Kezdem a negatívumokkal, legyünk túl rajtuk, mert a film magávalragadó, emlékezetes pillanatokkal teli, kihagyhatatlan dráma. Csak túl hosszú. És az utolsó negyed óra kapkodva igyekvése, hogy elvarrjanak pár fölöslegesen szétfuttatott szálat, hagy némi kesernyés ízt bennünk. A másik a zene, egyszerűen túl csillivilli, zavart a csilingelése, kicsit mintha a hetedik mennyország sorozat zenéje lett volna, vagymi....
Al Pacino egyik legjelentősebb alakításával viszont véleményem szerint semmi baj nincs, le is írnom nagybetűvel, hogy ő A Színész.
Adott egy ezredes (Al Pacino), akinek egész halom kitüntetés dagasztja a mellét, ilyenformán szép példát mutathatna emberségből és tisztességből, mégis egy nihilbe burkolódzó goromba fráter, ugyanis egy (a számunkra még ismeretlen) tragédia folytán megvakult. Mellé veszik föl amolyan bébiszitterként a szegény családból származó, ösztöndíjon tengődő, mégis előkelő egyetemre járó srácot (
Chris O'Donnell). Egymásrautaltságuk, sajátos kapcsolatuk remek alaphangulatot teremt. Pachino játéka egyszerre megrázó és komikus, harsány fölcsattanásai, áll-életigazságai hallatán eszünkbe sem jut leripacsozni, hiszen az első föltűnésétől kezdve imádni fogjuk. Chris O'Donnell természetesen labdába sem rúghat mellette, hisz ez a film a színészzseni sajátja, minden esetre tőle is becsületes alakítást láthatunk.
Az asszonyok felé végtelen tiszteletet tápláló, (majdnem) minden más felé azonban undorral közelítő ezredes és a fiú nem ellentétes pólusai a filmnek, remekül kiegészítik egymást, nagyon okosan és bölcsen ki van találva az alá-fölérendeltségi viszony váltakozása. Sokszor például az ezredes a tinédzser, aki felnőtt felügyeletet igényel, máskor éppen fordítva, a világtalan vigyázott segíti vigyázóját.
Szórakoztató kalandtúra pereg előttünk, bizsergést okozva gerinc tájékon, hogy csak néhány képet említsek egy szívszorongató „utolsó tangóval”, egy bájosan gyermeki „autósüldözéssel”, és egy határozottan megható, bár talán kicsit klisés záróképsorral. Csakhogy a filmnek itt még nincs vége,
Martin Brest rendező valamiért olthatatlan vágyat érzett arra, hogy filmjét fölösleges, túlragozott mellékszállal (Simms és az egyetem) két és fél órásra nyújtsa, és bőven a kívántnál későbbre tolja a befejezést. Nagy kár. Kérek egy vágómasinát, kinyisszantanám a fölösleget.
Adott egy ezredes (Al Pacino), akinek egész halom kitüntetés dagasztja a mellét, ilyenformán szép példát mutathatna emberségből és tisztességből, mégis egy nihilbe burkolódzó goromba fráter, ugyanis egy (a számunkra még ismeretlen) tragédia folytán megvakult. Mellé veszik föl amolyan bébiszitterként a szegény családból származó, ösztöndíjon tengődő, mégis előkelő egyetemre járó srácot (Chris O'Donnell). Egymásrautaltságuk, sajátos kapcsolatuk remek alaphangulatot teremt. Pachino játéka egyszerre megrázó és komikus, harsány fölcsattanásai, áll-életigazságai hallatán eszünkbe sem jut leripacsozni, hiszen az első föltűnésétől kezdve imádni fogjuk. Chris O'Donnell természetesen labdába sem rúghat mellette, hisz ez a film a színészzseni sajátja, minden esetre tőle is becsületes alakítást láthatunk.
Az asszonyok felé végtelen tiszteletet tápláló, (majdnem) minden más felé azonban undorral közelítő ezredes és a fiú nem ellentétes pólusai a filmnek, remekül kiegészítik egymást, nagyon okosan és bölcsen ki van találva az alá-fölérendeltségi viszony váltakozása. Sokszor például az ezredes a tinédzser, aki felnőtt felügyeletet igényel, máskor éppen fordítva, a világtalan vigyázott segíti vigyázóját.
Szórakoztató kalandtúra pereg előttünk, bizsergést okozva gerinc tájékon, hogy csak néhány képet említsek egy szívszorongató „utolsó tangóval”, egy bájosan gyermeki „autósüldözéssel”, és egy határozottan megható, bár talán kicsit klisés záróképsorral. Csakhogy a filmnek itt még nincs vége, Martin Brest rendező valamiért olthatatlan vágyat érzett arra, hogy filmjét fölösleges, túlragozott mellékszállal (Simms és az egyetem) két és fél órásra nyújtsa, és bőven a kívántnál későbbre tolja a befejezést. Nagy kár. Kérek egy vágómasinát, kinyisszantanám a fölösleget.
3 megjegyzés:
ma tartottam al pacino napott, volt Serpico és 88 Minutes.
Nem sajnálom a rá szánt időt! De csak a főszereplő miatt.
Al Pacino nevében nincsen "h" betű, te nyavalyás!
persze, tudtam.
Megjegyzés küldése