UNKLE - Heaven

Nem létező filmek stáblistájára andalogni egész felemelő érzés...

Cormac McCrathy: The Road ajánló

Ez a könyv a szeretetről szól. A lehető legegyszerűbb és legletisztultabb formában. A helyszíne nem más, mint egy porig égett kihalt Amerika ahol minden szürke: nappalok egyre csak rövidebbek lesznek és a napfény nem tudja már áttörni a vastag szürke felhőtakarót. A növények szénné égtek, az állatok eltűntek, és a földet több centiméter hamu fedi. Ebben a világban próbál meg az Apa és a Fia Az Úton eljutni az óceánhoz annak reményében, hogy ott találnak „valamit”. Akármit. A maroknyi túlélő pedig két csoportra osztható, akik megmaradtak embernek (lényegében Apa és Fia) és akik nos velük akarnak táplálkozni.
Aki ez után arra számít, hogy a könyv marha akció dús lesz, és a Jók menekülnek, a Gonoszok elöl marhulással fog eltelni az csalódni fog. A részletekbe nem szeretnék most bele menni (bármit mondanék az csak rontana az olvasás élményen), hasonló mennyiségű akció van benne azért mint a Nem vénnek való vidékben. A lényeg: ez egy nagyszerű könyv egy nagyszerű írótól, akinek a stílusa tökéletesen illik egy ilyen fajta történethez. Ja egyébként a minimalista és egyszerű írásmód miatt nyugodtan kezdjen bele mindenki külföldiül (jómagam is németül olvastam) nyelv gyakorlásra is (meg úgy amúgy minden tekintetben) tökéletes.

Élektra Veszprémben

Végre egy posztmodern előadás a Bécsy Tamás Egyetemi Színházban! Végre dühödt nénikék és éljenző bölcsészek a közönségben! Bár e cikk írója nem viszonyul felhőtlenül sem a haragos öregekhez sem a "mindenttudó" egyetemistákhoz, a Nagy Gyula rendezte Élektrát kétszer is megnézte és remekül szórakozott.

Agamemnón és Klütaimnésztra lányának történetét az ókortól a huszadik századig számtalan szerző írta újra, idomította saját világához vagy aktualizálta. Akár a legnagyobb klasszikusok, vonul végig az emberiség történelmén, miért is ne tűzdelnék tele intertextusokkal a B. T. E. Sz. alkotói... Na jó, a posztmodern Élektra előadás annyira azért mégsem kézenfekvő, de azon vitázni, jogos-e a megvalósítás választott útja, teljesen fölösleges. A lényeg, hogy a dolog működik. Ha az előadás egészében nem is, részleteiben azért mindeképpen követhető cselekménydarabok, stilizált, korunkra jellemző életképek és izgalmas vendégszövegek váltakoznak. A tempó feszes, de a figyelem azért sem lankad, mert valamennyi jelenetnek átgondolt koncepciója van, így vagy a családot érintő tragédiák aktualizálódnak (ketchup és kólaillat felhőkben lecsapódva), vagy a nyilvános beszédek változnak kínosan megmosolyogtató paródiává (Shakespeare hősei kúrták el inkább, vagy Gyurcsányék?)
A játszók nagy intenzitással dolgoznak, de sajnos azt is érzik, hogy nem tűnik föl biztosan ha leengednek, hisz játékuk jelentős technikai apparátus és élőzene támogatja. Azért ennél az előadásnál ez megengedhető. A közös dalok (hála a rendező zenei műveltségének) egy-egy progresszív poplemezen is simán elférnének, a Krétakör együtt zenélésére emlékeztetnek. Az egyetlen pont, ahol a játék megbicsaklik, az improvizációk. A rögtönzött idegenvezetés alatt egy-két cserfes néző beszólása után a játszók magabiztossága megbillent, némi rutinnal ez az apróság anélkül is jól megkerülhető, hogy személyeskedésbe bocsátkozzunk. A sziporka - amit a játék lehetőségként felkínált - itt elmaradt, így csak egy kellemes intermezzót láthattunk.
Összességében izgalmas és szép ez az Élektra, üzenem a játszóknak, hogy legyen bizodalmuk magukban meg az előadásban, hogy minél több bölcsész, nénike és egyszeri ember vitatkozhasson arról a továbbiakban, hogy a világunk akkor most tragédia, vagy komédia inkább.

Heavy Rain teaser (2009)

A játék és filmvilág közti határsáv egyre vékonyodik, néhány törekvés pedig máris elmosni igyekszik azt. A Heavy Rain Ps3-ra jön idén és úgy tűnik ezeket a határokat feszegeti. Ez a techvideo 2006-ból (!) enyhén szólva odabasz. Itt meg a teaser:

Equilibrium (2002)

A spanyolviasz olyan, hogy időről időre újra fel kell találni. Kurt Wimmer rendező (életműve ingencsak vegyes, jókora döccenőkkel) sem tett másként az Equilibrium-mal, de azért az 1984-ből akciófilmet csinálni merész vállalkozás. Rendezőnk tökéletes atmoszférát teremt, amely valamilyen szinten még Orwellt is megidézi. Filmjében jelen van a Nagy Testvér alteregója, a 101-es szoba rideg embertelensége. És itt jön némi (épp csak kis spanyolviasznyi) truváj. Wimmer megnézte ugyanis 99-ben a Mátrixot, és láthatóan remekül szórakozott. Így hát valamivel alacsonyabb költségvetésből és sokkal jobb színészekkel elkészítette a saját sci-fi utópiáját diktatórikus állammal, dögös erőszakkal és csipetnyi filozófiával fűszerezve. A végeredményt csak úgy faltam! Ez a méltatlanul kevés fényt kapott alkotás simán veri a Wachowsky fivérek CGI parádéját.

Sherlock Holmes trailer

Néha megtapsolok egy-egy trélert. :)

Fanboys (2008)

1998-at írunk és hat hónap van vissza a Baljós árnyak bemutatójáig. Négy tősgyökeres Star Wars geek elhatározza, hogy haldokló barátjuknak megszerzik a film munkakópiáját George Lucas szigorúan őrzött rezidenciájáról.Kellemes meglepetés a Fanboys és örülhetünk, hogy a stúdió hosszú halogatás után legalább a dvd-megjelenésnek utat engedett. Ha be kell határolni, mindenképp road movie-nak nevezhetjük, a játékidő nagy része a Skywalker Ranch-hoz vezető kalandos úttal telik. A főszereplők ismeretlen figurák, de ez kifejezetten jót tesz a filmnek, könnyebb volt megrögzött rajongónak elfogadni ezeket az arcokat. Nagy nevek is föltűnnek, a teljesség igénye nélkül remek pillanatokat hoz Seth Rogen, Danny Trejo, Kevin Smith vagy William Shatner. De vendégszerepelnek volt Star Warsosok is.A mozi nosztalgikus, az utalások nincsenek bosszantóan a képünkbe nyomva, a sztori pedig (ugyan a realitás talaján aligha áll meg) mégis tartja magát a vállaltakhoz. Fílgúd vígjháték minden idők legjobban várt filmjének rajongóiról és arról, mi minden kötheti össze az embereket. A láthatóan alacsony költségvetés, és a rövidre nyisszantott drámai szál ellenére is pozitív marad a mérleg.
A Star Trek buzikon már szégyellem, annyit röhögtem. :)

Stan Bush - The Touch

Nem is tudom, mikor szúrták ki utoljára ilyen ócska klippel a szemünket. És most persze nem a filmből kivágott képekre gondolok... Félek, a gitáros mosolyával fogok álmodni.

Aranydeszka 2009

Az Aranydeszka Fesztivál, ez a hol Veszprémben, hol Ajkán megrendezett amatőr színházi találkozó, országos rendezvénnyé nőtt tavaly óta. Több csapat volt jelen, igényesebb előadások érkeztek és a kiskutya fülét is érintő világválság kedvezőtlen hatásai ellenére (kolidíj, ebédelj, ha tudsz) a fesztivál hangulata is messze a tavalyi szint fölé emelkedett. A teljesség igénye nélkül néhány előadásról írok, vagyis mindegyikről, amelyiket volt szerencsém végignézni. A csillagozás tudom, hogy ciki, de földobja a bejegyzést. :) (Vastagbetűs a csoport neve és az előadás címe.)

