Biblia űrhajókkal. Kábé ez volt az első gondolat, ami átfutott az agyamon, mikor végét ért a sorozat. Nameg a megkönnyebbülés hogy megszabadultam ettől az ótvar szartól.
Az, ami a 3. 4. évadban történt ezzel a sorozattal több, mint szörnyű, ezt egyszerűen nem 4 évadra találták ki, talán meg csak nem is kettőre. A 3. Évad eleje Új-capricán, az a rengeteg bugyuta töltelék rész; mindnek az ég világon semmi, de semmi jelentősége nem volt a történetben, a 3.évad eseményeit be lehetet volna sűríteni 1-2 részbe az Új-capricai marhulást meg kihagyni a picsába. És noha a negyedik évad elején úgy tűnt, hogy sikerül új rügyeket növeszteni a sorozaton, ergo növelni színvonalat (amit valljuk be nem volt nehéz), azokat az évad második felének és a finálénak szépen sikerült is legallyazni. A problémák lényegében ott kezdődtek mikor két részt eldájhárdoztak arra, hogy kinyírják a hajóról a geciket, majd a történetvezetést megoldották annyival hogy az egyik főszereplő csávó dájhárdozás közben (persze a végén) kap egy hedsátot amitől hirtelen egyesül az univerzummal és kábé 3 percben összefoglalja az elmúlt 14 000 év történéseit. No, én ekkor vontam először kétségbe hangosan is a történetírók édesanyjának az erkölcsi tisztaságát. Már nem is csodálkoztam azon a 4 halál uncsi részen, ami ez után jött, és amikben szintén elég spirituálisra vették a figurát. A fináléval (főleg az utolsó agyhalált okozó másfél percével) meg aztán sikerült végképp bebizonyítani, hogy ennek a sorozatnak nem a scifi channelen hanem max a PAX-TVn lett volna a helye. A flashbackek, a fordulatok az egész, ahogy van egy nagy szarszökőkút volt.
Kezdjük a flashbackekkel. Kurvára nem volt semmi értelműk: HUUUU Kara és Lee ismerte egymást az attak előttről, meg a félszemű balfasz nem abban a pillanatban lett alkoholista, amikor először mutatták, hogy iszik a hajón? Olmos Eduárd meg túl badass ahhoz hogy beüljön egy író asztal mögé? Sosem jöttem volna rá magam! A kapitány tökösségének a sulykolásával meg még öngólt is sikerült rúgni mivel, hogy így még nehezebb elhinni mikor a harc közepette egy szívet melengetően bárgyú beszéd után kiegyezést ajánl a fő gonosznak, akinek nem kisebb célja az volt az elmúlt 4 évben, hogy kipusztítja az egész emberi fajt (!) Illetve a rokonságának azt részét, akik ezt a tervet kritikával merik illetni. A rész további tartalma címszavakban: Főellenség: Oké!-> Baleset->főellenség hedsát-> Baleset->Cylon Command Center disztrojolodik->Galaktika utolsó pillanatban eljumpol->de ÓJAJ ezután kettétörik és többet nem bír Jumpolni sohamár!->de ÓJEEE minőszerencse pont a föld nevű bolygó mellé jumpol, ahol pont olyan humanoidok vannak kifejlődésben akikhez ha hozzácsapjuk a galaktika embereinek a génkészletét megkapjuk a mai embereket->mindenki hippi lesz (mert a badass Adama fia azt mondja apucinak)->akikről meg nem derült ki hogy mi a repedt here lelte őket (mitől támadt fel havaiból, ketten mért látják egymást látomásaikban). Szóval róluk kiderül, hogy angyalok.
Akiket meg ez sem riasztott el eléggé a sorozattól az nézze meg jútyubon az ezt követő másfél-két percet. Priceless!
Kellemes meglepetés a Fanboys és örülhetünk, hogy a stúdió hosszú halogatás után legalább a dvd-megjelenésnek utat engedett. Ha be kell határolni, mindenképp road movie-nak nevezhetjük, a játékidő nagy része a Skywalker Ranch-hoz vezető kalandos úttal telik. A főszereplők ismeretlen figurák, de ez kifejezetten jót tesz a filmnek, könnyebb volt megrögzött rajongónak elfogadni ezeket az arcokat. Nagy nevek is föltűnnek, a teljesség igénye nélkül remek pillanatokat hoz Seth Rogen, Danny Trejo, Kevin Smith vagy William Shatner. De vendégszerepelnek volt Star Warsosok is.
A mozi nosztalgikus, az utalások nincsenek bosszantóan a képünkbe nyomva, a sztori pedig (ugyan a realitás talaján aligha áll meg) mégis tartja magát a vállaltakhoz. Fílgúd vígjháték minden idők legjobban várt filmjének rajongóiról és arról, mi minden kötheti össze az embereket. A láthatóan alacsony költségvetés, és a rövidre nyisszantott drámai szál ellenére is pozitív marad a mérleg.
Egy végtelenül egyszerű technikai megoldással – a színmélység visszavétele – máris szemünk elé tárulhat az öngyilkosok világa, akik gyakorlatilag pontosan úgy „élnek”, mint mi. Megölték magukat, erre belecsöppentek egy kicsit szürkébb világba, ahol nincsenek csillagok az éjszakai égen, soha senki nem mosolyog, és néhol feketelyukak bukkanhatnak elő. Ennyi, ezen túl minden ugyanaz a shit. Zia-val szakított a barátnője, rendet rak a szobájában, majd felvágja az ereit. Kis ideig unottan teng-leng az „alvilágban” aztán rádöbben, hogy időközben kedvese is odakerült. Orosz bevándorló haverjával (aki még az életben dacból agyonrázatta magát a gitárjával) a megkeresésére indul. Nagyon kellemes filozófikus pillanatokat okoz a film, elég csak a kocsi örökké megjavíthatatlan fényszóróira, az anyósülés alatt gomolygó fekete lyukra gondolnunk.
A film okos, pont megfelelő egyensúllyal lavírozik a fekete komédia, a love sztori és a mese határvonalán. Shannyn Sossamon szép és életrevaló csajt alakít (ha-ha, de jó vicc), Shea Whigham szállítja a nevetés oroszlánrészét, Patrick Fugit pedig megfelelően szimpatikus a főszerepre. Rajtuk kívül Tom Waits-t említeném, az utolsó elégedett mosolyokat ő fogja kicsalni belőlünk, meg amúgy is akarjuk a rocksztárokat filmekbe!!!
Bob Gale első rendezése (2002-ben járunk!), ezúttal Zemeckis nélkül. És ezzel a „Zemeckis nélkül”-lel majdnemcsak azt akarom mondani, hogy a „varázslat” nélkül. Világossá vált, hogy a Vissza a jövőbe legnagyobbrészt mégiscsak a direktornak köszönhetően jelenti azt még ma is oly sokunknak, amit jelent. Habár Gale saját mozija hasonló ösvényen halad (modern mese kitartásról, szívről, fantasztikus kalandokról) meg sem közelíti a BTTF színvonalát. Ami ott nemzedéki életérzések közvetítése volt, az itt sztereotípiák együgyű turmixolása. Ami ott feszültség, akció volt, az itt (a mindig nagyszerű Gary Oldman ide vagy oda) lagymatag időkitöltés. A poénok pedig gyakorlatilag teljesen hiányoznak, illetve kizárólag a groteszk lények jelenlétével kapcsolatban említhetők. Christopher Loydot is keveset láthatjuk a vásznon, pedig rá azért változatlanul igaz, hogy ha nem csinál semmit, az is szórakoztató. Michael J. Fox néhány perces szerepe mintha azt sugallná: „Bejövök egyet kiordítani magamból, hogy miért nem lehet már semmi úgy, mint régen.” Hát, sajnos nem lehet.
Újabb klasszikus helyett felületes társadalomkritikát kapunk érintve a bürokrácia kérdéseit meg a drogügyeket. Nem éreztem ezt indokoltnak egy ilyen feel-good mozi esetében. A sztori sem hatott meg különösebben, abszolúte semmi új nincs benne, és ritkák az igazán ötletes pillanatok. De ami a leginkább elidegenített a befogadástól az a főszereplő srác bársonyos avon-bőre és Ken baba arca. Egyszerűen mindenféle azonosulást (amiről például a mozineten írnak a film kapcsán), lehetetlenné tett. Hogy ennyire antipatikus figurát válasszon főhősnek Gale... Hát talán a rendezői tapasztalatlanság... Talán egy kiforrott rendezőegyéniség hiánya. Sajnálom.
Nem mondom, hogy kritikán aluli, biztos lesznek, akik élvezni fogják. Csak azt mondom, hogy Gale keze alatt olyan mese született, ami már 2002-ben is elavultnak számított, nem mentség, hogy talán a 80-as években még nem. Így, jelentős kreatív energia nélkül a koboldok, csodák, szőke barbik és igazmondó 8-as billiárdgolyók csak egy Úttalan filmes út részei lesznek, amin nekem spec. nincs kedvem végigmenni.
