(még tavalyról)
Hagytam egy kis időt magamnak az egészséges emésztésre, és a mozi után itthon, full HD-ben is
végignéztem a Felhőatlaszt (köszönjük a szorgos ukrán mozigépész segítségét). Még mindig nem
tudom nem szeretni.
Wachowskiék és Tom Tykwer vállalkozása már csak azért is tapsot érdemel, hogy
egyáltalán sikerült tető alá hozni. Hat történetszál alkotja a filmet (és a regényt), melyek nem
csupán eltérő korokban játszódnak, de egészen más (film)zsánert képviselnek. A romantikus
történelmi filmtől a szatirikus vígjátékon át a poszt-apokaliptikus sci-fi-ig terjed a paletta.
Hogy a látvány rendben van, az alapvető elvárás egy ilyen filmnél, és a Felhőatlaszt nem is
erről az oldalról kell megragadni. Az első és legfontosabb dolog, hogy sikerült egy zseniálisan
bevállalós vagy inkább bevállaltan zseniális színészgárdát castingolni a filmhez. Tom Hanks, Halle
Berry, Jim Broadbent, Hugo Weaving és Jim Struggles használják ki legjobban a ziccereket.
Valószínűleg nem fog a Felhőatlasz sminkes Oscart kapni, pedig megérdemelné. Például
fogalmam sem volt, ki lehet az a színésznő, aki zsidó Jocasta Ayrs-t játssza, amíg ki nem derült,
hogy a fehérre maszkírozott Halle Berryről van szó. Aztán vannak itt európai színészek ázsiainak
sminkelve és fordítva és néhol komikus nemcserék, hogy a zseniális öregítésekről és fiatalításokról
ne is beszéljünk.
A legérdekesebb az, hogy a Wachowski testvéreknek és (a lélegzetelálító Parfüm - Egy
gyilkos történetét is jegyző) Tykwernek sikerült elég pénzt összegyűjtenie egy filmre, melyről igen
nehéz megmondani, hogy kinek is szól, ergo azt sem lehetett tudni, honnan jönnek vissza a
befektetett milliók. A bátor műfaji keveredést tekintve sem szólít meg minden nézőt a Felhőatlasz, sőt, az
itt-ott negédes, máshol a legközhelyesebb konyhafilozófiát puffogtató jelenetek bárki gyomrát
megfeküdhetik.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: akció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: akció. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. március 13., szerda
2013. március 6., szerda
Boom Csiki Wáwá!!!
Hogy lehetne itt felpörgetni a dolgokat? Mondjuk egy trailerrel, amit én nem vagyok hajlandó megnézni!!!
2013. január 3., csütörtök
2012 legjobb filmjei
2012-es filmes listámat lezártam (bár még szerkesztésre szorul), az új pedig itt érhető el. Hagyományos kedvencfilm-listám pedig alább olvasható kisebb csalásokkal, hiszen akad egy-két 2011-es alkotás is rajta. Hajrá!
Míg
a világvége el nem választ (Seeking A Friend For The End Of The World)

Meglepően
csüggeteg romantikus komédia, melyről nem istenkáromlás azt állítani, hogy
valamilyen szinten ugyanazokat a kérdéseket feszegeti, mint Lars von Trier
Melancholiája. Az anyagi és szellemi válságtól sújtott egyén és a világ
viszonyát kevés dolog tudja kellemesebben megbolondítani, mint a szerelem. Vigyázat!
Nem szépíteni akarom, egy citromlével, kristálycukorral keményen megdolgozott
filmről van szó! Éppen ezért tud nagyon jól esni!
Győzzünk
már! (Win-Win)

Nagyszerű
forgatókönyv és remek színészek asszisztálnak Az állomásfőnökkel és A
látogatóval már bizonyított Thomas McCarthy drámájában, melyben szokásától
eltérően még történik is valami. Nagyon kedves és nagyon őszinte film.
Fifti-Fifti
(50/50)

Korosztályának
egyik legkeresettebb és legszeretettebb színésze (Joseph Gordon-Levitt) és nem
ennyire egyértelműen tolerált komikusa (Seth Rogen) belevágták a fejszéjüket
egy olyan fába, amikbe náluk sokkal nagyobb neveknek is beletörött! Feelgood buddy
movie-t forgattak a rák elleni küzdelemről meglepő eredménnyel! A 50/50 csak
nagyon kevés esetben lépi át a giccshatárt és akkor is csak annyira, hogy az
még jól essen a drámára kiéhezett nézőnek. Majd el felejtettem, a film rohadt
vicces (és ezért sírtam még jobban a végén).
Az
ember tragédiája

Jankovics
Marcell 23 éven keresztül készült 160 perces Madách feldolgozása pszichedelikus
élmény, amely bizonyos részeivel földbe döngöl, néhol magasba röpít, de szinte
folyamatosan többletjelentéssel ruházza föl a drámai alapanyagot. Az a fajta
film, amely belebújik az emberbe és órákig, napokig motoszkál benne még vajaskenyér-kenés
közben is. Nem mondom, hogy bárki a világon éppúgy értékelni tudja, mint én, de
magyar ajkúaknak kötelező!
Prometheus
(Prometheus)

A
sajtó és a geek közönség először ízekre szedte, aztán a dns darabkáit is
szanaszét tépkedte ennek a filmnek. Nekem is nagyon sok megválaszolatlan
kérdésem van Ridley Scott új sci-fijével kapcsolatban! És ezt iszonyatosan
élvezem!
Az
utolsó műszak (The End Of Watch)

Az
év egyik legzsigeribb alkotása valójában egy klasszikus zsarufilm a Halálos Fegyver
nyomdokain, aminek nagyon jót tett, hogy megmártották a divatos
álldokumentarista filmes olvasztótégelyben. Páratlanul feszült légkörben
nyerünk bepillantást a legváratlanabb pillanatokban háborús fronttá változó los
angelesi utcák világába, miközben megismerünk két forrófejű fickót, akik mintegy
szükségszerűen válnak ünnepelt hősökké.
Bosszúállók
(Avengers)
Szégyentelen
(Shame)
2012. július 11., szerda
Elég pár poén - Lockout kritika
Alig tudok már visszaemlékezni azokra az időkre, amikor Luc
Besson neve még minőségi tényező volt a filmiparban. Nikita, Leon, Ötödik elem,
hogy csak a saját kedvenceimet említsem. Valahol 98 környékén kezdett el Besson
kifejezetten pocsék forgatókönyveket izzadni magából, és az évek során
kiderült, hogy Besson eléggé durván izzadós. Talán a Taxival indult meg a
lavina, habár a Taxi még a kifejezetten szerethető írói munkái közé tartozik. Mára
Besson elsősorban sztárproducer és csak másodsorban alkotó, kinek neve
egyáltalán nem garancia a jó filmre, éppen ezért fenntartásokkal ültem le a
„DVD-only” kategóriában versenyző akció sci-fi, a Lockout elé.
Guy Pearce-t püfölik egy kihallgatóteremben, miközben olyan
iszonyatosan laza beszólásokkal alázza a vallatókat, hogy ezt látva még Bruce
Willisnek is finom redők képződnének a homlokán. Aztán gyors flashback
következik, melyben egy kiválóan koreografált bunyó után látható Pearce, amint
egy futurisztikus motoron menekül a gengszterek elől, olyan CGI trükkökel
megtámogatva, amiket utoljára a szomszéd fiú playstation 1-én láttam az
ezredforduló környékén.
Az ambivalens érzések a film végéig megmaradnak. Hiába hozza
Pearce magabiztosan a szarkasztikus ex-zsarut, aki három percenként stand up
etűdökkel szórakoztatja a közönséget, ha közben a sztori és a megvalósítás is
kapkodós, suta. Hősünk az elnök lányának megmentésére indul a gyilkosokkal teli
űrbörtönbe, ahol a nem túl szofisztikált rabok (tényleg jó európai színészek
megformálásában) éppen vidáman átvették a hatalmat.