KB 35 – Pergünk

Ibsen Peer Gynt-jének üdítő, fiatalos feldolgozása, bizonytalan alakításokkal, de szerethető figurákkal. Az előadás hangulata képes megragadni (szépek az álmok, látomások), de sajnos néha ki is zökkent, többnyire akkor, amikor maguk a játszók kizökkennek. A premierre éppen Ajkán került sor, ez a magyarázat, és amatőr közegben ez lehet is magyarázat, sajnos. A minimális díszlet működőképes, kellékek (ha jól emlékszem) nincsenek és nem is hiányoznak. Jó lenne újra megnézni, valahol a 10. környékén, mert sokkal több lesz még ebben humorból, tragikumból, meg ahogy az alkotók mondják Peer Gynt és a játszók saját történeteiből.

Különjárat – Hahó! Világ

Spiró György zseniális szövegeiből könnyű szituációs komédiát faragni, a csoportnak tán nem is volt egyéb célja. Átfedések amúgy bőven akadnak a KB 35-ösökkel és a rendező is ugyanaz, ez a játék mégis fölszabadultabb és lazább tudott lenni. És habár engem szinte elejétől végéig röhögésre késztetett (kösz Spiró), a lazasággal a ló túloldalára estek. Hiába a sok remek keserédes benyögés, csacska magyarázat, hogy miért olyan magyarnak lenni amilyen, ha a jelenlét nem volt elég intenzív. Gimiseknél még megértem ezt a magatartást (pl. hogy teljesen civilben sétálgatok a nézők között), de a játszók többsége egyetemista, vagy pályakezdő. A remek improvizációk sem oldották a fenntartásaimat, de mire végigértünk, és többször is majdnem elpusztult a világ, válságok sora követte egymást, és még mindig a sör aktuális ára volt a legfontosabb, megszerettem az egészet.

Vasvári Színi Egylet – Egy hajóban evezünk

Az alapanyag jó és közkedvelt, az előadás silány és zavarbaejtő. Mrozek Nyílt Tengeren-jének eme földolgozásában mindhárom főszerepet nő játssza, felnőtt nők, akik mintha a xerox nyomtató és az íróasztal mellől léptek volna elénk. Elidegenedett a társadalom, senki nem érti egymást, olvashatjuk az eredeti mű egyik szinopszisában, sajnos a játék is teljesen emberidegen maradt. Szegényes eszköztárral, nagy és felesleges szünetekkel, intonáció és valódi kontakt nélkül dolgoztak. A postás, illetve a lakáj megjelenése (a huncut öreg bácsi alakításában) is inkább zavart keltett a közönség soraiban, mint nevetést. Nem értettem, hogy ezt miért kellett.

Szivárvány Színpad – V+V

Valaki árulja el, mi a kurázsi ezekben a vé plusz vé betűs fiú meg lánynevekben azon túl, hogy rímelnek a Veszedelmes viszonyokra? Gáz ötlet. Egyébként valóban veszedelmes viszonyokat látunk, igazi kegyetlen játékok folynak a szemünk előtt, de nagyon nem értem, hogy mi végre. Az előadás ugyanis nem fut ki sehova, sok smárt, fenékfogdosást, és - azért lássuk be - csupán stilizált szexet, pár humoros intermezzót követően mindenki levonhatja a tanulságot: Az élet szar, basszatok gyerekek. Pinabú.

Fantommajmok – NCK

A fesztivál első kiemelkedő élményét a Fantommajmok hozták meg számomra. Három szereplős road movie elevenedik meg a szemünk előtt, és a műfaj szerelmeseként ez így máris jókkal kecsegtet. Hát még amikor kiderül, hogy a road movie legfontosabb lényege is adott: a szeretnivaló karakterek. A társulat – úgy hiszem – gondolkodik a színházról, jár színházba és érti is a színházat. Az alakítások komoly munkát feltételeznek, a megoldások nem klisék, hanem átgondolt, koncepciózus rendezés végtermékei. Tíz percenként jött egy apró de kiváló megmozdulás, ötlet. A legjobb díszlet címre egész jó eséllyel pályázhatnának, mert (majd meglátjátok, ha valahol meglátjátok) az a három-négy láda kicsit sem az, aminek látszik. Ja és ezt nem bírom ki, hogy ne: Szakács Zsuzsinak pacsi a kezébe, puszi a fejére.

Sok-szín-pad Társulat – Lépések

Annyi a kérdés, kell-e, lehet-e Beckett előadást vinni egy ilyen fesztiválra. A rövid elóadás minden megnyilvánulása (nincs sok) elidegenít, kizökkent, zavarba hoz, épp csak úgy három perc után már nincs kedvem odafigyelni semmire és ez alighanem nem jó. A hiba bennem is lehet.

Alig Színpad – Vér, erőszak és csöcsök – A nem rögzített nyom

Csináljuk valami vagányt, legyen benne néhány vérkapszula, durranó patron és töltényhüvely. Másoljunk ki pár jelenetet a Helyszínelőkből, a Blöffből, a Kutyaszorítóban-ból és egy kúl pszicho-horrorból. Ezt a vállalást csak nagyon komoly, megfeszített munkával lehetett volna teljesíteni. Szükség lett volna egy történetre is (merthogy ezeknek a filmeknek nem csak alibi sztorijuk van). De amit láttunk, kínosan pocsék volt. Könyörgöm, Ha Mike Madsen Benzines jelenetét akarom berakni egy az egyben az előadásomba, akkor legalább letorrentezem a Stuck in the middle with you című számot, hogy a hangulat meglegyen. Igénytelen volt és néha még veszélyes is, mert vizezett benzin fölött öngyújtóval csak egy tulok hadonászhat, illetve ő sem, senki, ez az egy tényleg kriminális. Az utolsó harmadban poénból begurított alma egyébként tök simán lejátszott mindenkit a színpadról.

Ferrum Színházi Társulás – Holdviola, avagy a varázserejű júdáspénz

Akármennyire volt is szép (?) a díszlet, bármennyire lírai a szöveg, én nem voltam hajlandó a magam élményanyagát kihámozni ebből az előadásból. Valami avítt, begyöpösödött elvek szerint szervezett népi história volt ez betyárokkal, Dionüszosz angyalkával, repülőgéppel és unott (áll)népiességgel. Nem akartam végigülni.

Prospero Színkör – Imoga

Egyértelműen a legmeghatározóbb élmény volt számomra a Prospero-sok előadása a kissé nehezen követhető Garaczi drámájából. Szuper alakítások, pörgés, (néha tán túl nagyot) csattogó poénok, tíz percenként világvége (ezt csak én értem, egy 80-as évek beli sláger és egy kis sötét kellett hozzá). Magyar valóság, elemelt magyar valóság, rideg magyar valóság, vagy nem is valóság ez a tragikomédia, erről nincs kedvem vitatkozni, annyi biztos, hogy emlékezetes és néhol még megható is. Bravó.

THÉBA Művészeti Akadémia – Tévedések vígjátéka

Egyre fogyott az energia, ahogy a fesztivál vége fele közeledtünk, de nem csak ezért nem tudom visszaidézni az előadást. Meglepetésemre ezek a fiatalok nem lelkes gimnazisták, hanem színésztanoncok, akik képzésük végén papírt kapnak a szakmáról. Hát. De akkor miért képzik úgy őket, mintha egy 30 évvel ezelőtti gimis színjátszó találkozó különdíja lenne életük célja? Látszik, hogy vannak tréningek, kontakt játékok, de az is látszik hogy fura az oktatók viszonya a színházzal. Nem köntörfalazok. Szarnak rá. Szomorú.

Mandragóra – Lány árnyékban

Izgalmas kezdés után másfél-két óra kínszenvedés következett ebben a kamaradarabban. Engem ugyan nem érdekelt ki a gyilkos, jobb híján szundikáltam, vagy somolyogtam. Minden értelem nélkül nyújtották ilyen hosszúra ezt az előadást, a lassúsága, rossz tempója, puhasága már-már groteszknek hatott, ez volt az említett somolygás.

Bréking: Beyond Good & Evil 2

Ilyen lesz az emberiség által eddig megírt legjobb dolognak a második része:

District 9 Trailer

Illegális bevándorlók... Csak nem emberek.