Filmünnep - Felhőatlasz villámkritika

(még tavalyról) Hagytam egy kis időt magamnak az egészséges emésztésre, és a mozi után itthon, full HD-ben is végignéztem a Felhőatlaszt (köszönjük a szorgos ukrán mozigépész segítségét). Még mindig nem tudom nem szeretni.
Wachowskiék és Tom Tykwer vállalkozása már csak azért is tapsot érdemel, hogy egyáltalán sikerült tető alá hozni. Hat történetszál alkotja a filmet (és a regényt), melyek nem csupán eltérő korokban játszódnak, de egészen más (film)zsánert képviselnek. A romantikus történelmi filmtől a szatirikus vígjátékon át a poszt-apokaliptikus sci-fi-ig terjed a paletta. Hogy a látvány rendben van, az alapvető elvárás egy ilyen filmnél, és a Felhőatlaszt nem is erről az oldalról kell megragadni. Az első és legfontosabb dolog, hogy sikerült egy zseniálisan bevállalós vagy inkább bevállaltan zseniális színészgárdát castingolni a filmhez. Tom Hanks, Halle Berry, Jim Broadbent, Hugo Weaving és Jim Struggles használják ki legjobban a ziccereket.
Valószínűleg nem fog a Felhőatlasz sminkes Oscart kapni, pedig megérdemelné. Például fogalmam sem volt, ki lehet az a színésznő, aki zsidó Jocasta Ayrs-t játssza, amíg ki nem derült, hogy a fehérre maszkírozott Halle Berryről van szó. Aztán vannak itt európai színészek ázsiainak sminkelve és fordítva és néhol komikus nemcserék, hogy a zseniális öregítésekről és fiatalításokról ne is beszéljünk.

A legérdekesebb az, hogy a Wachowski testvéreknek és (a lélegzetelálító Parfüm - Egy gyilkos történetét is jegyző) Tykwernek sikerült elég pénzt összegyűjtenie egy filmre, melyről igen nehéz megmondani, hogy kinek is szól, ergo azt sem lehetett tudni, honnan jönnek vissza a befektetett milliók. A bátor műfaji keveredést tekintve sem szólít meg minden nézőt a Felhőatlasz, sőt, az itt-ott negédes, máshol a legközhelyesebb konyhafilozófiát puffogtató jelenetek bárki gyomrát megfeküdhetik.