James Mather és Stephen St. Leger rendezők – nyilván pénz és
időhiány miatt – sután követik Besson forgatókönyvét, és ragaszkodnak ahhoz,
hogy filmjük ahol csak lehet, hollywoodi megaprodukciókra hasonlítson. Csakhogy
a nagy stúdiók, még ha az idővel nem is állnak jobban, pénzünk bizony van elég.
A Lockout lehetett volna nagyon szórakoztató és izgalmas, de ehhez a
szereplőknek motivációt és valódi hátteret kellett volna kreálni. És akkor nem
egy költséghatékony, színtelen-szagtalan B-termékről kellene most beszélnünk.
2012. április 29., vasárnap
"Szállítom nektek a bulit!" - Bosszúállók (Avengers) kritika
(teljesen spoilermentes, annyira, hogy még a történetről sem írok)
Mikor Bryan Singer (a Közönséges bűnözők rendezője) 75 millió dollárt kapott egy a világon sokak által épp csak hallomásból ismert képregény, az X-men megfilmesítésére, a konkurens hollywoodi stúdiók fejesei összehúzott szemöldökkel várták a 20th Century Fox orbitális bukását. Singer filmje nemhogy nem bukott meg, bevételei alulról súrolták a 300 millát. Ez 2000-ben történt és Rozsomákék hatalmas sikerén fölbuzdulva egymás után kezdték a stúdiók ringbe küldeni nagyköltségvetésű, popcornizált képregényadaptációikat olyan mennyiségben, hogy ma már ember legyen a talpán - de legalább lelkes filmrajongó - aki képes eligazodni az eredettörténetek, folytatások és előzményfilmek CGI áztatta küzdőterén.
Hamar kiderült, hogy nem lehet minden képregényadaptációból aranytojást tojó tyúk, a filmek színvonala is erősen stagnált. Épp ezért döntött úgy a talán legnagyobb szuperhősgyár, a Marvel, hogy filmforgalmazóvá lép elő, és kezébe veszi saját karaktereinek filmes pályafutását. Az eredmény felemás lett, de ezt mindenki maga dönti el.
A Marvel nem titkolt célja volt az is, hogy legnagyobb képregényhősei* saját eredetfilmjük után - ahogy a füzetekben is sokszor megvalósult - közösen fogjanak össze a világ megmentéséért.
A Marvel nem titkolt célja volt az is, hogy legnagyobb képregényhősei* saját eredetfilmjük után - ahogy a füzetekben is sokszor megvalósult - közösen fogjanak össze a világ megmentéséért.
Ekkora hajcihő után jogos elvárás a szuperhősfanok részéről, hogy az idén érkező Bosszúállók film valaminek a betetéződése legyen. Ez a "valami" pedig az inkább akció és látvány, semmint cselekmény-orientált szuperhősfilm. :) Sikerült. A Bosszúállók ennek a künnyű, "puskapordurrogtató" műfajnak a tökéletes esszenciája, az i-re fölkerült pont, vagyis inkább az ó-ra fölkerült vessző. :)
Joss Whedon geek és rendező ezúttal sem talált ki semmi újat, egyszerűen csak minden előző társánál jobban tudja mi kell a népnek: letaglózó akciójelenetek és lehengerlő dumák. Na, azért nem olyan egyszerű ez, mint ahogy hangzik. Whedon olyan boszorkánykonyhába csöppent, ahol mindvégig jelen voltak az összetevők, de senkinek nem sikerült még ilyen jó főzetet kihozni belőlük. Az arányérzék a kulcsszó, e miatt nem unatkozunk egyetlen pillanatig sem, és ezért nem érezzük túl soknak ezt a pofátlanul nagyra terebélyesedett cirkuszt. Mert cirkusz ez a javából, első osztályú bohócokkal, artistákkal és bűvészekkel. Mi pedig gyerekekként tapsolunk a show minden apró mozzanatán, izzadó tenyerekkel várva, hogy mi lesz a következő durranás. Amikor elfáradtunk egy összecsapásban, nagyszerű tempóban érkezik egy humorbomba (meglepő módon Hulk hozza majd a legjobb vicceket), hogy aztán folytatódjon az eszméletlen zúzás.
Whedon talán mégsincs annyira nehéz helyzetben, ha a karakterek működését nézzük. Nekem az a véleményem, hogy egyik előzményfilm sem volt rossz, úgy értem, zavaróan rossz, és valamennyire mindegyikben sikerült megkedvelnem a főszereplőt, ami már a Marvel, a filmgyártó Marvel érdeme. Ezért azt mondom, ha az előzmények emlékével ülök be az Avengersre, zokszó nélkül adom neki ezt a 10 csillagot, de ha azok nélkül, akkor valamivel kevesebbet kaphat csak, még ha annyira meggyőző is ez a vérprofi puskapordurrogtatás.
*(Pókember kivételével akinek jogai egyelőre a Columbia Picturesnél vannak, ahol ennek köszönik szépen, nagyon örülnek)
2011. december 26., hétfő
2011 nyolc legjobb filmje!?
Azon kaptam magam, hogy eltelt egy év, és a blogot bizony rettentően elhanyagoltam. Nem mondom, hogy bánom, volt sokkal jobb dolgom is, mint álmatlan éjszakákon koptatni a billentyűket, kultúráról okoskodni. Részben magánéleti jóságoknak, kedvességeknek, szépségeknek - fokoznám még, de rájöttem, nem itt van a helye:) - is köszönhető, hogy jóval kevesebb filmet láttam idén, mint tavaly, (ami alighanem rekordév volt az életemben). Ahogy mondtam is, bánja kánya, de azért a blog nem pusztul el, sőt, talán egyszer még főnixmadárkodik egyet. Addig is íme egy rövid agymenés 8 jó filmről 2011-ből. Ha valaki még olvassa egyáltalán... :)
8. X-Men: Az elsők (X-Men: First Class)
Nem az előzménysztori agyafúrt kigondolása, de mégcsak nem is a rendező (Matthew Vaughn) egyedi szemlélete tette igazán jóvá az első osztályos mutánsok filmjét. Az - mármint egyedi szemlélete - ugyanis nincs. Az akciójelenetek éppúgy össze lettek lopkodva, mint maga a cselekmény. Vaughn azonban már többször bizonyította, hogy a szerethető karakterek ipari gyártásával igen ügyesen boldogul.
Azt azért meg kell jegyeznünk, hogy motivációk terén mind Xavier, mind Erik messze a legkidolgozottabb szuperhősök között vannak, a First Class így lehet egyszerre bosszú és szuperhősfilm, ráadásul két markáns, nagy dolgokra hivatott, de még folyamatosan változó személyiség megférhetetlenségének története. Emberi érzelmek. Néha már majdnem tragédiák.
7. Majmok bolygója: Lázadás (Rise of the Planet of the Apes)
Ki hitte volna, hogy ilyen elegánsan, szépen meg lehet alapozni egy 43 (!) éves filmtörténeti klasszikust! Az új Majmok bolygója megássa a talajt Charlton Heston-éknak, méghozzá okosan. A szuper-intelligens csimpánz, Cézár felemelkedése sorsszerű, az elnyomottak, a kitaszítottak allegóriájává válik, és ettől lesz egészen drámai a helyzet, pláne a további események ismeretében. Agyon lett szajkózva, de igaz: a CGI pár helyen veszett-jól néz ki.
6. Frászkarika (Fright Night)
Hatalmas köszönet illeti az alkotókat a 80-as évek tinifilm hangulatának tökéletes megidézéséért. A Las Vegas melletti csöpp városka atmoszférája zseniális lett. És akkor megjelenik Anton Yelcin (Charlie) aki mintha Marty Mcfly országos cimborája lenne, úgy motorozgat az örök naplemente "sújtotta" kertek alatt. Bónusznak kapunk egy elképesztően szexi, laza, de még éppen klasszikus sármú vámpírt Colin Farreltől, és innentől jöhet az abszurd horror valamennyi bevált fogása. Nyalogathatjuk a szánk szélét mi is.
5. Idegen arcok (Attack the Block)
Jaj, dehogyis az a legnagyobb szívás ufókám, ha a vadnyugaton landolsz a brancsoddal! Sokkal, de sokkal kellemetlenebb terep egy alien-nek napjaink londoni gettója. Amilyen idétlen ötlet tizenéves rablósuhancok közé vérengző szörnyetegeket dobni az égből, itt kérem annyira ügyesen ki lett használva! Persze egy idő után már nem a farönk egyszerűségű sztori az ami fontos a nézőnek, hanem a zseniális gyermekszínészek átélése, ahogy pofán rúgnak még egy betolakodót néhány csöppet sem visszafogott "fuck off" kíséretében.
4. A guardista (The Guard)
Az Erőszakik (In Bruges), a 2000-es évek egyik legjobb filmjének bevált formuláit követi Martin McDonagh alkotása, ami nem is véletlen, hisz Martin az előbb említett film rendezőjének testvére. Az almák közel estek egymáshoz: arcpirító nyersesség találkozik egészen finom angol humorral, mindezt nagyszerűen fényképezett és éles szemmel bemutatott közeg (csak most Brugge helyett az ír vidék) teszi emlékezetessé. Na meg Brendan Gleeson szívbemarkolóan fancsali ábrázata.
3. Drive - Gázt! (Drive)
Ettől megmondom őszintén többet vártam, vagy nem is ez a jó kifejezés: Mást. Visszagondolva azonban be kell látnom, hogy a Drive nem akar nemzedékek ízlését meghatározó, stílusteremtő mozi lenni. Ehelyett olyan erős kontrasztba állítja a brutalitást és az esztétikumot (a fényképezés valami gyönyörű), hogy ezzel máris érezheti a néző, mit jelent egy meghasadt életű ember számára a felszínre jutás lehetősége. Milyen az, amikor minden rendelkezésre álló eszközt bevetve indul valaki útnak a feloldozás reményében. A Drive nemcsak macsóságból, de romantikából is jelesre vizsgázik, még úgyis hogy nem 100%-ig jó értelemben "művészfilmes" pár helyen. Hogy miért a 3. mégis? Mert a képek bevésődtek a fejembe, és folyton arra gondolok, na, ezt újra kéne nézni minél előbb.
2. Melankólia (Melancholia)
Az a világvége, ami az ember fizikai pusztulásával jár, vásznon ma már egészen közhely. Trier természetesen nem is erre vállalkozott új filmjével. A Melancholia bolygó szerencsétlen érkezését Justine (Kirsten Dunst) lelki világvégéjével vonja párhuzamba. Az egy dolog, ha az emberiség elpusztul egy kozmikus esemény által, de a legborzasztóbb hidegrázást mégiscsak az okozza, amikor valaki olyan mély depresszióba süllyed, amelyben belső világa hullik apró darabokra, és a szilánkokból már nem is lehet összeállítani semmit. A film atmoszféráját tekintve gyermekkori rémálom, mondanivalója pedig megérne a pszichiátriai konferenciát, de többrétegűségénél fogva beszélhetünk akár az értékpusztulásról, vagy a beteljesülésről is (Bumm).
1. The Sunset Limited
Az idei első helyet egy kétszereplős TV-filmnek adom. De micsoda TV-film és micsoda két szereplő! Tommy Lee Jones és Samuel L. Jackson abba a színészi korba értek, amikor már mindent elhiszünk nekik, ami elhagyja a szájukat. Hát még ha Cromack McCarthy intelligens, sziporkázó dialógusait pörgetik végig!
A bőrszínét tekintve is Fekete-Fehér páros egymás inverzei. Fekete az emberségbe kapaszkodó, örökké reményteli hívő, egyszeri ember, Fehér pedig a mindenből, de legfőképp magából kiábrándult professzor, tudós. Boldogok-e a szegény lelkűek? Miben lelhetünk támaszra? Talán nem túl bagatell kijelentés, hogy a dráma és az abból készült film, vagyis a két szereplő találkozása egész izgalmas válaszokat rejteget ezekre a hülye kérdésekre. Is.
2011. április 5., kedd
Green Lantern 4 (!) perces előzetes
Elsőre gagyinak tűnt, most meg már igazán nem tudom eldönteni, hiszen ez a négy perc egészen grandiózus. Vajon lehet majd igaziból is nevetni Reynolds poénjain, vagy inkább csak kínosan somolygunk?
2011. március 24., csütörtök
Amerika kapitány trailer (2011)
Mondhatni, hozza a kötelezőt, a megérzésem, hogy közepesnél nem lesz rosszabb, de semmi extra.
2011. február 18., péntek
A második Thor trailer (alighanem)
És először tűnik szimpatikusnak a film. A rendező Kenneth Branagh, és érvként ott van még Natalie Portman is, meg az a férfi felsőtest, bár az nem feltétlenül nekem érvel.
2011. február 11., péntek
X-Men: First Class trailer (2011)
Magneto és Xavier fiatalon? Rakétaválság? A béke soha nem volt lehetséges út? Lássuk az első osztályos x-menek bemutatóját!
2011. január 27., csütörtök
2011. január 3., hétfő
2011 - Ezt megnézzük!
Következzen néhány trailer, ami felkeltette blogunk érdeklődését, vagy fogalmazzunk úgy, hogy egy ideje tűkön ülünk miattuk. Ezeket a filmeket várjuk a legjobban 2011-ben.
127 Hours (2010)
Danny Boyle szeret nagy túlélőkről filmet forgatni. Jó példa erre Mark Renton a Trainspottingból vagy Jamal K. Malik a Gettó Milliomosból. Legújabb túlélője is kemény áldozatok árán tud fennmaradni. De beszéljen helyettünk ez a remek előzetes:
Biutiful (2010)
Két név: Alejandro González Iñárritu és Javier Bardem. Nomeg a kritikusoktól eddig érkező szuperlatívuszok. Vajon ez lesz a legmegrázóbb dráma 2011-ben?
Your Highness
Az Ananász expressz rendezőjének új filmje régimódi történelmi komédiának tűnik, de a legjobb értelemben. A trailerek egészen viccesek, a szereplőgárda pedig impozáns! Jelenleg a legjobban várt vígjáték!
Harry Potter és a halál ereklyéi, 2. rész
Mert egy egész nemzedék meghatározó filmes eposza fog lezárulni (igen, ezt immáron tessék komolynak venni) és minden jel arra mutat, hogy méltó módon.
A Föld inváziója - Csata: Los Angeles
Egyszerűen azért várjuk, mert marhajó hangulata volt az első anyagoknak, amiket a filmből láthattunk katonástul, űrhajóstul, robbanásostul. Reméljük nem fog csalódást okozni.
Cowboyok és űrlények
Mindenki arra számított, hogy Jon Favreau egy Vasemberhez hasonló vicces, könnyű akciófilmet készít ebből a cowboyos űrlényes képregényből. Ehhez képest az első trailer olyan mocskosnak és kiesnek láttatja a vadnyugatot, és olyan szemétmód félelmetesnek az űrlényeket, hogy mindenki jól meglepődött. Csak jöjjön már!
127 Hours (2010)
Danny Boyle szeret nagy túlélőkről filmet forgatni. Jó példa erre Mark Renton a Trainspottingból vagy Jamal K. Malik a Gettó Milliomosból. Legújabb túlélője is kemény áldozatok árán tud fennmaradni. De beszéljen helyettünk ez a remek előzetes:
Biutiful (2010)
Két név: Alejandro González Iñárritu és Javier Bardem. Nomeg a kritikusoktól eddig érkező szuperlatívuszok. Vajon ez lesz a legmegrázóbb dráma 2011-ben?
Your Highness
Az Ananász expressz rendezőjének új filmje régimódi történelmi komédiának tűnik, de a legjobb értelemben. A trailerek egészen viccesek, a szereplőgárda pedig impozáns! Jelenleg a legjobban várt vígjáték!
Harry Potter és a halál ereklyéi, 2. rész
Mert egy egész nemzedék meghatározó filmes eposza fog lezárulni (igen, ezt immáron tessék komolynak venni) és minden jel arra mutat, hogy méltó módon.
A Föld inváziója - Csata: Los Angeles
Egyszerűen azért várjuk, mert marhajó hangulata volt az első anyagoknak, amiket a filmből láthattunk katonástul, űrhajóstul, robbanásostul. Reméljük nem fog csalódást okozni.
Cowboyok és űrlények
Mindenki arra számított, hogy Jon Favreau egy Vasemberhez hasonló vicces, könnyű akciófilmet készít ebből a cowboyos űrlényes képregényből. Ehhez képest az első trailer olyan mocskosnak és kiesnek láttatja a vadnyugatot, és olyan szemétmód félelmetesnek az űrlényeket, hogy mindenki jól meglepődött. Csak jöjjön már!
2010. december 22., szerda
Tron Legacy (2010)
Az a helyzet, hogy hiába göcögök a cyber-életformákról szóló nagyívű monológok özönén, ha olyan mellbevágóan jó akciójelenetekkel szakítják meg őket, mint az új Tron esetében. A sztori lehetett volna kevesebb is, tény. De az is tény, hogy a Tron Legacy kifejezetten szexi, és a látványvilágnak köszönhetően teljesen élvezhető mozi lett. (Sőt, valamennyire még merésznek is nevezhető, hiszen ez a komor képi világ kicsit sem emlékeztet a tavaly boldog-boldogtalant mozikba csábító fényes Pandorára...) A Draft Punk energiát sugárzó, remek taktusairól nem is beszélve.
2010. november 15., hétfő
Battle: Los Angeles trailer (2011)
Íme, az év egyik legjobb trailere:
Az vesse rám az első követ
aki egy pillanatig sem szórakozott remekül a 2012-n. Emmerich bátran nyúl az irónia eszközéhez, s ha más nem is, ez mindenképpen dícséretes dolog, a film legnagyobb vonzereje mégis a nagyszerű látvány. A HD-s újranézésem okán karattyolok most róla. Ez a homemade trailer tökéletesen összefoglalja, miről van itt szó:
2010. szeptember 30., csütörtök
Skyline trailer (2010)
Mjomjomjomjomjo, szavamra mondom, itt göcögök már 3 perce, mióta megnéztem a Skyline új trailerét, melyben a gonosz alieneknek van pofájuk lenyúlni a helikoptert a menekülő hős elől, aki ezért láthatóan, nos, mérges. Egyelőre senki ne tápláljon hiú reményeket, a film elkovetői az Alien vs. Predator Requiem rendezőpárosa. Innen (volna) szép pozitívan csalódni.
2010. szeptember 7., kedd
2010. július 29., csütörtök
Bréking Nyúz: Thor videó!
Nos úgy látszik, aki lemaradt, kimaradt, de csak egyelőre, hisz hamarosan jön az első hivatalos trailer is!
2010. június 5., szombat
Deus Ex - Human Revolution trailer
Már megint egy videójáték trailere vágott a földhöz (lassan hiába várunk ilyesmit a hús-vér filmektől). A Deus Ex - Human Revolution kicsit Blade Runner-ös, kicsit Robocop-os, kicsit Minority Report-os, és főleg nagyon-nagyon hangulatos.
2010. május 31., hétfő
Scott Pilgrim Vs The World trailer (2010)
Még egy érdekesnek tűnő képregényadaptáció. Nálunk csak októberben jön...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Nem csak mozis blog - 2011
e-mail: kasafero@gmail.com










