2008. július 11., péntek

Kritika: Rémálom az Elm utcában

Wes Craven 1984-es horrorfilmjét klasszikusként szokás emlegetni; ennek megfelelően nincs olyan filmszerető ember, aki ha látta, ha nem látta, Freddy Kreuger nevét ne ismerné. A teljes testfelületén égési sérülésekkel borított, egyik kezének négy ujján késeket viselő gazfickó az első megjelenése óta már számos folytatást megélt, szerepelt reklámokban és megidézték egyéb filmekben is. Ő a filmtörtélem egyik ultimate badass-e, aki kacagva mészárolja le a rosszat álmodó tiniket.

Érthető lehet tehát, hogy horror-rajongóként nagy várakozással néztem Freddy kalandjainak első állomása megtekintésének elébe.

(Figyelem! Erős spoiler-veszély!!!)

Mielőtt belefognék a film elemzésébe, hadd tegyek egy kis kitérőt a filmélmény egy meghatározó eleme, a magyar szinkron felé. Az általam megszerzett szinkron az önkéntesek által készített, roppant hasznos, hiánypótló Internetes Szinkron Adatbázis adatai szerint 1997-ben készült egy kereskedelmi csatorna megrendelésére. Ehhez képest olykor azt az érzést ébresztette bennem, hogy a statiszta-szerepben megszólaló színészek előző nap még VHS-kazettára dünnyögtek valami igénytelen fordítást, és most el vannak képedve, hogy már ilyet is lehet. Az első gyilkossággal gyanústott fiú elkapásakor az egyik rendőr kiadja az utasítást társának, hogy bilincselje meg a srácot, mire az úgy rikkantja a "rendben"-t, hogy az egy "adok neked egymillió dollárt ajándékba, jó?"-tpusú mondatra illő reakció lehetne. De az első szembesülésem a szinkron nyújtotta élvezetekkel a lánya sikítozására rányitó édesanya által lehengerlő böszmeséggel benyögött "Jól vagy, Tina?". A magyar szinkron olyan utánozhatatlan hangulatot ad a filmnek, amiből minden más nemzet népei sajnálhatják, hogy kimaradnak.

Persze vannak árnyoldalai is ennek. Freddy félelemkeltőnek szánt röhögése például, nem tudom, mennyire szándékosan inkább egy "színész gyengén játssza, hogy fuldoklik"-szituációt idézett bennem. A főbb szereplők azért viszonylag jó szinkront kaptak, bár Takátsy Péter hanghordozását meggyőződésem szerint csak idióta vígjátékokban lehet elviselni, itt valahogy ő is beleillett a képbe.

A szinkron egyébként nem az egyetlen tényező volt, ami miatt nem azt kaptam a filmtől, amit vártam. Ugyanis a képernyőn való első megjelenésétől kezdve a további tíz percben azon kacagtam jóízűen, hogy mit művel első filmszerepében a tejfelesszájú Johnny Depp. A csúcspont ebben akkor érkezett el, amikor a hátsó kertből hallott gynaús zajokra kivonuló társaság daliájaként odaveti a sötétségnek, hogy: "Szétverem az ocsmány pofádat, akárki is vagy"; majd közvetlen ezután már egy macskát kezd el szólongatni. Természetesen mindebben az is közrejátszik (nem tudok a szinkronról leszakadni), hogy az előbb említett Takátsy ezen mondatokat egy ötös skálán nagyjából mínusz egyes beleéléssel mondta fel.

Sajnos a legkevésbé Freddy magyar hangját találták el, amikor Tinát szólongatja a homályból, az minden, csak nem félelmetes.

Tulajdonképpen a tegnapi filmélményem alapján nehezen tudom elképzelni, hogy ezen a filmen bármely 14 éven felüli egyáltalán izguljon, nemhogy féljen tőle. Pedig a rendezés egy mai horrorfilmhez képest elképesztő ötletkavalkádot sorakoztat fel. Mégis a remek nyolcvanas évek-hangulat ellenére egyes színészi alakítások és a néhol már-már perverz módon rossz szinkron miatt eleinte nevetést, később már unalmat váltott ki belőlem. Nemrég egy ismerősöm mesélte az egyik Freddy-film rá tett hatását, miszerint utána hónapokig nem mert elaludni. Hát én már a játékidő alatt kis híján elaludtam.

Szerettem volna borzongani, de megakadályoztak benne az olyan pillanatok, mint amikor az általa kitört ablak rácsát kétségbeesetten rázogató főhősnő a szemben levő házban tartózkodó apjáért kiabál, mire a ház elé e célból küldött rendőr megjegyzi: "Mégiscsak szólok a hadnagynak", én pedig magam előtt látom ahogy az ezt megelőző jelenetben Till Attila... hmmm... Görög Zita felolvassa a kis papírjáról, hogy a nézők szavazatai alapján Forrest Gump úgy dönt, mégiscsak szól a hadnagynak.

Lehet, hogy a Rémálom az Elm utcában jó horror, sőt, én is úgy vélem, hogy az. De az adott körülmények között egészen más filmélményben volt részem. Sajnos. De végtére is így is jól szórakoztam, úgyhogy részemről jöhet a többi epizód!

1 megjegyzés:

V írta...

Hát döncikém, ha jól akarsz szórakozni a késöbbiekben is, inkább hanyagolod azt a többi epizódot! A simpson családos feldolgozás volt az egyetlen szórakoztató, meg a blood 1(http://www.youtube.com/watch?v=S4dJAJ7dXwI&feature=related)-ben voltak tök jó utalások; az alap szar úgy ahogy van! Legalábbis így emlékszem; mivel kábé akkor láttam mint amikor a bloodal jáccottam ami 97-ben volt:))

Nem csak mozis blog - 2011

e-mail: kasafero@gmail.com