Karácsony közeledtével egy papírba csomagolt dobozra lel a Lewis familia saját házuk bejárata előtt. Később egy titokzatos úriember (Frank Langella, akinek hiányzik a fél arca) közli velük, hogy a dobozban talált gomb megnyomásakor két dolog történik. Egyrészt valaki meghal a Földön, másrészt Mr. Félarc átad a családnak egymillió dollárt, kápéban. Enyhén szólva Cameron Diaz plasztikázott orra alá lóg a lóláb, de a gomb mégis megnyomásra kerül. És ezzel kezdetét veszi A Donnie Darko rendezőjének új, misztikus utazása a villám sújtotta NASA kutatók, vérző orrú, bölcs közhelyeket puffogtató könyvtárasok és titkos összeesküvők erdejében.
Az optimista jóslatoknak megfelelően Richard Kelly csöppet sem hazudtolta meg önmagát. Az interdimenzionális plazmafolyadék már-már rendezői stílusjegynek tekinthető, hát itt is csordogál majd belőle bőven. A recept: végy egy akár még világmegváltásra is képes, ám jobbára mégis impotens hőst (James Marsden), akit rongybaba módjára cibálnak ide-oda titokzatos „felsőbb hatalmak” (jelen esetben számításba jöhet többek között Isten, a „kis szürkék”, vagy egy párhuzamos világegyetem szülötte). A „felsőbb hatalmak” szándéka soha nem teljesen világos előttünk, sőt, gyaníthatóan a rendezői koncepció részeként csakis a „hatalmak” számára világos. A cselekménybeli motivációt tehát ismét nagyítóval kell keresnünk, és ez alighanem jó pontokat jelent a rajongóknak. További erény, hogy ahogy a Donnie Darkoban a 80-as, úgy itt a 70-es évek idéződnek meg a szemünk előtt, nem is akárhogy, szépen figyeltek a részletekre. Az már talán kevésbé fog tetszeni, hogy a The Box Kelly eddigi legkomorabb alkotása, amely sajnos a minimális humort is nélkülözi, teret hagyva a baljós hangulatoknak és a tragikumnak.
Kövezzen meg, akinek sosem jutott eszébe a rendező munkáit David Lynch életművéhez hasonlítani, hát nekem most a 97-es Lost Highway-ből ugrott be sok dolog. Senki sem tagadhatja, az Útvesztőben-re rímel a hajnali „ajándékcsomag” a ház lépcsőjén, a vacsorajelenet démoni vigyorú pincérrel, vagy a félelmetes hang a telefonban, mely bejelenti, hogy „látom magát”... Az is igaz azonban, hogy Kellynél több konkrét információ elhangzik a dolgok állásáról, amelyekben ott az értelmezés lehetősége, de csakis akkor, ha a nézőnek kedve van hozzá. Amúgy különös maszlagot lát, amelyet csak részleteiben lehet megragadni. Elgondolkodtató, ezúttal az egyén szabadságára terelődik a hangsúly, továbbra is jelen van a „pillangó effektus” ötlete: az apróbb cselekedeteink az egész minket körülvevő világot meghatározzák. Egészében vizsgálva a dolgozatot mégis csupán sejtelmesen csillogó plazmának tűnhet a megvilágosodás ígéretével. Rajongóknak ennek ellenére kötelező.
Az optimista jóslatoknak megfelelően Richard Kelly csöppet sem hazudtolta meg önmagát. Az interdimenzionális plazmafolyadék már-már rendezői stílusjegynek tekinthető, hát itt is csordogál majd belőle bőven. A recept: végy egy akár még világmegváltásra is képes, ám jobbára mégis impotens hőst (James Marsden), akit rongybaba módjára cibálnak ide-oda titokzatos „felsőbb hatalmak” (jelen esetben számításba jöhet többek között Isten, a „kis szürkék”, vagy egy párhuzamos világegyetem szülötte). A „felsőbb hatalmak” szándéka soha nem teljesen világos előttünk, sőt, gyaníthatóan a rendezői koncepció részeként csakis a „hatalmak” számára világos. A cselekménybeli motivációt tehát ismét nagyítóval kell keresnünk, és ez alighanem jó pontokat jelent a rajongóknak. További erény, hogy ahogy a Donnie Darkoban a 80-as, úgy itt a 70-es évek idéződnek meg a szemünk előtt, nem is akárhogy, szépen figyeltek a részletekre. Az már talán kevésbé fog tetszeni, hogy a The Box Kelly eddigi legkomorabb alkotása, amely sajnos a minimális humort is nélkülözi, teret hagyva a baljós hangulatoknak és a tragikumnak.Kövezzen meg, akinek sosem jutott eszébe a rendező munkáit David Lynch életművéhez hasonlítani, hát nekem most a 97-es Lost Highway-ből ugrott be sok dolog. Senki sem tagadhatja, az Útvesztőben-re rímel a hajnali „ajándékcsomag” a ház lépcsőjén, a vacsorajelenet démoni vigyorú pincérrel, vagy a félelmetes hang a telefonban, mely bejelenti, hogy „látom magát”... Az is igaz azonban, hogy Kellynél több konkrét információ elhangzik a dolgok állásáról, amelyekben ott az értelmezés lehetősége, de csakis akkor, ha a nézőnek kedve van hozzá. Amúgy különös maszlagot lát, amelyet csak részleteiben lehet megragadni. Elgondolkodtató, ezúttal az egyén szabadságára terelődik a hangsúly, továbbra is jelen van a „pillangó effektus” ötlete: az apróbb cselekedeteink az egész minket körülvevő világot meghatározzák. Egészében vizsgálva a dolgozatot mégis csupán sejtelmesen csillogó plazmának tűnhet a megvilágosodás ígéretével. Rajongóknak ennek ellenére kötelező.
5 megjegyzés:
Az alkonyzónának volt egy része ami pont ugyanerről szólt. még talán a doboz is ugyan így nézett ki
az volt a rész címe hogy: Button, Button.
Igen, eléggé "bejáratott" a sztori, itt van még egy variáció, ezúttal fekete gombbal (rövidfilm): http://www.youtube.com/watch?v=QrKnhOJ-R80
Ne legyen már a neved senki...!
ez egy fos ne magyarázzátok túl
nyomod vagy nem nyomod? mi ez a fos
Megjegyzés küldése