2009. december 30., szerda

The Invention of Lying (2009)

Ricky Gervais a 2008-as Ghost Townban már főszereplőként is megcsillogtatta tehetségét és kiváló humorérzékét, most azonban nem csak mint színész működik közre: rendező és forgatókönyvíró is egyben (eddig is ő jegyezte többek között a népszerű Office sorozat scriptjeit). Ez azért fontos, mert a film egyetlen zseniális ötletre épül - ha valaki nem jött volna rá a címből -, ez pedig a hazugság feltalálása egy hazugság nélküli világban. Az ötlet remekül van kibontva előttünk és végeredményként olyan filmet kapunk, amely bátran pacsizhat egy jót polcunkon az Idétlen időkiggel, vagy a Minden6óval.A fő humorforrást nem a kisebb-nagyobb, gonosz vagy jó szándékú hazugságok szolgáltatják, hanem a Geravis által kitalált alternatív jelen, amelyben az emberek szemrebbenés nélkül vágnak egymás arcába olyan dolgokat, amik "nálunk" botrányosan sértőek lehetnek. Ráadásként az is jó elgondolás, hogy a városlakók éppolyan búvalbéleltek, depressziósak a szuperőszinte világban, mint a kevésbé ideálisnak tartott valóságunkban, így vihet később színt az életükbe a füllentés. És fog is színt vinni!
Merthogy a rémunalmas és nem túl pozitív genetikai adottságokkal rendelkező forgatókönyvíró, Mark Bellison fejében felizzik egy apró szikra. Kezdetben csak saját javára használja a hazudni tudás "áldott" képességét, de akkor válik igazán izgalmassá és széppé a dolog, amikor előbb szűk körben, majd világszinten téríteni kezd, és ezt - majd meglátjuk - vehetjük szó szerint is. Igazából nem hazudni tanít meg (azt nem is tanulja meg senki), inkább elfogadni, erről van itt szó szinte végig, ez pedig nemes szándék és remek alap egy fílgúd vígjátékhoz.
u.i.: Figyeljük "Apa ökölbe szorított kezének" fergeteges cameoját! :)

2009. december 29., kedd

Évzáró 2009 - A legjobbak

Habár pár nap még hátravan az évből (néhány film is vár még a lejátszóban), következzenek most a 2009-es év legjobb filmjei a Nem Csak Mozis Blog szerint. (A külföldi "straight to DVD" megjelenéseket is ide számítva.) A magyar cím jútúb linket, az angol pedig imdb profilt rejt.

A bombaszakértő (The hurt locker)
Megrendítően hiteles dráma arról a - már a Szarvasvadász által is körüljárt - jelenségről, hogy a katona mindig is katona marad, soha nem tud visszatérni a régi kerékvágásba. A film legerősebb jelenetében a sivatag közepén órák óta várakozó kiszáradt szájú mesterlövészek zacskós gyümölcslevet bontogatnak, fél szemüket az ellenségen tartva. Nem történik semmi, mégis szinte tapintható a feszültség. Mindez egy női rendezőtől, akinek a Holtpontot is köszönhetjük.

Ki nevet a végén? (Funny People)
Apatow új filmje humorban és tabudöntögetésben is visszafogottabb, ez pedig kifejezetten jót tesz neki. Úgy enged betekintést a stand up comedy világába, ahogy eddig csak nagyon kevesen. A cselekményben rejlő tragikumot pedig nem nyálasan tolakodva nyomja a képünkbe, hanem a legfinomabb iróniával szervírozza.

Avatar (Avatar)
Cameron jött, nagyot mondott, és - az eddigi kimagasló bevételi mutatók szerint - győzött. Megint. Az Avatar tényleg lehetne sokkal jobb film is, amit nagyon sajnálunk, de a közepes forgatókönyv ellenére is csípőből hozza azt az élményt, amit egy monumentális kalandfilmtől 2009-ben elvárhatunk. Technikai mérföldkő, a technika pedig szerves része a filmnek. Lumiére-ék is technikai mérföldköveket fektettek, nem azonnal kimagasló műalkotásban gondolkodtak. Talán a következő felvonás meghozza az osztatlan kritikai sikert is, ahogy anno a Terminátornál?

Fel! (Up)
A Pixar sem tud hibázni. A vén Carl Fredricksen és az esetlen Russell léggömbös kalandját (is) átjárja az emberség. Ráadásul az Up-pal egy olyan fontos kérdésre is megfelelő érzékenységgel terelődik hangsúly, mint az elmúlás. Ahogy ez lenni szokott, a nyikorgó olvasólámpás cég filmje köröket ver a többi idén megjelent animációra.

District 9 (District 9)
Neill Blomkamp elsőfilmes rendező (nem egyetlenként szerepel a listán) vagány fickó, akciófilmet faragott egy aktuálpolitikai helyzettel kacérkodó történetből. Amiért helye van a listán, az a remek egyensúly. A jó sci-fi mindig is az aktuális problémákra reflektál (Asimov és a többiek), esetünkben pedig a remek látvány és az izgalmas körítés sem rombolja le, nem teszi másodlagossá az alkotás morális értékeit.

Star Trek (Star Trek)
J.J. Abrams nem kerített fenenagy felhajtást a mítosz újraélesztése köré, egyszerűen forgatott egy minden eddiginél pörgősebb és dögösebb Star Trek filmet. Hasonlóan izgalmas és az eredetivel merészen szembeforduló rebootról csak őfelsége kedvenc titkosügynökének kiszőkítése kapcsán beszélhettünk mostanában (A Batmant azért nem említem, mert abból a Tim Burton féle is eléggé odavágott).

Hold (Moon)
Duncan Jones (ő a lista másik elsőfilmes rendezője) mélyen meghajol a sci-fi nagyjai előtt. Dolgozatán nehéz hibát találni. A Hold páratlanul klausztrofób hangulatáért az apró részletekig kiagyalt makettek és Sam Rockwell sziporkázása egyaránt felel. Sőt, sikerül új kontextusba helyeznie már korábban is látott epikus jeleneteket, képeket (Ürodüsszeia ezerrel).

Gyakran ismételt kérdések az időutazásról (Frequently Asked Questions About Time Travel)
A gyér költségvetést, a viszonylag ismeretlen színészeket és tolakodóan hosszú címet látva nem is sejthettük, hogy Gareth Carrivick filmjében üdvözölhetjük majd az év legjobb komédiáját! Sci-fi rajongók előnyben (a toalettbéli Vissza a jövőbe utaláson majd' elcsöppentem), de az is biztos, hogy ennyire szerethető figurákat Simon Pegg és Nick Frost kalandozásai óta nem kaptunk az angol filmgyártástól.

A Nyár napjai ((500) Days of Summer)
Nem csak álmodozó lelkű srácoknak, de elsősorban mégiscsak nekik kötelező ez a fantasztikus film. Könnyedén és őszintén beszél szerelemről, kapcsolatokról. Csak akkor válik mézesmázossá, amikor az a valósággal összefér, néhol pedig kifejezetten szívszorongató. Nehéz döntésekről és nehéz emberekről van itt szó. A kor emberéről. Mindezt kiváló ringató-táncoltató-szerelmetesen szép zenei körítéssel. Az egyik legjobb romantikus komédia, amit valaha láttam.

Becstelen Brigantyk (Inglorious Basterds)
Tarantino "mesterműve" végre nem csupán a zsánerek világából építkezik. Minden eddiginél feszültebb dialógusok, véresebb leszámolások és pofátlanabb poénok jellemzik. Érett film, mely kiemelt helyre kerül az életműben. Pontszámban valahová félúton helyezném a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény közé. Ez úgy 9.5-et jelent. Oscart Christoph Waltz-nak!

Ezen a linken (meg az oldalsávból is) elérhető a 2009-es filmes naplóm. Heláj!

Évzáró 2009 - A legrosszabbak

A magyar cím alól elérhető a trailer, az eredeti cím pedig a film imdb oldalát rejti.

A Dreamworks-nek már majdnem sikerült a Pixar méltó ellenfelévé válni tavaly (Kung Fu Panda), erre bedobják ezt a régi sci-fikből feleslegesen újrahasznosított, szinte tökéletesen humortalan izét. Sajnálom.

Hugh Jackman izmos, izzad és gyak másfél órán keresztül. Sajnos több kifejezetten gáz alakítással találkozunk a játékidő alatt. Rossz hangulatunkon csak súlyosbít a béna forgatókönyv. Hülyére vagyunk véve, ennek pedig az arcunk előtt suhogó fizikátlan CGI karmok a legjobb metaforái.

Diablo Cody-ról (a Juno írója) - nem mondom, hogy mély megrendülésünkre - kiderült, hogy tud kifejezetten rossz scriptet is írni. Megan Fox látványa még mindig szórakoztat egy ideig, de néha csúnyának van sminkelve, ráadásul Amanda Seyfried minden tekintetben (külsőleg, belsőleg) jobb nála. Lapos, nagyon lapos.

Parasztvakítás mesterfokon.

Egyértelműen a ciki-díj győzetse. Rengeteg poénosnak szánt jelenet van benne, de ezeknek csupán töredéke (úgy 2 db.) csal ki némi mosolyt belőlünk. A film az Edgar Wright-féle komédiák sikerét igyekszik meglovagolni, a legkevésbé sem szimpatikus karakterekkel, és egy minden logikát nélkülöző, összefércelt forgatókönyvvel.

2009. december 26., szombat

Csinibaba a neten!

Az Indavideó karácsonyi ajándékként az Üvegtigris 1 - 2 mellé felpakolta a netre a legeslegeslegeslegjobb magyar filmet is :D. Enjoy.

2009. december 25., péntek

Ahol a vadak várnak (Where the wild things are, 2009)

A Where the wild things are című képeskönyvet 1963-ban készítette Maurice Sendak. Számos országban vált népszerűvé a kb. tízmondatos történet, de itthon csak akkor kaptuk fel a fejünket, mikor Spike Jonze filmjét úgy reklámozták: „Minden idők egyik legnépszerűbb könyvének adaptációja”. Nocsak. Lehet, hogy a kommunista rezsim nem preferálta azokat a meséket, amelyekben olyan kijelentések hangzanak el rosszgyerekek szájából, mint a „Kezdődjön a vad zűrzavar”? Hát, lehet.
Spike Jonze videoklipes múltja agyonrágott téma, de most megkerülhetetlen, hiszen új mozijában a látványra koncentrál (nem mondom, hogy másfél órás videoklip, de még ebben is lehet valami). A csillogó víz mellett hasra eső hatalmas szőrmókok hamisítatlan „indie”-élményt szállítanak, tudjuk ezt már az első trailer óta. Felnőtteknek kevésbé jó hír, hogy az alapanyaghoz hűséges adaptációt látunk. Max (Max Records, remélem látjuk még sokszor) hiperaktív és rendkívül érzékeny kisfiú, ráadásul nincsenek barátai. Rossz fát tesz a tűzre, aztán csúnyán összeveszik édesanyjával és elszökik otthonról. Csónakot talál a közeli tavon, viharba keveredik, később homokos tengerparthoz ér, ahol természetesen már várják is a Vadak, akik megválasztják őt királyukká. Eztán pedig töméntelen vadulás lesz sárgolyócsatákkal, gigabunker-építéssel, önfeledt nagyvilágba-ordításokkal és egy adag tanulsággal arról, hogy nem mindig a tombolás a legjobb út, az csak a legegyszerűbb. Ahogy már mondtam, a történet inkább az egészen kicsi korosztályt célozza meg. Jonze ott hibázik, hogy - az amúgy nagyon klassz - markáns képei és a sötétből szűrődő zajok néha kifejezetten ijesztőek, nem gyerekeknek valók.
De a behemót lények esetlen illegését nem lehet nem szeretni, gyermeki lelkük pedig nem kevésbé szívmelengető. Amellett, hogy az eredeti rajzokat vették alapul, külön öröm, hogy a cgi, amit a mimikájuknál használtak csöppet sem tolakodó, sőt megtévesztő: igazi, belülről mozgatott maszknak látszik. Amit pedig nem lehet megunni, az a Yeah yeah yeah's fronthölgy, Karen O szerezte filmzene. Én már hónapok óta hallgatom. Ezek azok a dolgok, amik miatt bőven érdemes a porontyokkal együtt végigülni a filmet. Hiszen összességében egy nagyon szép mesét látunk barátságról, szeretetről és felelősségről. Igazán kíváncsi lennék a kisebbek véleményére. :)

2009. december 24., csütörtök

"Cinema 2009"

Sok-sok idei film hét percben. Kemény meló lehetett, de érzi a ritmust a srác...

2009. december 21., hétfő

A doboz (The Box, 2009)

Karácsony közeledtével egy papírba csomagolt dobozra lel a Lewis familia saját házuk bejárata előtt. Később egy titokzatos úriember (Frank Langella, akinek hiányzik a fél arca) közli velük, hogy a dobozban talált gomb megnyomásakor két dolog történik. Egyrészt valaki meghal a Földön, másrészt Mr. Félarc átad a családnak egymillió dollárt, kápéban. Enyhén szólva Cameron Diaz plasztikázott orra alá lóg a lóláb, de a gomb mégis megnyomásra kerül. És ezzel kezdetét veszi A Donnie Darko rendezőjének új, misztikus utazása a villám sújtotta NASA kutatók, vérző orrú, bölcs közhelyeket puffogtató könyvtárasok és titkos összeesküvők erdejében.Az optimista jóslatoknak megfelelően Richard Kelly csöppet sem hazudtolta meg önmagát. Az interdimenzionális plazmafolyadék már-már rendezői stílusjegynek tekinthető, hát itt is csordogál majd belőle bőven. A recept: végy egy akár még világmegváltásra is képes, ám jobbára mégis impotens hőst (James Marsden), akit rongybaba módjára cibálnak ide-oda titokzatos „felsőbb hatalmak” (jelen esetben számításba jöhet többek között Isten, a „kis szürkék”, vagy egy párhuzamos világegyetem szülötte). A „felsőbb hatalmak” szándéka soha nem teljesen világos előttünk, sőt, gyaníthatóan a rendezői koncepció részeként csakis a „hatalmak” számára világos. A cselekménybeli motivációt tehát ismét nagyítóval kell keresnünk, és ez alighanem jó pontokat jelent a rajongóknak. További erény, hogy ahogy a Donnie Darkoban a 80-as, úgy itt a 70-es évek idéződnek meg a szemünk előtt, nem is akárhogy, szépen figyeltek a részletekre. Az már talán kevésbé fog tetszeni, hogy a The Box Kelly eddigi legkomorabb alkotása, amely sajnos a minimális humort is nélkülözi, teret hagyva a baljós hangulatoknak és a tragikumnak.Kövezzen meg, akinek sosem jutott eszébe a rendező munkáit David Lynch életművéhez hasonlítani, hát nekem most a 97-es Lost Highway-ből ugrott be sok dolog. Senki sem tagadhatja, az Útvesztőben-re rímel a hajnali „ajándékcsomag” a ház lépcsőjén, a vacsorajelenet démoni vigyorú pincérrel, vagy a félelmetes hang a telefonban, mely bejelenti, hogy „látom magát”... Az is igaz azonban, hogy Kellynél több konkrét információ elhangzik a dolgok állásáról, amelyekben ott az értelmezés lehetősége, de csakis akkor, ha a nézőnek kedve van hozzá. Amúgy különös maszlagot lát, amelyet csak részleteiben lehet megragadni. Elgondolkodtató, ezúttal az egyén szabadságára terelődik a hangsúly, továbbra is jelen van a „pillangó effektus” ötlete: az apróbb cselekedeteink az egész minket körülvevő világot meghatározzák. Egészében vizsgálva a dolgozatot mégis csupán sejtelmesen csillogó plazmának tűnhet a megvilágosodás ígéretével. Rajongóknak ennek ellenére kötelező.

2009. december 20., vasárnap

Polar Expressz (2004)

Csak a két napja látott Avatar miatt nem mondom, hogy a performance capture technológiát régen kukába kellett volna dobni. (Habár Cameron válltig állítja, hogy ők azért más utat választottak és ez - legalábbis részben - igaznak látszik.)
A Polar Expresszt lehet szeretni, de a digitalizált műanyag emberfejek üveges tekinteteténél rosszabb húzást egy karácsonyi gyermekfilmben nehéz elképzelni, főleg úgy, hogy maga a háttér is számítógéppel generált.
Korábban kevés rendező tudott úgy megfogni, mint Robert Zemeckis. Szinte minden filmjéért megdöglöttem. Néha úgy érezzük, fogyóban vannak a hozzá hasolnó nagy mesélők.
Erre mit művel: Halott gyerekek karácsonyra (komolyan, ez a hatás). Na ne! Ezért semmilyen emberséges, szép történet (népszerű regényadaptáció), vagy tanulság nem tud kiengesztelni, ahogy Tom Hanks "ötletes" szerepeltetése sem! Zemeckis 2004-ben elvesztette a fejét, és ez még csak a kezdet volt, két éve is, idén is támadott a performance capture démon. Lehet, meg kellett volna várnia Cameronékat, hogy (némi juttatásért) rendes technikát kapjon a kezébe. De inkább húsvér emberekkel kellene drámát, vagy kalandfilmet forgatnia, ahogy régen. Még akkor is, ha őket nem lehet lelökni egy háromszáz méteres csúszdán, hogy aztán egy rémgiccses ajándékos-doboz hegyen landoljanak (amit sajna megint nem az afrikai gyerekek fognak megkapni).

2009. december 19., szombat

Creation trailer

Lehet, hogy az az utolsó pár filmkocka a csimpánzzal kimeríti a pofátlanság fogalmát, de ez még így is egy szép filmnek tűnik. És igen, a fószer a Dogville-ből lesz Darwin!

2009. december 18., péntek

Avatar (2009)

Kis képzavarral kezdem. Egy okos rendező éppen az orrom előtt röptette el az ajándékgalambot. Hogy úgy mondjam, hozott is, meg nem is. Elszállt egy adag eredetiség, eltűnt az a pár lépés, amivel egy igazán korszakalkotó film előttem tudna járni. De még így is megmaradt egy szeretnivaló, kábítóan szép kalandmozi, amit tényleg mindenkinek látnia kell.Látni kell, mert az előzetes ígéretek közül meglepően sok teljesült. Soha nem voltunk még ilyen messze az otthonunktól. A Pandorán tényleg semmi sem földi. Az utolsó fűszálig minden részlet gondosan kiagyalt funkcióval bír. Olyan világ ez, ahol minden élőlény harmóniában él a másikkal. Gigászi fák és lebegő égi szigetek között suhanunk, számtalan meglepő teremtménnyel ismerkedünk meg. A fényviszonyok, az atmoszféra - ha csak kicsivel is - mindvégig eltér a Földön megszokottól. A Na'vi-k (az őslakosok) gyönyörűek, jelenlétük természetes, kecsességet és erőt sugároznak. Érzékeny nép, amely még „szívvel él”, emiatt állati gesztusaik őszintesége is magával ragadó. A két legtöbbet látott virtuális szereplő Sam Worthington avatarja, és a Zoe Saldanáról mintázott szépséges bennszülött. (Kérem, szíveskedjenek megfigyelni pupilláik finom tágulását, könnycsatornáik végén csillogó folyadékot, valamint arcizmaik leheletnyi változásait. Ilyet még tényleg senki nem látott, legfeljebb tesztvideókon). Kettejük között tanúi leszünk egy kiforgatott Szépség és a szörnyeteg sztorinak, csak, hogy a lányoknak is tessék a dolog.És akkor a fiúknak: hirtelen jönnek a tahó, buta földiek, a szokásos gonosz nagyvállalat utasítására helikopterekkel, gépfegyverekkel, katonákkal és kidolgozatlan karakterekkel. Ja és pár kavics kell nekik, hogy örüljenek. Hát igen, ez a szál valamelyest visszaránt minket a valóságba, ennek persze kicsit sem örülünk. A főgonosz Miles Quaritch (Stephen Lang), zakkant tábornok látványos karmolásokkal a fején. Azért van rá szükség, hogy legyen kit utálni. Quaritch egy húron pendül a céges alkalmazott mitugrásszal Parker Selfridge (Giovanni Ribisi), aki apa éles szerszámaival játszadozó kisfiú módjára kegyetlenkedik, ezzel meglehetősen átlátszó allegóriája az emberiség elvakult hatalomvágyának. Sigourney Weaver Dr. Grace Augustine szerepében kellően barátságos figura, bár mintha az ő karaktere is túl elnagyolt lenne, főleg ahhoz képest, hogy milyen fontos szerepe van a film végén.
Félreértés ne essék: a film szereplőivel tökéletesen együtt tudunk érezni, de ehhez feltétlenül szükséges a gyermeki én előkotrása.Az Avatart meglepően sok (ideg)szál fűzi James Cameron előző munkájához. A Titanic nyálasságán, szentimentalizmusán és elcsépelt igazság-himnuszain fanyalgók sem tagadhatják, hogy egyvalamit kifogástalanul véghezvitt a „mester”: Mi is ott voltunk a süllyedő hajón. Na, most valami hasonlót kell elképzelni a Pandora bolygóval. Igaz, a léc ezúttal jóval magasabbra lett helyezve és szavamra mondom, rezegve bár, de fönnmaradt. Kérdés, hogy a film akart-e több lenni egy minden eddiginél látványosabb, letaglózó technikai bemutatónál, melynek keretét egy felnőttek számára is még éppen emészthető, de mégiscsak mese adja? Még Cameron sem teheti meg, hogy a befektetőktől szerzett kitudja hányszáz millióból olyan produkciót szüljön, amely a szakadék szélére merészkedik, így hát a történet szintjén szó sem lehet semmiféle formabontásról, meglepő fordulatokról. Az Avatar klisékkel dolgozik, kiszámíthatósága ugyanúgy lehet támadási pont, mint túlzott érzelgőssége, amely néha eléri a tűréshatárt, de mégsem válik cikivé. Akkorra legtöbben már úgyis „az évtized leglátványosabb filmjének” hatása alá kerülve köszörüljük meg száraz torkunkat, nyelünk egyet és készülünk a következő feszült karfaszorításra, átadva magunkat a nagybetűs Élménynek. És aki azt mondja, nincs szüksége ilyesmire, az kérem hazudik, bizony.

2009. december 17., csütörtök

Hot Tub Time Machine trailer (2010)

Nem is tagadhatja a film, hogy a Gyakran ismételt kérdések az időutazásról nyomdokain halad (ami mellékesen az év legjobb angol komédiája). Mégis várom, mert a szereplők nagyon szimpatikusak, és többször is megnevettetett a trailer.

Vasember 2 trailer (2010)

Yeah baby, yeah...

2009. december 16., szerda

I'm Looking For The Best Actor Of All Times



FIGYELEM! ÚJ FAJT FEDEZTÜNK FEL!

Az Óceánjáró zongorista legendája gyönyörű motívummal kezdődik. Egy szép szöveget hallunk arról, hogy mindig van, aki elsőként pillantja meg... mármint a Szabadságszobrot. És mindig az az egy...de az az egy ember kiált fel: Amerika! (fonetikusan: áméérikááá). De ki ez az ember, aki a tömegből kiemelkedik, és egyéni történetévé avatja a nagy általánost?

Hölgyeim és Uraim – nem más ő, mint a sikerorientált LELKES STATISZTA (LES). Mindenütt ott vannak, csak figyelnünk kell rájuk! De vigyázzunk, mert veszélyes fajról van szó.

Nézzük hát, mit kell tennünk felismerésére, ha operatőrök vagyunk, kezelésére, ha rendezők vagyunk, végül pedig adjunk egy példatárat a néző kezébe is!


LES-ÚTMUTATÓ KEDVES OPERATŐR BARÁTAINKNAK

Mindannyian vágyunk arra, hogy színészek legyünk. Nem? DEHOGYNEM! Aki meg mégsem, az nem is erre a világra való! Kérem szépen, vannak, akik tesznek is azért, hogy bekerülhessenek egy filmbe, és ha már bent vannak, akkor... senki sem állíthatja meg őket.

Ismérvek

  1. ELSZÁNTSÁG. Mindenáron kamera elé akarnak kerülni. Teszt: állj a tömeg elé, és nézz bele a kamerába. Kezdj el svenkelni, fahrtolni, állj meg a tömeg egy másik csoportjánál. Csináld meg ezt megint. Nézd át a rögzített felvételt. A LES mindegyik statikus képbe besétál, mintha csak nézelődne. Ő a te embered!

  2. MÉGTÖBBELSZÁNTSÁG. Tényleg mindenáron a kamera elé akar kerülni! Teszt: Fuss a kézikamerával, és vedd a tömeget! Ha kövér, ha járókerettel van, akkor is mindig ő van a nyomodban!

  3. HALHATATLANSÁG. Teszt: ha egy robbanás után végigpásztázod a halott embereket, akkor ő még haldoklik. Maradj kicsit rajta. Meglátod, órákig képes csinálni, kávészünet nélkül is.

  4. HIPERAKTIVITÁS. Teszt: vegyél egy békésen tüntető tömeget! A LES kezében van a legnagyobb transzparens, összeírta alkoholos filccel a testét, és üvöltözik. Közelíts csak rá premier plánban! A pupillatágulásból látni fogod, hogy nem szívott semmit.

  5. MIKROREALIZMUS. Hihetetlenül finom, visszafogott színészi eszközökkel dolgozik. Teszt: kérd meg, hogy üljön be a kávézói jelenet hátterébe, és tegyen úgy, mintha beszélgetne. Éppen arról fog majd mesélni a vele szemben ülő statisztának, mekkora robbanásokat élt már át, és ehhez a kezével gesztikulál. Vagy éppen idegösszeroppanást kap szerelmi bánatában, a haját tépi, és az abroszba fújja az orrát. Vagy valami vicceset hall lelki füleivel, és térdét csapkodva, száját hatalmasra tátva röhög ezen.

  6. IMPROVIZÁCIÓKÉSZSÉG. Teszt: Kövesd a főhőst egy zsúfolt metrón. Hiába nincs szövege, a LES akkor is tesz egy megjegyzést, amikor a kamera elhalad előtte. Ha visszapillantasz, azt is látni fogod, hogy örömében sír – érzi, hogy ez volt az ő híres öt perce.

  7. FAJTATISZTA. Hevesen demonstrálja faji és társadalmi hovatatozását. Teszt: szimpla megfigyelés. Ha néger, éppen ritmusra rázza a fejét. Ha Japán, van nála egy olyan technikai eszköz, amilyen senki másnál nincs. Ha angol, öltönyben van. Ha francia, van rajta sál, akkor is, ha nyár van. Ha bölcsész, olvas. (Ha magyar bölcsész, akkor van rajta sál és tarisznya.) Ha nő, akkor vagy terhes, vagy sminkel. Ha meleg, megfogja a segged, amikor elhaladsz előtte a kamerával.

  8. CRUCIFIXUM. Legyen nálad szenteltvíz, mert a LES eladta a lelkét az ördögnek, csak azért hogy övé legyen a 973. lángoló statisztatömb Roland Emmerich világvégemozijában.


Tanácsok rendezőknek, mit tegyen, ha LES van a forgatáson!

  1. Rögtön kérj költségvetésmódosítást, hogy digitálisan módosíthass a felvételeken.

  2. Kérd meg szépen a LES-t, hogy menjen haza. Ezután azonban mindig nézz a hátad mögé.

  3. Ha nem ment haza, akkor kérd meg, hogy ne álljon folyton a főszereplők elé. Ezután azonban mindig nézz a hátad mögé.

  4. Rendelj el szünetet! Nem bírja a tétlenséget, és átigazol Roland Emmerich-hez.

  5. Kérd meg, hogy ne üljön folyton a rendezői szék mellé, és ne igyon bele az ásványvizedbe, akkor se, ha kollégájának tekint.

  6. Kérd meg, hogy ne kérjen instrukciókat arra vonatkozóan, mit érezzen akkor, amikor a légifelvételt készítő helikopter elzúg afelett az erdő felett, ahol éppen 1300 másik társával lapul mint katona.

  7. Kérd meg, hogy lapuljon.

  8. Adj neki annak a rendezőtársadnak a titkosított névjegykártyájából, akit utálsz.

  9. Használj álkamerákat, hagyd, hogy csinálja, amit jónak lát, és titokban forgass két utcával arrébb.

  10. Ne szidd le, és ne verd szét a hátán a székedet – mindent oda fordít le, hogy a szakmai fejlődése érdekében történik, és még lelkesebb lesz.


És végezetül néhány LES-példa a nézőknek (mert ők mindig, mindenütt ott vannak, műfaji megkötöttség nélkül).

Arséne Lupin: A kávéházi robbanás után pásztáz a kamera. Ha ügyes vagy, elcsíped, ahogy hevesen agonizál. (Halhatatlanság)

As Good As It Gets: Amikor Jack Nicholson leüvölti az éneklő lánykórust az utcán, mindenki megtorpan, de a LES-kislány tátott szájjal tesz még pár lépést, és mellesleg el is röhögi magát. (Mikrorealizmus)

Taking Of Pelham: a film huszonnyolcadik percében messze Denzel Washington mögött mászkál, félhomályban, de tökéletesen tudja, hogy kell helyezkedni!(Elszántság)

Changeling: a 99. percben, amikor a tüntető tömeget mutatják, ott van a LES! Keménykalapban, a tömegből kiválva megy egy darabig a kamera után! (Még több elszántság)

Drag Me To Hell: a 87. percben, az állomáson sütit kínáló hölgyike. (Improvizációkészség)

The Illusionist: a 69. percben, amikor Edward Norton az utcán sétál, a pici, bajszos LES a kép jobb oldalán beáll egy igazi kemény pozícióba, és még a kamera útját is ismeri – enyhén oldalra dől, hogy minél tovább rajt lehessen a képen. (Több képességet is magába szívó LES)


Hát, kedves filmes barátaim! LES-vadászat indul! Osszátok meg velünk trófeáitokat: ha találtok LES-t, elemezzétek itt, a megjegyzések között!

2009. december 15., kedd

TWILIGHT - but he(?) thirsted for her blood


2003...
június...
másodikán...

Ne aggódjatok, nem Roland Emmerich következő filmjéből idézek, csak ama jeles dátumot említem, mikoris az amerikai írónő, Stephanie Meyer álmot látott - de nem a világvégéről, hanem csak egy lisztesképű szerelmes vámpírról, és annak mindiglecsüngőajkú (EMO-gyanús) barátnőjéről. Hiába, no, a női lélek...

Aki nem emlékszik a filmre, az nézze meg az összefoglaló videót itt!

A filmtörténelem tele van nagy álmokkal és látomásokkal (gondoljunk csak Dr. Emmett Brown és a fluxus-kondenzátor esetére).
Nos, ez nem az. Sőt... mondhatni, ennek az álomnak "saga" van. Méghozzá nem akármilyen, hanem vérszaga... Húúú!!!

HÍMTESTVÉREIM! Ugye a film közben ti is érzitek a duzzadó férfitestek mögött meghúzódó vaskos erek mágikus szörcsögését, vagy érzitek azt a hihetetlen, érzékeny, romantikával tűzdelt szomorúságot, ami ezekben a testekben lakozik? NEEEM? Akkor gratulálok, a film megtekintése után mentálisan épek maradtatok!

The Dangerous Video (and it's not The Ring)...

Lássuk, milyen veszélyeket rejt magában egy ilyen film, ha férfi vagy...
1. Aki eddig nem ivott vért, most majd akar! (Rendezőstől, színészgárdástól)
2. Aki már ivott vért, ezentúl nem akar (ugyanis a film morálisan nevelő célzattal bír a vámpírokra)
3. Aki már ivott, de leszokóban van, az szerelmes akar majd lenni, hogy kipróbálja, van-e elég akaratereje (de javaslom, hogy a próbát a házinéni hagymalevesszagú hónaljánál meghúzódó főverőér tájékánál kezdje, ne az "idegenvagyokmostjötteméselesettvagyokmégröpiznisemtudok" típusú naiváknál!)
4. Aki még hírből sem hallott a vámpírokról, az amellett, hogy a film által sem fog, azt fogja hinni, hogy minden metroszexuális plázaboy a sötét oldal szülötte. Pedig ők is emberek. Ugye? Hm...

És azt is számba vehetjük, milyen veszélyeket rejt, ha nő vagy...
1. Ha magányos vagy, üvöltve fogsz sírni, hogy nincsenek normális férfiak a környezetedben, és sikoltozva kérsz egy jegyet Forksba.
2. Amikor Forksba érsz, rájösz, hogy ez nem az a város... Metroszexuális vámpíroknak nyoma sincs, mindenki favágó, és a családok több, mint 20%-a létminimum alatt él. De te is bőszen segíted a gazdasági fellendülést, ha lefotóztatod magad a helyi középiskola kapujában.
3. Hazajösz, és megnézed a New Moont is.
4. Ha nem vagy magányos, most majd az leszel. Kidobod a pasid, akinek egy buli után nem egy hegy tetején heverészni van kedve, hanem megenni egy jó forró tyúkhúslevest. (Pedig ez hasonló pusztítás, mint amit egy vámpír végez - kérdezd meg a tyúkokat.)

A film egyébként női író könyvéből készült női alkotás. Hehehehe...

De vegyük sorra a cikirangsort - no nem a teljesség igényével, mert az már snittről-snittre-elemzés lenne! Hehehehe...

- A filmben egyvalaki vérzik, és az a női főhős. Hiába, no, holdtölte... pedig a csónakházban megnéztük volna, hogy marcangolják szét Ned Bellamyt. Tudjátok, ő volt Dr. Tom Mason , a csontkovács, Tim Burton Ed Woodjában, és abban a filmben ő volt Lugosi Béla dublőre. Na ezért utálták őt a vámpírok. Lugosit vagy Martin Landaut biztos nem bántották volna!
- Az egész filmben kevesebb feszültség van, mint a Szomszédok építkezési balesetében.
- Teljesen hiteles, hogy az útszéli vendéglő tele van durva arcú favágókkal, a középiskola pedig csillivilli gyerekekkel - sehol egy turkálós pulóver. Mint a Baywatch strandja, ahol egy pocakos ember sem tartózkodik.
- A film körülbelül annyira rejtélyes, mint a Barbapapa epizódjai. Bella a 45. percben rakja össze a sztorit, miszerint kedvese vámpír! Ennél még Proust is gyorsabb, babám!
- A vámpírbaseball... uhh... guidditch a javából... Hehehehe
- A vámpírcsalád hogy eljátssza már, hogy ők emberek... ezt figyeld:
BELLA: I know that you guys don't eat, so...
Erre Rosalie összetöri a salátástálat.
MRUHAHAHAHA
- Semmi szex a filmben? Pedig ők már középiskolások! A téma pedig az, hogy...
"I guess we'll just run another editorial on teen drinking."
"Spido padding on the swim team."



LEGCIKIBB HELYEZÉSEK

Majdnem dobogós, amikor Edward kiszívja a mérget Bellából. Ez ám az erőpróba, haver. Arisztotelész is elsírta volna magát a drámai tetőponton! Mint a kiskakas a mesében: "Szívd fel, begyem..." Hehehehe...

3.
A futás, mikor Bellát a hátán viszi Edward. Nálunk ilyen, amikor a csóró külvárosi gyerek a biciklikormányon cipeli a nőjét.

2. Amikor Edward megérzi a teremben Bella szagát, és a szája elé kapja a kezét. Aztán hosszú percekig ökölődik... Mruhahaha...

1. Hát, gyerekek, az apa és a tolókocsis indián önmagukban is legalább olyan veszélyesek a filmművészetre nézve, mint a szovjet realizmus hazánk színművészetére, de ami a leginkább kínos: amikor a film 00:04:22 percében elkezdenek a háttérben álbunyózni!!!! NÉZZÉTEK MEG ALAPOSAN! Ilyen álszituációk még Edward D. Wood jr. filmjeiben sincsenek!!! KÖNYÖRGÖÖÖÖÖÖÖM!

MRUHAHAHAHAMRUHAMRUHAMRUHAHAHAHAHAHA!

öSSZEFOGLALÓAN
Pozitívum: egyes vércsoportokban esetleg...hehehehe
Robert Pattinson: 1/10, mert új betegséget lehet elnevezni róla (Pattinson-kór)
Látvány: Ki figyelt egyáltalán oda? 0/10
Sztori: Kapd be, Stephanie! 0/10
Feszültség: inkább megnyalom a négy és fél voltos elemet...

CIKIÉRZÉS 10/10

Látod, Emmerich, ehhez nem kell legyakni a világot!




PVC-1 (2007)

Egy kolumbiai rendező, Spiros Stathoulopoulos megint megmutatta, hogyan kell szinte önerőből lélekőrlő, páratlanul hatásos thrillert alkotni. A PVC-1 játékideje majdnem 80 perc, változatos helyszíneken játszódik olykor kifejezetten pörgős tempóban, és egyetlen snittből áll. Nem lehet nem fölemlegetni az elképesztő kameraman-teljesítményt (nem is tudom, ez az operatőr lehet, hogy a forgatások után napokig fetrengett az ágyban gerincbántalmakkal, hiszen a steadycam legalább húsz kilót nyom, és mivel esetünkben a kép nem mozog ide oda, finoman követi az eseményeket, valószínűleg itt is ezt a technológiát használták), de ne feledjük el, hogy a kamerást a felvételek alatt valószínűleg egész stáb, de egy mikrofonos, hangmérnök biztosan végig kísérte. Ami a Rec, Cloverfield és Blair Witch kategóriájú filmek közül messze kiemeli, az a hátborzongatóan valóságos történetábrázolás.Egy átlagos család tragédiáját látjuk, terroristák törnek rájuk, majd az anya nyakába helyeznek egy robbanószerkezetet, hátha így fizetésre bírják a családfőt, akinek - mint kiderül - egy fillér sincs a zsebében. A bűnözők ezután lelépnek. A magára maradt família pedig kétségbeesett küzdelembe kezd.Talán butának tűnik a címválasztás, a film főszereplője azonban mégis egy PVC borítású bomba-nyakörv, mely misztikusabb, titokzatosabb és ijesztőbb tud lenni mint az összes idén látott sorozatgyilkos, vagy beteg állat együttvéve, hisz nem ismerjük a működését, nem tudjuk időzítve van-e, mennyire érzékeny, meddig lehet elmenni a hatástalanítás során. Egy műanyag borítású (arc nélküli) technikai eszköz uralma alá kerülünk, egy kiszámíthatatlan gép-ember harcnak vagyunk a tanúi. Hőseink (a család) kiútkeresése valós időben pereg a szemünk előtt, bizonytalan sorsukat úgy követjük végig, hogy maximálisan azonosulhatunk velük. És ebben nem pusztán a zseniális technikai megoldások segítenek, hanem olyan apró rendezői lelemények, melyek Hollywoodból már régóta hiányoznak.Sokként ér minket a patakon átbotorkáló család elesettsége, de talán még nagyobb megdöbbenés a hatóságok és a tűzszerész felkészületlensége. (Egy jelenetben konkrétan felteszi a kérdést az anyának: Hoztak-e magukkal szerszámokat a hatástalanításhoz). A film állítólag megtörtént eseményeken alapszik, mintha csak a magyar valóságot látnánk: rozzant Fiattal érkező bombaszakértő, tanácstalan fegyveres őrök, káosz. Egy olyan rideg valóság tárul a szemünk elé, amit filmen nagyon ritkán tapasztalhatunk meg és elfeledteti velünk az apró de szükségszerű hibákat is, mintha csak ezek is a cselekmény részét képeznék. Nyilván nem robban fel a nő, miközben a kamera premier plánban veszi az arcát, meg hát akkor vége is lenne minden gondosan épített feszültségnek. Még a zárókép bántó hatásvadászata is összeszorult torkot eredményez, de valójában itt nincs szó a szokásos meghatódásról, vagy együttérzésről. A hatást a világ elképesztően rideg következetlensége (a káosz) kelti, azé a világé, amelyben mi magunk is élünk.

Két ütős fantasy 2010-re

Clash of the titans (képregényfilm istenekkel) odacsűr a trailer, vagy mi?

És megjött Ridley Scott és Russel Crrowe bizalomgerjesztően komor Robin Hood-jának bemutatója is!

2009. december 13., vasárnap

Kétely és pedagógiák???

A filmre azért erőltettem rá a pedagógiai nézőpontot, hogy meg legyen egy beadandóm... Ötös lett, de nem attól, hogy okos az írás... Nem az. De ha már elkészült...

Dolgozatomban a Kétely című 2008-ban készült mozifilmmel foglalkozom, a tanár-diák konfliktusok szemszögéből. Választásom annak ellenére esett John Patrick Shanley filmjére, hogy központi témája nem annyira az iskolai élettel, sokkal inkább azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy a hétköznapi tapasztalatokkal megszerzett egymás iránti bizalom mekkora súllyal bírhat, amikor egy mélyen tisztelt tanáremberre (és papra!) a gyanú árnyéka vetődik (pedofilsággal vádolják meg). A film jelentős részében betekintést nyerünk egy amerikai katolikus iskola életébe 1964-ben. A három központi szereplő tanárember, a fiatal James nővér (Amy Adams alakításában) a tisztaság és ártatlanság mintapéldája, a tanári kar vezetője Aloysius Beauvier (Meryl Streep) nővér erőskezű, rideg, kimért alakja egyben a vádló szerepét is betölti, míg a vádlott Brendan Flynn atya szerepében az oscar díjas Philip Seymour Hoffmant láthatjuk.
A dolgozat első felében magáról a filmről, Shanley drámájának mozgóképes adaptációjáról ejtenék pár szót, a későbiekben pedig a filmben megjelenő pedagógiai módszerekről, tanári hozzáállásokról.

A filmes megvalósítás

Az eredeti darab négy szereplős, a rendező-írónak nem okozott különösebb gondot a perspektíva kiterjesztése egy sok száz fős közösség bemutatásával. A folyosókon játszódó jelenetek iskolafilmek tucatjait idézik meg sikeresen, habár néhol klisékkel (ilyen jelenet amikor a megrontottnak vélt fiút társai bántalmazzák, vagy ide tartozhatnak a ministránsok közötti dialógusok is). A Kétely atmoszférája már-már hátborzongatóan rideg, steril képekkel teremtődik meg (hangsúlyos a szürke és a kék), melyek a lassú snittek által kaphatnak további súlyt. A rendező arányérzéke remek, szó sincs itt felesleges művészkedésről, a legtöbb vágás a hangulat megerősítését szolgálja. A komor képeket, olykor a gyermeki nézőpont bevonásával ellensúlyozták a készítők (pl. a tanórai jeleneteknél).
A dialógusok a film legnagyobb erőssége. Egy percre sem jutott eszembe megkérdőjelezni a hitelességüket, gyakorlatilag minden mondat a helyén van. A csúcspontot Beauvier nővér és Flynn atya utolsó beszélgetése hozza meg, amely számtalan morális kérdéssel foglalkozik anélkül, hogy manírokba fordulna át. A két erős jellem intenzív jelenlétének dacára a néző leginkább a fiatal James nővérrel tud azonosulni, hiszen ő valahol félúton foglal állást a főszereplők ideológiái között. A záróképsorokon neki nyílik meg Beauvier, és látja be, ő maga is mennyire bizonytalan.

Ideológiák harca

A Kétely fogalmát Beauvier nővér szemszögéből járhatjuk végig, és egyben a legemlékezetesebb tanár-diák konfliktusok is vele kapcsolatosak. Beauvier megrögzötten ragaszkodik a rendhez, árgus szemekkel figyeli a diákok pisszenését óra alatt, és nem kevésbé körültekintő kollégáival szemben. Ő lesz az, aki kétségek között hánykódva megvádolja Flynn atyát egy fekete fiú megrontásával. A cselekmény nagyobbik felében Beauvier kifejezetten ellenszeves figura, aki kínosan ügyel a golyóstoll használatának elkerülésére (mivel az túl durva eszköz a töltőtollhoz képest), rezzenéstelen arccal koboz el különböző tárgyakat (pl. zsebrádiót) a diákoktól, és az egész iskola „retteg” a feltűnésekor. Szerencsére a film nem veszi túl komolyan magát, a feszültséggel teli órai feleltetések közepette mindig találunk humoros jeleneteket is, amelyek oldják a hangulatot és izgalmasabbá teszik a légkört.Mai szemmel azonban valószínűleg elvakultnak és értelmetlennek tűnnek Beauvier nővér módszerei. A hatvanas években jóval nagyobb szigor jellemezte az egyházi iskolákat, és számos vita tárgyát képezik az azóta történt változások, melyek egyesek szerint számos diáknál hozták elő a rossz magatartást, a nemtörődömséget és a hanyagságot. A filmbéli iskola diákjainak csínytevései komoly súllyal bírnak, a tanulók számára nem kérdés mi helyes és mi a helytelen ebben pedig jelentős szerepe van a vasszigornak. Ugyanakkor ez a hozzáállás táplálja a filmbéli kételyt is, hiszen egy esetlegesen molesztált diák ebben a közegben nem fog nyilatkozni az őt ért sérelmekről, pláne, ha a sértő egy akkora tekintéllyel bíró alak, mint Flynn atya.
Magát Flynnt kifejezetten jólelkű, szimpatikus figurának láttatja a film, főleg a játékidő első felében. Ha úgy vesszük, Flynn oktatási módszere és diákokhoz fűződő viszonya szöges ellentétben áll Beauvier kegyetlen szemléletével. Az atyához bármikor bizalommal fordulhatnak a diákok, sőt, még a kisebb csínyek elkövetése után sem kell komolyabb dorgálásra számítaniuk. Flynn reformokat szeretne bevezetni, olyanokat, amelyek mára a mindennapi élet részét képezik egy egyházi iskolában is. Szorgalmazná a populárisabb dalok éneklését a templomban (ettől természetesen égnek áll Beauvier nővér haja), a golyóstoll használatát, a szabadabb légkör megteremtését. Nekünk nézőknek is igen nehéz elfogadni az őt ért súlyos vádakat, hiszen egyértelműen szimpatikusabb karakter, mint ellenfele.Kezdetnek a tanár-diák konfliktusok kezelésének két útját mutatja be a film, később pedig egy tanár-tanár közötti konfliktus bontakozik ki a szemünk előtt és válik a Kétely megalapozójává. Flynn-t védik az egyház sok száz éves hagyományai (egy apáca nem vádolhat meg csak úgy egy felszentelt papot, erre egyszerűen nem létezett akkoriban fórum). Beauvier elszántsága jószándékot takar, emiatt is kezdünk egyre inkább azonosulni a nézőpontjával. Ha Flynn atya tényleg megrontotta egyik tanítványát, azt csak a kétségek között vergődő (és ettől még inkább emberibbé váló) Beauvier tudja bizonyítani. Így válhatnak a film záró képsorai két eltérő világnézet és ha úgy vesszük, két eltérő tanárszemlélet csatározásává egyben.
Ahogy a Flynnt ért vádakat nem sikerül egyértelműen bizonyítani, éppúgy nem von le tanulságot a film a főszereplők magatartásának helyességéről vagy helytelenségéről sem. A téma kapcsán nem derül ki az sem, 'Meddig ér az egyház és meddig mehet el? Szükséges az igazság ismerete vagy elég ha magabiztosak vagyunk? (dzsoni szánsájn, http://halfpecssquad.blog.hu/2009/01/22/doubt_ketely_2008)'.
További érdekes problémákat is fölvet ez a befejezés. Többek között igen nehéz eldönteni, hogy hol van az a határvonal, ahol a tanár tekintélye még nem fordult át öncélúságba, vagy hogy milyen helyzetekben fontos az erélyes föllépés, és a túlzott szigor mikor vált ki az elvárt fegyelmezettséggel éppen ellentétes reakciót a diákokból.

2009. december 9., szerda

Kabinláz 2 trailer

Még az is benne van a pakliban, hogy sikerült átmenteni az első rész beteg, Evil Dead-szerű humorát erre a dvd változatra. Múlt héten láttam a Kabinlázat, többször is majdnem visítva zártam be a lejátszót, de aztán csak rájöttem, hogy ez direkt ilyen szar, és onnantól meg meglepően sokat nevettem, így egész pozitív a mérleg :).

2009. december 7., hétfő

Pozitív Armored kritikák

Antall Nimród második hollywoodi moziját a New York Times és a Los Angeles Times is méltatta, ami szívmelengető dolog. A két évvel ezelőtti Elhagyott szobát kifejezetten jól sikerült zsánerfilmnek tartom, a Kontrollnak meg régóta helye van a valaha készült legjobb magyar filmek között. Egyre inkább bizakodhatunk a Predators kapcsán! :)

2009. december 5., szombat

Nem csak mozis blog - 2011

e-mail: kasafero@gmail.com