És itt következik az első olyan jelenet, amitől rögtön érezni fogjuk, hogy ez a Wan gyerek még nagy dolgokra hivatott. A családi filmes előkészítés nyugodt hangulatából remek érzékkel vált át hirtelen tragédiába, később pedig bosszúdrámába.
A fiút ugyanis brutálisan meggyilkolják. Az apa, Nick leteríti a gyilkost, és letépi róla a símaszkot, amely alól egy alig-felnőtt fiú arca bukkan ki. A gyilkos végül kis híján meglóg, ám a banda többi tagja cserben hagyja.
Jön a szembesítés, ahol Nick természetesen felismeri a támadót, következhet tehát a bírósági tárgyalás. Csakhogy előtte Nick-kel közli az ügyvédje, hogy mivel az apa az egyetlen szemtanú, a gyilkos fegyver valahova elvarázsolódott, és Nick „megtalálta az egyetlen benzinkutat az Egyesült Államokban, aminél nem működik biztonsági kamera”, a legjobb esetben alkut kötnek, és a srác háromtól öt évig terjedő börtönbüntetést kaphat. Nick ekkor tudja meg azt is, hogy a símaszkosok nem rablási céllal voltak ott – egy beavatási szertartás része volt a random-kill.
A tárgyaláson tehát a bírónő megkérdezi Nicket, tanúskodik-e a vádlott ellen; Nick pedig vesz egy nagy levegőt és nemet mond – és kezdődik a bosszúhadjárat.
A Death Sentence tűzpárbajait nyugodt szívvel sorolom az általam eddig látott leghatásosabbak közé. Az óriási durranásokat megelőző csendek és a slow-motion alkalmazása is mindig a helyén van
Az üldözéses jelenet, amikor Nickre a forrófejű Billy (Garrett Hedlund) vezette banda tagjai fényes nappal, a nyílt utcán kezdenek lövöldözni, nagyszerűen adagolja a feszültséget, és döbbenetesen látványos is.
Tulajdonképpen kiemelhetném mindegyik akciójelenetet; a kamera mozgásának kiváló koreográfiája, a színészek élethű játéka és a hanghatások székbepasszírozó ereje mindet rendkívülivé teszik.
Bár a Brian Garfield regényéből készült forgatókönyv természetesen lefutja a kötelező érzelgős köröket, az ösztrogéntermelés-fokozó jelenetek szerencsére elég jól illeszkednek az adrenalint az elviselhetetlenségig fokozó akciók mellett; Kevin Bacon is nagyon igyekszik, és bár kétségkívül nem gyűltek könnyek a szemembe, amikor bosszújának első állomása után, a fia halálától érzett fájdalom és a gyilkosság nyomása miatt a zuhany alatt sírva fakad, mindamellett vannak kifejezetten jó pillanatai – és persze nyilvánvaló, hogy a filmnek az akció része fontosabb, mint a drámai. Mindamellett, mint említettem, az érzelemdúsabb jelenetek sem billennek át azon a határon, hogy zavaróak legyenek.
Majdnem elfelejtettem megemlíteni John Goodman rövid szereplését, aki a Nagy Lebowski és a Blues Brothers kedvelőinek bizonyára, köztük nekem is a szívem csücske; valamint Aisha Tylert, aki a Jóbarátokból lehet ismerős, és aki sajnos nem bizonyult a legjobb választásnak a szigorú nyomozónő szerepére, nem azért mert ne tudna megbirkóznia a feladattal, csak éppen túlságosan jó nő, és elvonja a figyelmet…
És érdemes megnézni ezt a plakátot is!
Én éjjel néztem, az alvó családdal egy szobában, pedig olykor kedvem lett volna hangosan felkiáltani egy-egy akció alkalmával; a Death Sentence megtekintése tehát mindenféleképpen erősen javallott, mégpedig lehetőleg moziban, ahol a nagyméretű vászonnak és a Dolby Sorroundnak köszönhetően a film teljes arzenáljával pompázhat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése