Nem hazudik az imdb, amikor a Knowing-ot műfaji megjelölésénél egyszerre titulálja akciófilmnek, drámának, sci-finek és thrillernek. Alex Proyas rendező (A holló, Dark City, Én a Robot) filmje sokféle alapanyagból van összegyúrva, megidéződik benne számtalan film a Megszólít az éjszakától kezdve a Jeleken keresztül a szériában gyártott katasztrófafilmekig, mindezt pedig - a manapság oly divatos - számmisztikával fűszerezték a készítők. A sokszínűség (legalábbis az erre való törekvés) önmagában nem túl meglepő, de az, hogy ez a maszlag mégis emészthető formában kerül elénk, már sokkal inkább.
John Koestler (Nicolas Cage) kiégett asztrofizikus, aki valamilyen okból fennen hangoztatja a diákjainak, hogy kétségek között vergődik, ha a teremtés, vagy Isten kerül szóba. Nem, a szócséplés párás tekintettel véletlenül sem azért van, mert Cage karaktere egysíkú és unalmas (de), hanem mert elvesztette feleségét, aki nagyon hiányzik neki, hát még a kisfiának! A fiú egyébként kicsit magányos ott fenn a szobájában a National Geographic előtt (Nem, nem azért nézi, hogy megtudjuk, milyen okos, érdeklődő egysíkú gyerkőc). Szóval a kicsi Caleb kap egy darab papirost a suliban, amit ötven évvel ezelőtt helyeztek a föld alá, több tucat gyerekrajzzal egyetemben. Csakhogy Caleb papírján rajzok helyett egy kibogozhatatlan (persze, tudod), hosszú számsor áll. Az apa hipp-hopp kideríti, hogy a számok olyan katasztrófák idejét, áldozatait és helyét jelölik, amelyek java már megtörtént, három dátum azonban még nem jött el a naptárban, megindul hát a harc a tragédiák elhárítása végett, node - mint tudjuk - az eleve elrendelt dolgokat igencsak nehéz megakadályozni, még akkor is, ha a munkamániás Nicolas Cage-re hárul e nemes feladat. De hogy jönnek a képbe a suttogó emberek?
A magyar cím azért ferdít csúnyán, mert itt nem egy képletről van szó, hanem egy megoldókulcsról. A számsort nem kell hosszasan fejtegetni, a főszereplő, egy alkoholgőzös éjszaka alkalmával például majdnem mindent kiderít, amit az üzenet tartalmaz. Aztán jöhetnek a katasztrófák. A z első utáni egysnittes mentési jelenet hatalmas roncsok, szilánkok között égő testekkel, kissé sokkos állapotú főhősünkkel igencsak hatásos, még akkor is, ha ilyet láttunk már sokszor mostanában. Nem lehet megunni. De a látvány végig rendben van. Akkor is, ha Shyamalan-féle (aki meg mindent Hitchcock-tól tanult) rémisztgetés folyik a sötétben, akkor is ha épületek robbannak szét előttünk. Cage mindenhol ott van és elkeseredetten küzd. Hogy mi a célja a suttogó embereknek a titokzatos jövendölésekkel, az csak az utolsó pillanatokban fog kiderülni.
A sztori, amely hemzseg a ciki, logikátlan eseményektől nem is érdemel többett. Van azonban pár dolog, amit nem szeretnék szó nélkül hagyni, annál is inkább, mert Proyas filmje szórakoztató volt a számomra. Elcsépelt vagy sem, ez a suttogó dolog mégiscsak félelmetes tud lenni, pláne a viaszarcú, szőke „valakik” tálalásában. Ami azonban a borzongatásnál is nagyobb erénye a filmnek, az a bibliai motívumok tudatos használata. A játékidő végének közeledtével egyre többször találkozunk olyan verbális és vizuális elemekkel, amik erőteljesen utalnak a Jelenések könyvére, konkrétan sorra megidéződnek Ezékiel jóslatai, egy röpke pillanatra pedig még az édenkert képe is fölsejlik előttünk. Erőltetett vallásos szálnak indul az egész, de kifejezetten izgalmas lesz a végére.
Cage rajongói pedig örülhetnek, hogy kedvencük végre nem egy vérgáz produkcióban lobogtatja évről évre furcsább hajkoronáját. Az angyali Rose Byrne karaktere nem bír sok funkcióval, valahogy mégiscsak jót tesz a jelenléte a filmnek. Viszonylag korrekt paranoia mozi a Képlet, amely nem merészkedik járatlan ösvényekre, a kitaposott utakon viszont egész ügyesen biceg végig. Megfelelő nyitottsággal kezeljük, és akkor majd azt mondhatjuk, megérte a mozijegy árát.
John Koestler (Nicolas Cage) kiégett asztrofizikus, aki valamilyen okból fennen hangoztatja a diákjainak, hogy kétségek között vergődik, ha a teremtés, vagy Isten kerül szóba. Nem, a szócséplés párás tekintettel véletlenül sem azért van, mert Cage karaktere egysíkú és unalmas (de), hanem mert elvesztette feleségét, aki nagyon hiányzik neki, hát még a kisfiának! A fiú egyébként kicsit magányos ott fenn a szobájában a National Geographic előtt (Nem, nem azért nézi, hogy megtudjuk, milyen okos, érdeklődő egysíkú gyerkőc). Szóval a kicsi Caleb kap egy darab papirost a suliban, amit ötven évvel ezelőtt helyeztek a föld alá, több tucat gyerekrajzzal egyetemben. Csakhogy Caleb papírján rajzok helyett egy kibogozhatatlan (persze, tudod), hosszú számsor áll. Az apa hipp-hopp kideríti, hogy a számok olyan katasztrófák idejét, áldozatait és helyét jelölik, amelyek java már megtörtént, három dátum azonban még nem jött el a naptárban, megindul hát a harc a tragédiák elhárítása végett, node - mint tudjuk - az eleve elrendelt dolgokat igencsak nehéz megakadályozni, még akkor is, ha a munkamániás Nicolas Cage-re hárul e nemes feladat. De hogy jönnek a képbe a suttogó emberek?A magyar cím azért ferdít csúnyán, mert itt nem egy képletről van szó, hanem egy megoldókulcsról. A számsort nem kell hosszasan fejtegetni, a főszereplő, egy alkoholgőzös éjszaka alkalmával például majdnem mindent kiderít, amit az üzenet tartalmaz. Aztán jöhetnek a katasztrófák. A z első utáni egysnittes mentési jelenet hatalmas roncsok, szilánkok között égő testekkel, kissé sokkos állapotú főhősünkkel igencsak hatásos, még akkor is, ha ilyet láttunk már sokszor mostanában. Nem lehet megunni. De a látvány végig rendben van. Akkor is, ha Shyamalan-féle (aki meg mindent Hitchcock-tól tanult) rémisztgetés folyik a sötétben, akkor is ha épületek robbannak szét előttünk. Cage mindenhol ott van és elkeseredetten küzd. Hogy mi a célja a suttogó embereknek a titokzatos jövendölésekkel, az csak az utolsó pillanatokban fog kiderülni.A sztori, amely hemzseg a ciki, logikátlan eseményektől nem is érdemel többett. Van azonban pár dolog, amit nem szeretnék szó nélkül hagyni, annál is inkább, mert Proyas filmje szórakoztató volt a számomra. Elcsépelt vagy sem, ez a suttogó dolog mégiscsak félelmetes tud lenni, pláne a viaszarcú, szőke „valakik” tálalásában. Ami azonban a borzongatásnál is nagyobb erénye a filmnek, az a bibliai motívumok tudatos használata. A játékidő végének közeledtével egyre többször találkozunk olyan verbális és vizuális elemekkel, amik erőteljesen utalnak a Jelenések könyvére, konkrétan sorra megidéződnek Ezékiel jóslatai, egy röpke pillanatra pedig még az édenkert képe is fölsejlik előttünk. Erőltetett vallásos szálnak indul az egész, de kifejezetten izgalmas lesz a végére.
Cage rajongói pedig örülhetnek, hogy kedvencük végre nem egy vérgáz produkcióban lobogtatja évről évre furcsább hajkoronáját. Az angyali Rose Byrne karaktere nem bír sok funkcióval, valahogy mégiscsak jót tesz a jelenléte a filmnek. Viszonylag korrekt paranoia mozi a Képlet, amely nem merészkedik járatlan ösvényekre, a kitaposott utakon viszont egész ügyesen biceg végig. Megfelelő nyitottsággal kezeljük, és akkor majd azt mondhatjuk, megérte a mozijegy árát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése