2010. február 13., szombat

Bitch Slap, 2009

François Truffaut menyasszonya éppolyan céltudatossággal írta meg halállistáját 1968-ban (La mariée était en noir), mint ahogy Q. T. Beatrix Kiddo-ja teszi ezt a 21. század elején. Lehet, hogy Tarantino fékevesztett rajongása a noir és a 70-es évek exploitation filmjei felé (melyeknek a Death Proof-fal igyekezett piedesztált emelni) tabudöntögető, erőszakos és szexi filmek új reneszánszát indította el? Lehet, hogy nem. Minden esetre akadnak próbálkozások a műfaj felélesztésére (lásd a jelenlegi páciens mellet például a blaxpoitation "remake" Black Dinamite című furcsaságot). Figyelem, félrevezetően dögösre vágott trailer:

A Bitch Slap pofátlansága (történet nincs, csupán egy tipikus, koszos sivatagi helyszín, karakterek sincsenek, csupán méretes, ringatózó emlők) meglehetősen nagy elidegenítő erővel bír. Komoly hiba, hogy - a létezhetetlenül hülye, izzadó, csacsogó nőszemélyek mérsékelten vicces antréjához képest - az első egy órában fájdalmasan kevés az igazán "badass" momentum. Rick Jacobson filmje nemhogy tabudöntögetőnek nem tűnik, de simán beillene egy délutáni brazil szappanopera mozgalmasabb epizódjának. Ezt úgy kell érteni, hogy "ciki ciki". Ahhoz persze kétség sem férhet, hogy amit látunk, az látens pornó (néha kicsit több is annál, de akkor rémunalmassá válik az amúgy sem érdekfeszítő idomparádé), dehát ez a műfaj sajátossága. Erőltetett, a szó legrosszabb értelmében. Abban az értelemben, ahogy mondjuk a Bazi nagy film volt erőltetett.Ha ez így maradt volna, én magam gondoskodnék a Bitch Slap megmaradt kópiáinak Napba lövéséről, de az utolsó fél óra mégis megváltoztatta a véleményemet. Mert az már nem "ciki ciki", hanem "paródiaszerűen ciki". Ebben fél órában megváltozik a film tempója, a történet pedig jó pár bakugrással elhagyja az épelméjűség határát. Igazi "mindfuck" veszi kezdetét, és ebben a kontextusban humorossá válnak az eddig gyűlölt vetített hátterek és szánalmas színészi alakítások (mindannyiunk kedvenc Herkulesének vendégszereplésével). A végső harmad szemérmetlen ámokfutása megvillantja, minimum milyennek kellett volna lennie ennek a B-mozinak. De hát nem ilyen lett. És habár kicsit szépít a végére, ettől még rossz paródia marad, emlékezetes pillanatok nélkül. Tévúton jár a rendező, mert azt képzeli, egy jó exploitation filmhez elég a félprofi hozzáállás is. Mi legalább tudjuk, hogy ütős "ciki" mozit is csak az igazán nagyok tudnak készíteni.

Nincsenek megjegyzések:

Nem csak mozis blog - 2011

e-mail: kasafero@gmail.com