Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sikerült két héten belül mind az első, mind a második részt viszonylag nagyméretű vásznon, viszonylag nagyszámú közönséggel együtt végignéznem. Nevettünk, sokat. Abban reménykedem, nem válok nyilvános kövezés áldozatává a következő rövid vélemény kapcsán.
Először is, személyes (és belátom kissé talán vaskalapos) nézetem szerint a Macskafogó annyira fölmagasztosult sokak szemében az évek során, hogy kicsit sem képesek elvonatkoztatni tőle, így előállt náluk a „semmi sem jó” helyzet. Be kell vallanom, nekem sosem volt kedvenc rajzfilmem, és mondvacsináltnak éreztem a nagy-nagy rajongást az első rész iránt. Félreértés ne essék, szerettem a humorát, szerettem a befejezését, meg a karaktereit, csak azt nem értettem, miért emelkedett ekkora kultstátuszba, miközben a nagyszerűen megrajzolt és nem kevésbé élvezetes Ludas Matyi és Szaffi sokaknál feledésbe merült. Meg volt nekünk egy Hófehérünk is, amin úgy emlékszem legalább akkorákat nevettem, mint a Macskafogón.
Az új Macskafogó kapcsán pedig nem értem a fanyalgást. Először is, mert méltó folytatásnak tartom, másodszor pedig ha izzadósan, ha nem, igenis igyekszik valamilyen szinten friss és újszerű lenni. Nem értem a fanyalgást, mert a Macskafogó I. poénjai pont ennyire voltak fárasztóak (és persze szerethetőek) a történet pont ennyire volt elnagyolt és bárgyú. Tehát pont azok az érvek, amiket legtöbbször hoznak föl ellene, bűzlenek kissé. Azt képzelem objektívebben is meg tudom ítélni miről van szó. Tehát akkor először következzenek a negatívumok, aztán a pozitívumok...
A Macskafogó kettőben nincs egyetlen dal sem, amit a szereplők prezentálnának, és ezt sajnálhatjuk, a végefőcím dal pedig kifejezetten gányra sikeredett.
Ötletek akadnak, de a hiányuk is megmutakozik, például a forgatókönyv kínos butaságain, és a kifejezetten gáz lezáráson keresztül.
Annyiban eltértek az eredeti koncepciótól, hogy néhány jelenetben használnak számítógépes animációt, ez elüt a rajzolt világtól, de embere válogatja, hogy utálja-e.
Aki sok Grabowsky parádét, Safranek és Lusta Dick-féle idétlenekedést várt, annak kielégítetlenek maradnak a vágyai, a sztori tényleg az újakra koncentrál.
A poénok legtöbbször igencsak fejfogós „nem hiszem el” félék,
és most rájöttem, hogy a legtöbb érv ellene, vagy mellette össze-vissza forgatható, így felesleges szétválasztani őket.
Akármennyire is bárgyúak a poénok, le kell szögezni, hogy sok van belőlük, akad köztük ami csak két embernek tetszik, van amin az egész közönség egyszerre mosolyodik el, de tele van velük a film. Nem igaz az sem, hogy az új szereplők méltatlanok a régiekhez, állják a sarat, és akkor a legjobbak, ha a régiekkel együtt vannak jelenetben.
Ami felháborodásra ad okot, de szerintem érhető, hogy ők már inkább 21. századi figurák, akik látták a Shreket, meg a Gyűrűk urát, meg a Sin Cityt és tudják, hogy mennyire népszerűek manapság a kikacsintások, ez szinte már elvárás. A történet lezárása eléggé elhamarkodott, de visszagondolva az előző részre nem kirívó a különbség. Az tény, hogy ez a film már diplomatikusabb megoldást választ, amolyan Mátrix 3-féle „Legyen béke” finálét láthatunk (biztos, hogy ne sérüljenek a személyiségjogok :)).
Mindenképpen nagy előny, hogy az alkotóstáb nagy része megegyezik, így a látvány is méltó az első részhez, néhány kép pedig kifejezetten emlékezetes volt.
Összességében úgy érzem, hogy egy magyar ember számára simán lemossa a Macskafogó II. az utóbbi évek legtöbb CGI animációs csodáját. Lehetett volna sokkal jobb, de sokkal rosszabb is. Én azt mondom ismerve a készülő Kis Vuk körüli botrányszagú eseményeket (már egy éve csúszik a bemutató időpontja, és még mindig nem tudni róla gyakorlatilag semmit) meg azt a pár képet, amit vonakodva hajlandóak megmutatni belőle, vallásos érzelműek összetehetik a kezüket, hogy Ternovszkyéknak sikerült egy ennyire épkézláb rajzfilmmel előbújniuk.
Először is, személyes (és belátom kissé talán vaskalapos) nézetem szerint a Macskafogó annyira fölmagasztosult sokak szemében az évek során, hogy kicsit sem képesek elvonatkoztatni tőle, így előállt náluk a „semmi sem jó” helyzet. Be kell vallanom, nekem sosem volt kedvenc rajzfilmem, és mondvacsináltnak éreztem a nagy-nagy rajongást az első rész iránt. Félreértés ne essék, szerettem a humorát, szerettem a befejezését, meg a karaktereit, csak azt nem értettem, miért emelkedett ekkora kultstátuszba, miközben a nagyszerűen megrajzolt és nem kevésbé élvezetes Ludas Matyi és Szaffi sokaknál feledésbe merült. Meg volt nekünk egy Hófehérünk is, amin úgy emlékszem legalább akkorákat nevettem, mint a Macskafogón.
Az új Macskafogó kapcsán pedig nem értem a fanyalgást. Először is, mert méltó folytatásnak tartom, másodszor pedig ha izzadósan, ha nem, igenis igyekszik valamilyen szinten friss és újszerű lenni. Nem értem a fanyalgást, mert a Macskafogó I. poénjai pont ennyire voltak fárasztóak (és persze szerethetőek) a történet pont ennyire volt elnagyolt és bárgyú. Tehát pont azok az érvek, amiket legtöbbször hoznak föl ellene, bűzlenek kissé. Azt képzelem objektívebben is meg tudom ítélni miről van szó. Tehát akkor először következzenek a negatívumok, aztán a pozitívumok...
A Macskafogó kettőben nincs egyetlen dal sem, amit a szereplők prezentálnának, és ezt sajnálhatjuk, a végefőcím dal pedig kifejezetten gányra sikeredett.Ötletek akadnak, de a hiányuk is megmutakozik, például a forgatókönyv kínos butaságain, és a kifejezetten gáz lezáráson keresztül.
Annyiban eltértek az eredeti koncepciótól, hogy néhány jelenetben használnak számítógépes animációt, ez elüt a rajzolt világtól, de embere válogatja, hogy utálja-e.
Aki sok Grabowsky parádét, Safranek és Lusta Dick-féle idétlenekedést várt, annak kielégítetlenek maradnak a vágyai, a sztori tényleg az újakra koncentrál.
A poénok legtöbbször igencsak fejfogós „nem hiszem el” félék,
és most rájöttem, hogy a legtöbb érv ellene, vagy mellette össze-vissza forgatható, így felesleges szétválasztani őket.
Akármennyire is bárgyúak a poénok, le kell szögezni, hogy sok van belőlük, akad köztük ami csak két embernek tetszik, van amin az egész közönség egyszerre mosolyodik el, de tele van velük a film. Nem igaz az sem, hogy az új szereplők méltatlanok a régiekhez, állják a sarat, és akkor a legjobbak, ha a régiekkel együtt vannak jelenetben.Ami felháborodásra ad okot, de szerintem érhető, hogy ők már inkább 21. századi figurák, akik látták a Shreket, meg a Gyűrűk urát, meg a Sin Cityt és tudják, hogy mennyire népszerűek manapság a kikacsintások, ez szinte már elvárás. A történet lezárása eléggé elhamarkodott, de visszagondolva az előző részre nem kirívó a különbség. Az tény, hogy ez a film már diplomatikusabb megoldást választ, amolyan Mátrix 3-féle „Legyen béke” finálét láthatunk (biztos, hogy ne sérüljenek a személyiségjogok :)).
Mindenképpen nagy előny, hogy az alkotóstáb nagy része megegyezik, így a látvány is méltó az első részhez, néhány kép pedig kifejezetten emlékezetes volt.
Összességében úgy érzem, hogy egy magyar ember számára simán lemossa a Macskafogó II. az utóbbi évek legtöbb CGI animációs csodáját. Lehetett volna sokkal jobb, de sokkal rosszabb is. Én azt mondom ismerve a készülő Kis Vuk körüli botrányszagú eseményeket (már egy éve csúszik a bemutató időpontja, és még mindig nem tudni róla gyakorlatilag semmit) meg azt a pár képet, amit vonakodva hajlandóak megmutatni belőle, vallásos érzelműek összetehetik a kezüket, hogy Ternovszkyéknak sikerült egy ennyire épkézláb rajzfilmmel előbújniuk.
