2009. április 3., péntek

Gran Torino (2008)

A 78 éves Clint Eastwood évről évre nagyobb szeletet hasít magának a filmtörténelemből, teszi ezt példátlan magabiztossággal és következetességgel, de szó nem érheti a ház elejét: baromira megérdemli a szeleteket. Eastwood ugyanis sugárzik, ki tudja milyen izotópokat tömköd magába, milyen életelixírt szürcsölget. Ettől az energiától bármikor elhiszem neki a Gran Torino történetét, vagy konkrétan azt, hogy egy ötfős dühödt fegyveres társaság a haja szálát sem meri meggörbíteni a vicsorgó öregnek.Az idős veterán, Walt Kowalski nemrég vesztette el feleségét. Gyermekei csak a vagyonára hajtanak, minden kapcsolata kiüresedett vagy felületes. Mintha nem lenne elég baja, a szomszédba költöznek a „sárgák”, akik közül a háború idején ő maga jó néhányat el tett láb alól. A viszonyuk azóta, hogy úgy mondjam nem túl rózsás. Mégis, mintha ez lenne a sorsa, Walt kénytelen megismerni szomszédainak egzotikus kultúráját, és családi életét. Új barátokra lel a hmong fiatalok között és mogorvasága, világgyűlölete is emberségbe fordul. Azonban Walt amolyan kivénhedt Piszkos Harryként a helyi bandák ügyeibe is beleüti az orrát (vagy a puskája nyelét), ez pedig rövid távon meglepő és mulatságos, hosszú távon tragikus eseményeket szül.Ügyes műfaji játszadozásnak lehetünk tanúi, ez pedig mindig jól esik az embernek. Egyszerű családi drámából indulva a történet fílgúd mozivá, majd bosszúdrámává alakul, és akkor még csomó mindent ki is hagytam. Az összetartó erő, és ami miatt egy idegen űrhajó megérkezését is összeszorított kezekkel várnánk, az a főszereplő/rendező/zeneszerző... „misztikus” jelenléte. Piszkos Harry olyan lazán, könnyedén szór poénokat is, mint 8 milliméteres töltényhüvelyeket. Eastwood egyik nyilatkozatában említi, hogy elég öreg lett ő már ahhoz, hogy bármit eljátsszon, és valóban, ennyi élettapasztalattal a háta mögött nem is kérdés mitől sugárzik annyira. Már csak egy remek forgatókönyvre volt szüksége, ami sokat tesz az etnikumok elfogadásáért, mégsem válik didaktikussá. Ha Eastwood fel is hagy a színészkedéssel (ahogy azt mostanában hangoztatta), a Gran Torino egy olyan pályamunka ékes darabja, amelyben még mindig lehet/lesz (!) emlékezetes rendezés. Irány a mozi!

Nincsenek megjegyzések:

Nem csak mozis blog - 2011

e-mail: kasafero@gmail.com