Nem Tarantinoról fogok írni. Érzésem szerint a Hell Ride-nak annyi köze van Tarantinohoz, hogy szerepel a stáblistán a neve, meg talán adott egy butított tracklistet Larry Bishop rendező-főszereplőnek a filmhez. Azok a dalok szerepeltek a listán, amik a Death Proofból kimaradtak.
Az amerikai korhatárbesorolás szigora minden nagyközönségnek szánt produkcióra kiterjed. A bevétel nagyon fontos, ennek jelentős részét fiatal nézők adják, így fordulhat elő például, hogy Bruce Willis nem gyújt rá a Die Hard 4-ben, és Eddie Murphy nem fog káromkodni a Beverly Hills-i zsaru 4-ben. Az erőszakos jelenetek, a vér, a trágárság, a cicik és puncik mutogatásának ellehetetlenítésével bennünk keletkezett űrt manapság csak a B-filmek próbálhatják kitölteni, nem is eredménytelenül.
Ha Madonnától a Like a virgin „a nagy farkak himnusza” (Tessék, megint Tarantino!), akkor mondhatjuk, hogy Larry Bishop motorosfilmje esszenciáját adja a benzingőz, a puskapor és a pinaszag elegyének, mást semmit nem tesz. De mivel mindezt cirka 80 percben teszi, szarik a történetre, és természetesen csöppet sem veszi komolyan magát, megbocsájthatjuk e fércmű idegesítő, durva hibáit.
Azért pár szót ejtenék róluk. A szűrők teljesen céltalanul váltakoznak a jelenetekben, néha tényleg eltalált színeket és pillanatokat, néha azonban zavarbaejtő amartőr filmes hangulatot keltve. Az ide-oda zoomolásnak is hasonló hatása van, csakúgy, mint a túlságosan statikus jeleneteknek, amikben a szereplők mozgástere olykor a kép egyik szélétől a másikig terjedhet, tovább semmiképpen sem. És ez nem a jól megkomponáltság miatt van, hanem a kreativitás hiánya miatt.
Ennek ellenére sokszor megnevettető, sokszor „húsbamarkolóan” brutális, sokszor meg nagyon is szexi film a Hell Ride. Michael Véletlenül Elsülő Pisztolyú Madsen hozza a szokásost, ahogy Vinnie Jones is, David Carradine pedig egy az egyben Bill. Ő is tudja, milyen jól áll neki ez a karakter. Tarantino (gondolhatjuk) a zene és a pénz mellett hozta a színészeket is, így kerülhetett a vánszonra a film egyik legbarátságosabb szereplőjeként és az Easy Rider-re való komisz visszakacsintásként Dannis Hopper. A trailer kicsit több humort, erőszakot meg csöcsöt, kicsit profibb filmet ígér mint amit tényleg kapunk, Bishop dolgozata így is egész jó „Grindhouse movie”.
Az amerikai korhatárbesorolás szigora minden nagyközönségnek szánt produkcióra kiterjed. A bevétel nagyon fontos, ennek jelentős részét fiatal nézők adják, így fordulhat elő például, hogy Bruce Willis nem gyújt rá a Die Hard 4-ben, és Eddie Murphy nem fog káromkodni a Beverly Hills-i zsaru 4-ben. Az erőszakos jelenetek, a vér, a trágárság, a cicik és puncik mutogatásának ellehetetlenítésével bennünk keletkezett űrt manapság csak a B-filmek próbálhatják kitölteni, nem is eredménytelenül.




1 megjegyzés:
Egyik legszarabb film. amit életemben láttam. Azaz mégse, nem
néztem végig
Megjegyzés küldése