategória pedig valahova a romantikus vígjátékok kartotékja köré esik. De megint csak nem olyan egyszerű a kritikus helyzete, mert (hacsak a főszereplő hölgy képzeletében is) folyni fog itt vér ezerrel, szálldosnak majd üvegszilánkok, és kilyuggatott testtel rogynak térdre szerencsétlen elmebeteg nénikék. Sajátos humora van a mozinak, de ez ismerve a rendezőt és a helyi elvárásokat nem meglepő. Kapunk kérem hideget-meleget, jót és rosszat.A színek, a fényképezés már elég ahhoz, hogy mindenkit a mozizásra buzdítsak, steril kórházvilág, ehhez társul a bomlott elméjű főszereplőlány fantáziavilága (melyben lássatok csodát, ő egy robot). Helyzetkomikumok, 9 voltos elem nyalogatás, dráma, családi konfliktus illetve a család fontosságának (akárcsak a The hostban) szajkózása. Sajnos szajkózása.Mert ez a film, bár képedbe vág egy csomó dolgot, amit már rég a képedbe kellett volna, gyakran teszi ezt kiábrándítóan, jellemtelenül és humortalanul. Aranyos film, és tényleg ajánlom, de kötve hiszem, hogy bárki meg tudná könnyezni például a finálét. Mert... Túl szürreális. Túl röhelyes. Túl komolytalan és túl komoly egyszerre.

Nincsenek megjegyzések:

Nem csak mozis blog - 2011

e-mail: kasafero@gmail.com