Két mozi vámpírokról és emberekről, meg az egymásra találásról. Az első (USA) kólaszirupot csurgat a szívünkbe, a második (Svédország) épp ellenkezőleg, kiengedi belőle.
Twilight (2008)
Az Alkonyat első harmada arról szól, hogy Kristen Stewart hosszan és érzékien dugja a szemeivel a vámpírfiút játszó Robert Pattinson-t. Mentségére szolgáljon, elnézzük neki, hisz a Pánikszoba óta igencsak vonzó nővé érett. Az Alkonyat második harmada arról szól, hogy a vámpírok azért nem mennek a napra, mert akkor csillog a bőrük és lebuknak, meg hogy a vega vámpírok állati vérrel tök vidáman el vannak és a jó oldalt szolgálják. Sajnos ez a rész arról is szól, hogy a vámpír gyakorlatilag szuperhős, a dolog árnyoldalaira enyhén szólva tojnak, a leggyengébb párbeszédben a vámpír béna monológban közli, hogy „legyőzhetetlen vagyok, ne szeress belém”. Az alkonyat utolsó harmada akciófilmnek álcázott semmi, a Xena trükkmestereivel és egy kancsal rendezővel (A Tizenhátom inkább volt Catherine Hardwicke műfaja).
A film 100%-ig kompatibilis a Music TV közönségével, így az ismerős soundtrack mellett már meg sem lepnek a Pite filmekből „áthallgató” gimnazisták. Vámpírnak lenni cool, vámpírba szerelmesnek lenni meg egyenesen az álmok netovábbja, hiszen, ha meg nem is jelenítődik, már az alapszitu is sugall némi szenvedélyt. Ez persze kevés. Éppen a dolog pikantériája, a szenvedély, az ösztönök fölülkerekedése az érzelmek fölött az, ami hiányzik. Senki nem érzi magát hím imádkozósáskának, az aktus pedig még csak szóba sem kerül. Elnézést, gondolatban máris továbbírtam a sztorit, de végül mégiscsak egy ifjúsági regényről van szó. Nem véletlenül hanyagolták a készítők a vért, a szexet. Kénytelenek vagyunk elfogadni, mert az Alkonyat tulajdonképpen egy elfogadható film. De mi a hóhért keresnek itt az indiánok???
Let the Right One In (2008)
A hűvös Svédország vámpírjai árnyaltabbak, kiismerhetetlenebbek, félelmetesebbek, és ez a film sokkal jobb az Alkonyatnál. A vámpír-halandó szerelem ha önmagában nem lenne eléggé érzékeny téma, az Engedj be! alkotói azzal toldják meg, hogy mindkét szerelmes 12 éves, legalábbis testben. És ez nagyot dob rajta! A nemi éréssel, a másik iránti érdeklődés megjelenésével párhuzamosan van jelen ez a sajátos birtoklási, ha úgy tetszik bekebelezési vágy a zseniálisan játszó vámpírlányban (Lina Leandersson). A fiú (Kåre Hedebrant) és a lány kapcsolata még nehezebben definiálható, még zavarba ejtőbb, a film pedig meglehetősen provokatív. Időt hagy földolgozni egy-egy brutálisabb képet, vagy helyzetet, és hagy minket gondolkodni is.
A trükkök finomak, nem másznak velük az arcunkba, ennek ellenére profik. És milyen jó visszaemlékezni a fináléban arra a zseniális mészárlásra, amelyből mi néhány csepp véren és egy víz alá süllyedő na nem mondom meg min kívül semmit nem látunk. Akad azért néhány üresjárat. De átvészelhetők.Jó érzés európai filmet látni a témában, ha egymás vérét nem is, a svéd nyelvet azért bátran ízlelgethetjük. Na jó, ez elég rossz vicc volt.
3 megjegyzés:
Twilight ügyben olvasd el a könyvet, ha lehet mind a négy kötetet, egész mást fogsz gondolni.
Itt a filmről van szó, és nem a könyvről. Ha filmet nézek, akkor azt értékelem, és nem a könyvet, amit felhasználtak. A Mona Lisa-ról is láttam már hülyébbnél ostobább utánzatokat, és karikatúrákat.
A Twilight film kritikájáról a South Park vámpíros sztorija jut eszembe... :D Mikor a darkos kölykök kikérik maguknak, hogy a suli új őrületét, a vámpírságot ők is képviselik.
A másik filmet nem láttam, de felkeltetted az érdeklődésem. Azt hiszem, megkeresem. :)
Azért mondom Máté, hogy ne fussunk fölösleges köröket. Oké, hogy a követ külön kell kezelni a filmtől, ezt a toposzt mindenki ismeri, szóval fölöslelges minden adaptációnál kihangsúlyozni. Szerintem.
Timi csak a könyvről beszélt.
Megjegyzés küldése