2008. január 21., hétfő

Interstate 60 - Úttalan út

Ha jól emlékszem az imdb-t lapozgattam, és véletlenül találtam rá erre a filmre. Semmi különös nem volt benne így első ránézésre, de hirtelen, varázsütésre megakasztotta a szemem egy név. Egy név a múltból. Egy (legalábbis számomra) nagy név, Bob Gale. Na attól a pillanattól kezdve tudtam, hogy látnom kell az Interstate 60-t. Ha nem tudnátok, (Ferci, te butus, hát miért is tudnák!) Bob Gale forgatókönyvében volt először leírva az a varázslatos, filmtörténeti jelentősségű mondat, hogy „Vissza kell velem jönnöd Marty! Vissza, a jövőbe!” És mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy a Back to the future nemzedékeken keresztül tud a nyolcadikos korosztály legkedvencebb filmje lenni (amitől aztán egész életünkre megjegyezzük), sokat vártam az Úttalan úttól.Bob Gale első rendezése (2002-ben járunk!), ezúttal Zemeckis nélkül. És ezzel a „Zemeckis nélkül”-lel majdnemcsak azt akarom mondani, hogy a „varázslat” nélkül. Világossá vált, hogy a Vissza a jövőbe legnagyobbrészt mégiscsak a direktornak köszönhetően jelenti azt még ma is oly sokunknak, amit jelent. Habár Gale saját mozija hasonló ösvényen halad (modern mese kitartásról, szívről, fantasztikus kalandokról) meg sem közelíti a BTTF színvonalát. Ami ott nemzedéki életérzések közvetítése volt, az itt sztereotípiák együgyű turmixolása. Ami ott feszültség, akció volt, az itt (a mindig nagyszerű Gary Oldman ide vagy oda) lagymatag időkitöltés. A poénok pedig gyakorlatilag teljesen hiányoznak, illetve kizárólag a groteszk lények jelenlétével kapcsolatban említhetők. Christopher Loydot is keveset láthatjuk a vásznon, pedig rá azért változatlanul igaz, hogy ha nem csinál semmit, az is szórakoztató. Michael J. Fox néhány perces szerepe mintha azt sugallná: „Bejövök egyet kiordítani magamból, hogy miért nem lehet már semmi úgy, mint régen.” Hát, sajnos nem lehet.Újabb klasszikus helyett felületes társadalomkritikát kapunk érintve a bürokrácia kérdéseit meg a drogügyeket. Nem éreztem ezt indokoltnak egy ilyen feel-good mozi esetében. A sztori sem hatott meg különösebben, abszolúte semmi új nincs benne, és ritkák az igazán ötletes pillanatok. De ami a leginkább elidegenített a befogadástól az a főszereplő srác bársonyos avon-bőre és Ken baba arca. Egyszerűen mindenféle azonosulást (amiről például a mozineten írnak a film kapcsán), lehetetlenné tett. Hogy ennyire antipatikus figurát válasszon főhősnek Gale... Hát talán a rendezői tapasztalatlanság... Talán egy kiforrott rendezőegyéniség hiánya. Sajnálom.Nem mondom, hogy kritikán aluli, biztos lesznek, akik élvezni fogják. Csak azt mondom, hogy Gale keze alatt olyan mese született, ami már 2002-ben is elavultnak számított, nem mentség, hogy talán a 80-as években még nem. Így, jelentős kreatív energia nélkül a koboldok, csodák, szőke barbik és igazmondó 8-as billiárdgolyók csak egy Úttalan filmes út részei lesznek, amin nekem spec. nincs kedvem végigmenni.

Nincsenek megjegyzések:

Nem csak mozis blog - 2011

e-mail: kasafero@gmail.com