Az elsőfilmes Scott Cooper jegyezte Crazy Heart leginkább a két évvel ezelőtti Pankrátorral rokonítható. Ez a mozi is egy kimagasló egyéniség leáldozó csillagát hagyja kicsit vibrálni előttünk. Nem tolakodóan. A rezignált alaphang egy ilyen filmnél nemhogy elvárt, szinte kötelező. Jeff Bridges arcvonásai, hangja és főleg tekintete tökéletesen alkalmassá teszi őt arra, hogy éreztesse a magány és tétlenség elől alkoholizmusba menekülő zenészzseni szomorúságát. Az azonosulás korán megtörténik, innentől pedig már gyerekjáték egy visszafogott szentimentalizmusával együtt is emlékezetes feelgood mozi összedobása.
Cooper filmje nem tud felnőni Aronofsky remekművéhez. A Wrestlernek már a témaválasztása is jóval szerencsésebb, vagy – talán mondhatjuk így – egzotikusabb. Amíg a pankrátorok ismeretlen világának dogmaszerű bemutatása minimum zavarbaejtő volt, addig a lecsúszott countryénekesekről whiskystül, cigarettástul mindenkinek meg van a véleménye, és a prekoncepciók többnyire igazolást is nyerhetnek majd. Nem mintha bármi gond lenne ezzel.
A színészi munka mind Bridges mind Maggie részéről hibátlan, és Colin Farrellt is remek érzés a gitár mögött látni (már annak, aki szereti :P). A szívmelengető alakításokat erősíti a markáns képi világ, a gyönyörű felhők, a végtelenbe tartó utak és az örökös napnyugta. De a legnagyobb érdem talán mégis az, hogy a Creazy Heart stábja nem félt a szőrös szívű kritikusoktól, és nem átallottak egy minden feszültséget feloldó (de inkább feldolgozó!) befejezést tenni a film végére. Tragédiát vártunk, de valami sokkal jobbat kapunk. Győz a remény, ennyire egyszerűen és naívan lehet összefoglalni. A történet éppen ettől lesz teljessé. Miért is ne.
Cooper filmje nem tud felnőni Aronofsky remekművéhez. A Wrestlernek már a témaválasztása is jóval szerencsésebb, vagy – talán mondhatjuk így – egzotikusabb. Amíg a pankrátorok ismeretlen világának dogmaszerű bemutatása minimum zavarbaejtő volt, addig a lecsúszott countryénekesekről whiskystül, cigarettástul mindenkinek meg van a véleménye, és a prekoncepciók többnyire igazolást is nyerhetnek majd. Nem mintha bármi gond lenne ezzel.A színészi munka mind Bridges mind Maggie részéről hibátlan, és Colin Farrellt is remek érzés a gitár mögött látni (már annak, aki szereti :P). A szívmelengető alakításokat erősíti a markáns képi világ, a gyönyörű felhők, a végtelenbe tartó utak és az örökös napnyugta. De a legnagyobb érdem talán mégis az, hogy a Creazy Heart stábja nem félt a szőrös szívű kritikusoktól, és nem átallottak egy minden feszültséget feloldó (de inkább feldolgozó!) befejezést tenni a film végére. Tragédiát vártunk, de valami sokkal jobbat kapunk. Győz a remény, ennyire egyszerűen és naívan lehet összefoglalni. A történet éppen ettől lesz teljessé. Miért is ne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése