2009. január 9., péntek

Slumdog Millionaire (2008)

Ritka szép élmény megnézni ezt a filmet. Tele van romantikával, de korántsem csak a férfi-női kapcsolatok romantikájáról van szó, benne van a messzeség, az ismeretlen romantikája ugyanúgy, mint a tisztaságé: az erkölcs győzelmének romantikája. Ezt az egyedi érzést az a finoman, érzékletesen ábrázolt egzotikum teszi lehetővé, amire Danny Boyle, a rendezőzseni úgy csapott le, hogy előre tudta, nem csak ködös hazája és Amerika fog ráharapni, de bármelyik ország népe a világon. Egyetemes érvényű.Jamal (Dev Patel) bekerül az indiai Legyen Ön is Milliomosba, a film kvízsóbeli szereplését dolgozza föl, amelyben minden kérdés kapcsolódik élete egy-egy fontos mozzanatához, így Jamal (majdnem) mindenre tudja a választ. A megszeppent főhős célja nem a pénz, nem a dicsőség, ettől sokkal alapvetőbb emberi cél, a szerelem beteljesülése. Említik a kritikák, hogy Jamal nem valódi ember, eszményített, hisz célja nemes, cselekedetei pedig (de tényleg kivétel nélkül) a legtisztább morális rendszer mentén történnek. Kellenek az ilyen hősök, még akkor is, ha a cselekményt mesévé lényegítik át. Kellenek a mesék.Persze, jól tudja a rendező is, hogy filmje túlságosan elrugaszkodik a valóságtól, amikor Jamal-nak és Latika-nak (Freida Pinto) elpusztíthatatlan, igaz szerelmet tesz a szívébe egy szörnyű, kegyetlen Indiában, ahol az emberélet nem ér többet az állatokénál és minden a pénz körül forog. Hiába a globalizációtól sújtott India kegyetlenségének, aljasságának ábrázolása, a szerelmesek egymásra találása a nyomorból indulva nehezen hihető álomkép. Ettől mi még összeszorult torokkal álmodjuk végig a kalandot, és csodálkozva figyeljük a záróképsor meglepő elidegenítő eseményeit (ahogy Dö mondta pofátlan katarzisrombolás). Olyan az a jelenet, mintha azt akarná közölni „Ugye kedves azért tudja, hogy ennek a valósághoz semmi köze?”Tudjuk. Nem érdekel. Hiszen még napokkal a mozizás után is a páratlan következetességgel végigvitt fényképezés, a szépen csengő soundtrack és a hiteles alakítások hatása alatt leszünk.

2 megjegyzés:

kÀ0s2 kapitàny írta...

a katarzisrombolásról lemaradtam, mert leromboltam magamnak, azzal hogy a Sigur Ros számot keresve végigrörgettem a filmet, elidőzve a végénél. Van még mit tanulnom. Jah, és azt hittem, mivel nincs benne a szám, nem is lesz jó. Mostmár azt mondom a trailerbe jól illett, a filmbe semmi keresni valója nem lenne. Oh, lett egy csomó új kedvenc számom. :D

Unknown írta...

M.I.A. - Paper planes-e most a kedvenc!!! :)


Nem csak mozis blog - 2011

e-mail: kasafero@gmail.com