Skhizein (Jérémy Clapin, 2008)

Fantasztikus. Megható. Élőszereplős mozifilmet szeretnék belőle.

Minden jel

arra mutat, hogy a The Runaways egy nagyon szexi film lesz. Ma hajnalban pl. a plakátja adott le hasonló jelzéseket. Csak nehogy csalódjunk!

A Serious Man, 2009

Coenék új filmje szívbemarkolóan ironikus. A testvérpár többször megmutatta már, milyen a téveszmék bűvöletében élő bugyuta kisember. Ám eddig inkább röhögtünk ezeken a figurákon, minthogy együtt éreztünk volna velük. Még akkor is, ha a civilizációs betegségektől súlytott tucatember valós inkarnációit azonosítani tudtuk a környezetünkben, vagy saját magunkban. Nem valószínű, hogy a Michael Stuhlbarg alakította Larry Gopnik-ot könnyebben a szívünkbe zárjuk, mint tavaly a hülyére szőkített Brad Pittet, mert ez az alakítás már nem pusztán jóízű nevetést vált ki belőlünk, sőt. Gopnik nem csak saját hiányosságai, betegségei miatt kisember, hanem az életmódjába vetett feltétlen hit miatt. Így már egyre növekszik a röhögés súlya.A hithű zsidó egyetemi tanár élete éppen olyan üres, mint a pénztárcája, ráadásul - abszurd módon - mintha egyszerre esküdne össze ellene az egész világ. Diákja megzsarolja, felesége elhagyja, a rabbik pedig nem is próbálnak segíteni a kisiklás helyes útra terelésében. A káosz lassan eluralkodik Gopnik körül, előttünk pedig egyre több mételye sejlik föl álarcok mögé rejtőzött környezetének. A boldogtalan feleség próbál elszakadni, pedig sorsa ugyanúgy elrendeltetett, mit a helyét nem lelő, máris elkeseredett fiúé (Aaron Wolff). Persze vége hossza nincs az abszurd karaktereknek, és egytől egyig mindnek otromba csúfság szárad a lelkén, vagy ha más nem is, cselekvésképtelenek.Ettől függetlenül a Serious Man komédia, percenként jönnek a precízen elhelyezett és telibe talált poénok, de ezek emléke valahogy mégis felülíródik bennünk a megdöbbentő befejezést (vagy filmlefejezést) látva. A film ettől az ambivalenciától kap igazán egyedi ízt.

Machinarium (2009)

Nem sokat játszottam tavaly, inkább régi klasszikusokat vettem elő, de azért találtam egy páratlan gyöngyszemet. A Machinarium a cseh Amanita Design "point and click" kalandjátéka. Teljesen beszippant, a kézzel rajzolt karakterek és hátterek elragadóak, az egyedi stempunk világ pedig tele van fantáziával. Csillagos ötös kivitelezés a legapróbb részletekig, a zene, az animáció és a történet tökéletes összhangban vannak. Kipróbálható, de a teljes verzió fizetős, vagy egyéni megoldásokat kíván.

Spike Jonze - I'm here 2010

Spike Jonze-t szeretjeük, legújabb munkája ez a Sundence filmfesztiválon bemutatkozó rövidfilm. Ha egy perc alatt így beindult a fantáziám, mi lesz fél órában!!!

Dr Srangelove, 1964

Kubrick alapvetése a háború értelmetlenségéről és az emberi ostobaságról messze megelőzte a korát, örök érvényű mestermű. Három fő vonalon fut a cselekmény, a csatatérré változott támaszponton, ahol amerikai katonák támadnak meg amerikai katonákat, az 50 megatonnányi nukleáris bombaterhet szállító bombázó fedélzetén, ahol indok nélkül megkapják a parancsot a "rakomány" ledobására, illetve az elnöki tanácsteremben, ahol a hatalom együgyű szerencsétlenek kezében összpontosul, akiknek persze fogalmuk sincs, mihez kezdjenek vele.Mindez a legnagyobb fegyverkezési verseny kellős közepén pattant ki Kubrick fejéből. A világ pusztulása 20 centen és a Coca Cola Company előzékenységén múlik. Az orosz elnök részegen diszkózik, az amerikai elnög tanácstalanul dadog, nem is csoda, hisz legnagyobb bombaszakértőjét a Führertől "örökölte", és a jó öreg Strangelove bizony meg is maradt nácinak. Nem mintha az őrült tábornokok mások lennének. Vérbeli szatíra fantasztikus alakításokkal, a kor színvonalához képest kifogástalan trükkökkel, és rengeteg idézhető, páratlanul szellemes dialógussal.A film egyik csúcspontja, amikor az államok elnöke felhívja az orosz államfőt: "Halló... Dimitrij? Nem hallak jól... Halkítsd le a zenét, légy szíves. Így sokkal jobb. Most már jól hallok mindent. Tisztán, élesen, jól. Te is jól hallasz? Akkor jó... Ahogy mondani szokás: jól halljuk egymást. Nagyon jó, hogy jól vagy. Én is jól vagyok. Egyetértek. Nagyon jó, ha jól van az ember. Szóval, Dimitrij... Beszéltünk róla, hogy mi lesz, ha véletlenül elrepül a bomba... A bomba, Dimitrij. A hidrogénbomba! Szóval, az történt, hogy... az egyik támaszpontparancsnokunk egy kicsit... Szóval, furcsa lett az agya. Érted... egy kicsit furcsa. És... nagy ostobaságot csinált. Meg is mondom, mit. Parancsot adott a gépeinek, hogy támadjanak meg benneteket. Hadd fejezzem be, Dimitrij. És mit gondolsz, én mit érzek? El tudod képzelni, hogy én mit érzek? Mit gondolsz, miért hívtalak? Csak azért, hogy rád köszönjek? Persze, hogy szeretek rád köszönni. Persze, hogy szeretek veled beszélni. De most csak azért hívlak, hogy elmondjam: szörnyűség történt. Persze, hogy barátságos hívás. Ha nem volna az, talán nem is jutott volna el hozzád. Még egy óráig nem érik el a célpontjaikat. Ez biztos. Megbeszéltük a nagyköveteddel. Ez nem átverés. Meg akarjuk adni nektek részletesen a célpontokat, és a gépeink teljes repülési sémáját. Nem tudjuk visszahívni őket. Ezért... szóval... segítünk nektek megsemmisíteni őket. Tudom, hogy a mieink. Jó, de kit kellene felhívnunk? Kit, Dimitrij? Nem hallom, elment a hangod. A Központi Népi Légvédelmi Parancsnokságot? Az hol van, Dimitrij? Omszkban? Akkor előbb te hívod fel, ugye? Nálad van a telefonszámuk? Kérdezzük meg az omszki tudakozót? Én is sajnálom, Dimitrij. Nagyon sajnálom. Jó, te jobban sajnálod, de azért én is sajnálom. Ne mondd, hogy te jobban sajnálod, mint én, mert én ugyanúgy tudom sajnálni, mint te."

Nem tudom, mekkora

nézettségi mutatókkal szégyenkezhet a Golden Globe díjátadó gálája, de a készítők láthatóan minden lehetőséget megragadnak a népszerűsítésére. Avatar legjobb film, legjobb rendezés, Cameron röhög a markába. Pénz beszél. Tarantino szomorkás. Christoph Waltz könnyed mozdulattal meggyújtja a pipáját :).

I'm gonna... your...

The Road, 2009

Mi tarthat életben bennünket, ha már minden elveszett? Táplálhat-e még bármilyen dolog életösztönt az emberben, ha az egész világ romokban hever? John Hillcoat (Proposition) megrázó adaptációja Cormac McCarthy (Nem vénnek való vidék) regényéből nem kisebb kérdéssel foglalkozik, mint a motivációkeresés egy tökéletesen motiválatlan világban. Névtelen szereplői magányosan vágnak keresztül az apokalipszis sújtotta kietlen tájon. Az apának szüksége van a fiúra, hisz nélküle értelmetlen tovább élnie. A fiúnak pedig szüksége van az apjára, hiszen nélküle már régen nem lenne életben. Egymás támaszaiként vágtak neki az útnak, az út pedig - valódi úticél híján - magát az életet, vagyis az élni akarást jelenti.Hillcoat végletekig nyomasztó, már-már monokróm képei egy olyan, világégés utáni Földet mutatnak be, ahol nincsenek állatok, a fák kiszáradtak, elfogyott az élelem, a maroknyi túlélő pedig könyörtelen küzdelmet folytat az életben maradásért. A katasztrófa okát homály fedi (csupán a flashbackekből hámozható ki valami a kezdetekről), nem tudni, hogy a természet fordult-e ellenünk, vagy mi magunk vetettünk véget a civilizációnknak. A világ kietlensége minden eddiginél valóságosabban tárul a szemünk elé, ennek ellensúlyozására pedig különösen megindítóak az olyan képek, mint a véletlenül talált dobozos kóla rituális elfogyasztása, vagy a rejtett, föld alatti éléskamra felfedezése.Viggo Mortensen az apa szerepében valószínűleg élete legjobb alakítását nyújtja, de a fiút alakító Kodi Smit-McPhee játéka is megható, maníroktól mentes. Charlize Theront a vártnál talán kevesebbet láthatjuk, csakúgy, mint az alig felismerhető Robert Duvallt. Az elmúlt hónapok egyik legfélrevezetőbb trailere után a legpozitívabb csalódást hozta el a The Road. Nem egy modern, CGI Mad Max-szel van dolgunk. A nyílhegyekkel, puskákkal fenyegető barbár horda szerepe háttérbe szorul, apa és fia pedig a reményvesztettség elleni küzdelem hőseivé válnak ebben a lenyűgöző lélektani drámában. Kötelező darab.

Hajrá Bliss! (Whip It, 2009)

Nem az a bajom Drew Barrymore első rendezésével, hogy rossz, hanem, hogy lehetne sokkal jobb is. Barrymore igazán impozáns szereplőgárdát hozott össze "csajos" filmjéhez: a Death Proofban remeklő kaszkadőrlány Zoe Bell mellett nemzedékének egyik legviccesebb csaja is görkorit ragad Kristen Wiig személyében (igen, ezt a legviccesebb csaj dumát komolyan gondolom), és akkor a nagyszerű Juliette Lewis-ról még nem is beszéltünk. A főhőst azért nem elsőnek említem, mert Ellen Page-nek sikerül a játékidő legnagyobb részében szürke kisegér módjára léteznie, amire sajnos nem lehet mentség, hogy valamennyire a karaktere is ezt diktálja. Így kevésbé érződik a jellemfejlődés, pedig a forgatókönyv jórészt arra épül. A legnagyobb baj, hogy a többiek sem nyújtanak maximumot. Kevés az igazán jó poén, az efféle önmegvalósításról zengedező történetek pedig már amúgy is a könyökünkön jönnek ki. Ezt a mozit mégsem lehet nem szeretni.

A nem éppen feminin, erőszakos koriverseny bemutatása felületes - egy-két taktika bevetése után csapatunk könnyedén az élre tör -, de csak később derül ki, hogy nem is ezen a megmérettetésen van itt a hangsúly. A Whip it finoman és őszintén beszél a tinézsderek és a szülők között feszülő ellentétekről, igen fontos mérföldköveket vesz szemügyre a felnőtté válás útján. Ez a megmérettetés pedig már mindenkit érint, és természetesen örökké aktuális. Ha ezt a problémakört még erősebb karakterekkel és főleg komikusabb szitukkal járja körül, Drew Barrymore-ban egy tökös indie-rendező csajt üdvözölhetnénk, ám - mint tudjuk - igen ritka az efféle nagy durranás az elsőfilmes rendezők berkeiben.

Mekkora hír lenne már,

Ha Antal Nimród a Predators után a Pókember remake rendezői székébe is beülhetne? Márpedig itt-ott már erről cikkezgetnek... Konkrétan azt állítják, Sam Raimi is így szeretné (kár, hogy neki nem feltétlenül lesz ebbe már beleszólása).

Life is Hard

flash játék, amely mindenkihez közel hozza a mániákus depresszió fogalmát...* Gyorsan vége, akárcsak az életnek, próbáld ki!

*persze, ez vicc

Komfortos Mennyország (The Lovely Bones, 2009)

Nem is tudom hol olvastam, hogy az ég mentse meg a gyors feledéstől azokat a forgatókönyveket, amelyeket egynél több ember írt. A The Lovely Bones esetében mindjárt három huncut forgatókönyvírót is találunk (mindhárman - köztük maga a rendező, Peter Jackson is - fel vannak tűntetve a készülő Hobbit mozi írójaként), plusz ott van még az eredeti regény írója, micsoda kavalkád! Talán már meg sem lepődük azon, hogy a Komfortos mennyország klisékkel átitatott, unalmas fantasy/dráma, fordulatok és feszültség nélkül.A 14 éves Susie Salmon (Saoirse Ronan szeme - köszönhetően a gondos utómunkának - sosem volt még ennyire kék) tragikus meggyilkolása után félúton reked a mennyország és a mi világunk között. Gyilkosának személyét homály fedi (bezzeg nekünk azonnal megmutatnak mindent), innentől pedig ugye már teljesen nyilvánvaló, merre mozdul el a cselekmény. Önkényes nyomozás, túlvilági lágy fuvallatok és némi meghatás vezet a közös sírdogáláshoz. Mindehhez az ezúttal loboncos Mark "azért sem nézek a a kamerába" Wahlberg és a játékidő alatt alig-alig látható Rachel Weisz asszisztálnak. Meg van egy gyilkosunk is (Stanley Tucci), aki a biztonság kedvéért úgy is néz ki, mint egy beteg állat, de legalább elolvasott minden idevágó krimit, nehogy lebukjon.

A trükkmesterek által kreált menny egy közepes DeviantART túrával éppenhogy felér. Szép gondolat, hogy a túlvilágon a nappal összefolyik az éjszakával, a mező az óceánnal, vagy hogy a hegyek lágyan odébb csusszannak, ha kedvük tartja, csak hát ez a CGI-s megvalósítás csöppet sem koherens a film többi részével. (A valóság kifejezetten ötletes képei mellett néha igencsak zavaró a szuperközeli digitális kamerázás, de ez mondjuk lehet szándékos.) Sajnos ki kell mondani: Jackson új mozija tömény giccsparádé. Egyrészt technikailag kicsit sem izgalmas, másrészt (elég csak Ronan túl sokat mutatott átszellemült tekintetére gondolnunk) kifejezetten hatásvadász. Ha ez a mozi bármelyik kategóriában oscart kap - amire állítólag minden esélye megvan - (ohh, nem is említettem a zenét... hideg kiráz), akkor megeszem a kalapom.

51-es bolygó (Planet 51, 2009)

A madridi székhelyű Ilion Animation Studios 2002-ben alapult, és 2009-ben készítették el első egész estés CG animációjukat. Mondanom sem kell, igen izmos kihívókkal áll szemben az 51-es bolygó, de meglepetésünkre nem marad le sokkal az élmezőnytől. Az idétlen trailert és a még idétlenebb címválasztást (a legendás 51-es körzet után elnevezni egy idegen bolygót eléggé erőltetett ötlet) látva ezt még nem sejthettük. Ráadásul a tavalyi évben nem csak az Avatar foglalkozott az alieneket „meglátogató” emberiség témával, hanem a Cameron sztoriját gyermeknyelvre fordító animáció, a Battle for Terra is (felemás eredménnyel: egyszerre volt túl komoly és blődli, ami nem segítette az amúgy még mindig igen aktuális mondanivalót). Esetünkben - a Shrek írójának tollából született - zöld lények inkább a kisebb korosztály megnevettetésére utaznak.

És éppen a szituációs poénok mentik meg a középszertől. Ehhez az is hozzájárul, hogy a szereplők mozgása első osztályúan kivitelezett és a látványt nemigen érheti komoly kritika. A legaranyosabb hős - milyen meglepő - most is egy robot. De a kifejezetten felnőtteknek szánt viccek (amelyeket a kicsit sem szimpatikus emberszereplő szállít) pofátlanul gyengére sikerültek. Persze maga a sztori sem igazán élvezhető felnőtt fejjel.A földönkívüliek egy az egyben úgy élnek, mint mi, vagyis a jenkik, csak éppen úgy 50 évvel fejletlenebbek. Valamennyi tárgy a földi 50-es évek dizájnját idézi szellemesen, szerethető módon. Kis zöld barátaink autósmoziba járnak támadó csészealjakat és habzó szájú bugyuta katonákat bámulni, mert náluk éppen most tombol a sci-fi reneszánsz. A „csavar”, és a társadalomkritikai vonulat ott jön be, hogy ők ezt a valóságban is komolyan gondolják, ez a vonulat pedig meg tudja feküdni a nagyobbak gyomrát. Szerencsére humoros utalások is akadnak (Alien, ET...), persze korántsem Pixar színvonalon, de a Planet 51 még így is kenterbe veri a Szörnyek az űrlények ellen tömény idiotizmusát. Kiosztanék neki egy bronzérmes helyet holtversenyben a Terra-val) az Up (1.) és a Derült égből fasírt (2.) mögött.

Évkezdés, 2010

A tavalyi filmes napló tanúsága szerint 174 "egész estés" filmet láttam 2009-ben. Szerintem ez a szám még bőven az egészséges határon belül mozog. Van pár amit kifelejtettem (és most nincs kedvem végigböngészni, illetve nem számoltam a sorozatokat (Flashforward, SGU első tíz rész, Misfits első évad (hat rész), és Célpont: a Föld (hat rész), Family Guy (nemtudom hány rész), How I met Your Mother (néhány rész, undzóvájter...).
Minden esetre elindítottam a 2010-es filmes naplót. Továbbra is linkelem bele a kritikákat, és csillagozom, ami különösen tetszett! Kövessé(e)tek!