Alighanem kevés menőbb dolgot tudok elképzelni a mai filmiparban, mint spanyol horrorfilmrendezőnek lenni. Belátni, hogy habár Hollywood arcon köpése derék gesztus, mégis teljesen felesleges. A deviáns magatartás helyett okosan és következetesen használni a jól bevált mechanizmusokat és nem megijedni, amikor túlfeszül a gitár húrja, sőt! A tökéletes pillanatban jókorát csavarva a kulcson, kéjesen élvezni ahogy elszakad.
2007-ben két úriember, Jaume Balagueró és Paco Plaza a fenti elvek mentén, egy szál kamerával, pár remek maszkmesterrel és néhány mozgásművésszel fölpezsdítette a pláza-zombifilemektől már-már megalvadt vérünket. A [Rec] semmilyen tekintetben nem volt úttörő alkotás, mégis hatalmas elismerést szerzett mind kritikai, mind rajongói körökben. Ennek pedig több oka is van. A film száguldó tempója alig hagy időt levegőt venni, hiszen az „újkori”, villámgyors zombik soha nem dolgoztak akkora hatásfokkal, mint itt. A Kör filmek tüdőbeteg yurei karaktere (értsd: erőszakos halált halt nyughatatlan lányszellem, emós hajzattal) bakfitty a [Rec] édesanyja kezében megvadult kislányához képest. A film másik nagy erőssége a borzalmas zombivírus háttérének bemutatása volt. Véletlenül sem rémunalmas nyomozással szúrták ki a szemünket, a démoni képlet mintegy mellékesen, a borzongás szerves részeként tárult elénk.
A [Rec] 2 az egyik legjobb folytatás, amit valaha láttam. Sikerül véghezvinnie azt, amiről Amerikában majd' minden második rész werkfilmjében nyelvelnek a betokosodott rendezők: továbbviszi, kiegészíti az első film sztoriját, mindezt úgy, hogy - a régi szabály szerint - még kevésbé szűkölködik vérben, borzongásban, és a tempó is változatlanul feszes marad. A kamerák száma megsokszorozódik, cserébe több perspektívából követhetjük a párhuzamosan zajló eseményeket. Annyit talán elárulhatok, hogy a marcona kommandós csapat (akik végre előbb tüzelnek, mint hogy megkérdeznék: „Jól van, uram?”) mellett ismét feltűnnek majd civilek is és akad pár remek váratlan fordulat. De a legnagyobb erény mégis az első részben megpengetett Ördögűzős sztori kijátszása. Az FPS játékok tökéletes keveredése ez William Friedkin 1973-as horrorjával.
Aki az állandóan forgó kézikamera miatt akadékoskodik (amit minden áron precízen tartania kell valamelyik szereplőnek), annak azt üzenem, próbálja meg észrevenni az iróniát az egészben. A [Rec] 2 semmit nem agyal túl, mégis figyel a részletekre, hogy egy az előzőnél is megrázóbb befejezésbe torkolljon, amely akkor is helytáll, ha önálló filmként nézem, de akkor is, ha egy trilógia második darabjaként. Személy szerint nagyon is várom azt a harmadik részt.
2007-ben két úriember, Jaume Balagueró és Paco Plaza a fenti elvek mentén, egy szál kamerával, pár remek maszkmesterrel és néhány mozgásművésszel fölpezsdítette a pláza-zombifilemektől már-már megalvadt vérünket. A [Rec] semmilyen tekintetben nem volt úttörő alkotás, mégis hatalmas elismerést szerzett mind kritikai, mind rajongói körökben. Ennek pedig több oka is van. A film száguldó tempója alig hagy időt levegőt venni, hiszen az „újkori”, villámgyors zombik soha nem dolgoztak akkora hatásfokkal, mint itt. A Kör filmek tüdőbeteg yurei karaktere (értsd: erőszakos halált halt nyughatatlan lányszellem, emós hajzattal) bakfitty a [Rec] édesanyja kezében megvadult kislányához képest. A film másik nagy erőssége a borzalmas zombivírus háttérének bemutatása volt. Véletlenül sem rémunalmas nyomozással szúrták ki a szemünket, a démoni képlet mintegy mellékesen, a borzongás szerves részeként tárult elénk.A [Rec] 2 az egyik legjobb folytatás, amit valaha láttam. Sikerül véghezvinnie azt, amiről Amerikában majd' minden második rész werkfilmjében nyelvelnek a betokosodott rendezők: továbbviszi, kiegészíti az első film sztoriját, mindezt úgy, hogy - a régi szabály szerint - még kevésbé szűkölködik vérben, borzongásban, és a tempó is változatlanul feszes marad. A kamerák száma megsokszorozódik, cserébe több perspektívából követhetjük a párhuzamosan zajló eseményeket. Annyit talán elárulhatok, hogy a marcona kommandós csapat (akik végre előbb tüzelnek, mint hogy megkérdeznék: „Jól van, uram?”) mellett ismét feltűnnek majd civilek is és akad pár remek váratlan fordulat. De a legnagyobb erény mégis az első részben megpengetett Ördögűzős sztori kijátszása. Az FPS játékok tökéletes keveredése ez William Friedkin 1973-as horrorjával.Aki az állandóan forgó kézikamera miatt akadékoskodik (amit minden áron precízen tartania kell valamelyik szereplőnek), annak azt üzenem, próbálja meg észrevenni az iróniát az egészben. A [Rec] 2 semmit nem agyal túl, mégis figyel a részletekre, hogy egy az előzőnél is megrázóbb befejezésbe torkolljon, amely akkor is helytáll, ha önálló filmként nézem, de akkor is, ha egy trilógia második darabjaként. Személy szerint nagyon is várom azt a harmadik részt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése