2010. február 1., hétfő

Az árvák a legveszélyesebbek

Azt mondják, Adolf jó gyerek volt, csak rosszul nevelték.

Hát, mi mégis meg vagyunk győződve róla, hogy vannak, akik maguktól , sőt, egyes esetekben már születésüktől fogva ilyen rosszak. Ma ezt magatartászavarosnak mondanánk, és bármelyik iskolában belebotolhatnánk egy-egy ilyen kis ördögfiókába.

Vannak tényleg ördögi teremtmények, gondoljunk csak Samarára (nem Sancho Panzáéra), vagy Damienre (de milyenre?). Ezek a kis mocskok a túlvilág szülöttei, legalábbis közük van a főgonoszhoz, talán csak DNS-ügyileg, de mindenképpen! Ilyen szempontból pályázhatnak a Világ Legrosszabb Gyereke címre, de mivel őket segíti a távoli mélységbeli rokonság, labdába sem rúghatnak az igazi gonoszok mellett, akik emberi létük ellenére tudnak igazán csúnyák lenni.

Miért izgalmas, ha egy gyerek csúnya, ijesztő, gonosz, megszállott, de legalábbis árva? Talán nem annyira izgalmas, mint inkább aktuális! Szerintem a világ megérett arra, hogy jól megmondjuk a gyerekeknek, milyenek is ők valójában. Néhány pedagógus dédelgetett álma következik...

MILEGYEN, avagy Minden Idők LEgijesztőbb GYErmekeinek Névsora
(akiket még Schindler is kiradírozott volna)
Helyezési lista pedagógiai javaslatokkal a SÁNTIT-ból, azaz SÁndor Nevelési TITkaiból

13. Samara a Körből



Bár roppant csúnya, és VHS-en közlekedik, és kimászik a TV-ből, azért lehet utolsó, mert ő valahol a sötét erők gyermeke. Hisztijeire a hideg vizes zuhany teljesen hatástalan, a kis cseles direkt egy kútban él. A TV-től eltiltani sem jó, mert ki-be jár rajta, akkor is, ha gyerekzáras kapcsolóval véded. Szobafogságra sem jó ítélni, úgyis antiszociális és eleve klausztrofób körülmények között él. Mit tehetünk mégis? Adj neki egy Halász Juditos koncertfelvételt, szigorúan VHS-kazin, meglátod, sírva menekül vissza oda, ahonnan jött.

12. Damien az Omenből

Nehezen kezelhető, hiszen bárhogyan is szépítjük a dolgot, a sztori szerint egy sakál szülte. Így könnyű. Nagyon csúnyán tud nézni, megijednek tőle a páviánok, a legjobb barátja egy nagy fekete kutya, és úgy vallanak neki szerelmet a nagyobb lányok, hogy felakasztják magukat. Rossz kisfiú! Javaslat: mutasd meg neki Gyurcsány Ferenc karrierjét. Nem akar többé politikával foglalkozni, meglásd!

11. A kis Halloween-rém a Trick R Treat-ből

Ez egy kis csalás. Ő csak látszólag gyerek, egyébként tényleg rém. De ki tudja. Lehet, hogy csak valami bőrbetegsége van a tökfödő alatt. Javaslat: mutasd meg neki Józsi bácsi lábát, aki 30 éve nem vette le a gumicsizmáját! Eredmény: a kis szörny kiadós mosakodása, és TB-finanszírozott bőrplasztikai előjegyzés a magyar egészségügyben. Jó hosszan tartó, ám garantált felépülés (vagy biztos halál...hehehe).

10. Regan az Ördögűzőből

Namármost. Nem elég, hogy tiszteletlenül viselkedik az anyjával, és maszturbál egy feszülettel, a tetejébe még képes beszámolókat is tart aznapi vacsorájából. Javaslat: Az ego-ja a gyenge pontja. Tud lebegni - vidd be hozzá Úri Gellert, hogy hajlítson kanalakat. El tudja csavarni a fejét - vidd be neki az MSZP-t, ők egy egész népét tudják. Nagyokat hányik - vidd el egy falusi kocsma búcsújára, ahol a Fásy-mulató a sztárműsor. Csúnya - idézd meg neki Zámbó Jimmy szellemét. Na látjátok! Nálunk, magyaroknál félelmetesebb misztikusok nincsenek is a földön. Zárásképp Sam Raimi horrorjából mutass neki idézetet: "Áz ordog Szájjon Báléd"

9. A halott ikerpár a Ragyogásból


Nekik is van egy előnyük az igazi gonoszokkal szemben - az, hogy halottak. Igazából ártatlanok, csak figyelmeztetni akarnak, de olyan hülyén teszik, nem? Terápiás javaslat: egészen értelmes szellemeknek tűnnek - nézesd meg velük Kubrick moziját, hadd szembesüljenek azzal, hogy milyenek is valójában. Ha ez nem elég nekik, olvass fel egy részletet a Kis hercegből. Ha ez sem elég, locsold le őket szenteltvízzel, aztán menjenek, ahová akarnak...


8. A japán kisfiú az Átokból


Amilyen ártatlan, olyan csúnya is! Nem elég, hogy nem sárga, mint a keletiek általában, ráadásul egészen EMO-s beütése is van. Mindig ott gubbaszt a sarokban. Terápiás javaslat: rúgd seggbe, hogy menjen ki játszani a többiekkel. Ha nem akar, vegyél neki egy Nintendo Wii-t, legalább az elhízás ellen. Ha még ennek ellenére sem nyeri vissza egészséges színét, akkor add oda egy hétre a Bakter keze alá tehénpásztornak. Lehet, hogy a tehénben megsavanyodik a tej, de a Horváth Teri alakításából rá fog jönni, hogy ilyen a rusnya teremtés a Kalendáriumban sincs. Ekkor elszégyelli magát, és hazadisszidál.

