2008. szeptember 29., hétfő

Resident Evil 4

Hát igen, két évvel a PS2-es, egy évvel a gamecubeos megjelenés után de egy hónappal a WII-os megjelenés előtt, ám a harmadik rész pc-s megjelenése után hat míg ps1es megjelenése után 8 évvel , körülbelül egy évvel ezelőtt végre megjelent a Resident Evil 4 PC-s verziója.(remélem nem zavarodott össze senki a java ugyanis még csak most következik...)
Szóval igen sok ember kíváncsi volt már rá hogy mit csinálhattak a CAPCOM-nál ennyi (akinek esetleg az első bekezdésből nem derülne ki 2 évig) ideig a Pc-s verzió elkészítésében. Nos a válsz igen egyszerű. De előbb egy kis bevezetés:
A játék főhőse nem más mint a második részből már megismert Leon S. Kennedy aki miután kiirtotta Racoon City összes zombiját az fogta magát és beált különleges ügynöknek gondolván hogy az majd jó nyugis lesz. Csakhogy jól kibasztak vele ugyanis valakik elrabolták az elnök egyetlen jányát és hát kimást küldenének érte mint egy lelkiekben megtört kora vén szociopatát ugye. Nos a nyomok egy kis Spanyolországi falucskába vezetnek ezért leont oda küldik 2 rendőr társaságában akik természetesen szörnyű véres halált halnak már a játék legelején, ráadásul a falusik nem túl vendégmarasztaló magatartása végett(átalakulnak csápos szörnyetegekké) Leonnak nem marad más választása mint szétbaszni az összeset colttal. Valahogy így kezdődik a játék.
A játékmenet is nagyban változott az elöző epizódokhoz képest, a kamera már nem rögzített hanem a karakterünk jobb válla felett található amolyan TPS nézet szerű a dolog. Emígy:A játékmenete sokal akcióadusabb pörgősebb lett, ami szerintem tökre jó, persze azért még így is vannak benne fejtörök de ezerszer könnyebbek mint az elöző részekben. Aztán az inventory is megváltozott: nem ládák vannak amiket bizonyos helyekről elérhetünk hanem van egy táskánk és abba pakolhatunk illetve bővíthetjük egy rendkívül szimpatikus árusnál pénzért, amire meg többek között varjak lelövésével tehetünk szert. Hatalmas kreativitásra vall még az univerzális akciógomb bevezetése: ha ez megjelenik játék közben a képernyő alján és megnyomjuk akkor Leon teszem azt kiúgrik az ablakon, látványosabban bassza szét a parasztasszony fejét stb...A látványvilág illetve a játék hangulata is megérdemel pár szót: mivel itt már nem zombik vannak hanem csápos vasvellás kisnyugdíjasok a készítők igyekeztek Cthulhu-s hangulatot előidézni ami a szürkés borús, viharos látványvilággal illetve a helyszínekkel (világtól elzárt kis falucska, középkori vár(ja itt asszem már szerzetesek vannak nem kisnyugdíjasok), kihalt sziget) elég jól sikerült szerencsére.
Node térjünk vissza arra hogy: mit csinált a CAPCOM az alatt a 2év alatt míg sokan a nyálukat csorgatva várták a PC-s megjelenést? Nos kérem semmit. A játék PC-s dobozára nyugodt szívvel ráírhatták volna hogy: NESZTEK BAZDMEG. De tényleg mintha az egész játék során csak azt szeretnék velünk éreztetni hogy húde fasza lehet ez péeskettőn. A játék irányítássá szörnyű: egér nincs ugyhogy billentyűzetről kell célozni a nyilacskákkal, a szóközzel meg lőni. A játék közben felugró( ja ezt el is felejtettem: hogy hihetetlenül interaktívvá tegyék a játékot, videók közben néha megjelenik hogy: most nyomd le az X gombot de kurva gyorsan mert különben szétbasz a szörny és szenvedheted elölről a rohadt hosszú pályát) gombot meg nem a billentyűzet megfelelő gombjára értik hanem a gamepadéra! Értsd: az ha megjelenik a nagy x akkor neked nem azt kell lenyomni hogy x hanem bal-alt vagy shift meg hasonlók. A játék grafikája alapból szintén kiábrándító de kiadtak hozzá egy patchet (ami csak az európai verzióval működik) ami lecserél elég sok texturát meg bekapcsol pár effektet, de azon nem változtat hogy a képarány 16:9 és nem lehet átallítani a világért sem! A videók tömörítéséért(640x480) szintén fel kéne csak pofozni a készítőket főleg hogy a WIIos verzióban lecserélték öket nagyobb félbontásúra.
Tehát az alapjáték kifejezetten szarul játszható még szerencse hogy van a sorozatnak egy csomó geek rajongója akik felhekkelték a WII-os videókat, csináltak hozzá egér patchet(ami ugrál még szaggat de azért sokkal jobb mint a billentyűzet), meg olyan patchet amivel már a billentyűzet gombjait írja ki a képernyőre a játék, és nem voltak rest mindezt feltenni az internetre. Ezek telepítése után már egy viszonylag szórakoztató játékot kapunk amely képes pár izgalmakkal terhes pillanatot okozni mindenkinek. Ha mindenképp értékelnem kellene talán egy hármast adnék rá(ötperhármast).

Vida Péter

Nincsenek megjegyzések:


Nem csak mozis blog - 2011

e-mail: kasafero@gmail.com