A teljesség igénye nélkül néhány általam kiötölt, erőltetett kategóriába sorolva számba veszem az idei év legjeit. Ezen filmek némelyike nemhogy nem idén, de már évekkel ezelőtt megjelent, én azonban 2008-ban tekintettem meg valamennyit. Íme a lista:
Leglehangolóbb: Kalandorok
A kritikám itt megtalálható. Enough said.
Eddie Murphy legújabb agymenésében minden egyes jelenet egy fokkal gázabb, mint az előző, pedig eleve igen alacsonyról indul. Elizabeth Banks és Gabrielle Union gyönyörködtetik a szemet, Murphy viszont sosem volt még ilyen csúnya.
Legnyomasztóbb: The Proposition
Idén kaptuk moziban ezt a 2005-ös ausztrál westernt, amely azért nyerhette el ezt a címet, mert a ’77-es Eraserheadet már nem volt pofám bevenni a listába. A Nick Cave forgatókönyvéből készült, rendkívül hangulatos mozi vérből, homokból és kilátástalanságból gyúrt iszappal borítja be a nézőt. Nagyszerű alakítások ifjútól (Guy Pearce), tapasztalttól (Ray Winstone) és veterántól (John Hurt) egyaránt.
Legnagyobb csalódás: The Happening
Mark Wahlberg ripacs, a forgatókönyv komolyan-vehetetlen (Úristen! Jön a szél!), a rendezés sértődött. Egy-két hatásosabb jelenettől eltekintve lapos B-mozi.
Legfeketébb humor: Adam’s Aebler
Fergetegesen elmebeteg, műfajilag besorolhatatlan remek, Dániából. Imádnivaló színészi játék, ötletes karakterek és agyvelőrobbantó fekete humor.
Legbrutálisabb: John Rambo
Stallone egyik legsikeresebb sorozatának (a másik az a verekedős) utolsó részében burmai gyerekeket premier plánban tipornak és nyársalnak fel a bajonettjükkel csúnya, vágott szemű terroristák. Szerencsére később megkapják méltó büntetésüket.
Leghosszabb snitt: Atonement
Lenyűgöző jelenet a brit katonák szemrevétele a tengerparton, amelyben a kamera perceken keresztül végzi a seregszemlét, folyamatosan mozogva, miközben James McAvoy hol eltűnik, hol feltűnik.
Legnagyobb várakozás: The Dark Knight
A továbbiakban pedig jöjjön néhány olyan kategória, amelyben nem tudom abszolút győztest hirdetni, így a legjobb hármat fogom kiemelni, sorrendiség nélkül.Legszebb látvány:
The Fall: Tarsem Singh rendező 2006-os filmje lélegzetelállító vizualitásán kívül a főszereplők dokumentaristaszerűen élethű játékával lopta b magát a szívembe. Tarsem ráadásul különleges effektusok használata nélkül, a helyszínek kiváló megválasztásával és a pompás jelmezekkel, díszletekkel került fel a listára.
Wanted: Teljes mértékben elvetemült akcióparádé. Timur Bekmambetov bemutatkozó filmje is elképesztő látványvilágával hívta fel magára a világ figyelmét; Hollywodban aztán még több pénzt kapott a látványorgiához.
There Will Be Blood: Hipnotikus hatású jelenetek tömkelegét vonultatja fel e csodásan fényképezett mestermű. Hadd emeljem ki ezek közül is a napokig égő fúrótorony képeit, mely minden jelentéstartalmával együtt roppant hátborzongató.
Legviccesebb:
Death At A Funeral: Idén nálam a sötét humor volt a nyerő: eme brit gyöngyszem egy temetésen játszódik. A britek beszéde számomra mindig élvezetes, ez a vígjáték pedig ráadásul bátran nekimegy a legcsúnyább vicceknek is, ami szintén szimpatikus. Remek komikusok és komikák, és az Erőszakikhoz hasonlóan, csak talán még fontosabb szerepben Hollywood legkeresettebb törpéje. Másnapi rekeszizomláz garantált.
Tropic Thunder: Ez az igazi őrület. A moziban ketten néztük, de úgy hiszem, egészen Ben Stiller Hollywood-i villájáig elhallatszott a vonyító röhögésünk. Robert Downey Jr. sziporkázik, Jack Black és Stiller hozza a formáját, a szinkron zseniális, és górcső alá kerül az összes fontosabb háborús film.
El Orfanato: A spanyolok ráerősítettek a horror-vonalra: eme kísértetsztori alatt nem egyszer fordult elő, hogy minden bátorságomat össze kellett szednem, hogy ne rohanjak ki jajveszékelve a sötét szobából.
Haut Tension: Az idegeket a végtelenségig feszítő francia horror az idei éve egyik legkellemesebb élménye.
REC: Ez a film gonosz. Maga a gonosz. A bárányok hallgatnak óta tudom, hogy a legfélelmetesebb filmjelenetek az infrakamera zöld képeivel érhetők el: az El Orfanato-hoz hasonlóan ez az ugyancsak spanyol rémfilm is ezt támasztja alá. Nincs hepiend, nincs feloldás, csak a sűrű, tapadós félelem. Kizárólag erős idegzetűeknek ajánlott, de nekik is csak akkor, ha szeretnének pár hétig még ők is nehezen lélegezni villanyoltás után.
Legemlékezetesebb befejezés:
No Country For Old Men: A sajtóban és a díjkiosztókon méltatlanul hanyagolt Tommy Lee Jones monológja zárja a Coen-fivérek remekművét, egy furcsán befejeződő álom elmesélésével elérve egyfajta különös, lebegő hatást.
El Orfanato: Zokogtam, mint egy kisgyerek.
There Will Be Blood: „I’m finished.” Aki most a Keresztapából idéz, annak leszármazottjai ezt a két szót fogják cinkos mosollyal emlegetni.
Leredetibb gonosz:
No Country For Old Men: Javier Bardem szociopatája a filmtörténelem egyik legkegyetlenebb gyilkosa. Nincsenek érzelmei, és semmi nem állítja meg. Brrr.
The Dark Knight: Heath Ledger Joker-e azonban még az előzőt is felülmúlja. Fergetegesen őrült alakítás egy tragikusan fiatalon elhunyt színésztől. Nem csak a forgatókönyv általa megelevenített remek mondatait fogja még sokáig visszhangozni a geek-társadalom; az a hátborzongató kacaj is helyet kap a dicsőségcsarnokban.
Leglegleg:
Daniel Day-Lewis, There Will Be Blood: Erről a már-már képtelen alakításról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, bár szinte szégyellek egyáltalán bármit is mondani róla. Megrázóan alázatos munka, mely előtt csak meghajolni lehet. Daniel Day-Lewis zseni. A gyönyörű fényképezés, a tökéletes soundtrack, a maximálisan pontos rendezés és a szintén fantasztikus Paul Dano is mind Day-Lewis döbbenetes játékához asszisztál. A There Will Be Blood kötelező film.
A lista itt zárul, bár bizonyára lehetne még hozzátenni, de most be kell érni ennyivel, amíg meg nem érkezik Ferci évértékelője. Addig is kellemes filmbámulást mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése