Before Sunrise (1995)

A varázslat tehát már 95-ben elkezdődött. Nem bánom hogy később láttam azt a bizonyos éjszakát miután úgy kelt föl a nap, hogy összeszorult tőle a szív. A nyugati kultúra általunk oly megélhetőnek tartott nüanszai a szereplőkbe gyúrva. Ezeket villogtatják. És megesszük, mi az, hogy megesszük, faljuk kérem! Romantika mesterfokon.Szereplőink még fiatalok. Szóval itt lesz azért csók is. Persze korántsem ez a lényeg. Bécs regényessége, a macskaköveken guruló lovaskocsikkal magával ragad, a Közép-Európából „lopott” városlakókkal megmosolyogtat. Minden esetre ott vagyunk, és emlékké válik Bécs, ami fantasztikus. Csakúgy mint Julie Delpy selyem bőre, bársony hangja. (A tekintete az egy külön film) Ethan Hawke „angolos” humora. Linklater egyszerű és nagyszerű megoldásai.
A Before Sunrise éretlenebb film, mint a Before Sunset, a de nincs ezzel semmi baj, hiszen a szerelmesei is éppen annyival éretlenebbek.

Doom társasjáték

No kérem, itt nem valami Gazdálkodj okosan! féle társasról van szó, de a dolog nem csak azért hat üditően, mert friss, és egyik Tescoban sem porosodik tíz éve.
Múlt hétig nekem az említett matuzsálem (a nagyi öreg társasa) jelentette az asztali kockázós társasjátékokat, és nem is gondoltam volna, hogy ezek a számítógépes játékok alapján készült cuccok ennyire izgalmasak lehetnek. Azok, mert igyekeznek hűen követni a cselekményt, visszaadni a hangulatot. És a Doomnál ez bejött. Olyannyira, hogy ma éjjel tervezem a PC verzió telepítését egy kis nosztalgia céljából. Még csak annyit, hogy a leírásban megadott végigjátszás 1-2 óra, mi négyen este héttől hajnalig rendületlenül dobáltuk a kockákat, és csuszigáltattuk a plasztik figurákat.
Vigyázat! A játszás alatt fölléphet röhögőgörcs, adrenalintúltengés, valamint csillagközi patriotizmus (amolyan Földszeretet, Marsutálat), és túltengő csapatszellem (amolyan "hagyjatok magamra, nekem már mindegy, mentsétek meg a piros beléptetőkártyát és magatokat meg az anyabolygót!").

Bijou - Tánc

Olyan ritkán látni jól kinézős magyar klippet. Nézd.

Az igenember (2008)

Kellemes és megéri a pénzét. Carrey nem erőlködik, mert ez nem is olyan szerep. A humorát továbbra is szeretjük. Az öregasszonyt talán (talán) nem kellett volna szopatni, de az ő dolga. És hát ami kihagyhatatlan, az ez a szempár:Azért csak hat csillag, mert hiába korrekt, ha nem túl eredeti.

The Bird and the Bee - My Love

Na ezt ajánlom mindenkinek, aki hátra akar dőlni kicsit és lazítani, vagy pörgetni a saját romantikus film főcímét a fejben. Milyen szép is, ha az embernek épp nincs dolga... Az új Bird and the Bee lemeztől lehet andalogni.

Before Sunset (2004)

Nem akarom szó nélkül hagyni, hogy megnéztem minden idők egyik legjobb romantikus filmjét. A Filmbuzin láttam az ajánlót, de csak addig olvastam el, hogy ezt mindenkinek látni kell, és tényleg látni kell. Teljesen realtime a mozi, összvisz 70 perc kb. és csodás. Már önmagában az, hogy úgy mutatja be Párizst, ahogy bárki megtapasztalhatja a valóságban. De ezen túl a hiteles és szupererős párbeszédek, amik lenyűgözőek. Amikor Richard Liklather rendező a Tape-pel kísérletezett a fura digitális kameráival, vagy A kamera által homályosanban kiszínezte Keanu Reevset, az nekem valahogy nem akart ütni, de jelenlegi kísérletének más a lényege.Itt azzal kísérletezik, hogy az adott technika (stadycam, stb...), egy elképesztően eredeti forgatókönyv, a festői Párizs, zseniális színészek és a naplemente segítségével a lehető legjobban megmutathassa, hogyan él/éled föl az érzés és ez hogyan nyilvánul meg a szerelmesekben. Sikerül. Próbálja meg vitatni valaki, hogy (ahogy human is mondta csók, csöpögés és szex nélkül) sikerül!
Egyébként van egy előzményfilmje, most készülök megnézni. Before Sunrise (1995). És minden összepasszol. A következő trailer első képei még ebből a 95-ös filmből valók.

Kurt Vonnegut - Éj Anyánk (1961)

Egy náci tisztről van itt szó, aki amerikában született, majd németországban nőtt fel, és író/költő lett belőle. A politika soha nem érdekelte, viszont eléggé tehetséges művésszé vált. Aztán kitört a háború, az amerikaiak beszervezték titkosügynöknek. Egy fasiszta propagandát közvetítő rádió bemondójaként és szerkesztőjeként küldött jeleket (jobbára a jelentés ismerete nélkül) a szövetségeseknek. Visszaemlékezését 1961-ben, egy izraeli börtönben írja.
Mindenféle történelmi, társadalmi és politikai fogaskeréken kívül helyezi magát, ahogy ő mondja, "fogak nélkül" született, szemben azokkal, akiknek "lekopnak" idővel bizonyos fogaik a politika, a társadalom és a történelem viszontagságai miatt.

Alighanem a legkevésbé Vonnegut-os regény, amit eddig olvastam. Megvan benne a csak rá jellemző hangvétel, az egyszerre cinizmussal és tragikummal átitatott világszemlélet, de számomra az volt a legérdekesebb, hogyan győzedelmeskedik itt valamiféle magasztos emberség.
Persze nehéz ezt nekem megfogalmazni, főleg így pár sorban, legyen elég annyi, hogyha vannak jobb és rosszabb Vonnegut regények, én ezt a jobbak közé tenném.
(Először találkoztam Vonnegut-nál igaz szerelemmel, és nem is akárhogy fordul elő a szerelem, „az élet egyetlen értelmének” van nevezve. Amíg van, nyilván az is.)
Nick Nolte főszereplésével készült belőle film 1996-ban, természetesen be van tervezve...

Zack and Miri make a porno (2008)

Kevin Smith új filmjében szokásához híven első blikkre teljesen abnormális figurákat filmez le. Persze nem kell sok, hogy valamennyire mégis ráismerjünk a szürke hétköznapok színes alakjaira, beazonosítsuk őket egy-egy saját ismerőssel. Ez a felismerés már önmagában is elég komikus, hát még ha kedvenc böfögő-fingó barátaink pornó készítésébe fognak!Abból a szempontból egyáltalán nem populárisabb a Zack and Miri make a porno a korábbi Smith moziknál, hogy a kínosan vicces jelenetek (értsd: vicces baszás, vicces fingás, vicces hányás...) száma hatványozódott. A színvonal azonban korántsem egyenletes. Már elkönyvelnénk közepes altáji poénszórós vígjátéknak Smith moziját, de ekkor elkezd gondolkodni a párkapcsolatokról. És nem agyal sokat, valahogy mégsem mond hülyeséget, minden abszurditása ellenére egészen helytálló tud lenni a sztori, ami olyan hirtelen csap át romantikus filmbe (ráadásul eléggé szokatlan időpontban és helyen), hogy kijár neki az elismerés. Nem a színészeknek. A mellékszereplők baromi jók, de Elizabeth Banks és Seth Rogen még mindig nem egy színészzseni. Konkrétan: Jól esett volna komolyan venni valamennyire a filmet, minden komolytalansága ellenére, jól esett volna izgulni kicsit a szerelmesekért, de ez (talán) a hiányzó színészi kvalitások miatt nem így történt. Ennek ellenére Smith még mindig elég sokszor meg bír röhögtetni, s talán nincs is egyéb célja velünk.

Egyetlen dolgunk van.

Ölni a nácikat.

Benjamin Pixel

Megdöbbentő videó arról, hogyan csináltak öregembert Brad Pittből.

Tokyo! trailer

Épp készülök megnézni a Párizs, szeretlek! szkeccsfilmet, erre jön egy hasonló (bár a trailer alapján elborultabb) mozi Tokyóról. Részben a zene miatt tetszett (Tokyo Police Club - Be Good) , de a nevek és a képek miatt is nagyon kíváncsi lettem.

Harry Potter, csak úgy

Szégyellem, nem olvastam, de éppen pótolni készülök pár részt (legalább az utolsókat). Amúgy a filmekkel kapcsolatban élvezettel láttam, hogy az első részek visszafogott izgalmakkal teli (csíkoskönyves) gyermekfilm-elemei az ötödikre teljesen eltűntek, és a franchise epikussága végre komoly feszültségeket generál, hogy csak a jedi küzdelmekhez hasonlítható varázsló harcokat említsem. Kár, hogy Voldemort igazi visszatérésére egészen a negyedik részig kellett várni, de belegondolva, hogy legalább három HP film vár még ránk (az utolsó kötet megkettőzve), ez is rendben van. Idén jön a Félvér Herceg...

W. (2008)

A W. is pont azt hozza, amire számíthattunk: egy republikánus-ellenes amerikai rendező víziója, mely ha másra nem is, rövid emlékidézésnek az utóbbi években végzett USA invázióról Irakban, egészen megfelel. Josh Brolin tényleg hasonlít Bush-ra, a sminkje legalábbis remek. Ő maga kissé eltúlzottan tahónak láttatja (naná, hogy Oliver Stone rendező akarta így) az államok „minden idők leggyorsabban futó” elnökét. Vicces, folyton zabál, a szájába nyúlkál, fintorog és persze felületesen, primitíven áll a problémákhoz. Talán nem is vitatható, hogy így volt. Talán nem nagy túlzás ez egy politikai drámában. De hogy kevés érdekességgel szolgál a nézőknek, és inkább tekinthető Obama propaganda-filmjének, mint önálló alkotásnak, az kissé lehangoló.

Fight Like Apes - Jake Summers

Pár napja hallgatom a Fight Like Apes And The Mystery Of The Golden Medallion című lemezt és folyton az jár a fejemben, milyen jó lenne egyszer erre a zenére bulizni. (Magyarországon)

Magyar előrenyomulás...

Az Illúzió oldalán olvasható:

"Jó hír! Reményeink szerint február végére elkészülünk első, önálló és önellátó nagylemezünkkel, melyet hangról, hangra a Vinilidol stúdióban rögzítettünk, s melyből most 5 számot hangról hangra letölthettek, meghallgathattok, kommentálhattok a http://www.illuzio.net weboldalon."

Én adok egy kis segítséget és ide is belinkelem őket:

* Csendet kérek

* Szívmorzsák
* Vakáció
* Tigrispárduc
* Gengsztersirató

Itt pedig álljon az új Kiscsillag lemez komoly borítója:A Quartnak hála ide kattintva meghallgatható az Az a világ nincsen című dalocska.

És így utólag ideilleszteném, hogy megjelent a Szabad Európa Rádió zenekar Helyzet című lemeze (most hallgatom, egész kellemes), ami erről a linkről letölthető, a borító pedig így néz ki:

A pankrátor (2008)

David Fincher mellett Darren Aronofsky is meglehetősen nagy pálfordulást tett a 2008-as évben. A pankrátor akkora váltás a Pí-hez, vagy a Rekviem egy álmomért-hez képest, mint a Benjamin Button a Hetedikhez képest. Aranofsky új filmje ugyanis sportfilmnek, ha úgy tetszik zsánerfilmnek tekinthető, ami korábbi munkáiból egyedül megmaradt benne, hogy átszövi a kilátástalanság élménye. Csakhogy ebben a filmben már nem csupán a kilátástalanság rettenetét akarja elénk tárni. Egy kiöregedett pankrátor csetlés-botlását követhetjük nyomon, egy valaha ünnepelt hatalmas melák próbál helyet, családot, párt találni. Ez a melák nagyon is emberi, nem csak vágyait tekintve, minden megmozdulásával az, egyszerűen csak olyan hivatást választott, ami a példa szerint a normális élettel összeegyeztethetetlen. Így amikor első szívrohama után megpróbálja átértékelni az életét, csaknem minden irányban falakba ütközik.A dogmaszerűen felvett film első negyedében jónéhány kemény és hiteles bunyót láthatunk. Betekintünk ebbe a félig illusztrált, félig valóban húsbamarkoló sportágba, hogy azután megrökönyödve lépjünk be az öltözők vérszagtól bűzlő ajtaján. A kontraszt rendkívül hatásos, pláne ha egy vén róka hörgő lihegése fogad minket a backstage-ben.Mickey Rourke kishíján megríggatott, nem is egyszer. Nem hittem volna, hogy eszembe jut a „megrendítő alakítás” kifejezés a film kapcsán, pedig amikor a hústorony könnyekre fakadt rég nem látott lányával (Evan Rachel Wood) szemben, az igencsak megrendítő volt. És egyáltalán, Aronofskynak sikerült egy olyan ellentmondásokkal, abszurdumokkal tarkított életút végét ábrázolni, amiért bőven kijár a dicséret. A pankrátor története egyszerű, tiszta, mégis sok van mögötte. Mögötte van egy élet, ami túl hosszú és túl kemény volt ahhoz, hogy változtatni lehessen rajta, hogy meg lehessen állapodni benne.Így végződhet Aronofsky drámája nagyjából ugyanott, ahol elkezdődött. Egy ringben. Mi pedig könnyes szemekkel és tátott szájjal bámuljuk, ahogy két monstrum „eljátssza”, hogy összeverik egymást. Nehéz elhinni, de mégis szívszorongató képsorokkal záródik a történet. A ringben talán soha nem láttunk ilyen megható drámát, ehhez képest Rocky harca idétlen gyerekjátéknak tűnik. Marisa Tomei nem véletlenül kapott legjobb mellékszereplő jelölést, korosodó go-go táncost alakít szexin és meggyőzően. De ha neki nem is, Micke Rourke-nak odaadnám az Oscart. Magyarországi bemutató májusban.

Híd Therabithia földjére (2007)

Jess családja küzd a megélhetésért, a helyzetük nem túl rózsás, nem is csoda, ha a fiú saját rajzainak világába menekül amikor csak teheti. Új lány érkezik a suliba, a talpraesett és buzgó Leslie barátsága Jess álmodozásának meghosszabbítását jelenti. Nem csak ideális játszótársra talál a személyében, de valakire, aki segít elrugaszkodni a hétköznapoktól, és megtanítja, hogy álmondi nemcsak fontos, de szinte kötelező.

Csupó Gábor a mezőnyéből messze kiemelkedő filmet készített. Therabithia birodalma az erdőben játszadozó gyerekek fantáziavilága, éppolyan szemkápráztató, mint Középfölde, vagy Narnia, de akadnak nagyon fontos különbségek. Míg a legtöbb fantasy eltávolítja magától a nézőt a végkifejlet felé haladva, ahogy egyre több csodalény és helyszín tűnik föl a szemünk előtt, addig a Híd Therabithia földjére szereplőivel megtörténhet az azonosulás.A fantázia szabadon engedése, a természetfölötti fölfedezése a természetben annyira magával ragadó, hogy a gyerekekkel együtt mi is felfedezőkké válunk, és velük együtt izgulunk, vagy képedünk el egy-egy csoda láttán. Bennünk is épül a mesevilág, akárcsak a hősökben, velük együtt értjük meg a szabályait és összefüggéseit (melyek természetesen a való világhoz szorosan kapcsolódnak). A film végére felépülő hídon átsétálva katartikus hangulatban élvezzük a fantázia diadalát a világ (olykor tragikus) eseményei felett.

A számítógépes trükkök mérsékelt, okos használata, a gyerekek remek átélése és a képzelet és valóság határán lavírozó történet mind-mind emlékezetessé teszik a mozit, ami nem csak elkápráztatni tud, de meghatni is. Mindenki kipróbálhatja magán. Végig azon gondolkoztam egyébként, miért érzem, kicsit félelmetesnek az apát. Aztán csak leesett. Robert Patrick a T-1000-es folyékony terminátor szerepében anno elég mély hatással volt rám. :) Zoey Deschanel meg zizis gitározós tanárnéni és naná, hogy imádni kell!

Ghost Town (2008)

Könnyű esti szórakozásnak pont megfelelő a Ghost Town, mert habár a történet szemérmetlenül halmozza a szellemfilmek kliséit, legalább a főszereplők szerethetőek és olykor igazán viccesek, a rendezői koncepció szerinti fílgúd hangulatot valamennyire alátámasztva. De tényleg, ha nincs Ricky Gervais, ízes angol akcentusával és humorával, ezt a mozit említésre sem lehetne méltatni. Téa Leoni persze még mindig nagyon bájos, a másik kettő férfiú, aki képbe kerül (Bill Campbell, Greg Kinnear), pusztán a dohosnak ható kétdimenziós vicces amerikai fazont hozzák, jelenlétük azért nem lehangoló, de nem is dob semmit az összképen.A film nem több, de nem is kevesebb, mint amit a trailer ígér: másfél óra somolygás, szerencsére nem túl sok unalmas üresjárattal.

Lykke Li - Breaking it up

Imádom.

Nick and Norah's Infinite Playlist

Kellemes. Vicces. Józenés. Együtt nézős, sőt, többször nézős. Ajánlom.

Az új Franz Ferdinand

(is) nagyon jó lett. Talán kicsit több benne az elektronika, mint eddig, de nekem ettől még jobban tetszik. Ez itt a 6-os track. (Live Alone)

A lemez címe meg:

Painkiller (2004)

Na, nekem most pont erre a finomságra volt most szükségem. A Painkiller legfontosabb tanulsága, hogy a pokol tulajdonképpen egészen hangulatos hely, és hogyha akad a tarisznyában pár léleklopó mordáj, szép kis trancsírt lehet rendezni ott. Megjelenéskor végigtoltam, lehet, hogy nemsokára a nekiállok a kiegészítőknek. Amolyan zombinosztalgia lesz ez. HAHAHA! DIE! DIE! DIE!

The Visitor (2008)

Walter Vale egyetemi tanár a megcsömörlött értelmiségiek mindennapjait éli. Magányos. Munkája teljesen hidegen hagyja, a kellemetlen zongoraleckék pedig természetesen nem pótolhatják elhunyt feleségének hiányát (aki zongoraművész volt). Vale nem keres kihívásokat, de nem keresi kollégái vagy diákjai társaságát sem. Ahogy később ő maga is kimondja „nem csinál semmit”. Életében gyökeres változást hoz az a néhány nap, mialatt véletlenül összeismerkedik az illegális bevándorló Sleiman-nal és barátnőjével. Sleiman végtelenül jólelkű ember. Egy zenekarban dobol, amikor Vale elmegy a koncertjére, beleszeret a ritmushangszerbe és a dobolásnak köszönhetően nemsokára újra „élni” kezd(ene, ha a világ ilyen egyszerű lenne.)A remek történet, mely a "sötét" politika, jobban mondva kisebbségi kérdések problémái miatt tragikus hangulatot áraszt, mellőzi a hollywoodi szépelgést, ugyanis hátborzongatóan realista, minden mozzanatával együtt. Richard Jenkins alakítása hibátlan, minden pillanatban hiteles. Van benne keserűség, humor, mondhatjuk, hogy az életunt, hitevesztett ember belső világának eszenciáját adja. És hangsúlyozom, olyannyira realista, hogy a néző meg sem lepődne, ha váratlanul a kamerának kezdene el beszélni, és dokumentumfilmmé változna a mozi.Ez a hitelesség az egész filmre jellemző, és az benne a legszebb, hogy miközben az összes lábával a talajon áll, Thomas McCarthy alkotása mégis elrugaszkodik, fölfakad belőle az élni vágyás, a szürkeség, a magány elleni küzdelem. Vale karakteréről már egészen elhinnénk, hogy kiüresedett vénember, amikor mindannyiunk örömére ránkcáfol.
Mindenképp meg akartam jegyezni, hogy a The Visitor szállítja nekünk az utóbbi idők egyik leglenyűgözőbb (vagy legmeghatóbb) befejezését, pedig semmi rendkívüli nem történik a záró képsorokon. Ehhez kérem kell ám sütnivaló! Februárban irány a mozi!

Superbowl meglepetések

(Avagy hogyan támadnak fel ismét a tejfölösszájú amerikai kisfiúk műanyag játékai)

Akárhogy is nézem, ez pofás lett... Olyan rég láttam már tökös látványos akciófilmet, hogy szinte elkezdtem várni.

Aztán persze jönnek a robotok:

Vagy autózhatunk: