The nines

A kilence(se?)k című produkció kis hazánk kritikusai szerint hol „céltalan művészieskedő faszverés”, hol pedig pozitív értelemben „Rendkívüli élmény”. A Nagy hal írójának első rendezése engem nem fogott meg különösebben. Mindenki emlegeti, hogy Donnie Darko utánézrés. Nekem nem az. De a kritika végére megadom a választ, hogy tízből hanyast is érdemel ez a filmecske, ha teszem azt a Donnie 9 (:)) és a Reszkessetek betörők az 1. Számmisztika. Manapság nagy divatja van a filmekben. Ugyanúgy nagy divat a 19.-20. század lételméleteinek, filozófiáinak leegyszerűsített, elkorcsosult ábrázolása. Elég csak a Mátrixra gondolnunk. A Mátrixnak azért bocsátottuk meg könnyebben a csacska filozofálgatást, mert ott legalább egy jó kis pixel csihi-puhi, üsd-vágd nem apád keretéül szolgált. Ehhez képest a The nines a nietzsche-i „van-e Isten, illetve Halott-e?” kérdések számmisztikába itatott és fölhígított visszhangjain túl nem képes többet nyújtani. Semmivel nem nyújt többet a „Mi a franc van?” jellegű alapfeszültségen túl a mozi, ez pedig az ötletnek jó, de megvalósításában igencsak lyukacsos forgatókönyvnek köszönhető. És persze Ryan Buliszervíz Reynoldsnak, aki bárki bármit is mond, nem bírkózott meg nagyszerűen a többféle karakter megformálásával. Lényegében, a sztori szerint is végig ugyanazt a „férfit” látjuk más-más szerepekben. Ezzel még nem lenne baj. Azzal viszont már van, hogy Reynolds sem akkor nem tud eléggé érdekes lenni, ha betépve vigyorog, sem akkor ha földre rogyva könnyezik. Lehet, hogy megoldotta a feladatot, de az nem igaz, hogy kifogástalanul. A kilencek nem viszi végig az alapötletet, nem valósítja meg a benne rejlő lehetőségeket, csak fölvet pár eredendő létkérdést, de nem eléggé intenzív cselekménnyel. Az egyetlen valóban eredeti ötlet az a létünk film, reality show, illetve videójáték-szerűségének fölvetése, de ez is hol túl direkt, hol pedig kiaknázatlan. Szerintem nézzétek meg a trailert, mert az egész jó lett, de a filmtől ne várjatok Isteni megvilágosodást. Majd elfelejtettem. Ha már számmisztika, és ha már hetesek, nyolcasok és kilencesek (aki megnézte, érti), akkor én is így közelítem meg, és a The nines-nak jóindulattal adok a 10-ből kb. 5-öt. Szóval az igazi kilences mégiscsak a Donnie Darko marad :D.

Kritika:Death Sentence

A Fűrész-szel a köztudatba berobbant James Wan negyedik filmje amatőr felvételekkel kezdődik. Apa (Kevin Bacon), anya (Kelly Preston) és a két gyermek együtt tanulnak biciklizni, jégkorongozni, köszöntik egymást születésnapjuk alkalmából – boldog családi idill. A történetben akkor kapcsolódunk be, amikor már a kisebbik fiuk is tizennégy éves, a nagyobbik pedig jóformán felnőtt. Rövid bemelegítés után Wan a tizedik perc környékén be is dob minket a mélyvízbe: apa és fia hazafelé tartanak, amikor kifogy a benzin, így megállnak egy kútnál. A fiú bemegy venni valami üdítőt… A probléma az, hogy egy helyi elvetemült bűnözőbanda épp ezt a benzinkutat szemelte ki magának egy kis randalírozáshoz.

És itt következik az első olyan jelenet, amitől rögtön érezni fogjuk, hogy ez a Wan gyerek még nagy dolgokra hivatott. A családi filmes előkészítés nyugodt hangulatából remek érzékkel vált át hirtelen tragédiába, később pedig bosszúdrámába.

A fiút ugyanis brutálisan meggyilkolják. Az apa, Nick leteríti a gyilkost, és letépi róla a símaszkot, amely alól egy alig-felnőtt fiú arca bukkan ki. A gyilkos végül kis híján meglóg, ám a banda többi tagja cserben hagyja.
Jön a szembesítés, ahol Nick természetesen felismeri a támadót, következhet tehát a bírósági tárgyalás. Csakhogy előtte Nick-kel közli az ügyvédje, hogy mivel az apa az egyetlen szemtanú, a gyilkos fegyver valahova elvarázsolódott, és Nick „megtalálta az egyetlen benzinkutat az Egyesült Államokban, aminél nem működik biztonsági kamera”, a legjobb esetben alkut kötnek, és a srác háromtól öt évig terjedő börtönbüntetést kaphat. Nick ekkor tudja meg azt is, hogy a símaszkosok nem rablási céllal voltak ott – egy beavatási szertartás része volt a random-kill.
A tárgyaláson tehát a bírónő megkérdezi Nicket, tanúskodik-e a vádlott ellen; Nick pedig vesz egy nagy levegőt és nemet mond – és kezdődik a bosszúhadjárat.

Lélegzetelállító. Ha egy szóval kellene jellemeznem, ami meghatározta a filmélményt, ez volna az. A fegyverek hatalmasat szólnak: amikor elsül az első puska, a benzinkutassal együtt repülünk hátra a képernyő (esetleg a vászon) előtt.
A Death Sentence tűzpárbajait nyugodt szívvel sorolom az általam eddig látott leghatásosabbak közé. Az óriási durranásokat megelőző csendek és a slow-motion alkalmazása is mindig a helyén van
Az üldözéses jelenet, amikor Nickre a forrófejű Billy (Garrett Hedlund) vezette banda tagjai fényes nappal, a nyílt utcán kezdenek lövöldözni, nagyszerűen adagolja a feszültséget, és döbbenetesen látványos is.
Tulajdonképpen kiemelhetném mindegyik akciójelenetet; a kamera mozgásának kiváló koreográfiája, a színészek élethű játéka és a hanghatások székbepasszírozó ereje mindet rendkívülivé teszik.
Bár a Brian Garfield regényéből készült forgatókönyv természetesen lefutja a kötelező érzelgős köröket, az ösztrogéntermelés-fokozó jelenetek szerencsére elég jól illeszkednek az adrenalint az elviselhetetlenségig fokozó akciók mellett; Kevin Bacon is nagyon igyekszik, és bár kétségkívül nem gyűltek könnyek a szemembe, amikor bosszújának első állomása után, a fia halálától érzett fájdalom és a gyilkosság nyomása miatt a zuhany alatt sírva fakad, mindamellett vannak kifejezetten jó pillanatai – és persze nyilvánvaló, hogy a filmnek az akció része fontosabb, mint a drámai. Mindamellett, mint említettem, az érzelemdúsabb jelenetek sem billennek át azon a határon, hogy zavaróak legyenek.
Majdnem elfelejtettem megemlíteni John Goodman rövid szereplését, aki a Nagy Lebowski és a Blues Brothers kedvelőinek bizonyára, köztük nekem is a szívem csücske; valamint Aisha Tylert, aki a Jóbarátokból lehet ismerős, és aki sajnos nem bizonyult a legjobb választásnak a szigorú nyomozónő szerepére, nem azért mert ne tudna megbirkóznia a feladattal, csak éppen túlságosan jó nő, és elvonja a figyelmet…
És érdemes megnézni ezt a plakátot is!

Én éjjel néztem, az alvó családdal egy szobában, pedig olykor kedvem lett volna hangosan felkiáltani egy-egy akció alkalmával; a Death Sentence megtekintése tehát mindenféleképpen erősen javallott, mégpedig lehetőleg moziban, ahol a nagyméretű vászonnak és a Dolby Sorroundnak köszönhetően a film teljes arzenáljával pompázhat.

In Memoriam

Meghalt Heath Ledger.
Mit lehet ilyenkor mondani? És milyen lesz így megnézni a The Dark Night-ot?

Cloverfield

Eléggé lüke kisfiú voltam, hogy úgy néztem meg a Cloverfield-et, ahogy megnéztem. Ti menjetek el a moziba február 14-én. Ezt javaslom, és nem hittem volna, hogy így állok majd a megnézés után, de én is ezt fogom tenni.J. J. Abrahams producer vírusmarketing kampánya nagyszerű táptalajt biztosított az érdeklődésünknek az elmúlt hónapokban. A Slusho.com, a Tarugato (ha jól emlékszem a névre), a Myspace apró hírmorzsái már teljesen meggyőztek arról is, hogy a filmnek jóval nagyobb lesz a füstje, mint a lángja. És most itt van maga a mozi... Még a hatása alatt állok, úgyhogy igyekszem nem túlozni... Azért lehet, hogy fogok.A Cloverfielddel Matt Reeves rendezőnek sikerült egy olyan szörnyfilmet csinálnia, ami annyira közel hozza gyermekkori rémálmainkat, félelmeinket, hogy ugyanúgy ráz ki a hideg, mint akkor. A külföldi kritikák a szörnyfilm újszerű megközelítését emlegetik erényként. Megmondom ez mit jelent. Roland Emmerich hatalmas filmes szimfóniát akart a Godzilla köré szerkeszteni, azt akarta, hogy emlékezetünkbe a legklasszabb szögből vésődjenek be a kilyukasztott felhőkarcolók és a tüzelő apacs helikopterek. A szimfónia helyett pedig egy jókora tehetetlen, lomha monstrumot tett le az asztalra, amelynek egyetlen emlékezetes momentuma, amikor Jean Reno azt válaszolja, a „Maguk nem tudnak angolul kérdésre” nagyban rágózva, hogy „Mért ne tudnánk... Oké?” A cloverfieldben sincs semmi zseniális, végtelenül egyszerű ötletekkel alázza le a Godzillát. A kézikamera, az orrunk előtt menekülő emberek (mintha a Világok harcát látnánk, a menekülés abban is zsír volt), a fülünkbe sikító nők mind-mind az élmény személyessé tételét segítik, és gyakran nem eredménytelenül. Tudjátok, van az a pillanat, amikor azon kapod magad, hogy egyik kezed már nem csak úgy természetesen pihen a másikon, hanem szorítja azt... Hát erre megy ki a játék, minden kis zavaró elem is ezért látható a vásznon. Ezeket az elemeket használja ez az eddig kevésbé ismert rendező igazi filmes faszagyerek módjára. Nem egy Peter Jackson, nem Spielberg, de a lelke mélyén úgy érzem Matt Reevesben is ugyanaz a vagányság van, mint bennük (volt?).Szóval szerintem érdemes lesz rá jegyet váltani, elvégre ez egy látványfilm. Egy látványfilm ami mellesleg úgy tud érzelmes is lenni, hogy nem csap át vad ömlengésbe. Köszönhető ez a kamera SD-kártyáján (vagy kazetáján) itt-ott megbúvó korábbi videóknak, amelyek a legváratlanabb pillanatokban, a „vágások” között jönnek elő, erős disszonáns hangulatot keltve. Ez is milyen egyszerű ötlet... Mégis azt mondatja a hozzám hasonló naiv, lelkes filmnézővel a bajsza alatt, hogy „huh”.

Kritika: My guilty pleasure

A Fűrész-franchise

A horror minden valószínűség szerint a leghányattatottabb sorsú filmes műfaj. Aki horrorfilm-készítésre adja a fejét, annak számolnia kell a nézőközönség korbeli és érdeklődésbeli fokozott korlátozottságával, a kritikusok szájelhúzásával, és bizony azzal is, hogy az Akadémia igen kevés eséllyel juttatja az alkotókat aranyszobrocskához…
Ma azonban már egyre többen kedvelik a horrorfilmeket, ennek köszönhetően, mint minden filmes műfajnak, a horrornak is megszülettek a nagy klasszikusai. Az alapvető különbség, hogy míg a legtöbb kategória általában a pozitív hősök legjobb dumáival és a világ megmentőit mintázó akciófigurákkal telíti meg a filmbubusok aranyköpés-noteszeit és polcait, addig a horror inkább a rosszfiúknak teremt kultuszt.
Jelen tanulmány apropója egy nemrégiben életre keltett, és azóta rendületlenül felfelé törekvő, epizódonként egyre több rajongót számláló horror-karakter virágzása. Lássuk tehát, ki táplálta a félelmünket, gyártotta a csapdáit, vásárolta rendületlenül a diktafonokat az elmúlt néhány évben – és lépett ezzel Freddy, Jason és a többiek egyre népesebb csapatába.

(Mivel a spoilermentesség elkötelezett híve vagyok, a cselekmény-összefoglalókban igyekeztem ennek eleget tenni, de a cikk sok részében egyszerűen lehetetlen volt mellőzni őket. Mindenki csak saját felelősségére! :))

Csillag születik

2004-ben két tehetséges fiatalember elhatározta, hogy ők bizony meghódítják Hollywoodot. James Wan és Leigh Whannell közös ötlete alapján utóbbi megírta a forgatókönyvet, előbbi elvállalta a rendezést, összeszedtek egy remek kis színészgárdát, kerestek producereket, akiktől szereztek 1 200 000 dollárt, és BUMMM – így lett a Saw, avagy magyar címén a Fűrész. Hollywoodban az előbb említett összeg meglehetősen alacsony költségvetésnek számít, ami alapján a Fűrész könnyen elsikkadhatott volna, a B-filmnek elkönyvelt, majd-megnézem-ha-leadják-kábelen kategória tagjaként.
Csakhogy a marketing olyan jól kieszelt fogásokat eszközölt – a filmet levágott végtagokat ábrázoló plakátokkal reklámozták, melyeket több helyen betiltottak –, hogy a kirakós gyilkos kegyetlenkedéseinek története már a nyitóhétvégén a beléfektetett pénz több mint tízszeresét hozta vissza.
Na de ki is ez a magyarul nem is túl jól hangzó (kirakós gyilkos) – angolul azonban véleményem szerint eleve félelmetes (Jigsaw Killer) – becenévvel kitüntetett gazember?
A választ a Saw-franchise minden epizóddal egyre közelebb hozza – és ezzel el is érkeztünk a cselekmény ismertetéséhez.

Ájvanapléjögém

Magyarul egyjátékotszeretnékjátszani. Ez az a mondat, amivel az aktuális áldozat köszöntése után Jigsaw mindig elkezdi mondanivalóját. Az első részben együtt ébredünk a forgatókönyvíró által játszott Adammel egy sötét szobában, amely kisvártatva neonfénybe borul, felfedve imigyen a láthatólag mostanában hanyagolt mosdóhelyiség másik két ideiglenes lakóját; dr. Lawrence Gordont (Cary Elwes) és egy szétlőtt fejű ex-játékost.
Adam és Larry, akik a szoba két végében mindketten egy-egy csőhöz vannak láncolva a bokájuknál, hamarosan megtalálják a sorozat és Jigsaw védjegyeivé vált diktafont is, valamint saját kis kazettáikat – amelyeken Jigsaw az alcímben feltüntetett játék szabályait ismerteti.
A klausztrofóbiás érzést eleinte dr. Gordon flashbeckjei enyhítik, persze csak azért, hogy másképp tartsák fenn a kezdeti feszültséget, később az orvos felesége és a sorozatgyilkos után nyomozó detektív révén újabb cselekményszálakba nyerünk betekintést.
A Fűrész a nézőt egy pillanatra sem engedi lazítani, a két szorult helyzetű főhős egyre előbbre jut a játékban, mialatt a többi szál szereplői is természetesen kiveszik a részüket a karfa-szorongatás előidézésében – mi pedig csak ülünk, és engedelmesen szorongatjuk a karfát, egészen addig, amíg a visszatartott lélegzetű film vége felé az események felpörögnek, hogy aztán egy ordítós-lövöldözős-vértacsakos-végtagvesztős fináléban teljesedjék ki.

Csakhogy épp amikor kezdenénk összeszedni a padlóra szóródott popcornt, amiért időközben nem volt időnk – sem merszünk – lehajolni, előkerül egy újabb pici kazetta… és ekkor következik a Charlie Clouser idegborzoló dallamaival aláfestett wtf-montázs, ami szintén végigkíséri a Fűrész filmeket. Végül Jigsaw bejelenti, hogy game over, mi pedig elkezdhetünk kotorászni a földön landolt kukorica között a leesett állunk után.

Kasszasiker + nyitva hagyott vég = folytatás

Az utóbbi évek hollywoodi szokásait figyelembe véve a második tényező tulajdonképpen mellőzhető, mindenesetre a Fűrész 2 előtt szabad volt az út a mozikba.
Emlékszem, amikor híre ment a folytatásnak, legfőképpen azon ment a találgatás, vajon képesek lesznek-e a fiúk megismételni az első rész végére biggyesztett csavart, ami akkora volt, hogy a moziból kifelé az árokba szédültünk tőle (bár jómagam DVD-n láttam, én tehát a székről fordultam le). Volt aki szurkolt a készítőknek (én), volt aki fanyalgott, hogy képtelenség még egy ilyet, volt aki rendíthetetlenül biztos volt a sikerben, és persze volt aki már az első részt is utálta.
Akkoriban még nem volt pénzem mozira, de sikerült elkerülnöm a spoilereket, így amint megszerezhettem, nyálcsorgatva toltam be a DVD-t a lejátszóba.
A második rész jól eltalált kezdése – egy újabb őrületes Jigsaw-csapda – már nem volt újdonság, az igen hatásos trailerben is ezt láthattuk. A történet kicsi előjáték után hamar odáig juttatta a Jigsaw által magának kiszemelt Matthews nyomozót (Donnie Wahlberg), hogy az eljutott a hírhedt gyilkos főhadiszállására, ahol a közelítő kamerával együtt hajoltunk mi előre a székben, amikor megláttuk a félelmetes gyilkost – szemkerekítően ramaty állapotban, oxigén-maszkkal, a tervrajzokkal telepakolt íróasztala mögött. Merthogy előre haladott rákja van szegénynek. Ejj.
Persze Jigsaw-t nem ilyen egyszerű lekapcsolni; a lakhelyéül szolgáló raktárhelyiség másik végében, egy fémketrecben Matthews és társai – a már az első részben feltűnt Dina Meyer által alakított Kerry, és a kommandósok vezetője, Rigg (Lyriq Bent), aki később jut nagyobb szerephez – egy több képernyőn futó beteg valóságshowra akadnak, melynek a műsorvezetője egyáltalán nem Stohl András, amelybe senki nem önszántából került be, és amelyből kikerülni bizony nem egy leányálom.
A cselekmény innentől kezdve két szálon fut, párhuzamosan követhetjük figyelemmel Matthews nyomozót, aki saját fiát felfedezve a monitorokon kétségbeesetten próbálja Jigsaw-t szóra bírni afelől, hogy hol van a tévében látott ház; valamint értelemszerűen az ominózus valóságshow szereplőit, akik egy épületbe zárva próbálják kitalálni, mi a fenét keresnek ott – amiben aprócska diktafonok sietnek segítségükre. Minden szobában más név a kis kazettán, minden szobában más csapda. A testükben méreg, itt-ott ellenszerrel töltött fecskendők. Ja, és ha addig nem halnának meg, három óra múlva az ajtó örökre bezárul. Hajrá villalakók!
A történet feszes, a növekvő számú csapdák eszementek, az áldozatok elveszettek, Jigsaw pedig zseniális. És amikor a végére érünk, a fanyalgóknak felfelé görbül a szája, a bizakodók ujjonganak, az ugyemegmondtamok elégedetten mosolyognak, akik utálták pedig – hát azok valószínűleg meg sem nézték, vagy ezt is utálják, a lényeg, hogy a fordulat ismét akkorát szólt, hogy beleremegtek a vetítőtermek.
A bevételbe meg a készítők, hiszen a négymilliós büdzsé ellenében csak a nyitóhétvégén 31 milliót kaptak, így aztán a rajongókkal együtt lelkes integetésbe kezdtek; „gyere, Fűrész 3, gyere, gyere!”…

“If it’s Halloween – it must be Saw”

Ha Halloween, akkor Fűrész – hirdette a harmadik rész előzetese, az egyre növekvő rajongótábor, köztük én is, alig bírta kivárni az őszt.
Az ősz meghozta a harmadik Fűrészt, csakhogy a lehulló levekkel együtt az én jókedvem is leszállóban volt.
A harmadik rész ugyanis nem váltotta be maximálisan a hozzá fűzött reményeket.
A film egészen pontosan ott folytatja a sztorit, ahol az előző abbahagyta, aztán kisebb kitérő után azonban egészen új szereplőket üdvözölhetünk.
Lynn baleseti sebész, egy nehéz nap után éppen hazaindulna, amikor egy valaki egy disznófejes maszkban (ez is minden részben megjelenik, Jigsaw és segítői így rabolják el az áldozatokat) rátámad. Lynn egy nagy raktárban ébred…
Jeff pedig egy dobozban. Próbálja széttörni, összevissza kapálózik és kiabál, amikor egyszer csak észreveszi, hogy van ott vele egy micsoda? Na micsoda? Egy diktafon.
Lynn feladata, hogy életben tartsa az immár ágyhoz kötött Jigsawt, amíg Jeff célhoz ér, Jeffé pedig, hogy menjen és menjen, és kiállja a próbákat – hogy jutalmul végre szemtől szembe kerülhessen azzal az emberrel, aki elgázolta a kisfiát.
A cselekményről elég ennyi. Ami miatt a harmadik részt nem szerettük annyira, mint az előzőeket, az a stílusban keresendő.
A második részt is jegyző Darren Lynn Bousman rendező a 2006-os epizódban (a Fűrész ugyebár évente új résszel jelentkezik) a gore-elemeket helyezte előtérbe. A csapdák továbbra is ugyanolyan ötletesek és borzasztóak – csakhogy ez esetben túl sokat mutat a kamera az áldozatok szenvedéseiből. Az első rész egészen más eszközökkel operált, még a híres láblefűrészelésnek is csupán az elejét látjuk. A második részben már merészebb volt az operatőr, a harmadikra pedig egyenesen szadistává válik. Bár Jigsaw továbbra is lángész, a végén a fordulat mégis kissé erőltetettnek hat, a rengeteg szenvedés feleslegesnek tűnik.
A Fűrész hármat stílusosan három szóval lehetne jellemezni – üvöltés, üvöltés és üvöltés.

Persze csak akkor, ha nem akarjuk a már elcsépelt pénz, pénz és pénz frázist használni, ami egyébként legalább annyira illik a filmre, mint az előző.
A Fűrész háromnak ugyanis minden hibája ellenére is sikerült az előző részeknél is többet hoznia a konyhára – a negyedik és az ötödik rész egyszerre kapta meg a zöld jelzést.

“What the fuck is on the tape?”

Hát ez elég hatásvadász és kétségtelenül nagyon gáz, de mit csináljak, ha ez volt a trailerben? Szóval mi a tevetüdő van a kazettán? Mi más lenne, mint egy újabb játék.
A negyedik részt illetően ismét találgatások kezdődtek, a harmadik rész ugyanis izgalmas cliffhangerrel végződött: Jigsaw mester hosszan tartó betegeskedés után végül erőszakos halált halt. Ezek után vajon mégis hogyan lehet folytatni a szériát? Félő volt, hogy végül mégis valóra válik a rajongók lidérces álma: hogy azoknak lesz igaza, akik szerint ez már a túl sokadik bőr, és a sorozat bele fog bukni. Ezt elég sokan így vélték.
Tévedtek.
A negyedik rész újabb elborultnál elborultabb csapdákkal jelentkezett, egy rakás új szereplőt mutatott be, és néhány ismert arcot visszahozott. A cselekmény ismét több szálon fut; az egyik a már említett Rigg rohamosztagos tortúráját követi, aki egyben Jigsaw aktuális teszteltje; ezzel párhuzamosan azt a két FBI ügynököt láthatjuk, akik bekapcsolódnak a rendőrség munkájába, hogy véget vessenek az egyre több áldozatot számláló sorozatgyilkosságnak; közben az üggyel megbízott Hoffman nyomozót (Costas Mandylor) is foglyul ejti Jigsaw; a jelen idejű cselekményszálakat pedig kedvenc sorozatgyilkosunk múltjának foszlányai szakítják meg olykor, amelyekbe a volt felesége révén nyerhetünk betekintést, kinek kihallgatása folyik a rendőrőrsön, és akit Strahm ügynök (Scott Patterson) minden újabb apró információval meglátogat, hogy kibontassa azokat.
A negyedik rész ugyan továbbra is bővelkedik brutalitásban és piroskarikás jelenetekben (az elején Jigsaw boncolását premier plánban nézhetjük egészen addig, míg a gyomrában meg nem találják a kis szuvenírt), de ezzel együtt a cselekményt is sikerült ismét olyan félelmetes tempóra felpörgetni, hogy az egyszeri néző könnyedén elmulasztja az apró utalásokat, amelyek előre sejtetik – mit sejtetik, ordítva lelövik – a végső poént, az elmaradhatatlan fordulatot, a mentális pofont, ami így szerencsére kellőképpen nagyot üt ahhoz, hogy a filmértő rajongókban is újraéledjen a remény, és bizakodva tekintsenek 2008 őszére, amikor Darren Lynn Bousman stafétabotját átvéve egy bizonyos, eddig a second unitban tevékenykedő David Hackl továbbviszi a Jigsaw-sagát…

Kramer kontra mindenki más

A Fűrész-franchise eddigi négy filmje során Jigsaw elbeszélése és flashbeckek alapján egészen átfogó képet kaphatunk a gyilkosról és motivációiról. Lássuk tehát, honnan indult és mi lett belőle.
Jigsaw Killer, született John Kramer zseniális mérnök. Volt valamikor. Csakhogy egy szép… nem, egy nagyon csúnya napon szeretett, és éppen áldott állapotban levő feleségének egy felelőtlen gazfickó nekilökte a nő munkahelyéül szolgáló klinika lengőajtaját. Ennek következtében a kismama elvetélt, John pedig kénytelen volt beletörődni, hogy az emberek rosszak (ööö, na igen).
Hősünket hamarosan újabb csapás éri: kiderül, hogy inoperábilis daganata van, vagyis belátható időn belül kénytelen lesz elhalálozni.
Johnnak ez már igazán túl sok, elhatározza, hogy véget vet az életének. Autójának kormányát hirtelen félrerántva öngyilkossági kísérletet hajt végre – sikertelenül. Ekkor ébred rá, hogy neki bizony küldetése van – meg kell tanítania az embereket az élet tiszteletére.
A bökkenő csupán annyi, hogy John nem hagyományos módszert választ ennek közlésére. Az ő módszerében első a teszt, aztán jön a lecke – ahogyan azt a negyedik részben az ő szájából, pontosabban egy diktafonról hallhatjuk is.
A kiszemelt áldozatok mind olyan emberek, akik nem tisztelik mások életét, vagy sok esetben a sajátjukat. Tolvajok, erőszaktevők, prostituáltak, drogosok, szuicid hajlamúak kerülnek a Tanár Bácsi csapdáiba, amelyekből a szabadulás rendszerint fájdalmas, gyakran valamiről (lábfej, látás, gonosz férj) való lemondással jár, olykor azonban elég lenne csak egyszerűen odafigyelni Jigsaw szavaira, amik hol a már ismert diktafonokból, hol tévékből hangzanak el, ahol John fehér alapon piros mintákkal megfestett maszkban jelenik meg.
Apropó Jigsaw: a becenevet természetesen a rendőrség – vagy talán egy kreatív újságíró – találja ki. John minden kudarcot vallott tanítványának bőréből kimetsz egy puzzle-alakú darabot; ez alapján kapja a kirakós gyilkos nevet.
Miért szeretjük Jigsaw-t? Mert kétségkívül zseni. Minden egyes csapdát reményölő alapossággal megtervez, szinte sosem hibázik, és minden lehetőséget számba vesz. Ezen kívül a stílusa is lehengerlő, és talán még igaza is van: az emberek gyakran nem értékelik eléggé az életüket, amíg valami erős trauma nem éri őket; Jigsaw szolgáltatja a traumát, mi pedig megtanulhatjuk a leckét.
Van itt persze egy icipici hiba: a „diák”-ok a legritkább esetben távoznak élve a csapdákból, ennél fogva nem igazán tanulhatják meg a leckét. És sajnos, mint kiderül, aki túléli a tesztet, az sem feltétlenül érti meg a tanítást.

“Live or die?”

Élet vagy halál? Szó szerint élni vagy meghalni? Ez itt a kérdés, Jigsaw szerint. Önkényes csoportosítás alapján számba vettem az összes lenyűgözően kreatív csapdát, amit a négy epizód felvonultatott.
„Let the game begin.”

A legelsők
A többes szám nem véletlen elgépelés: két csapda került ide, az egyik, amelyiket először láthatunk, a másik pedig az első, amit John emberi alanyon kipróbált.
A Fűrész
Előfordulás: Értelemszerűen az első részben látható először, majd a második rész is pont ezzel kezdődik.
Áldozat: Dr. Gordon és Adam, később Matthews nyomozó.
Felépítés: Dr. Gordon és Adam is egy-egy csőhöz van láncolva, később pedig találnak két fűrészt. Csakhogy mint kiderül, a szerszámok nem elég erősek ahhoz, hogy a vastag láncokat vagy akár a csöveket elvágják – egy emberi lábbal viszont könnyedén elbánnak…
Ez a csapda egyébként aztán jóval összetettebbé válik, a csapda maga tulajdonképpen az egész mosdóhelyiség.

Matthews esetében csak a Fűrészről beszélhetünk, bár a tapasztalt zsaru alternatív megoldást talál…
Eredmény: Az egyik fűrész beteljesíti a küldetését, folyik a vér, serceg a csont.
Az Arcplasztikázó
Előfordulás: a negyedik rész egyik flashbackjében jelenik meg.
Áldozat: John ezt a kis csekélységet annak az embernek építette, aki a kéretlen abortuszt végrehajtotta.
Felépítés: A férfi egy székhez van rögzítve a csuklójánál fogva, mely mozgatáskor apró pengéktől sérül. A csapdából a kiutat az előrehajolás jelenti, csakhogy az áldozat arca előtt egy nyolc késből álló fésű meredezik; ahhoz, hogy kiszabaduljon tehát, össze kell vagdalnia az arcát.
Eredmény: A tanítvány átmegy a vizsgán, de nem tanulja meg a leckét, így egy szögesdrótokkal teli talicskában végzi.

A legundorítóbb – a Disznóbelező
Előfordulás: A harmadik rész legfintorgatóbb csapdája.
Áldozat: A bíró, aki Jeff fiának gyilkosát felmentette a szándékos emberölés vádja alól.
Felépítés: Az áldozat egy nagy, nyitott tetejű tartály aljára van láncolva, hanyatt fekvésben, a nyakánál. Mozgástere függőlegesen gyakorlatilag nulla. Amikor a gép beindul, kampóra akasztott disznók érkeznek, melyeket egy daráló felaprít, végül a disznók förtelmes letykó formájában az áldozatra zúdulnak. Ahogy telik az idő, a sertések egyre gyorsabban érkeznek, a gusztustalan folyadék pedig egyre jobban ellepi a fekvő férfit…
Eredmény: A disznóbél pórul jár.

A legsportszerűtlenebb – Troy Testékszerei
Előfordulás: A harmadik rész lendületét szolgálja fenntartani.
Áldozat: Egy bűnöző, aki élete nagy részét börtönben tölti kisebb-nagyobb megszakításokkal.
Felépítés: A tanítvány testében fémgyűrűk, melyek láncokkal vannak a szoba különböző pontjaihoz rögzítve. Az áldozatnak fel kell tépnie a bőrét, amire egy perce van, mielőtt a tévé alá helyezett bomba felrobban.
Eredmény: Troy hiába tépné le puszta kézzel az alsó állkapcsát is – az ajtót igen stabilan bezárták kívülről…

A leghajmeresztőbb – a Skalpoló
Előfordulás: A negyedik részben találkozunk vele, Rigg lakásában.
Áldozat: Egy büntetett előéletű szőke eyecandy.
Felépítés: Az áldozat három helyen van a székhez rögzítve, a két kezénél és a hajánál fogva. A kezeit tekerős számzárak tartják fogva, melyekhez a kombináció a szerkezet fogaskerekein rejlik. Csakhogy nem ilyen egyszerű a dolog, mert amikor elindul az óra, a fogaskerekek forogni kezdenek, az áldozat hosszú haja pedig fokozatosan feltekeredik egy fémcsőre…
Eredmény: Rigg nagyon igyekszik, de amilyen állapotban kiszabadul a csinos leányzó, már nem nyerné meg a szépségversenyt.

A legmegérdemeltebb – a Végtagrántó
Előfordulás: Rigg kalandjainak második állomása a legutóbbi filmben.
Áldozat: Egy nagyon, nagyon rossz ember.
Felépítés: A tanítvány egy ágyon fekszik, kezei és lábai egy-egy szíjjal egy-egy gépkarhoz erősítve. A markában tart egy-egy botot, amelynek a végén levő gomb megnyomására egy kis kalapács az egyik szemébe fúródik. Ha nem böki ki mindkét szemét záros határidőn belül, a végtagjainak kell búcsút mondania.
Eredmény: Ez egy nagyon, nagyon rossz ember volt.

A legötletesebb – a Szuronyikrek
Előfordulás: Rigg útjának harmadik mérföldköve a negyedik részben.
Áldozat: Egy gyermekmolesztáló általános iskolai tanár, és a felesége.
Felépítés: A tanító bácsi és neje egymásnak háttal állnak. Bizonyos szempontból össze vannak nőve, csak éppen nem testrészeik kapcsolódnak, hanem a testüket átdöfő szuronyok tartják össze őket. A nő feladata, hogy kihúzkodja magából a szuronyokat, hiszen az ő sebei idővel begyógyulhatnak. Csakhogy ugyanazok a nyársak a férfi testében olyan pontokat érintenek, hogy a kirántásuk elvérzéses halálhoz vezet…
Eredmény: A tanító bácsi is rossz ember volt…

A legtürelemigényesebb – a Jégtömb
Előfordulás: Rigg célegyenesében a negyedik részben.
Áldozat: Dave „Nemakarokjáccani” Matthews, Hoffman nyomozó és Art, az ügyvéd.
Felépítés: Matthews egy lassan olvadozó jégtömbön egyensúlyoz, nyakánál fellógatva a plafonra. Ő a libikóka egyik szárnya, a másikon Hoffman, egy székhez kötözve. A libikóka tulajdonképpen egy vizes tálca, amely ha túlságosan Hoffman felé billen, szerencsétlen megismerkedik a 10 000 voltos árammal. Art hátára egy ismeretlen célú szerkezet van erősítve; az ő feladata, hogy vigyázza az előbbieket, amíg letelik a másfél óra, és mindannyian elmehetnek.
Eredmény: Lásd a következőt.

A legnagyobb – Save As I Save
Előfordulás: A negyedik rész nagy részében jelen van.
Áldozat: Rigg, a SWAT-csapat kitűnő tisztje.
Felépítés: Ez tulajdonképpen nem csapda, hanem egy több csapdából felépülő teszt Rigg számára. Beleértendő az előző négy csapda.
Eredmény: Rigg tényleg baromira igyekszik, hogy mindenkit megmentsen, pedig a csaja is megmondta, hogy ez lehetetlen…

A legkisebb – a Kukucskáló
Előfordulás: A második rész valóvillájának első működésbe lépő csapdája (ha nem számítjuk a levegőbe kerülő mérget).
Áldozat: Rövidéletű Gus.
Felépítés: A ház egy ajtaja kémlelőnyílásának túloldalán egy pisztoly kukucskál befelé. Ha valaki elfordítja a kulcsot…
Eredmény: Aki kíváncsi, hamar.

A legszomorúbb – a Pengedoboz
Előfordulás: A valóvilla egyik szobájában fogadja a belépőt.
Áldozat: Egy aranyos, szókimondó prostituált.
Felépítés: A plafonról láncokon lóg lefelé egy üvegdoboz, benne egy injekciós tűvel. A dobozba alulról lehet benyúlni két lyukon keresztül, ám amit nehéz észrevenni, hogy a lyukak pengékkel vannak ellátva, és az út csak befelé út…
Eredmény: Sokáig szurkoltam a csajnak, hogy megússza az egész kalamajkát… Kár, pedig csak annyi lett volna a dolga, hogy észrevegye a doboz mögött a kulcsot, kinyissa vele, és magába szúrja a szérumot…

A legjelentéktelenebb – a Fúrógép
Előfordulás: Az első részben ismerkedhetünk meg vele, a Danny Glover játszotta Tapp nyomozó visszaemlékezésében.
Áldozat: Ismeretlen férfi.
Felépítés: A férfi a székhez rögzítve, halántékai felé két oldalról fenyegetően közeledik egy-egy berregő fúrófej. A szék mellett egy doboz, benne népes kulcscsomó – és egy csak egy illik a lakatba.
Eredmény: Jigsaw nem számolt a revolverrel, ami a rá találó nyomozóknál leledzik. A negyedik részben egyébként már strapabíróbb kivégzőszéket épít…

A legesztétikusabb – az Angyal
Előfordulás: A harmadik epizód elején tetszeleg.
Áldozat: A szépséges Dina Meyer által alakított Kerry.
Felépítés: Az áldozat a plafonról függeszkedik, bordáira rovarlábszerű karok csatolódnak. A mellkasán levő lakatot az a kulcs nyitja, mely az orra előtt lógó befőttesüvegnyi savban oldódik lassanként.
Eredmény: Én izgultam érte. Kinyitotta a lakatot…

A legkilátástalanabb – a Számkombináció
Előfordulás: Az első részben látjuk, amikor Gordon Jigsawról mesél.
Áldozat: Egy Mark nevű fiatalember.
Felépítés: Mark vérében lassan ható méreg kering. Az ellenszert tartalmazó fecskendő egy széfbe van zárva, a számkombináció pedig a piros számokkal telefirkált falon található valahol. Marknak rendelkezésére áll két óra, és segíti egy kicsi gyertya. De csak óvatosan, mert a testét viszont gyúlékony anyag borítja.
Eredmény: Nevetségesen reménytelen csapda. Jigsaw szerintem itt egy kicsit túllőtt a célon. Ennyire csak nem volt galád ez a Mark gyerek…

A legvéresebb – a Drótdzsungel
Előfordulás: Szintén Gordon meséjében elevenedik meg.
Áldozat: Valami Paul nevű illető.
Felépítés: Paul egy szögesdrótokkal teleaggatott szobában találja magát. Időre kell kikecmeregnie. Mennyi vért veszítenél, hogy megmentsd az életed?
Eredmény: Sokat. Nagyon sokat…

A legszemtelenebb – a Kulcs
Előfordulás: A második rész nyitánya, mielőtt szétmenne a függöny.
Áldozat: Hello Michael.
Felépítés: Michael kellékei egy tükör és egy szike. A fejére rögzítve díszeleg egy belülről szögekkel kedvesen kipányvázott kettényitott maszk, mely egy perc múlva összezárul. A maszkot egy lakat segítségével lehet eltávolítani, amelynek kulcsa szinte kiszúrja Mike szemét…
Eredmény: Te kimetszenéd a szemedet? Hát Michael sem…

A legforróbb – a Kazán
Előfordulás: A valóvilla alagsorát fűti.
Áldozat: Obi, aki még Jigsawnak is segédkezett a többi lakó elrablásában.
Felépítés: Hát ez bizony egy kazán. Belül meg tűz van. Persze az csak akkor gyullad meg, amikor Obi már bemászott a vérükben keringő méreg ellenszeréért, és rázárult az ajtó. A lángokat egy csap eltekerésével lehet elvileg megfékezni, de Obi inkább kifelé sietne…
Eredmény: Obi többé nem csinál lakásból otthont.

A leghidegebb – a Hűtőház
Előfordulás: Jeff első próbája a Fűrész 3-ban.
Áldozat: A nő, aki a gázolás szemtanúja volt, de nem vállalta a tanúskodást.
Felépítés: Az alany meztelenül lóg a csuklójánál fogva egy hűtőházban. A hőmérséklet jóval nulla fok alatt, időnként ráadásul két oldalról apró csapocskák vizet zúdítanak az áldozatra. A megmenekülést egy kulcs jelentheti, ami vaskos hűtőtestek között függ.
Eredmény: Jeff igen nehezen veszi rá magát a segítségnyújtásra…

A legcsendesebb – a Bábu
Előfordulás: Negyedik rész, a szuronyos csapda helyszínén, egy másik tanteremben.
Áldozat: Perez, a gyönyörű FBI-ügynök.
Felépítés: A festett arcú bábu egy széken üldögél, nyakába akasztva diktafon. A szalag végén Jigsaw suttogni kezd, mire Perez közelebb hajol…
Eredmény: Meg lett mondva, hogy légy óvatos a következő megmozdulásodnál! Nem hallgattál oda, nézd mi lett belőle!

A leghangosabb – a Tekergető
Előfordulás: Jeff végső próbája a harmadik epizódban.
Áldozat: A fiatalember, aki halálra gázolta Jeff gyermekét.
Felépítés: A srác egy keresztre van rögzítve, amely működésbe lépésekor elkezdi kicsavarni az egyik karját. Amikor a kar már kellően összeroncsolódott, jöhet a másik oldal, majd a lábak és végül a fej. A szabadulást egy kulcs jelenti, amely egy üvegdobozban található, ám egy sörétes puska elsütőbillentyűje is hozzá van kötözve… Kétségkívül a leghangosabb csapdával állunk szemben, mivel szegény véletlen gázoló a lelkét is kiordítja fájdalmában.
Eredmény: Kiderül, hogy a szerkezet forgó részeit nem lehet kézzel megállítani…

A legtöbb gore – Jeff Kalandjai
Előfordulás: A harmadik rész legtöbb csapdája ide értendő.
Áldozat: Jeff és barátai.
Felépítés: Jeff csapdájának része a Disznóbelező, a Hűtőház és a Tekergető, időrendi sorrendben.
Eredmény: Jeff eljut az utolsó megmérettetéséhez.

A legsikeresebb – az Adpacsedvem
Előfordulás: Dr. Gordon visszaemlékezése derít rá fényt az első részben.
Áldozat: Amanda, a drogfüggő lányka.
Felépítés: Amanda fején egy fordított medvecsapda szolgál fogszabályzó gyanánt. Ha letelik az egy perc, a szerkezet szétnyílik – és vele együtt a lány feje is. Amandának a holtan fekvő szobatársa belei közül kell előhalásznia egy kulcsot, amihez egy orvosi szikét kap. Közben sajnos kiderül, hogy a szobatárs mégsem hulla, csak eszméletlen…
Eredmény: Amanda túléli a megpróbáltatásokat. Jigsaw gratulál. Éljen!

A legborzongatóbb – A Tűverem

Előfordulás: A valóvilla egyik csemegéje.
Áldozat: Amanda drága.
Felépítés: Amandát egy jólszituált társa udvariasan beleszórja a kábé két méter mély verembe, ahol a leányzó a bokáig érő injekciós tűből megpróbálja kikotorni a kulcsot, amely kinyithatja az ajtót, amely mögött az ellenszérum elbújt. Minderre egy perce van, különben az ajtó megsértődik a kulcsra, és nem nyílik ki neki.
Eredmény: Amanda megtalálja a kulcsot, de a huncut lakótársa elbaltázza a dolgot. Ejnye.

A legösszetettebb – a Valóságshow
Előfordulás: A második fejezet nagy dobása.
Áldozat: Nyolc kicsi néger.
Felépítés: Tűverem, Kukucskáló, Pengedoboz, Kazán plusz egy jó adag méreg a levegőben – kész Disney-land.
Eredmény: Mivel elvileg mind a nyolc villalakónak külön, személyre szóló csapdája van, de közben hullanak ők maguktól is, maradtak még a házban felderítetlen csapdák… Hátha egy további epizódban előveszik még őket.

Különdíj – A Néma és a Világtalan
Előfordulás: A személyes kedvencem a negyedik részben.
Áldozat: Nem árulom el!
Felépítés: Adott két jómadár, egy lánc két végére fűzve. A lánc a nyakukon lakattal végződik, s a kulcs mindkettejüknek pont a másik hátára került valahogy. A lánc középen egy szerkezeten megy keresztül, amely akkor lép működésbe, ha a lánc az egyik irányba túlzottan elmozdul. Ekkor aztán a fogaskerekek mozgásba lendülnek, és a póráz egyre rövidebb lesz. A szerkezeten ottfelejtette valaki a szerszámos készletét, kalapáccsal, feszítővassal, kampósbottal. Slusszpoénként pedig az egyik delikvensnek mindkét szemét, a másiknak az ajkait varrta össze Jigsaw. Kezdődjék a játék!

Eredmény: Inkább fájdalmas, mint diadalittas ordítással záródó, izgalmas, vérbő párviadal.

Apró-cseprő furfangmorzsák
Van még néhány kisebb turpisság, amit Jigsaw elhelyez minden részben, úgy mint az első epizód shotgun-csapdája, a második felvonás virgonc, lábtörő lépcsője, vagy a harmadik filmet végigkísérő robbantós nyakörv, ezeknek bővebb elemzésébe viszont nem érdemes belemenni, mert végeláthatatlan felsorolást kapnánk.

A spoiler-mentesség jegyében
A felsorolásból kihagytam az általam legkiábrándítóbbnak és a legfélrevezetőbbnek találtatott csapdákat, mert azok túlságosan sok spoilerrel jártak volna. Engesztelésül álljon itt egy kis agyvakargató következő Halloweenig!

+1: A legtitokzatosabb
Előfordulás: A negyedik rész Jigsaw-flashbeckjében mutatják néhány pillanatig.
Áldozat: Egyelőre ismeretlen.
Felépítés: A csapda láthatólag egy fémkeretes üvegfalú, koporsószerű doboz, melynek alja kisebb-nagyobb üvegszilánkokkal van felszórva.
Eredmény: Talán majd az ötödik részben…

Kellékek – a következő felsorolás a franchise visszatérő vagy fontosabb tárgyait veszi számba.
Fűrész: Nem lehet kihagyni, hiszen innen kapta nevét a sorozat. A fűrész ugyan csak az első részben jut igazán nagy szerephez, de ott végig kapirgálja a tudatunkat, hiszen szinte az elejétől ott van a levegőben, hogy itt bizony egy lábfej ma még elhagyja a gazdáját…
Diktafon: Ezek a kis, legtöbbször szürke szerkentyűk Jigsaw eszközei a játékszabályok ismertetésére. Minden epizódban többet is találhatunk belőle. Aki először megszámolja, hogy összesen hány van a sorozatban, az a legnagyobb Fűrész-rajongó!
Televízió: Amikor Jigsaw valamit meg is akar mutatni egy játékosnak, egy tévén keresztül közli vele a játék szabályait. Már az első részben is van egy ilyen jelenet: Amanda megnézheti a képernyőn a saját csapdáját működés közben.
Bábu: A fehér alapon piros mintázattal festett arcú bábu hol röhögcsél, hol triciklizik, hol pedig elrejti John Kramer-t az áldozatok elől. Kinézetre kellően félelmetes, főleg, hogy az állkapcsa mellett vörös szemei is mozgathatók.
Óra: Majdnem minden csapdánál időkorlát van. Jigsaw ilyenkor kétféle órát használ, a filmes hagyománynak megfelelve bazi nagy piros digitális kijelzővel ellátott pityegőst, illetve az eredetiség kedvéért, pirinyó, mutatós, ketyegős stoppereket.

My guilty pleasure

Most, hogy így kiveséztük a franchise valamennyi eddig vásznat ért epizódját, be kell vallanom valamit: kisebb hibái és a gyenge harmadik rész ellenére imádom a Fűrészt, Jigsawért pedig egyenesen oda vagyok. Ha más szemével kellene szemlélnem, leginkább az első részt ajánlanám, mert vitathatatlanul rendkívül izgalmas pszichotriller. A második rész még nagyjából tartotta az előd színvonalát, a harmadik azonban már kiábrándítóan rossz, a negyedikben pedig, mivel továbbra is igyekeztek a költségvetést minél lentebb tartani, nem a világ legmeggyőzőbb színészei parádéznak.
Mégis: a Fűrész John Kramer figuráján keresztül, és nem utolsósorban a nagyszerű Tobin Bellnek köszönhetően megteremti a maga univerzumát, sajátos hangulata magával ragadja a horror-kedvelőket. A csapdák végig kifogástalanul kreatívak és hátborzongatóak, a díszlettervezőknél nem érheti szó a ház elejét. A forgatókönyvbe pedig mindig sikerül belecsempészni azt a Jigsaw-i fordulatot, ha nem is olyan volumenűt, mint ami az első részt halhatatlanná tette.
Bárki bármit mond, a Fűrész igen tisztességes horrorfilm, és az erőltetettség-szag ellenére, amit sokan érezni vélnek, bizony van még szufla a franchise-ban. Ráadásul Tobin Bellnek a hivatalos hírek szerint még további két epizódra van szerződése.
Nos, kíváncsian várjuk 2008 Halloweenját…

Interstate 60 - Úttalan út

Ha jól emlékszem az imdb-t lapozgattam, és véletlenül találtam rá erre a filmre. Semmi különös nem volt benne így első ránézésre, de hirtelen, varázsütésre megakasztotta a szemem egy név. Egy név a múltból. Egy (legalábbis számomra) nagy név, Bob Gale. Na attól a pillanattól kezdve tudtam, hogy látnom kell az Interstate 60-t. Ha nem tudnátok, (Ferci, te butus, hát miért is tudnák!) Bob Gale forgatókönyvében volt először leírva az a varázslatos, filmtörténeti jelentősségű mondat, hogy „Vissza kell velem jönnöd Marty! Vissza, a jövőbe!” És mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy a Back to the future nemzedékeken keresztül tud a nyolcadikos korosztály legkedvencebb filmje lenni (amitől aztán egész életünkre megjegyezzük), sokat vártam az Úttalan úttól.Bob Gale első rendezése (2002-ben járunk!), ezúttal Zemeckis nélkül. És ezzel a „Zemeckis nélkül”-lel majdnemcsak azt akarom mondani, hogy a „varázslat” nélkül. Világossá vált, hogy a Vissza a jövőbe legnagyobbrészt mégiscsak a direktornak köszönhetően jelenti azt még ma is oly sokunknak, amit jelent. Habár Gale saját mozija hasonló ösvényen halad (modern mese kitartásról, szívről, fantasztikus kalandokról) meg sem közelíti a BTTF színvonalát. Ami ott nemzedéki életérzések közvetítése volt, az itt sztereotípiák együgyű turmixolása. Ami ott feszültség, akció volt, az itt (a mindig nagyszerű Gary Oldman ide vagy oda) lagymatag időkitöltés. A poénok pedig gyakorlatilag teljesen hiányoznak, illetve kizárólag a groteszk lények jelenlétével kapcsolatban említhetők. Christopher Loydot is keveset láthatjuk a vásznon, pedig rá azért változatlanul igaz, hogy ha nem csinál semmit, az is szórakoztató. Michael J. Fox néhány perces szerepe mintha azt sugallná: „Bejövök egyet kiordítani magamból, hogy miért nem lehet már semmi úgy, mint régen.” Hát, sajnos nem lehet.Újabb klasszikus helyett felületes társadalomkritikát kapunk érintve a bürokrácia kérdéseit meg a drogügyeket. Nem éreztem ezt indokoltnak egy ilyen feel-good mozi esetében. A sztori sem hatott meg különösebben, abszolúte semmi új nincs benne, és ritkák az igazán ötletes pillanatok. De ami a leginkább elidegenített a befogadástól az a főszereplő srác bársonyos avon-bőre és Ken baba arca. Egyszerűen mindenféle azonosulást (amiről például a mozineten írnak a film kapcsán), lehetetlenné tett. Hogy ennyire antipatikus figurát válasszon főhősnek Gale... Hát talán a rendezői tapasztalatlanság... Talán egy kiforrott rendezőegyéniség hiánya. Sajnálom.Nem mondom, hogy kritikán aluli, biztos lesznek, akik élvezni fogják. Csak azt mondom, hogy Gale keze alatt olyan mese született, ami már 2002-ben is elavultnak számított, nem mentség, hogy talán a 80-as években még nem. Így, jelentős kreatív energia nélkül a koboldok, csodák, szőke barbik és igazmondó 8-as billiárdgolyók csak egy Úttalan filmes út részei lesznek, amin nekem spec. nincs kedvem végigmenni.

Kedves Idetévedő!

Ezt a filmes blogot ketten írjuk, jómagam, és Dániel kollégám. Nem célunk népszerűségi versenyre kelni a filmes blogok seregével, azért sem, mert sokkal tájékozottabbak, naprakészebbek és okosabbak nálunk. De mi is szeretjük megosztani a véleményünket, igyekszünk tenni ezt őszintén és amennyire tőlünk telik érdekesen. Céljaink szerint lesz itt moziajánló, összehasonlító "elemzés", régi, kötelező nagyok bemutatása a mi szemünkkel... Maga a szubjektivitás persze nem újdonság, mégis azt remélem, hátha találtok itt valamit, amitől rendszeres olvasóinkká váltok. :)
Most pedig megyek, és megnézem a Bourne trilógiát. Nemsokára írok is róla. Juhí.