Szexuális szadizmus, önkínzás, perverziók és mérhetetlen cukiság. Romantikus komédia csak erős idegzetűeknek. A fiatal és gyermekien bájos Lee-t (Maggie Gyllenhaal) kiengedik a diliházból, ahol súlyos mazochizmusát kezelték, sikerek nélkül. A lelkileg rettentően instabil Lee elvégez egy gyorsírótanfolyamot kiváló eredménnyel, közben randevúzni jár, az élete mégsem akar zöld ágra vergődni.
„- Megváltoztál a gimi óta...
- Megváltoztam.
- Mi történt?
- Idegösszeomlásom volt.
- Nekem is.”
Az apa alkoholizmusa, vagy az anya ködös valóságérzékelése és a mosogatóvízbe csöppenő vércseppek dacára már egész korán jókat nevetünk a hősnő rajzfilmfigura szerű pillogásán, aki ugyanúgy szalad sértetten a szobájába, mint bármelyik fiatal, csak épp nem egy csajszis telefonnal, vagy fagyizással vezeti le a feszültséget, hanem néhány penge, vagy törött porcelándarab segítségével. A változást (és a békességet) egy titkárnői állás és egy szadista főnök hozza meg Lee életébe.
A titkárnőben minden karakter beteg, mégis valamennyiüket a szívünkbe zárjuk. A Mr. Gray szerepében brillírozó James Spader is pozitív meglepetés, ritkán láttuk őt a Csillagkapu mozifilm óta. Ahogy lassan megismerjük, és rájövünk, hogy a szemében nem is az őrület villódzik, hanem némi (és az egészségesnél néha csak egy paraszthajszállal több) perverzió, már csak ezért is szimpatikussá válik. A sorsnak ugye van humorérzéke, a férfi-női viszonyok mindig egyfajta egyensúlyról, kiegyenlítődésről (én nem feltétlenül kielégülésről) szóltak, így hát örömmel vesszük, ahogy a páros társadalom által megvetett defektjei egy igazi szerelem beteljesedését segítik elő.
Kicsit belegondolva a szerelemben mindig is (most is) csupa szadista és mazochista nő és férfi csatározik egymással, Lee és Mr. Gray története ezt a héja nászt csupaszítja le előttünk. Vigyázat, Steven Shainberg független filmes rendező nem riad vissza egy lilára paskolt fenék, vagy egy összevagdosott test kendőzetlen bemutatásától! Cserébe dolgoznak a rekeszizmok, talán érthető, hogy szex után soha nem volt még annyira vicces az "ugye nem fájt?" kérdés, mint most...
„- Megváltoztál a gimi óta...
- Megváltoztam.
- Mi történt?
- Idegösszeomlásom volt.
- Nekem is.”
Az apa alkoholizmusa, vagy az anya ködös valóságérzékelése és a mosogatóvízbe csöppenő vércseppek dacára már egész korán jókat nevetünk a hősnő rajzfilmfigura szerű pillogásán, aki ugyanúgy szalad sértetten a szobájába, mint bármelyik fiatal, csak épp nem egy csajszis telefonnal, vagy fagyizással vezeti le a feszültséget, hanem néhány penge, vagy törött porcelándarab segítségével. A változást (és a békességet) egy titkárnői állás és egy szadista főnök hozza meg Lee életébe.A titkárnőben minden karakter beteg, mégis valamennyiüket a szívünkbe zárjuk. A Mr. Gray szerepében brillírozó James Spader is pozitív meglepetés, ritkán láttuk őt a Csillagkapu mozifilm óta. Ahogy lassan megismerjük, és rájövünk, hogy a szemében nem is az őrület villódzik, hanem némi (és az egészségesnél néha csak egy paraszthajszállal több) perverzió, már csak ezért is szimpatikussá válik. A sorsnak ugye van humorérzéke, a férfi-női viszonyok mindig egyfajta egyensúlyról, kiegyenlítődésről (én nem feltétlenül kielégülésről) szóltak, így hát örömmel vesszük, ahogy a páros társadalom által megvetett defektjei egy igazi szerelem beteljesedését segítik elő.Kicsit belegondolva a szerelemben mindig is (most is) csupa szadista és mazochista nő és férfi csatározik egymással, Lee és Mr. Gray története ezt a héja nászt csupaszítja le előttünk. Vigyázat, Steven Shainberg független filmes rendező nem riad vissza egy lilára paskolt fenék, vagy egy összevagdosott test kendőzetlen bemutatásától! Cserébe dolgoznak a rekeszizmok, talán érthető, hogy szex után soha nem volt még annyira vicces az "ugye nem fájt?" kérdés, mint most...
1 megjegyzés:
Erős nyitómondat (jó írás).
Kérném a filmet. :)
Megjegyzés küldése