Horror villámkritikák - Halloween, 2010

A címek youtube videót rejtenek...

Mártírok (Martyrs, 2008)

A Mártírok azért tud szörnyen félelmetes lenni, mert a néző kénytelen minden képkockáját komolyan venni. Akad a "francia újhullámos horrorok" között véresebb darab (Inside), és izgalmasabb hentelés (Haute tension), de a gore okozta megdöbbenést ezeknél szinte teljesen ellensúlyozza a humor.
A Mártírok a remek pontokon elhelyezett fordulatoknak köszönhetően emlékezetes, de nem elsősorban ezért, és nem is a szenvedés tematizálása miatt. Hanem azért mert (kicsi SPOILER) a sok-sok vödörnyi véren, lila folton és féktelen brutalitáson túl van valami szemtelenül undorító abban, ahogy a dúsgazdag, magányos, elveszett öreg zsidók (ne szólj be, nem úgy értem) megérkeznek a házhoz a film végén és csillogó szemekkel várják, mit mondott az a szerencsétlen lány. Ez a kép maradt bennem, de mint valami démon.

The Loved Ones (2010)

Oldscool horror egy elmebeteg családról és legújabb "bálkirály" túszukról, akire változatos, impresszív kínzások várnak. A kislány alakítása remek, mutathatták volna többet is, elbírtam volna egy-két hosszabb monológot. Ehelyett a viccesnek szánt dagi jóbarát mellékszálát kapjuk, ami annak ellenére, hogy belefűzik a fősztoriba, teljesen felesleges, főleg azért mert egyáltalán nem vicces.

Longorierek (Longoriers, 1995)

Tévéfilm és alacsony költségvetés, de legalább David Morse a főszereplő. A legnagyobb baj a filmmel, hogy egy másfél órára elegendő sztorit három órásra bővítettek. Igyekeznek a Stephen King verzió minden részletét bemutatni, nagyon feleslegesen. Ezért válik a film cikivé és unalmassá (mert a pocsék alakítások fölött még szemet is hunynék). Amiért évekkel ezelőtt végigborzongtam már egyszer ezt az adaptációt, az az alapsztori az eltűnő világgal, időbabrálással. Az időben elveszett emberkék kilátástalansága, és a pusztulás (feledés motívuma) Persze tuti van, akinek ez inkább nevetséges (világ legbénább cgi szörnyei?).

Rémálom az Elm utcában (Nightmare on Elm street, 1984)

Wes Craven fejében a rémálomképek születhettek meg először, hiszen egyértelműen azok a film legemlékezetesebb és legeredetibb momentumai (Freddy széttárt karjától most is kellemetlen érzés fog el), és hála a kor színvonalához képest nagyszerű trükköknek, ma is érdemes elővenni a filmet. A színészeket hagyjuk. Még Johnny Depp jelenléte is csak akkor intenzív, amikor "likvizálódik". :)

Slither - Féltél már nevetve? (Slither, 2006)

Kellően undorító paródia a The Thing nyomdokain. Elizabeth Banks és Nathan Fillion igyekszik badass szerepben tetszelegni, utóbbinak sikerül viccesebben, de még így is sokkal kevesebb a poén, mint ahogy az elmés magyar cím ígéri. Erény a CGI mellőzése, és a régimódi maszkok, szörnyjelmezek használata, ami azért valamennyire mégis nosztalgikussá teszi ezt az igencsak felejthető darabot.

Monsters (2010)

Azoknak, akik folyton amiatt hőbölögnek, hogy miért születik olyan kevés emlékezetes látványfilm, mikor a technika már szinte mindenkinek rendelkezésére áll. A Monsters szinte ismeretlen alkotógárdája a nevetségesen alacsony költségvetés dacára olyan szörnyfilmet készített, mely tartja a lépést napjaink nagyágyúival. Sajnos azonban nem sikerül továbbépnie a Cloverfield - War of the Worlds által kitaposott ösvényeken. Így pedig sokak számára nem lesz belőle más, csak egy se nem túl izgalmas, se nem túl bágyadt, se nem túl valóságos, se nem túl ciki thriller. Mindenképp megemlítendő még a District 9 is a film kapcsán, az alapsztori valami hasonló.

Éjféli etetés (Midnight Meat Train, 2008)

Nevetségesen ötlettelen horror, melynek keleti rendezője azt gondolhatta, hogy a metró neonfényben úszó steril-sivár hangulata némi (nem is oly kevés) vérrel átitatva értelmes sztori nélkül is lemegy az emberek torkán. Hát tévedett. Vinnie Jones önmaga paródiája, Bradley Cooper pedig színtelen. Plusz pont egyedül azért a néhány humoros mészárlásért járhat.

Piranha 3D, 2010

Alex Aja legújabb remake-jében jókora fityiszeket mutat a slasher műfajnak, és úgy általában a kor ifjúságának.
Ringatózó emlőből többet látunk, mint női arcból, dehát éppen ez itt a lényeg: szexcentrikus, undorítóan léha, idétlen majmokat egészen szórakoztató dolog szörnyű kínhalált halva látni. Még akkor is, ha számtalanszor láttunk már hasonlót. Akinek mindez nem elég, annak ott van Richard Dreyfuss és Christopher Lloyd mellékszereplése. Egyik mókásabb, mint a másik.

Ördögűző (The Exorcist, 1973)

Lényegtelen, hogy az anya-lánya kapcsolat és a freudi pszichológia, a precízen árnyalt karakterek, vagy a mesterien fölépített történet felől közelítjük meg William Friedkin filmjét, mindenhonnan az "örökérvényű mestermű" következtetéshez lyukadunk ki. Karras atya most megint a kedvenc hős karakterem lesz egy darabig...

Resident Evil: Afterlife (2010)

A moziból kifele feltettem magamnak a kérdést: vajon tudatosan vagy tudat alatt csatlakozott Anderson a „csináljunk egy újabb szar zombis filmet” klubhoz?

A film első 10 perce még élvezhető volt, illetve akkor még lekötött a harmadik dimenzió. Ami azonban utána következett azt a pocsék, ötlettelen kategóriába sorolnám. A cselekményét gyakran erőltetettnek, vontatottnak éreztem, újat nem tudott mutatni a rendező. Minden jelenetben lehet tudni, mikor ugrik elő egy élőhalott, azt is, hogy honnan, azt is, hogy kit támad meg, és azt is, hogy életben marad-e az illető. Az egyetlen újítás talán az volt, hogy nem találkoztunk olyan szereplővel, akit megharaptak és utána átváltozott és a többi szereplőre támadt (vagy aludtam épp akkor?).Nem értem miért kell egy trilógiának folytatást készíteni, amikor semmi eredeti ötlete nincs a stábnak. Mivel nem illik olyasmit állítani, hogy összelopták a jeleneket, ezért valami olyasféle módon igyekszem kifejezni magam, hogy bizonyos részek kísértetiesen hasonlítanak más filmekben már látottakhoz. Az még csak-csak elmegy, hogy az előző részekből már ismert mozzanatok tűnnek fel, de amikor valami kijön a zombik szájából és 4 felé nyílik (Penge 2) és egy nagy mamlasz még nagyobb hentesbárddal üti az ajtót (Silent Hill), a film végén fehér ruhás emberek látnak napvilágot (A sziget), a harcjelenetek a napszemüveges öltönyös úriemberrel, aki elhajol a golyók elől és épp csak hídba nem megy le (Mátrix), na az elgondolkodtató, hogy talán nem Paul W.S. Anderson fejéből pattant ki.Az egyetlen pozitívuma talán a látvány volt, a jelenetek legalább aprólékosan voltak kidolgozva. Mindent összevetve azonban még a 3D élmény sem tette élvezhetővé a filmet. 10-es skálán 3-as adok neki, de azt is csak azért a jelenetért, amelyben a félig kettévágott kutya még emberesen küzdött. Na akkor visítva röhögtem a moziban…
A kritika Tity billentyűiből származódik.

Évzáró 2009 - A legjobbak

Habár pár nap még hátravan az évből (néhány film is vár még a lejátszóban), következzenek most a 2009-es év legjobb filmjei a Nem Csak Mozis Blog szerint. (A külföldi "straight to DVD" megjelenéseket is ide számítva.) A magyar cím jútúb linket, az angol pedig imdb profilt rejt.

A bombaszakértő (The hurt locker)
Megrendítően hiteles dráma arról a - már a Szarvasvadász által is körüljárt - jelenségről, hogy a katona mindig is katona marad, soha nem tud visszatérni a régi kerékvágásba. A film legerősebb jelenetében a sivatag közepén órák óta várakozó kiszáradt szájú mesterlövészek zacskós gyümölcslevet bontogatnak, fél szemüket az ellenségen tartva. Nem történik semmi, mégis szinte tapintható a feszültség. Mindez egy női rendezőtől, akinek a Holtpontot is köszönhetjük.

Ki nevet a végén? (Funny People)
Apatow új filmje humorban és tabudöntögetésben is visszafogottabb, ez pedig kifejezetten jót tesz neki. Úgy enged betekintést a stand up comedy világába, ahogy eddig csak nagyon kevesen. A cselekményben rejlő tragikumot pedig nem nyálasan tolakodva nyomja a képünkbe, hanem a legfinomabb iróniával szervírozza.

Avatar (Avatar)
Cameron jött, nagyot mondott, és - az eddigi kimagasló bevételi mutatók szerint - győzött. Megint. Az Avatar tényleg lehetne sokkal jobb film is, amit nagyon sajnálunk, de a közepes forgatókönyv ellenére is csípőből hozza azt az élményt, amit egy monumentális kalandfilmtől 2009-ben elvárhatunk. Technikai mérföldkő, a technika pedig szerves része a filmnek. Lumiére-ék is technikai mérföldköveket fektettek, nem azonnal kimagasló műalkotásban gondolkodtak. Talán a következő felvonás meghozza az osztatlan kritikai sikert is, ahogy anno a Terminátornál?

Fel! (Up)
A Pixar sem tud hibázni. A vén Carl Fredricksen és az esetlen Russell léggömbös kalandját (is) átjárja az emberség. Ráadásul az Up-pal egy olyan fontos kérdésre is megfelelő érzékenységgel terelődik hangsúly, mint az elmúlás. Ahogy ez lenni szokott, a nyikorgó olvasólámpás cég filmje köröket ver a többi idén megjelent animációra.

District 9 (District 9)
Neill Blomkamp elsőfilmes rendező (nem egyetlenként szerepel a listán) vagány fickó, akciófilmet faragott egy aktuálpolitikai helyzettel kacérkodó történetből. Amiért helye van a listán, az a remek egyensúly. A jó sci-fi mindig is az aktuális problémákra reflektál (Asimov és a többiek), esetünkben pedig a remek látvány és az izgalmas körítés sem rombolja le, nem teszi másodlagossá az alkotás morális értékeit.

Star Trek (Star Trek)
J.J. Abrams nem kerített fenenagy felhajtást a mítosz újraélesztése köré, egyszerűen forgatott egy minden eddiginél pörgősebb és dögösebb Star Trek filmet. Hasonlóan izgalmas és az eredetivel merészen szembeforduló rebootról csak őfelsége kedvenc titkosügynökének kiszőkítése kapcsán beszélhettünk mostanában (A Batmant azért nem említem, mert abból a Tim Burton féle is eléggé odavágott).

Hold (Moon)
Duncan Jones (ő a lista másik elsőfilmes rendezője) mélyen meghajol a sci-fi nagyjai előtt. Dolgozatán nehéz hibát találni. A Hold páratlanul klausztrofób hangulatáért az apró részletekig kiagyalt makettek és Sam Rockwell sziporkázása egyaránt felel. Sőt, sikerül új kontextusba helyeznie már korábban is látott epikus jeleneteket, képeket (Ürodüsszeia ezerrel).

Gyakran ismételt kérdések az időutazásról (Frequently Asked Questions About Time Travel)
A gyér költségvetést, a viszonylag ismeretlen színészeket és tolakodóan hosszú címet látva nem is sejthettük, hogy Gareth Carrivick filmjében üdvözölhetjük majd az év legjobb komédiáját! Sci-fi rajongók előnyben (a toalettbéli Vissza a jövőbe utaláson majd' elcsöppentem), de az is biztos, hogy ennyire szerethető figurákat Simon Pegg és Nick Frost kalandozásai óta nem kaptunk az angol filmgyártástól.

A Nyár napjai ((500) Days of Summer)
Nem csak álmodozó lelkű srácoknak, de elsősorban mégiscsak nekik kötelező ez a fantasztikus film. Könnyedén és őszintén beszél szerelemről, kapcsolatokról. Csak akkor válik mézesmázossá, amikor az a valósággal összefér, néhol pedig kifejezetten szívszorongató. Nehéz döntésekről és nehéz emberekről van itt szó. A kor emberéről. Mindezt kiváló ringató-táncoltató-szerelmetesen szép zenei körítéssel. Az egyik legjobb romantikus komédia, amit valaha láttam.

Becstelen Brigantyk (Inglorious Basterds)
Tarantino "mesterműve" végre nem csupán a zsánerek világából építkezik. Minden eddiginél feszültebb dialógusok, véresebb leszámolások és pofátlanabb poénok jellemzik. Érett film, mely kiemelt helyre kerül az életműben. Pontszámban valahová félúton helyezném a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény közé. Ez úgy 9.5-et jelent. Oscart Christoph Waltz-nak!

Ezen a linken (meg az oldalsávból is) elérhető a 2009-es filmes naplóm. Heláj!

Battlestar Galactica (2003-2009)

Biblia űrhajókkal. Kábé ez volt az első gondolat, ami átfutott az agyamon, mikor végét ért a sorozat. Nameg a megkönnyebbülés hogy megszabadultam ettől az ótvar szartól.

Az, ami a 3. 4. évadban történt ezzel a sorozattal több, mint szörnyű, ezt egyszerűen nem 4 évadra találták ki, talán meg csak nem is kettőre. A 3. Évad eleje Új-capricán, az a rengeteg bugyuta töltelék rész; mindnek az ég világon semmi, de semmi jelentősége nem volt a történetben, a 3.évad eseményeit be lehetet volna sűríteni 1-2 részbe az Új-capricai marhulást meg kihagyni a picsába. És noha a negyedik évad elején úgy tűnt, hogy sikerül új rügyeket növeszteni a sorozaton, ergo növelni színvonalat (amit valljuk be nem volt nehéz), azokat az évad második felének és a finálénak szépen sikerült is legallyazni. A problémák lényegében ott kezdődtek mikor két részt eldájhárdoztak arra, hogy kinyírják a hajóról a geciket, majd a történetvezetést megoldották annyival hogy az egyik főszereplő csávó dájhárdozás közben (persze a végén) kap egy hedsátot amitől hirtelen egyesül az univerzummal és kábé 3 percben összefoglalja az elmúlt 14 000 év történéseit. No, én ekkor vontam először kétségbe hangosan is a történetírók édesanyjának az erkölcsi tisztaságát. Már nem is csodálkoztam azon a 4 halál uncsi részen, ami ez után jött, és amikben szintén elég spirituálisra vették a figurát. A fináléval (főleg az utolsó agyhalált okozó másfél percével) meg aztán sikerült végképp bebizonyítani, hogy ennek a sorozatnak nem a scifi channelen hanem max a PAX-TVn lett volna a helye. A flashbackek, a fordulatok az egész, ahogy van egy nagy szarszökőkút volt.

Kezdjük a flashbackekkel. Kurvára nem volt semmi értelműk: HUUUU Kara és Lee ismerte egymást az attak előttről, meg a félszemű balfasz nem abban a pillanatban lett alkoholista, amikor először mutatták, hogy iszik a hajón? Olmos Eduárd meg túl badass ahhoz hogy beüljön egy író asztal mögé? Sosem jöttem volna rá magam! A kapitány tökösségének a sulykolásával meg még öngólt is sikerült rúgni mivel, hogy így még nehezebb elhinni mikor a harc közepette egy szívet melengetően bárgyú beszéd után kiegyezést ajánl a fő gonosznak, akinek nem kisebb célja az volt az elmúlt 4 évben, hogy kipusztítja az egész emberi fajt (!) Illetve a rokonságának azt részét, akik ezt a tervet kritikával merik illetni. A rész további tartalma címszavakban: Főellenség: Oké!-> Baleset->főellenség hedsát-> Baleset->Cylon Command Center disztrojolodik->Galaktika utolsó pillanatban eljumpol->de ÓJAJ ezután kettétörik és többet nem bír Jumpolni sohamár!->de ÓJEEE minőszerencse pont a föld nevű bolygó mellé jumpol, ahol pont olyan humanoidok vannak kifejlődésben akikhez ha hozzácsapjuk a galaktika embereinek a génkészletét megkapjuk a mai embereket->mindenki hippi lesz (mert a badass Adama fia azt mondja apucinak)->akikről meg nem derült ki hogy mi a repedt here lelte őket (mitől támadt fel havaiból, ketten mért látják egymást látomásaikban). Szóval róluk kiderül, hogy angyalok.

Akiket meg ez sem riasztott el eléggé a sorozattól az nézze meg jútyubon az ezt követő másfél-két percet. Priceless!

Harry Potter, csak úgy

Szégyellem, nem olvastam, de éppen pótolni készülök pár részt (legalább az utolsókat). Amúgy a filmekkel kapcsolatban élvezettel láttam, hogy az első részek visszafogott izgalmakkal teli (csíkoskönyves) gyermekfilm-elemei az ötödikre teljesen eltűntek, és a franchise epikussága végre komoly feszültségeket generál, hogy csak a jedi küzdelmekhez hasonlítható varázsló harcokat említsem. Kár, hogy Voldemort igazi visszatérésére egészen a negyedik részig kellett várni, de belegondolva, hogy legalább három HP film vár még ránk (az utolsó kötet megkettőzve), ez is rendben van. Idén jön a Félvér Herceg...

Superbowl meglepetések

(Avagy hogyan támadnak fel ismét a tejfölösszájú amerikai kisfiúk műanyag játékai)

Akárhogy is nézem, ez pofás lett... Olyan rég láttam már tökös látványos akciófilmet, hogy szinte elkezdtem várni.

Aztán persze jönnek a robotok:

Vagy autózhatunk:

Narnia - A Caspian Herceg (2008)

Fiatal angol barátaink visszatérnek Narniába, hogy kedvenc kardozós First Person Shooterükkel játszhassanak egy jót. Azért a helyzet nem ennyire szörnyű, de a Caspian herceg meg sem közelíti az első rész szellemiségét (megjegyzem, az sem volt egy etalon), és olvasatlanul meg merem kockáztatni, hogy a regényét sem. Vannak kedves beszélő állatok, kentaurok és minotauruszok, de egyiket sem lehet már annyira szeretni, mint az első rész hódjait vagy a James McAvoy játszotta... Nem is tudom mit, de jó fej volt. Megmaradtak a látványos csaták is, melyekben ugyanúgy százak vesznek oda, szigorúan egy csepp vér nélkül, de hát ugye Disney termékről van szó. És termék valóban, amely elsősorban a 10-15 éves korosztály számára fogyasztható, főleg közülük is azoknak, akik szeretik a már fölemlegetett playstation játékokat. Bennük egészen vannabí érzést kelthet a film. Aki a páratlanul jól festő pixeloroszlánt várja, jó sokat kell várnia, karaktere majdnem a teljes játékidő alatt (érthetetlen okokból) az erdőben bújkál.Aztán van pár egészen furcsa epizód, ami egyszerűen időhúzás volt, de az biztos, hogy nagyon fölösleges. Ilyen a gonosz boszorkány felélesztése, majd másfél perccel később az elpusztítása. Tilda Swinton eddigi legröhejesebb szereplése, de nem a saját hibájából. Hanem azért, mert a harmatgyenge forgatókönyv izzadtsággal tervezett puskapordurrogtatásából mi csupán az áttetsző füstöt látjuk. A Caspian Hercegnek az utóbbi idők egyik legszánalmasabb monológja elég ahhoz, hogy maga mellé állítsa Narnia népét. Meg sem kell erőltetnie magát... Mindez persze nem kell, hogy bárkit zavarjon. Valamilyen szinten szórakoztató ez az egész. De a Narnia filmek nem Gűrűk Ura filmek. Gyerekmesék, valóban.

Kritika: Rémálom az Elm utcában

Wes Craven 1984-es horrorfilmjét klasszikusként szokás emlegetni; ennek megfelelően nincs olyan filmszerető ember, aki ha látta, ha nem látta, Freddy Kreuger nevét ne ismerné. A teljes testfelületén égési sérülésekkel borított, egyik kezének négy ujján késeket viselő gazfickó az első megjelenése óta már számos folytatást megélt, szerepelt reklámokban és megidézték egyéb filmekben is. Ő a filmtörtélem egyik ultimate badass-e, aki kacagva mészárolja le a rosszat álmodó tiniket.

Érthető lehet tehát, hogy horror-rajongóként nagy várakozással néztem Freddy kalandjainak első állomása megtekintésének elébe.

(Figyelem! Erős spoiler-veszély!!!)

Mielőtt belefognék a film elemzésébe, hadd tegyek egy kis kitérőt a filmélmény egy meghatározó eleme, a magyar szinkron felé. Az általam megszerzett szinkron az önkéntesek által készített, roppant hasznos, hiánypótló Internetes Szinkron Adatbázis adatai szerint 1997-ben készült egy kereskedelmi csatorna megrendelésére. Ehhez képest olykor azt az érzést ébresztette bennem, hogy a statiszta-szerepben megszólaló színészek előző nap még VHS-kazettára dünnyögtek valami igénytelen fordítást, és most el vannak képedve, hogy már ilyet is lehet. Az első gyilkossággal gyanústott fiú elkapásakor az egyik rendőr kiadja az utasítást társának, hogy bilincselje meg a srácot, mire az úgy rikkantja a "rendben"-t, hogy az egy "adok neked egymillió dollárt ajándékba, jó?"-tpusú mondatra illő reakció lehetne. De az első szembesülésem a szinkron nyújtotta élvezetekkel a lánya sikítozására rányitó édesanya által lehengerlő böszmeséggel benyögött "Jól vagy, Tina?". A magyar szinkron olyan utánozhatatlan hangulatot ad a filmnek, amiből minden más nemzet népei sajnálhatják, hogy kimaradnak.

Persze vannak árnyoldalai is ennek. Freddy félelemkeltőnek szánt röhögése például, nem tudom, mennyire szándékosan inkább egy "színész gyengén játssza, hogy fuldoklik"-szituációt idézett bennem. A főbb szereplők azért viszonylag jó szinkront kaptak, bár Takátsy Péter hanghordozását meggyőződésem szerint csak idióta vígjátékokban lehet elviselni, itt valahogy ő is beleillett a képbe.

A szinkron egyébként nem az egyetlen tényező volt, ami miatt nem azt kaptam a filmtől, amit vártam. Ugyanis a képernyőn való első megjelenésétől kezdve a további tíz percben azon kacagtam jóízűen, hogy mit művel első filmszerepében a tejfelesszájú Johnny Depp. A csúcspont ebben akkor érkezett el, amikor a hátsó kertből hallott gynaús zajokra kivonuló társaság daliájaként odaveti a sötétségnek, hogy: "Szétverem az ocsmány pofádat, akárki is vagy"; majd közvetlen ezután már egy macskát kezd el szólongatni. Természetesen mindebben az is közrejátszik (nem tudok a szinkronról leszakadni), hogy az előbb említett Takátsy ezen mondatokat egy ötös skálán nagyjából mínusz egyes beleéléssel mondta fel.

Sajnos a legkevésbé Freddy magyar hangját találták el, amikor Tinát szólongatja a homályból, az minden, csak nem félelmetes.

Tulajdonképpen a tegnapi filmélményem alapján nehezen tudom elképzelni, hogy ezen a filmen bármely 14 éven felüli egyáltalán izguljon, nemhogy féljen tőle. Pedig a rendezés egy mai horrorfilmhez képest elképesztő ötletkavalkádot sorakoztat fel. Mégis a remek nyolcvanas évek-hangulat ellenére egyes színészi alakítások és a néhol már-már perverz módon rossz szinkron miatt eleinte nevetést, később már unalmat váltott ki belőlem. Nemrég egy ismerősöm mesélte az egyik Freddy-film rá tett hatását, miszerint utána hónapokig nem mert elaludni. Hát én már a játékidő alatt kis híján elaludtam.

Szerettem volna borzongani, de megakadályoztak benne az olyan pillanatok, mint amikor az általa kitört ablak rácsát kétségbeesetten rázogató főhősnő a szemben levő házban tartózkodó apjáért kiabál, mire a ház elé e célból küldött rendőr megjegyzi: "Mégiscsak szólok a hadnagynak", én pedig magam előtt látom ahogy az ezt megelőző jelenetben Till Attila... hmmm... Görög Zita felolvassa a kis papírjáról, hogy a nézők szavazatai alapján Forrest Gump úgy dönt, mégiscsak szól a hadnagynak.

Lehet, hogy a Rémálom az Elm utcában jó horror, sőt, én is úgy vélem, hogy az. De az adott körülmények között egészen más filmélményben volt részem. Sajnos. De végtére is így is jól szórakoztam, úgyhogy részemről jöhet a többi epizód!

Terminator - avagy mitől marad életben egy franchise

A nagy volumenű bejegyzéscímhez mérten szerény néhány mondatot szeretnék idebökni egyik kedvenc sci-fi akciómmal kapcsolatban. A sorozat, a Sarah Conor Cronicles ad ürügyet egy kis áttekintésre terminátor témában. Tegnap megnéztem a pilot epizódot, és vegyes érzelmekkel zártam be a lejátszót. Egyrészt még ennek az alacsony költségvetésű tévéfilmnek is akadtak olyan pillanatai, amik libabőr közeli állapotba kerítettek (ehhez nálam egy zenei részlet, vagy ügyes beállítás is elég), másrészt a sorozat "jó terminátora" mellett nem tudok szó nélkül elmenni, ez a Summer Glau vitathatatlanul gyönyörű teremtés. A franchiset - jutott eszembe - elsősorban a rajongók érdeklődése tarthatja fenn, illetve a stúdió bizadalma a franchise rajongóiban. És mivel én teljesen, de nagyon terminátor rajongó vagyok, tisztelegvén a franchise nagyszerűsége előtt, sorra veszem az eddig vásznon, vagy képernyőn megjelent terminátorokat a teljesség igénye nélkül (mivel a sorozatot még nem néztem végig, és mivel abban több is van, de mindegy, nekik amúgy sem tulajdonítanbék nagyobb jelentősséget).
1984-et mutatott a naptár, amikor James Cameron megcsinálta minden idők egyik legjobb akciófilmjét, a Terminátort, sokat írtak már róla, én most csak egy képet mutatok, így nézett ki Schwarzi, mint a megállíthatatlan gonosz gyilkológép ebben a moziban:A folytatás 1991-ben készült el, színtén a neves direktor kezei alatt, Arnold, aki a T-100-as terminátor szerepébe ezúttal a jó oldal képviseletében bújt, így feszített akkoriban:Aztán volt neki itt már egy nem kevésbé félelmetes ellenje, Robert Patric játszotta, ő volt a T-1000-es, vagy ha úgy jobban tetszik, a higanyember:Habár a második rész hatalmas sikert aratva vált a 90-es évek egyik legnépszerűbb filmjévé Cameron nem akart folytatást. A franchiset viszont életben kellett és lehetett tartani, így Jonathan Mostow-val a rendezői székben megszületett a 3. Schwarzit sikerült megnyerni:A gonosz robot pedig itt a szemrevaló Kristanna Loken (T-X) volt (ekkor jöttem rá, hogy a terminátorokat kb. úgy jelölik, mint a windowst):A tavaly induult sorozatból csak egyetlen gépemberről teszek ki képet, ebben ő John Connor védelmezője, és gyakorlatilag miatta fogom megnézni a sorozatot. Eddig mindkét általam látott epizódban volt legalább 1 tökjó terminátoros pillanata, ráadásul, mint már említettem, még "kikapcsolva" is elnézegetném e bájos arcot:Egyelőre csak ennyit akartam, egyébként, ha kíváncsiak vagytok, a sorozat nézhető, rosszabb is lehetne, bár természetesen nem mérhető a mozifilmekhez. A rajongók azonban így is reménnyel fordulnak a 2009-es év felé, hisz jön a folytatás a mozikba, nem kisebb nevekkel, mint Christian Bale és Helena Bonham Carter. Meglátjuk.

Indiana Jones és a Kristálykoponya királysága

Bárki bármit mond, Lucas és Spielberg még most is Hollywood legvagányabb fenegyerekei közé tartoznak, és egy mozifilmnyi önfeledt szórakozást lazán ráznak ki a kisujjukból. A Kristálykoponya méltó a korábbi Indy mozikhoz, van rajta támadási pont, de nem hiszem, hogy akad olyan filmrajongó, akinek nem kerekedik széles mosoly a száján John Williams zeneszerző fantasztikus muzsikája hallatán és az öreg kalap látványától. És annyi erő volt a moziban, hogy határozottan azt kell mondjam, ide a következő részt!!!

Szuperzöld

Emlékeim szerint ez se volt rossz (2003):Dehát állítólag ebben meg többet gyepálnak(2008):Ha ez számítana, Jennifer Connelly sokkal inkább "hűha" nálam, mint Liv Tyler.

Batman Begins

(avagy miért várjuk a Dark Knight-ot)

2005-ben egy fiatal rendező jókora bátorsággal és elszántsággal fölemelte Tim Burton legendás képregényadaptációját a polcáról, majd diszkréten a nagyi éjjeliszekrényére helyezte, hogy megmutassa, szerinte hogyan is kell denevérember filmet csinálni. A Batman mítoszból igyekezett kiszedni minél több bagatell elemet, nem akart Burtonhoz hasonlóan önmagát parodizáló mozit csinálni. Akciófilmet akart csinálni, olyanfajtát, aminek játékideje alatt gyermeki lelkesedéssel juthatunk karfaszorítás és néhány összerezzenés árán a hősi diadalérzésig. Vagány film lett a Begins, olyan kezdet, ami után nincs az a gyermeklelkű filmbuzi, aki ne kérné bólogatva a folytatást.

Szóval miért is várjuk annyira?

Először is azért, mert Christopher Nolan korunk egyik legkreatívabb hollywoodi rendezője, és bármit tett le eddig az sztalra, az magas színvonalú szórakozást jelentett számunkra. Másodszor azért, mert Joker talán a valaha volt legvagányabb gonosz a képregénytörténelemben és szegény Heath Ledger alakításától sokat várunk, az eddigi anyagok nagyon is bíztatóak ("Come on! Hit me!"). Harmadik érvem a várakozásra pedig a Beginsben is kiválóan működő szereplőgárda. Csak néhány név, akik szerencsére újra benne lesznek: Gary Oldman, Michael Caine, Morgan Freeman.

Bonne Apetite! :)

Kritika: My guilty pleasure

A Fűrész-franchise

A horror minden valószínűség szerint a leghányattatottabb sorsú filmes műfaj. Aki horrorfilm-készítésre adja a fejét, annak számolnia kell a nézőközönség korbeli és érdeklődésbeli fokozott korlátozottságával, a kritikusok szájelhúzásával, és bizony azzal is, hogy az Akadémia igen kevés eséllyel juttatja az alkotókat aranyszobrocskához…
Ma azonban már egyre többen kedvelik a horrorfilmeket, ennek köszönhetően, mint minden filmes műfajnak, a horrornak is megszülettek a nagy klasszikusai. Az alapvető különbség, hogy míg a legtöbb kategória általában a pozitív hősök legjobb dumáival és a világ megmentőit mintázó akciófigurákkal telíti meg a filmbubusok aranyköpés-noteszeit és polcait, addig a horror inkább a rosszfiúknak teremt kultuszt.
Jelen tanulmány apropója egy nemrégiben életre keltett, és azóta rendületlenül felfelé törekvő, epizódonként egyre több rajongót számláló horror-karakter virágzása. Lássuk tehát, ki táplálta a félelmünket, gyártotta a csapdáit, vásárolta rendületlenül a diktafonokat az elmúlt néhány évben – és lépett ezzel Freddy, Jason és a többiek egyre népesebb csapatába.

(Mivel a spoilermentesség elkötelezett híve vagyok, a cselekmény-összefoglalókban igyekeztem ennek eleget tenni, de a cikk sok részében egyszerűen lehetetlen volt mellőzni őket. Mindenki csak saját felelősségére! :))

Csillag születik

2004-ben két tehetséges fiatalember elhatározta, hogy ők bizony meghódítják Hollywoodot. James Wan és Leigh Whannell közös ötlete alapján utóbbi megírta a forgatókönyvet, előbbi elvállalta a rendezést, összeszedtek egy remek kis színészgárdát, kerestek producereket, akiktől szereztek 1 200 000 dollárt, és BUMMM – így lett a Saw, avagy magyar címén a Fűrész. Hollywoodban az előbb említett összeg meglehetősen alacsony költségvetésnek számít, ami alapján a Fűrész könnyen elsikkadhatott volna, a B-filmnek elkönyvelt, majd-megnézem-ha-leadják-kábelen kategória tagjaként.
Csakhogy a marketing olyan jól kieszelt fogásokat eszközölt – a filmet levágott végtagokat ábrázoló plakátokkal reklámozták, melyeket több helyen betiltottak –, hogy a kirakós gyilkos kegyetlenkedéseinek története már a nyitóhétvégén a beléfektetett pénz több mint tízszeresét hozta vissza.
Na de ki is ez a magyarul nem is túl jól hangzó (kirakós gyilkos) – angolul azonban véleményem szerint eleve félelmetes (Jigsaw Killer) – becenévvel kitüntetett gazember?
A választ a Saw-franchise minden epizóddal egyre közelebb hozza – és ezzel el is érkeztünk a cselekmény ismertetéséhez.

Ájvanapléjögém

Magyarul egyjátékotszeretnékjátszani. Ez az a mondat, amivel az aktuális áldozat köszöntése után Jigsaw mindig elkezdi mondanivalóját. Az első részben együtt ébredünk a forgatókönyvíró által játszott Adammel egy sötét szobában, amely kisvártatva neonfénybe borul, felfedve imigyen a láthatólag mostanában hanyagolt mosdóhelyiség másik két ideiglenes lakóját; dr. Lawrence Gordont (Cary Elwes) és egy szétlőtt fejű ex-játékost.
Adam és Larry, akik a szoba két végében mindketten egy-egy csőhöz vannak láncolva a bokájuknál, hamarosan megtalálják a sorozat és Jigsaw védjegyeivé vált diktafont is, valamint saját kis kazettáikat – amelyeken Jigsaw az alcímben feltüntetett játék szabályait ismerteti.
A klausztrofóbiás érzést eleinte dr. Gordon flashbeckjei enyhítik, persze csak azért, hogy másképp tartsák fenn a kezdeti feszültséget, később az orvos felesége és a sorozatgyilkos után nyomozó detektív révén újabb cselekményszálakba nyerünk betekintést.
A Fűrész a nézőt egy pillanatra sem engedi lazítani, a két szorult helyzetű főhős egyre előbbre jut a játékban, mialatt a többi szál szereplői is természetesen kiveszik a részüket a karfa-szorongatás előidézésében – mi pedig csak ülünk, és engedelmesen szorongatjuk a karfát, egészen addig, amíg a visszatartott lélegzetű film vége felé az események felpörögnek, hogy aztán egy ordítós-lövöldözős-vértacsakos-végtagvesztős fináléban teljesedjék ki.

Csakhogy épp amikor kezdenénk összeszedni a padlóra szóródott popcornt, amiért időközben nem volt időnk – sem merszünk – lehajolni, előkerül egy újabb pici kazetta… és ekkor következik a Charlie Clouser idegborzoló dallamaival aláfestett wtf-montázs, ami szintén végigkíséri a Fűrész filmeket. Végül Jigsaw bejelenti, hogy game over, mi pedig elkezdhetünk kotorászni a földön landolt kukorica között a leesett állunk után.

Kasszasiker + nyitva hagyott vég = folytatás

Az utóbbi évek hollywoodi szokásait figyelembe véve a második tényező tulajdonképpen mellőzhető, mindenesetre a Fűrész 2 előtt szabad volt az út a mozikba.
Emlékszem, amikor híre ment a folytatásnak, legfőképpen azon ment a találgatás, vajon képesek lesznek-e a fiúk megismételni az első rész végére biggyesztett csavart, ami akkora volt, hogy a moziból kifelé az árokba szédültünk tőle (bár jómagam DVD-n láttam, én tehát a székről fordultam le). Volt aki szurkolt a készítőknek (én), volt aki fanyalgott, hogy képtelenség még egy ilyet, volt aki rendíthetetlenül biztos volt a sikerben, és persze volt aki már az első részt is utálta.
Akkoriban még nem volt pénzem mozira, de sikerült elkerülnöm a spoilereket, így amint megszerezhettem, nyálcsorgatva toltam be a DVD-t a lejátszóba.
A második rész jól eltalált kezdése – egy újabb őrületes Jigsaw-csapda – már nem volt újdonság, az igen hatásos trailerben is ezt láthattuk. A történet kicsi előjáték után hamar odáig juttatta a Jigsaw által magának kiszemelt Matthews nyomozót (Donnie Wahlberg), hogy az eljutott a hírhedt gyilkos főhadiszállására, ahol a közelítő kamerával együtt hajoltunk mi előre a székben, amikor megláttuk a félelmetes gyilkost – szemkerekítően ramaty állapotban, oxigén-maszkkal, a tervrajzokkal telepakolt íróasztala mögött. Merthogy előre haladott rákja van szegénynek. Ejj.
Persze Jigsaw-t nem ilyen egyszerű lekapcsolni; a lakhelyéül szolgáló raktárhelyiség másik végében, egy fémketrecben Matthews és társai – a már az első részben feltűnt Dina Meyer által alakított Kerry, és a kommandósok vezetője, Rigg (Lyriq Bent), aki később jut nagyobb szerephez – egy több képernyőn futó beteg valóságshowra akadnak, melynek a műsorvezetője egyáltalán nem Stohl András, amelybe senki nem önszántából került be, és amelyből kikerülni bizony nem egy leányálom.
A cselekmény innentől kezdve két szálon fut, párhuzamosan követhetjük figyelemmel Matthews nyomozót, aki saját fiát felfedezve a monitorokon kétségbeesetten próbálja Jigsaw-t szóra bírni afelől, hogy hol van a tévében látott ház; valamint értelemszerűen az ominózus valóságshow szereplőit, akik egy épületbe zárva próbálják kitalálni, mi a fenét keresnek ott – amiben aprócska diktafonok sietnek segítségükre. Minden szobában más név a kis kazettán, minden szobában más csapda. A testükben méreg, itt-ott ellenszerrel töltött fecskendők. Ja, és ha addig nem halnának meg, három óra múlva az ajtó örökre bezárul. Hajrá villalakók!
A történet feszes, a növekvő számú csapdák eszementek, az áldozatok elveszettek, Jigsaw pedig zseniális. És amikor a végére érünk, a fanyalgóknak felfelé görbül a szája, a bizakodók ujjonganak, az ugyemegmondtamok elégedetten mosolyognak, akik utálták pedig – hát azok valószínűleg meg sem nézték, vagy ezt is utálják, a lényeg, hogy a fordulat ismét akkorát szólt, hogy beleremegtek a vetítőtermek.
A bevételbe meg a készítők, hiszen a négymilliós büdzsé ellenében csak a nyitóhétvégén 31 milliót kaptak, így aztán a rajongókkal együtt lelkes integetésbe kezdtek; „gyere, Fűrész 3, gyere, gyere!”…

“If it’s Halloween – it must be Saw”

Ha Halloween, akkor Fűrész – hirdette a harmadik rész előzetese, az egyre növekvő rajongótábor, köztük én is, alig bírta kivárni az őszt.
Az ősz meghozta a harmadik Fűrészt, csakhogy a lehulló levekkel együtt az én jókedvem is leszállóban volt.
A harmadik rész ugyanis nem váltotta be maximálisan a hozzá fűzött reményeket.
A film egészen pontosan ott folytatja a sztorit, ahol az előző abbahagyta, aztán kisebb kitérő után azonban egészen új szereplőket üdvözölhetünk.
Lynn baleseti sebész, egy nehéz nap után éppen hazaindulna, amikor egy valaki egy disznófejes maszkban (ez is minden részben megjelenik, Jigsaw és segítői így rabolják el az áldozatokat) rátámad. Lynn egy nagy raktárban ébred…
Jeff pedig egy dobozban. Próbálja széttörni, összevissza kapálózik és kiabál, amikor egyszer csak észreveszi, hogy van ott vele egy micsoda? Na micsoda? Egy diktafon.
Lynn feladata, hogy életben tartsa az immár ágyhoz kötött Jigsawt, amíg Jeff célhoz ér, Jeffé pedig, hogy menjen és menjen, és kiállja a próbákat – hogy jutalmul végre szemtől szembe kerülhessen azzal az emberrel, aki elgázolta a kisfiát.
A cselekményről elég ennyi. Ami miatt a harmadik részt nem szerettük annyira, mint az előzőeket, az a stílusban keresendő.
A második részt is jegyző Darren Lynn Bousman rendező a 2006-os epizódban (a Fűrész ugyebár évente új résszel jelentkezik) a gore-elemeket helyezte előtérbe. A csapdák továbbra is ugyanolyan ötletesek és borzasztóak – csakhogy ez esetben túl sokat mutat a kamera az áldozatok szenvedéseiből. Az első rész egészen más eszközökkel operált, még a híres láblefűrészelésnek is csupán az elejét látjuk. A második részben már merészebb volt az operatőr, a harmadikra pedig egyenesen szadistává válik. Bár Jigsaw továbbra is lángész, a végén a fordulat mégis kissé erőltetettnek hat, a rengeteg szenvedés feleslegesnek tűnik.
A Fűrész hármat stílusosan három szóval lehetne jellemezni – üvöltés, üvöltés és üvöltés.

Persze csak akkor, ha nem akarjuk a már elcsépelt pénz, pénz és pénz frázist használni, ami egyébként legalább annyira illik a filmre, mint az előző.
A Fűrész háromnak ugyanis minden hibája ellenére is sikerült az előző részeknél is többet hoznia a konyhára – a negyedik és az ötödik rész egyszerre kapta meg a zöld jelzést.

“What the fuck is on the tape?”

Hát ez elég hatásvadász és kétségtelenül nagyon gáz, de mit csináljak, ha ez volt a trailerben? Szóval mi a tevetüdő van a kazettán? Mi más lenne, mint egy újabb játék.
A negyedik részt illetően ismét találgatások kezdődtek, a harmadik rész ugyanis izgalmas cliffhangerrel végződött: Jigsaw mester hosszan tartó betegeskedés után végül erőszakos halált halt. Ezek után vajon mégis hogyan lehet folytatni a szériát? Félő volt, hogy végül mégis valóra válik a rajongók lidérces álma: hogy azoknak lesz igaza, akik szerint ez már a túl sokadik bőr, és a sorozat bele fog bukni. Ezt elég sokan így vélték.
Tévedtek.
A negyedik rész újabb elborultnál elborultabb csapdákkal jelentkezett, egy rakás új szereplőt mutatott be, és néhány ismert arcot visszahozott. A cselekmény ismét több szálon fut; az egyik a már említett Rigg rohamosztagos tortúráját követi, aki egyben Jigsaw aktuális teszteltje; ezzel párhuzamosan azt a két FBI ügynököt láthatjuk, akik bekapcsolódnak a rendőrség munkájába, hogy véget vessenek az egyre több áldozatot számláló sorozatgyilkosságnak; közben az üggyel megbízott Hoffman nyomozót (Costas Mandylor) is foglyul ejti Jigsaw; a jelen idejű cselekményszálakat pedig kedvenc sorozatgyilkosunk múltjának foszlányai szakítják meg olykor, amelyekbe a volt felesége révén nyerhetünk betekintést, kinek kihallgatása folyik a rendőrőrsön, és akit Strahm ügynök (Scott Patterson) minden újabb apró információval meglátogat, hogy kibontassa azokat.
A negyedik rész ugyan továbbra is bővelkedik brutalitásban és piroskarikás jelenetekben (az elején Jigsaw boncolását premier plánban nézhetjük egészen addig, míg a gyomrában meg nem találják a kis szuvenírt), de ezzel együtt a cselekményt is sikerült ismét olyan félelmetes tempóra felpörgetni, hogy az egyszeri néző könnyedén elmulasztja az apró utalásokat, amelyek előre sejtetik – mit sejtetik, ordítva lelövik – a végső poént, az elmaradhatatlan fordulatot, a mentális pofont, ami így szerencsére kellőképpen nagyot üt ahhoz, hogy a filmértő rajongókban is újraéledjen a remény, és bizakodva tekintsenek 2008 őszére, amikor Darren Lynn Bousman stafétabotját átvéve egy bizonyos, eddig a second unitban tevékenykedő David Hackl továbbviszi a Jigsaw-sagát…

Kramer kontra mindenki más

A Fűrész-franchise eddigi négy filmje során Jigsaw elbeszélése és flashbeckek alapján egészen átfogó képet kaphatunk a gyilkosról és motivációiról. Lássuk tehát, honnan indult és mi lett belőle.
Jigsaw Killer, született John Kramer zseniális mérnök. Volt valamikor. Csakhogy egy szép… nem, egy nagyon csúnya napon szeretett, és éppen áldott állapotban levő feleségének egy felelőtlen gazfickó nekilökte a nő munkahelyéül szolgáló klinika lengőajtaját. Ennek következtében a kismama elvetélt, John pedig kénytelen volt beletörődni, hogy az emberek rosszak (ööö, na igen).
Hősünket hamarosan újabb csapás éri: kiderül, hogy inoperábilis daganata van, vagyis belátható időn belül kénytelen lesz elhalálozni.
Johnnak ez már igazán túl sok, elhatározza, hogy véget vet az életének. Autójának kormányát hirtelen félrerántva öngyilkossági kísérletet hajt végre – sikertelenül. Ekkor ébred rá, hogy neki bizony küldetése van – meg kell tanítania az embereket az élet tiszteletére.
A bökkenő csupán annyi, hogy John nem hagyományos módszert választ ennek közlésére. Az ő módszerében első a teszt, aztán jön a lecke – ahogyan azt a negyedik részben az ő szájából, pontosabban egy diktafonról hallhatjuk is.
A kiszemelt áldozatok mind olyan emberek, akik nem tisztelik mások életét, vagy sok esetben a sajátjukat. Tolvajok, erőszaktevők, prostituáltak, drogosok, szuicid hajlamúak kerülnek a Tanár Bácsi csapdáiba, amelyekből a szabadulás rendszerint fájdalmas, gyakran valamiről (lábfej, látás, gonosz férj) való lemondással jár, olykor azonban elég lenne csak egyszerűen odafigyelni Jigsaw szavaira, amik hol a már ismert diktafonokból, hol tévékből hangzanak el, ahol John fehér alapon piros mintákkal megfestett maszkban jelenik meg.
Apropó Jigsaw: a becenevet természetesen a rendőrség – vagy talán egy kreatív újságíró – találja ki. John minden kudarcot vallott tanítványának bőréből kimetsz egy puzzle-alakú darabot; ez alapján kapja a kirakós gyilkos nevet.
Miért szeretjük Jigsaw-t? Mert kétségkívül zseni. Minden egyes csapdát reményölő alapossággal megtervez, szinte sosem hibázik, és minden lehetőséget számba vesz. Ezen kívül a stílusa is lehengerlő, és talán még igaza is van: az emberek gyakran nem értékelik eléggé az életüket, amíg valami erős trauma nem éri őket; Jigsaw szolgáltatja a traumát, mi pedig megtanulhatjuk a leckét.
Van itt persze egy icipici hiba: a „diák”-ok a legritkább esetben távoznak élve a csapdákból, ennél fogva nem igazán tanulhatják meg a leckét. És sajnos, mint kiderül, aki túléli a tesztet, az sem feltétlenül érti meg a tanítást.

“Live or die?”

Élet vagy halál? Szó szerint élni vagy meghalni? Ez itt a kérdés, Jigsaw szerint. Önkényes csoportosítás alapján számba vettem az összes lenyűgözően kreatív csapdát, amit a négy epizód felvonultatott.
„Let the game begin.”

A legelsők
A többes szám nem véletlen elgépelés: két csapda került ide, az egyik, amelyiket először láthatunk, a másik pedig az első, amit John emberi alanyon kipróbált.
A Fűrész
Előfordulás: Értelemszerűen az első részben látható először, majd a második rész is pont ezzel kezdődik.
Áldozat: Dr. Gordon és Adam, később Matthews nyomozó.
Felépítés: Dr. Gordon és Adam is egy-egy csőhöz van láncolva, később pedig találnak két fűrészt. Csakhogy mint kiderül, a szerszámok nem elég erősek ahhoz, hogy a vastag láncokat vagy akár a csöveket elvágják – egy emberi lábbal viszont könnyedén elbánnak…
Ez a csapda egyébként aztán jóval összetettebbé válik, a csapda maga tulajdonképpen az egész mosdóhelyiség.

Matthews esetében csak a Fűrészről beszélhetünk, bár a tapasztalt zsaru alternatív megoldást talál…
Eredmény: Az egyik fűrész beteljesíti a küldetését, folyik a vér, serceg a csont.
Az Arcplasztikázó
Előfordulás: a negyedik rész egyik flashbackjében jelenik meg.
Áldozat: John ezt a kis csekélységet annak az embernek építette, aki a kéretlen abortuszt végrehajtotta.
Felépítés: A férfi egy székhez van rögzítve a csuklójánál fogva, mely mozgatáskor apró pengéktől sérül. A csapdából a kiutat az előrehajolás jelenti, csakhogy az áldozat arca előtt egy nyolc késből álló fésű meredezik; ahhoz, hogy kiszabaduljon tehát, össze kell vagdalnia az arcát.
Eredmény: A tanítvány átmegy a vizsgán, de nem tanulja meg a leckét, így egy szögesdrótokkal teli talicskában végzi.

A legundorítóbb – a Disznóbelező
Előfordulás: A harmadik rész legfintorgatóbb csapdája.
Áldozat: A bíró, aki Jeff fiának gyilkosát felmentette a szándékos emberölés vádja alól.
Felépítés: Az áldozat egy nagy, nyitott tetejű tartály aljára van láncolva, hanyatt fekvésben, a nyakánál. Mozgástere függőlegesen gyakorlatilag nulla. Amikor a gép beindul, kampóra akasztott disznók érkeznek, melyeket egy daráló felaprít, végül a disznók förtelmes letykó formájában az áldozatra zúdulnak. Ahogy telik az idő, a sertések egyre gyorsabban érkeznek, a gusztustalan folyadék pedig egyre jobban ellepi a fekvő férfit…
Eredmény: A disznóbél pórul jár.

A legsportszerűtlenebb – Troy Testékszerei
Előfordulás: A harmadik rész lendületét szolgálja fenntartani.
Áldozat: Egy bűnöző, aki élete nagy részét börtönben tölti kisebb-nagyobb megszakításokkal.
Felépítés: A tanítvány testében fémgyűrűk, melyek láncokkal vannak a szoba különböző pontjaihoz rögzítve. Az áldozatnak fel kell tépnie a bőrét, amire egy perce van, mielőtt a tévé alá helyezett bomba felrobban.
Eredmény: Troy hiába tépné le puszta kézzel az alsó állkapcsát is – az ajtót igen stabilan bezárták kívülről…

A leghajmeresztőbb – a Skalpoló
Előfordulás: A negyedik részben találkozunk vele, Rigg lakásában.
Áldozat: Egy büntetett előéletű szőke eyecandy.
Felépítés: Az áldozat három helyen van a székhez rögzítve, a két kezénél és a hajánál fogva. A kezeit tekerős számzárak tartják fogva, melyekhez a kombináció a szerkezet fogaskerekein rejlik. Csakhogy nem ilyen egyszerű a dolog, mert amikor elindul az óra, a fogaskerekek forogni kezdenek, az áldozat hosszú haja pedig fokozatosan feltekeredik egy fémcsőre…
Eredmény: Rigg nagyon igyekszik, de amilyen állapotban kiszabadul a csinos leányzó, már nem nyerné meg a szépségversenyt.

A legmegérdemeltebb – a Végtagrántó
Előfordulás: Rigg kalandjainak második állomása a legutóbbi filmben.
Áldozat: Egy nagyon, nagyon rossz ember.
Felépítés: A tanítvány egy ágyon fekszik, kezei és lábai egy-egy szíjjal egy-egy gépkarhoz erősítve. A markában tart egy-egy botot, amelynek a végén levő gomb megnyomására egy kis kalapács az egyik szemébe fúródik. Ha nem böki ki mindkét szemét záros határidőn belül, a végtagjainak kell búcsút mondania.
Eredmény: Ez egy nagyon, nagyon rossz ember volt.

A legötletesebb – a Szuronyikrek
Előfordulás: Rigg útjának harmadik mérföldköve a negyedik részben.
Áldozat: Egy gyermekmolesztáló általános iskolai tanár, és a felesége.
Felépítés: A tanító bácsi és neje egymásnak háttal állnak. Bizonyos szempontból össze vannak nőve, csak éppen nem testrészeik kapcsolódnak, hanem a testüket átdöfő szuronyok tartják össze őket. A nő feladata, hogy kihúzkodja magából a szuronyokat, hiszen az ő sebei idővel begyógyulhatnak. Csakhogy ugyanazok a nyársak a férfi testében olyan pontokat érintenek, hogy a kirántásuk elvérzéses halálhoz vezet…
Eredmény: A tanító bácsi is rossz ember volt…

A legtürelemigényesebb – a Jégtömb
Előfordulás: Rigg célegyenesében a negyedik részben.
Áldozat: Dave „Nemakarokjáccani” Matthews, Hoffman nyomozó és Art, az ügyvéd.
Felépítés: Matthews egy lassan olvadozó jégtömbön egyensúlyoz, nyakánál fellógatva a plafonra. Ő a libikóka egyik szárnya, a másikon Hoffman, egy székhez kötözve. A libikóka tulajdonképpen egy vizes tálca, amely ha túlságosan Hoffman felé billen, szerencsétlen megismerkedik a 10 000 voltos árammal. Art hátára egy ismeretlen célú szerkezet van erősítve; az ő feladata, hogy vigyázza az előbbieket, amíg letelik a másfél óra, és mindannyian elmehetnek.
Eredmény: Lásd a következőt.

A legnagyobb – Save As I Save
Előfordulás: A negyedik rész nagy részében jelen van.
Áldozat: Rigg, a SWAT-csapat kitűnő tisztje.
Felépítés: Ez tulajdonképpen nem csapda, hanem egy több csapdából felépülő teszt Rigg számára. Beleértendő az előző négy csapda.
Eredmény: Rigg tényleg baromira igyekszik, hogy mindenkit megmentsen, pedig a csaja is megmondta, hogy ez lehetetlen…

A legkisebb – a Kukucskáló
Előfordulás: A második rész valóvillájának első működésbe lépő csapdája (ha nem számítjuk a levegőbe kerülő mérget).
Áldozat: Rövidéletű Gus.
Felépítés: A ház egy ajtaja kémlelőnyílásának túloldalán egy pisztoly kukucskál befelé. Ha valaki elfordítja a kulcsot…
Eredmény: Aki kíváncsi, hamar.

A legszomorúbb – a Pengedoboz
Előfordulás: A valóvilla egyik szobájában fogadja a belépőt.
Áldozat: Egy aranyos, szókimondó prostituált.
Felépítés: A plafonról láncokon lóg lefelé egy üvegdoboz, benne egy injekciós tűvel. A dobozba alulról lehet benyúlni két lyukon keresztül, ám amit nehéz észrevenni, hogy a lyukak pengékkel vannak ellátva, és az út csak befelé út…
Eredmény: Sokáig szurkoltam a csajnak, hogy megússza az egész kalamajkát… Kár, pedig csak annyi lett volna a dolga, hogy észrevegye a doboz mögött a kulcsot, kinyissa vele, és magába szúrja a szérumot…

A legjelentéktelenebb – a Fúrógép
Előfordulás: Az első részben ismerkedhetünk meg vele, a Danny Glover játszotta Tapp nyomozó visszaemlékezésében.
Áldozat: Ismeretlen férfi.
Felépítés: A férfi a székhez rögzítve, halántékai felé két oldalról fenyegetően közeledik egy-egy berregő fúrófej. A szék mellett egy doboz, benne népes kulcscsomó – és egy csak egy illik a lakatba.
Eredmény: Jigsaw nem számolt a revolverrel, ami a rá találó nyomozóknál leledzik. A negyedik részben egyébként már strapabíróbb kivégzőszéket épít…

A legesztétikusabb – az Angyal
Előfordulás: A harmadik epizód elején tetszeleg.
Áldozat: A szépséges Dina Meyer által alakított Kerry.
Felépítés: Az áldozat a plafonról függeszkedik, bordáira rovarlábszerű karok csatolódnak. A mellkasán levő lakatot az a kulcs nyitja, mely az orra előtt lógó befőttesüvegnyi savban oldódik lassanként.
Eredmény: Én izgultam érte. Kinyitotta a lakatot…

A legkilátástalanabb – a Számkombináció
Előfordulás: Az első részben látjuk, amikor Gordon Jigsawról mesél.
Áldozat: Egy Mark nevű fiatalember.
Felépítés: Mark vérében lassan ható méreg kering. Az ellenszert tartalmazó fecskendő egy széfbe van zárva, a számkombináció pedig a piros számokkal telefirkált falon található valahol. Marknak rendelkezésére áll két óra, és segíti egy kicsi gyertya. De csak óvatosan, mert a testét viszont gyúlékony anyag borítja.
Eredmény: Nevetségesen reménytelen csapda. Jigsaw szerintem itt egy kicsit túllőtt a célon. Ennyire csak nem volt galád ez a Mark gyerek…

A legvéresebb – a Drótdzsungel
Előfordulás: Szintén Gordon meséjében elevenedik meg.
Áldozat: Valami Paul nevű illető.
Felépítés: Paul egy szögesdrótokkal teleaggatott szobában találja magát. Időre kell kikecmeregnie. Mennyi vért veszítenél, hogy megmentsd az életed?
Eredmény: Sokat. Nagyon sokat…

A legszemtelenebb – a Kulcs
Előfordulás: A második rész nyitánya, mielőtt szétmenne a függöny.
Áldozat: Hello Michael.
Felépítés: Michael kellékei egy tükör és egy szike. A fejére rögzítve díszeleg egy belülről szögekkel kedvesen kipányvázott kettényitott maszk, mely egy perc múlva összezárul. A maszkot egy lakat segítségével lehet eltávolítani, amelynek kulcsa szinte kiszúrja Mike szemét…
Eredmény: Te kimetszenéd a szemedet? Hát Michael sem…

A legforróbb – a Kazán
Előfordulás: A valóvilla alagsorát fűti.
Áldozat: Obi, aki még Jigsawnak is segédkezett a többi lakó elrablásában.
Felépítés: Hát ez bizony egy kazán. Belül meg tűz van. Persze az csak akkor gyullad meg, amikor Obi már bemászott a vérükben keringő méreg ellenszeréért, és rázárult az ajtó. A lángokat egy csap eltekerésével lehet elvileg megfékezni, de Obi inkább kifelé sietne…
Eredmény: Obi többé nem csinál lakásból otthont.

A leghidegebb – a Hűtőház
Előfordulás: Jeff első próbája a Fűrész 3-ban.
Áldozat: A nő, aki a gázolás szemtanúja volt, de nem vállalta a tanúskodást.
Felépítés: Az alany meztelenül lóg a csuklójánál fogva egy hűtőházban. A hőmérséklet jóval nulla fok alatt, időnként ráadásul két oldalról apró csapocskák vizet zúdítanak az áldozatra. A megmenekülést egy kulcs jelentheti, ami vaskos hűtőtestek között függ.
Eredmény: Jeff igen nehezen veszi rá magát a segítségnyújtásra…

A legcsendesebb – a Bábu
Előfordulás: Negyedik rész, a szuronyos csapda helyszínén, egy másik tanteremben.
Áldozat: Perez, a gyönyörű FBI-ügynök.
Felépítés: A festett arcú bábu egy széken üldögél, nyakába akasztva diktafon. A szalag végén Jigsaw suttogni kezd, mire Perez közelebb hajol…
Eredmény: Meg lett mondva, hogy légy óvatos a következő megmozdulásodnál! Nem hallgattál oda, nézd mi lett belőle!

A leghangosabb – a Tekergető
Előfordulás: Jeff végső próbája a harmadik epizódban.
Áldozat: A fiatalember, aki halálra gázolta Jeff gyermekét.
Felépítés: A srác egy keresztre van rögzítve, amely működésbe lépésekor elkezdi kicsavarni az egyik karját. Amikor a kar már kellően összeroncsolódott, jöhet a másik oldal, majd a lábak és végül a fej. A szabadulást egy kulcs jelenti, amely egy üvegdobozban található, ám egy sörétes puska elsütőbillentyűje is hozzá van kötözve… Kétségkívül a leghangosabb csapdával állunk szemben, mivel szegény véletlen gázoló a lelkét is kiordítja fájdalmában.
Eredmény: Kiderül, hogy a szerkezet forgó részeit nem lehet kézzel megállítani…

A legtöbb gore – Jeff Kalandjai
Előfordulás: A harmadik rész legtöbb csapdája ide értendő.
Áldozat: Jeff és barátai.
Felépítés: Jeff csapdájának része a Disznóbelező, a Hűtőház és a Tekergető, időrendi sorrendben.
Eredmény: Jeff eljut az utolsó megmérettetéséhez.

A legsikeresebb – az Adpacsedvem
Előfordulás: Dr. Gordon visszaemlékezése derít rá fényt az első részben.
Áldozat: Amanda, a drogfüggő lányka.
Felépítés: Amanda fején egy fordított medvecsapda szolgál fogszabályzó gyanánt. Ha letelik az egy perc, a szerkezet szétnyílik – és vele együtt a lány feje is. Amandának a holtan fekvő szobatársa belei közül kell előhalásznia egy kulcsot, amihez egy orvosi szikét kap. Közben sajnos kiderül, hogy a szobatárs mégsem hulla, csak eszméletlen…
Eredmény: Amanda túléli a megpróbáltatásokat. Jigsaw gratulál. Éljen!

A legborzongatóbb – A Tűverem

Előfordulás: A valóvilla egyik csemegéje.
Áldozat: Amanda drága.
Felépítés: Amandát egy jólszituált társa udvariasan beleszórja a kábé két méter mély verembe, ahol a leányzó a bokáig érő injekciós tűből megpróbálja kikotorni a kulcsot, amely kinyithatja az ajtót, amely mögött az ellenszérum elbújt. Minderre egy perce van, különben az ajtó megsértődik a kulcsra, és nem nyílik ki neki.
Eredmény: Amanda megtalálja a kulcsot, de a huncut lakótársa elbaltázza a dolgot. Ejnye.

A legösszetettebb – a Valóságshow
Előfordulás: A második fejezet nagy dobása.
Áldozat: Nyolc kicsi néger.
Felépítés: Tűverem, Kukucskáló, Pengedoboz, Kazán plusz egy jó adag méreg a levegőben – kész Disney-land.
Eredmény: Mivel elvileg mind a nyolc villalakónak külön, személyre szóló csapdája van, de közben hullanak ők maguktól is, maradtak még a házban felderítetlen csapdák… Hátha egy további epizódban előveszik még őket.

Különdíj – A Néma és a Világtalan
Előfordulás: A személyes kedvencem a negyedik részben.
Áldozat: Nem árulom el!
Felépítés: Adott két jómadár, egy lánc két végére fűzve. A lánc a nyakukon lakattal végződik, s a kulcs mindkettejüknek pont a másik hátára került valahogy. A lánc középen egy szerkezeten megy keresztül, amely akkor lép működésbe, ha a lánc az egyik irányba túlzottan elmozdul. Ekkor aztán a fogaskerekek mozgásba lendülnek, és a póráz egyre rövidebb lesz. A szerkezeten ottfelejtette valaki a szerszámos készletét, kalapáccsal, feszítővassal, kampósbottal. Slusszpoénként pedig az egyik delikvensnek mindkét szemét, a másiknak az ajkait varrta össze Jigsaw. Kezdődjék a játék!

Eredmény: Inkább fájdalmas, mint diadalittas ordítással záródó, izgalmas, vérbő párviadal.

Apró-cseprő furfangmorzsák
Van még néhány kisebb turpisság, amit Jigsaw elhelyez minden részben, úgy mint az első epizód shotgun-csapdája, a második felvonás virgonc, lábtörő lépcsője, vagy a harmadik filmet végigkísérő robbantós nyakörv, ezeknek bővebb elemzésébe viszont nem érdemes belemenni, mert végeláthatatlan felsorolást kapnánk.

A spoiler-mentesség jegyében
A felsorolásból kihagytam az általam legkiábrándítóbbnak és a legfélrevezetőbbnek találtatott csapdákat, mert azok túlságosan sok spoilerrel jártak volna. Engesztelésül álljon itt egy kis agyvakargató következő Halloweenig!

+1: A legtitokzatosabb
Előfordulás: A negyedik rész Jigsaw-flashbeckjében mutatják néhány pillanatig.
Áldozat: Egyelőre ismeretlen.
Felépítés: A csapda láthatólag egy fémkeretes üvegfalú, koporsószerű doboz, melynek alja kisebb-nagyobb üvegszilánkokkal van felszórva.
Eredmény: Talán majd az ötödik részben…

Kellékek – a következő felsorolás a franchise visszatérő vagy fontosabb tárgyait veszi számba.
Fűrész: Nem lehet kihagyni, hiszen innen kapta nevét a sorozat. A fűrész ugyan csak az első részben jut igazán nagy szerephez, de ott végig kapirgálja a tudatunkat, hiszen szinte az elejétől ott van a levegőben, hogy itt bizony egy lábfej ma még elhagyja a gazdáját…
Diktafon: Ezek a kis, legtöbbször szürke szerkentyűk Jigsaw eszközei a játékszabályok ismertetésére. Minden epizódban többet is találhatunk belőle. Aki először megszámolja, hogy összesen hány van a sorozatban, az a legnagyobb Fűrész-rajongó!
Televízió: Amikor Jigsaw valamit meg is akar mutatni egy játékosnak, egy tévén keresztül közli vele a játék szabályait. Már az első részben is van egy ilyen jelenet: Amanda megnézheti a képernyőn a saját csapdáját működés közben.
Bábu: A fehér alapon piros mintázattal festett arcú bábu hol röhögcsél, hol triciklizik, hol pedig elrejti John Kramer-t az áldozatok elől. Kinézetre kellően félelmetes, főleg, hogy az állkapcsa mellett vörös szemei is mozgathatók.
Óra: Majdnem minden csapdánál időkorlát van. Jigsaw ilyenkor kétféle órát használ, a filmes hagyománynak megfelelve bazi nagy piros digitális kijelzővel ellátott pityegőst, illetve az eredetiség kedvéért, pirinyó, mutatós, ketyegős stoppereket.

My guilty pleasure

Most, hogy így kiveséztük a franchise valamennyi eddig vásznat ért epizódját, be kell vallanom valamit: kisebb hibái és a gyenge harmadik rész ellenére imádom a Fűrészt, Jigsawért pedig egyenesen oda vagyok. Ha más szemével kellene szemlélnem, leginkább az első részt ajánlanám, mert vitathatatlanul rendkívül izgalmas pszichotriller. A második rész még nagyjából tartotta az előd színvonalát, a harmadik azonban már kiábrándítóan rossz, a negyedikben pedig, mivel továbbra is igyekeztek a költségvetést minél lentebb tartani, nem a világ legmeggyőzőbb színészei parádéznak.
Mégis: a Fűrész John Kramer figuráján keresztül, és nem utolsósorban a nagyszerű Tobin Bellnek köszönhetően megteremti a maga univerzumát, sajátos hangulata magával ragadja a horror-kedvelőket. A csapdák végig kifogástalanul kreatívak és hátborzongatóak, a díszlettervezőknél nem érheti szó a ház elejét. A forgatókönyvbe pedig mindig sikerül belecsempészni azt a Jigsaw-i fordulatot, ha nem is olyan volumenűt, mint ami az első részt halhatatlanná tette.
Bárki bármit mond, a Fűrész igen tisztességes horrorfilm, és az erőltetettség-szag ellenére, amit sokan érezni vélnek, bizony van még szufla a franchise-ban. Ráadásul Tobin Bellnek a hivatalos hírek szerint még további két epizódra van szerződése.
Nos, kíváncsian várjuk 2008 Halloweenját…