Olyan jó, hogy Amerika nem csak szuperprodukciókat, hanem független filmeket is szül nekünk. Irónia nélkül mondom. Itt van például ez a remek fílgúd mozi minimál költségvetésből, ócska trükkökkel, de annál koncepciózusabb rendezővel és nagyon szeretnivaló karakterekkel. Néha mintha a Trainspottingot nézném, aztán jön a Tuti dolog road movie atmoszférája és a cím sem akar becsapni minket, akad itt szerelem is. Cigiznek benne, meg isznak is, néha egy két „fuck” is kicsusszan, talán ezért nem kellett a nagyoknak. Mondjuk tökmindegy, hiszen a Wristcutters úgy jó, ahogy van.
Egy végtelenül egyszerű technikai megoldással – a színmélység visszavétele – máris szemünk elé tárulhat az öngyilkosok világa, akik gyakorlatilag pontosan úgy „élnek”, mint mi. Megölték magukat, erre belecsöppentek egy kicsit szürkébb világba, ahol nincsenek csillagok az éjszakai égen, soha senki nem mosolyog, és néhol feketelyukak bukkanhatnak elő. Ennyi, ezen túl minden ugyanaz a shit. Zia-val szakított a barátnője, rendet rak a szobájában, majd felvágja az ereit. Kis ideig unottan teng-leng az „alvilágban” aztán rádöbben, hogy időközben kedvese is odakerült. Orosz bevándorló haverjával (aki még az életben dacból agyonrázatta magát a gitárjával) a megkeresésére indul. Nagyon kellemes filozófikus pillanatokat okoz a film, elég csak a kocsi örökké megjavíthatatlan fényszóróira, az anyósülés alatt gomolygó fekete lyukra gondolnunk.
A film okos, pont megfelelő egyensúllyal lavírozik a fekete komédia, a love sztori és a mese határvonalán. Shannyn Sossamon szép és életrevaló csajt alakít (ha-ha, de jó vicc), Shea Whigham szállítja a nevetés oroszlánrészét, Patrick Fugit pedig megfelelően szimpatikus a főszerepre. Rajtuk kívül Tom Waits-t említeném, az utolsó elégedett mosolyokat ő fogja kicsalni belőlünk, meg amúgy is akarjuk a rocksztárokat filmekbe!!!
Egy végtelenül egyszerű technikai megoldással – a színmélység visszavétele – máris szemünk elé tárulhat az öngyilkosok világa, akik gyakorlatilag pontosan úgy „élnek”, mint mi. Megölték magukat, erre belecsöppentek egy kicsit szürkébb világba, ahol nincsenek csillagok az éjszakai égen, soha senki nem mosolyog, és néhol feketelyukak bukkanhatnak elő. Ennyi, ezen túl minden ugyanaz a shit. Zia-val szakított a barátnője, rendet rak a szobájában, majd felvágja az ereit. Kis ideig unottan teng-leng az „alvilágban” aztán rádöbben, hogy időközben kedvese is odakerült. Orosz bevándorló haverjával (aki még az életben dacból agyonrázatta magát a gitárjával) a megkeresésére indul. Nagyon kellemes filozófikus pillanatokat okoz a film, elég csak a kocsi örökké megjavíthatatlan fényszóróira, az anyósülés alatt gomolygó fekete lyukra gondolnunk.
A film okos, pont megfelelő egyensúllyal lavírozik a fekete komédia, a love sztori és a mese határvonalán. Shannyn Sossamon szép és életrevaló csajt alakít (ha-ha, de jó vicc), Shea Whigham szállítja a nevetés oroszlánrészét, Patrick Fugit pedig megfelelően szimpatikus a főszerepre. Rajtuk kívül Tom Waits-t említeném, az utolsó elégedett mosolyokat ő fogja kicsalni belőlünk, meg amúgy is akarjuk a rocksztárokat filmekbe!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése