Aranydeszka 2009

Az Aranydeszka Fesztivál, ez a hol Veszprémben, hol Ajkán megrendezett amatőr színházi találkozó, országos rendezvénnyé nőtt tavaly óta. Több csapat volt jelen, igényesebb előadások érkeztek és a kiskutya fülét is érintő világválság kedvezőtlen hatásai ellenére (kolidíj, ebédelj, ha tudsz) a fesztivál hangulata is messze a tavalyi szint fölé emelkedett. A teljesség igénye nélkül néhány előadásról írok, vagyis mindegyikről, amelyiket volt szerencsém végignézni. A csillagozás tudom, hogy ciki, de földobja a bejegyzést. :) (Vastagbetűs a csoport neve és az előadás címe.)

KB 35 – Pergünk

Ibsen Peer Gynt-jének üdítő, fiatalos feldolgozása, bizonytalan alakításokkal, de szerethető figurákkal. Az előadás hangulata képes megragadni (szépek az álmok, látomások), de sajnos néha ki is zökkent, többnyire akkor, amikor maguk a játszók kizökkennek. A premierre éppen Ajkán került sor, ez a magyarázat, és amatőr közegben ez lehet is magyarázat, sajnos. A minimális díszlet működőképes, kellékek (ha jól emlékszem) nincsenek és nem is hiányoznak. Jó lenne újra megnézni, valahol a 10. környékén, mert sokkal több lesz még ebben humorból, tragikumból, meg ahogy az alkotók mondják Peer Gynt és a játszók saját történeteiből.

Különjárat – Hahó! Világ

Spiró György zseniális szövegeiből könnyű szituációs komédiát faragni, a csoportnak tán nem is volt egyéb célja. Átfedések amúgy bőven akadnak a KB 35-ösökkel és a rendező is ugyanaz, ez a játék mégis fölszabadultabb és lazább tudott lenni. És habár engem szinte elejétől végéig röhögésre késztetett (kösz Spiró), a lazasággal a ló túloldalára estek. Hiába a sok remek keserédes benyögés, csacska magyarázat, hogy miért olyan magyarnak lenni amilyen, ha a jelenlét nem volt elég intenzív. Gimiseknél még megértem ezt a magatartást (pl. hogy teljesen civilben sétálgatok a nézők között), de a játszók többsége egyetemista, vagy pályakezdő. A remek improvizációk sem oldották a fenntartásaimat, de mire végigértünk, és többször is majdnem elpusztult a világ, válságok sora követte egymást, és még mindig a sör aktuális ára volt a legfontosabb, megszerettem az egészet.

Vasvári Színi Egylet – Egy hajóban evezünk

Az alapanyag jó és közkedvelt, az előadás silány és zavarbaejtő. Mrozek Nyílt Tengeren-jének eme földolgozásában mindhárom főszerepet nő játssza, felnőtt nők, akik mintha a xerox nyomtató és az íróasztal mellől léptek volna elénk. Elidegenedett a társadalom, senki nem érti egymást, olvashatjuk az eredeti mű egyik szinopszisában, sajnos a játék is teljesen emberidegen maradt. Szegényes eszköztárral, nagy és felesleges szünetekkel, intonáció és valódi kontakt nélkül dolgoztak. A postás, illetve a lakáj megjelenése (a huncut öreg bácsi alakításában) is inkább zavart keltett a közönség soraiban, mint nevetést. Nem értettem, hogy ezt miért kellett.

Szivárvány Színpad – V+V

Valaki árulja el, mi a kurázsi ezekben a vé plusz vé betűs fiú meg lánynevekben azon túl, hogy rímelnek a Veszedelmes viszonyokra? Gáz ötlet. Egyébként valóban veszedelmes viszonyokat látunk, igazi kegyetlen játékok folynak a szemünk előtt, de nagyon nem értem, hogy mi végre. Az előadás ugyanis nem fut ki sehova, sok smárt, fenékfogdosást, és - azért lássuk be - csupán stilizált szexet, pár humoros intermezzót követően mindenki levonhatja a tanulságot: Az élet szar, basszatok gyerekek. Pinabú.

Fantommajmok – NCK

A fesztivál első kiemelkedő élményét a Fantommajmok hozták meg számomra. Három szereplős road movie elevenedik meg a szemünk előtt, és a műfaj szerelmeseként ez így máris jókkal kecsegtet. Hát még amikor kiderül, hogy a road movie legfontosabb lényege is adott: a szeretnivaló karakterek. A társulat – úgy hiszem – gondolkodik a színházról, jár színházba és érti is a színházat. Az alakítások komoly munkát feltételeznek, a megoldások nem klisék, hanem átgondolt, koncepciózus rendezés végtermékei. Tíz percenként jött egy apró de kiváló megmozdulás, ötlet. A legjobb díszlet címre egész jó eséllyel pályázhatnának, mert (majd meglátjátok, ha valahol meglátjátok) az a három-négy láda kicsit sem az, aminek látszik. Ja és ezt nem bírom ki, hogy ne: Szakács Zsuzsinak pacsi a kezébe, puszi a fejére.

Sok-szín-pad Társulat – Lépések

Annyi a kérdés, kell-e, lehet-e Beckett előadást vinni egy ilyen fesztiválra. A rövid elóadás minden megnyilvánulása (nincs sok) elidegenít, kizökkent, zavarba hoz, épp csak úgy három perc után már nincs kedvem odafigyelni semmire és ez alighanem nem jó. A hiba bennem is lehet.

Alig Színpad – Vér, erőszak és csöcsök – A nem rögzített nyom

Csináljuk valami vagányt, legyen benne néhány vérkapszula, durranó patron és töltényhüvely. Másoljunk ki pár jelenetet a Helyszínelőkből, a Blöffből, a Kutyaszorítóban-ból és egy kúl pszicho-horrorból. Ezt a vállalást csak nagyon komoly, megfeszített munkával lehetett volna teljesíteni. Szükség lett volna egy történetre is (merthogy ezeknek a filmeknek nem csak alibi sztorijuk van). De amit láttunk, kínosan pocsék volt. Könyörgöm, Ha Mike Madsen Benzines jelenetét akarom berakni egy az egyben az előadásomba, akkor legalább letorrentezem a Stuck in the middle with you című számot, hogy a hangulat meglegyen. Igénytelen volt és néha még veszélyes is, mert vizezett benzin fölött öngyújtóval csak egy tulok hadonászhat, illetve ő sem, senki, ez az egy tényleg kriminális. Az utolsó harmadban poénból begurított alma egyébként tök simán lejátszott mindenkit a színpadról.

Ferrum Színházi Társulás – Holdviola, avagy a varázserejű júdáspénz

Akármennyire volt is szép (?) a díszlet, bármennyire lírai a szöveg, én nem voltam hajlandó a magam élményanyagát kihámozni ebből az előadásból. Valami avítt, begyöpösödött elvek szerint szervezett népi história volt ez betyárokkal, Dionüszosz angyalkával, repülőgéppel és unott (áll)népiességgel. Nem akartam végigülni.

Prospero Színkör – Imoga

Egyértelműen a legmeghatározóbb élmény volt számomra a Prospero-sok előadása a kissé nehezen követhető Garaczi drámájából. Szuper alakítások, pörgés, (néha tán túl nagyot) csattogó poénok, tíz percenként világvége (ezt csak én értem, egy 80-as évek beli sláger és egy kis sötét kellett hozzá). Magyar valóság, elemelt magyar valóság, rideg magyar valóság, vagy nem is valóság ez a tragikomédia, erről nincs kedvem vitatkozni, annyi biztos, hogy emlékezetes és néhol még megható is. Bravó.

THÉBA Művészeti Akadémia – Tévedések vígjátéka

Egyre fogyott az energia, ahogy a fesztivál vége fele közeledtünk, de nem csak ezért nem tudom visszaidézni az előadást. Meglepetésemre ezek a fiatalok nem lelkes gimnazisták, hanem színésztanoncok, akik képzésük végén papírt kapnak a szakmáról. Hát. De akkor miért képzik úgy őket, mintha egy 30 évvel ezelőtti gimis színjátszó találkozó különdíja lenne életük célja? Látszik, hogy vannak tréningek, kontakt játékok, de az is látszik hogy fura az oktatók viszonya a színházzal. Nem köntörfalazok. Szarnak rá. Szomorú.

Mandragóra – Lány árnyékban

Izgalmas kezdés után másfél-két óra kínszenvedés következett ebben a kamaradarabban. Engem ugyan nem érdekelt ki a gyilkos, jobb híján szundikáltam, vagy somolyogtam. Minden értelem nélkül nyújtották ilyen hosszúra ezt az előadást, a lassúsága, rossz tempója, puhasága már-már groteszknek hatott, ez volt az említett somolygás.