2010. november 1., hétfő

Horror villámkritikák - Halloween, 2010

A címek youtube videót rejtenek...

Mártírok (Martyrs, 2008)

A Mártírok azért tud szörnyen félelmetes lenni, mert a néző kénytelen minden képkockáját komolyan venni. Akad a "francia újhullámos horrorok" között véresebb darab (Inside), és izgalmasabb hentelés (Haute tension), de a gore okozta megdöbbenést ezeknél szinte teljesen ellensúlyozza a humor.
A Mártírok a remek pontokon elhelyezett fordulatoknak köszönhetően emlékezetes, de nem elsősorban ezért, és nem is a szenvedés tematizálása miatt. Hanem azért mert (kicsi SPOILER) a sok-sok vödörnyi véren, lila folton és féktelen brutalitáson túl van valami szemtelenül undorító abban, ahogy a dúsgazdag, magányos, elveszett öreg zsidók (ne szólj be, nem úgy értem) megérkeznek a házhoz a film végén és csillogó szemekkel várják, mit mondott az a szerencsétlen lány. Ez a kép maradt bennem, de mint valami démon.
The Loved Ones (2010)

Oldscool horror egy elmebeteg családról és legújabb "bálkirály" túszukról, akire változatos, impresszív kínzások várnak. A kislány alakítása remek, mutathatták volna többet is, elbírtam volna egy-két hosszabb monológot. Ehelyett a viccesnek szánt dagi jóbarát mellékszálát kapjuk, ami annak ellenére, hogy belefűzik a fősztoriba, teljesen felesleges, főleg azért mert egyáltalán nem vicces.
Longorierek (Longoriers, 1995)

Tévéfilm és alacsony költségvetés, de legalább David Morse a főszereplő. A legnagyobb baj a filmmel, hogy egy másfél órára elegendő sztorit három órásra bővítettek. Igyekeznek a Stephen King verzió minden részletét bemutatni, nagyon feleslegesen. Ezért válik a film cikivé és unalmassá (mert a pocsék alakítások fölött még szemet is hunynék). Amiért évekkel ezelőtt végigborzongtam már egyszer ezt az adaptációt, az az alapsztori az eltűnő világgal, időbabrálással. Az időben elveszett emberkék kilátástalansága, és a pusztulás (feledés motívuma) Persze tuti van, akinek ez inkább nevetséges (világ legbénább cgi szörnyei?).
Rémálom az Elm utcában (Nightmare on Elm street, 1984)

Wes Craven fejében a rémálomképek születhettek meg először, hiszen egyértelműen azok a film legemlékezetesebb és legeredetibb momentumai (Freddy széttárt karjától most is kellemetlen érzés fog el), és hála a kor színvonalához képest nagyszerű trükköknek, ma is érdemes elővenni a filmet. A színészeket hagyjuk. Még Johnny Depp jelenléte is csak akkor intenzív, amikor "likvizálódik". :)
Slither - Féltél már nevetve? (Slither, 2006)

Kellően undorító paródia a The Thing nyomdokain. Elizabeth Banks és Nathan Fillion igyekszik badass szerepben tetszelegni, utóbbinak sikerül viccesebben, de még így is sokkal kevesebb a poén, mint ahogy az elmés magyar cím ígéri. Erény a CGI mellőzése, és a régimódi maszkok, szörnyjelmezek használata, ami azért valamennyire mégis nosztalgikussá teszi ezt az igencsak felejthető darabot.
Monsters (2010)

Azoknak, akik folyton amiatt hőbölögnek, hogy miért születik olyan kevés emlékezetes látványfilm, mikor a technika már szinte mindenkinek rendelkezésére áll. A Monsters szinte ismeretlen alkotógárdája a nevetségesen alacsony költségvetés dacára olyan szörnyfilmet készített, mely tartja a lépést napjaink nagyágyúival. Sajnos azonban nem sikerül továbbépnie a Cloverfield - War of the Worlds által kitaposott ösvényeken. Így pedig sokak számára nem lesz belőle más, csak egy se nem túl izgalmas, se nem túl bágyadt, se nem túl valóságos, se nem túl ciki thriller. Mindenképp megemlítendő még a District 9 is a film kapcsán, az alapsztori valami hasonló.
Éjféli etetés (Midnight Meat Train, 2008)

Nevetségesen ötlettelen horror, melynek keleti rendezője azt gondolhatta, hogy a metró neonfényben úszó steril-sivár hangulata némi (nem is oly kevés) vérrel átitatva értelmes sztori nélkül is lemegy az emberek torkán. Hát tévedett. Vinnie Jones önmaga paródiája, Bradley Cooper pedig színtelen. Plusz pont egyedül azért a néhány humoros mészárlásért járhat.

Piranha 3D, 2010

Alex Aja legújabb remake-jében jókora fityiszeket mutat a slasher műfajnak, és úgy általában a kor ifjúságának.
Ringatózó emlőből többet látunk, mint női arcból, dehát éppen ez itt a lényeg: szexcentrikus, undorítóan léha, idétlen majmokat egészen szórakoztató dolog szörnyű kínhalált halva látni. Még akkor is, ha számtalanszor láttunk már hasonlót. Akinek mindez nem elég, annak ott van Richard Dreyfuss és Christopher Lloyd mellékszereplése. Egyik mókásabb, mint a másik.
Ördögűző (The Exorcist, 1973)

Lényegtelen, hogy az anya-lánya kapcsolat és a freudi pszichológia, a precízen árnyalt karakterek, vagy a mesterien fölépített történet felől közelítjük meg William Friedkin filmjét, mindenhonnan az "örökérvényű mestermű" következtetéshez lyukadunk ki. Karras atya most megint a kedvenc hős karakterem lesz egy darabig...

Nincsenek megjegyzések:

Nem csak mozis blog - 2011

e-mail: kasafero@gmail.com