7. A kislány a Recből


Előnye, hogy a beteg gyereket mindig megsajnálják, hátránya, hogy ördögi megszállottság-vírus ad neki hihetetlen erőt és vérszomjat. Terápiás javaslat: Itt csak Dr. Csernus segíthet, aki nem sajnálja a betegeket, és nagyon csúnyákat tud mondani nekik. Ha a kislány rátámadna a terapeutára, akkor is higgadt maradna, és csak annyit mondana: "Micsináász? Asziszed, ezzel ledominálhatsz, köcsög? Mert gyerek vagy, mindent megtehetsz, és megehetsz? Még anyádat is? Mi? MI? MIIIIII?"

6. A kis zsákfejű az Árvaházból

Nos. Mindig a fején a zsákmaszk, ezért nem nézhetünk jó mélyen a szemébe, hiába akarunk szigorúak lenni. Van egy tick-je, a nyakában, ebből is látszik, hogy beteg. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy visszaadjuk neki önértékelését. Ennek érdekében adjuk egy hétre Kiszel Tündéhez, aki miután könyökével legyakta Sophia Loren testőreit, és közös fotót készíttetett az olasz primadonnával, a mi kis csúfságunkkal is fog egy naptárt készíteni, mint a kislányával. Ettől kezeltünk nem csak csúnyának, de árvának sem fogja magát érezni, és leszokik az ódivatú ruhákról is. Uno, Due, Tre...

5. Gage a Kedvencek temetőjéből

Hogy is kezdjem... Ő is halott, de nem annyira, mert az apukája egy ősi indiántemetőben földelte el, ahonnan visszajönnek a halottak. Nem szellemek, nem zombik, csak egy kicsit gonoszak. Ki tudja, talán az indiánok miatt lettek dühösek, vagy csak mert olyan sokáig tartott, míg kiásták magukat, nem tudni. Gage is ilyen gonosz gyerek, de ha nem lenne nála a szike, talán meg is változhatna. A filmből tudjuk, hogy a nyakba adott injekció hat rá. Sőt, még el is pippül a kis szája. De ne dőljünk be neki!!! A biztonság kedvéért tegyünk be neki egy Teletubbies-epizódot. Ő maga kaparja vissza magát oda, ahonnan jött - pontosabban egy megszentelt földbe, hogy Dipsy, Laa-Laa, Po és Tinky Winky meg ne ronthassák a kis lelkét.

4. A Passió gyerekcsapata

Tessék! Ezt művelték Júdás bácsival! Aztán meg elszeleltek. Kikergetik az embert a pusztába, aztán otthagyják minden bűnével. Azt hiszem, nagyon komoly neveltetési rendellenességgel állunk szemben.


Miután összehalásztuk őket, beszélgessünk el velük arról, hogy nem szabad csúfolódni, mert annak végzetes következményei lehetnek. Az egyetlen terápiás javaslat, hogy soha többé ne engedjük őket Mel Gibson közelébe!!! Az Apocalyptoban is mit művelt szegény indián kislánnyal!!!

ÉS JÖNNEK A FŐDÍJASOK, vagyis a TOTÁL KEZELHETETLENEK...

3. Macaulay Culkin a Jófiúból

Ő nem csak ezzel a filmmel érdemelte ki a dobogós helyet, hanem azzal, hogy egyáltalán bekerült a filmiparba. Ehhez igazán gonosznak kell ám lenni! Angyali szemek, kifejezéstelen arc, üres belvilág... a tökéletes edény! Azzal töltöd meg, amivel akarod! És mivel gyerek, csak csupa jót feltételezel róla! Pedig velejéig romlott! Már a neve is direkt ámokfutás! Terápiás javaslat: ne menj a közelébe! Ha mégis megteszed, akkor egyszer csak egy váratlan mozdulattal ugorj a torkára!

2. Esther az Orphanból

Na, hát ő (SPOILER!!!!!!!) annyira gonosz, hogy még csak nem is gyerek! Az ilyenekkel egyet lehet tenni: amit a film végén is megtesz az "anyukája" - jól pofán kell rúgni!

ÉS MINDEN IDŐK LEGGONOSZABBJA...
1. Kovács Robi a Kölyökidőből

És ha ez nem elég, akkor MENJ IDE!
Terápiás javaslat:
MENEKÜLJ, B***DMEG!!!

6 megjegyzés:

_renton írta...

Kovács Robi a kölyökidőből!!! ÁÁÁ!

Oláh Júlia írta...

Sanci...már értem miért nem nézem meg az ILYEN filmeket!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

_renton írta...

Esther helyezését kissé túlzónak tartom. Illetve többen is félelmetesebbek nála a listán. A pofánrúgás jelenetet letva azért, majdhogynem állva tapsoltam. :)

Sanci írta...

Esther azzal érdemelte ki a helyezést, hogy árva... hehehe...és harminc éve a pályán öldököl... hehehe...

Névtelen írta...

nem gondoltam, hogy a dobogós hely végtelen röhögő-görcsöt vált ki belőlem... :D

_renton írta...

Sanci: Na de amit nem látunk az ugyebár nincs, és így van ez avval a 30 évvel is :D


Nem csak mozis blog - 2011

e-mail: kasafero@gmail.com