Figyelem! A kommuna. org-ról legálisan letölthető a teljes Egon és Dönci film többféle formátumban, még HD-ben is!!! Aki még nem látta, vagy nem elégszer, annak javaslom, pattanjon föl a bitek hátára és használja ki ezt a remek lehetőséget, mert a film jó, és büszkék lehetünk rá.2008. május 30., péntek
Egon és Dönci a neten!
Figyelem! A kommuna. org-ról legálisan letölthető a teljes Egon és Dönci film többféle formátumban, még HD-ben is!!! Aki még nem látta, vagy nem elégszer, annak javaslom, pattanjon föl a bitek hátára és használja ki ezt a remek lehetőséget, mert a film jó, és büszkék lehetünk rá.Kritika: Horton Hears a Who
Valami elképesztő véletlen folytán sikerült Ferci kollegámmal a mai napon könnyed szórakozásnak ugyanazt a filmet választani, ez pedig a Dr. Seuss könyvéből készült kompjuteranimációs Horton.
A történet ismertetésétől eltekintenék, helyette szeretném megosztani a filmélményt.
Az első fél órát mondhatni szakadatlanul végigröhögtem. A jópofa animáció, az ötletes figurák (a kis sárga pupákon majd' elolvadtam), és az igényes kidolgozottságnak köszönhetően olykor másodpercenkénti három vizuális + egy verbális poén biztosította a film első harmadában a felhőtlen szórakozást, amely az anime-paródia-betét néhány perce előtt ért a tetőfokára (öcsémmel együtt lassan a megkergülés jeleit mutattuk).
Aztán ez a kezdeti lelkesedés kissé alábbhagy, ahogy kifáradnak az újdonság erejével ható grafikai megoldások, és a hangsúly a humoráradatról a cselekmény alakulására kerül át. Aggodalomra azonban nincs ok, a történet alakulása, némely új szereplők felbukkanása és a virgonc, a szintén Seuss-féle Grincs-sztoriból talán már ismerős Who-k, avagy "Ki-k" ügyetlenkedései tartják a szintet, a film végig nagyon is élvezhető marad.
Természetesen igazak az előző kritika vádjai, néha valóban elkerüli a logika egyes szereplők cselekedeteit, és talán a finálé sem olyan izgalmas, mint amilyennek lennie kéne, de mindezek megbocsáthatók a film pozitív tulajdonságai mellett.
Mindenképpen szólnék pár szót a szinkronról is: Jim Carrey és Steve Carell párosa zseniális, persze két rutinos és eredeti komikusról lévén szó ez nem meglepő. A mellékszerepekben főként Judd Apatow színészeinek neve lehet ismerős, mindannyian remekül illesztik hangban megképzett figuráikat a Horton-univerzumba; kíváncsi volnék a magyarra (sajnos nem találok róla információt, csak annyit, hogy Hortonnak a Jim Carrey-nél megszokott Kerekes József kölcsönzi a hangját).
Összefoglalva tehát a Horton könnyed családi kikapcsolódásnak kiváló, de a világ megváltását ne várjuk tőle.
A történet ismertetésétől eltekintenék, helyette szeretném megosztani a filmélményt.
Az első fél órát mondhatni szakadatlanul végigröhögtem. A jópofa animáció, az ötletes figurák (a kis sárga pupákon majd' elolvadtam), és az igényes kidolgozottságnak köszönhetően olykor másodpercenkénti három vizuális + egy verbális poén biztosította a film első harmadában a felhőtlen szórakozást, amely az anime-paródia-betét néhány perce előtt ért a tetőfokára (öcsémmel együtt lassan a megkergülés jeleit mutattuk).
Aztán ez a kezdeti lelkesedés kissé alábbhagy, ahogy kifáradnak az újdonság erejével ható grafikai megoldások, és a hangsúly a humoráradatról a cselekmény alakulására kerül át. Aggodalomra azonban nincs ok, a történet alakulása, némely új szereplők felbukkanása és a virgonc, a szintén Seuss-féle Grincs-sztoriból talán már ismerős Who-k, avagy "Ki-k" ügyetlenkedései tartják a szintet, a film végig nagyon is élvezhető marad.
Természetesen igazak az előző kritika vádjai, néha valóban elkerüli a logika egyes szereplők cselekedeteit, és talán a finálé sem olyan izgalmas, mint amilyennek lennie kéne, de mindezek megbocsáthatók a film pozitív tulajdonságai mellett.
Mindenképpen szólnék pár szót a szinkronról is: Jim Carrey és Steve Carell párosa zseniális, persze két rutinos és eredeti komikusról lévén szó ez nem meglepő. A mellékszerepekben főként Judd Apatow színészeinek neve lehet ismerős, mindannyian remekül illesztik hangban megképzett figuráikat a Horton-univerzumba; kíváncsi volnék a magyarra (sajnos nem találok róla információt, csak annyit, hogy Hortonnak a Jim Carrey-nél megszokott Kerekes József kölcsönzi a hangját).
Összefoglalva tehát a Horton könnyed családi kikapcsolódásnak kiváló, de a világ megváltását ne várjuk tőle.
2008. május 29., csütörtök
The bank job
Nehéz elhinni, hogy igaz történet alapján készült a The bank job, de ez csak azért van, mert túl vagyunk már jó pár hasonló filmen, amik egytől egyig kitalációk voltak. Szépen meg is idéződnek bennünk. A legmenőbb vágások és beállítások az Ocean's trilógiából valók, a karakterek kicsit (de tényleg csak kicsit) Guy Ritchie-sek, mégis akad némi sajátos esszenciája a filmnek: Valamelyik látványtervező rájöhetett a stúdióban, hogy ezek a 70-es évek eleji angol járgányok baromi jól mutatnak a vásznon. Ennél több hirtelen így nem jut eszembe. Na de nem akarok gonosz lenni, azt mondom higgyük el, hogy a mozi az 1971-es Baker Street-i rablás eseményeit dolgozza föl, hitelesen. Még akkor is, ha az Ocean's film jobb volt. Még akkor is, ha Guy Ritchie alakjai viccesebbek. Akkor is, ha Jason Statham továbbra is silány Bruce Willis másolatnak tűnik.
Néhány piti bűnöző megfoghatja az isten lábát egy bank páncélszekrényében, persze csak ha van elég vér a pucájukban. Hát ennyi pénzért kinek ne lenne? Hőseink kissé ügyetlenül bár, de rendületlenül kirabolják a bankot, a szerencse és bizonyos sötét felsőbb hatalmak is az ő oldalukra állnak, a zsákmány azonban rejteget magában pár hmm... dolgot, amire egyéb még sötétebb hatalmaknak is szüksége lenne. Bajba kerül hát rablócskáink élete (nem csak a szabadsága), de nyugalom! Némi taktikus csiki-csuki állapot és (fölöslegessége miatt nem túl szórakoztató) drámázás után... Majdnem mindenki boldog lesz.
Nem rossz film egyébként, kifejezetten nézhető, csak épp láttunk már jobbat. Kicsit elkapkodott, kicsit pontatlan, néhol túl szájbarágós, máshol meg fölöslegesen ködösít, a poénok is nagyobbat ütnének, ha hagyják kibontakozni a színészeket.
Az egyetlen verekedős jelenet például nélkülöz mindenféle realitást, már-már gáz jelzővel kell illetnem, olyan „Hé, honnan ütsz meg? Onnan? Nemá' erre nem számítottam.” tutyimutyi... Pedig láttam benne lehetőséget, de valahogy mégis odacsapottnak érzem kissé... Aztán kíváncsi leszek, mert lehet, hogy a népnek nagyon be fog jönni...
Néhány piti bűnöző megfoghatja az isten lábát egy bank páncélszekrényében, persze csak ha van elég vér a pucájukban. Hát ennyi pénzért kinek ne lenne? Hőseink kissé ügyetlenül bár, de rendületlenül kirabolják a bankot, a szerencse és bizonyos sötét felsőbb hatalmak is az ő oldalukra állnak, a zsákmány azonban rejteget magában pár hmm... dolgot, amire egyéb még sötétebb hatalmaknak is szüksége lenne. Bajba kerül hát rablócskáink élete (nem csak a szabadsága), de nyugalom! Némi taktikus csiki-csuki állapot és (fölöslegessége miatt nem túl szórakoztató) drámázás után... Majdnem mindenki boldog lesz.
Nem rossz film egyébként, kifejezetten nézhető, csak épp láttunk már jobbat. Kicsit elkapkodott, kicsit pontatlan, néhol túl szájbarágós, máshol meg fölöslegesen ködösít, a poénok is nagyobbat ütnének, ha hagyják kibontakozni a színészeket.
Az egyetlen verekedős jelenet például nélkülöz mindenféle realitást, már-már gáz jelzővel kell illetnem, olyan „Hé, honnan ütsz meg? Onnan? Nemá' erre nem számítottam.” tutyimutyi... Pedig láttam benne lehetőséget, de valahogy mégis odacsapottnak érzem kissé... Aztán kíváncsi leszek, mert lehet, hogy a népnek nagyon be fog jönni...Horton
Az animációs filmekre nagy a kereslet, rendszerint a nézettségi toplisták elején vannak, az utóbbi időben viszont a legtöbb nagy stúdió hajlamossá vált arra, hogy ne csak addig lovagalja a sikert, ameddig van benne szusz, hanem utána is. Elég csak a Cápamese rapperszerű halaira gondolni (a Pixar szerintem mindig ügyesebben adagolja a kliséket, így ők eddig nem is tettek le túl rossz filmeket az asztalra, ellentétben mondjuk a Dreamworks-szel.
A Horton az alkotások azon szűkebb csoportjába tartozik, amelyek bár nem mérhetők a Disney klasszikusokhoz, mégis van bennük érték. A rejtélyes nevű Dr. Seuss könyvén alapuló történetből láthatóan egy olyan mesevilágot akartak a szemünk elé tárni, ami elüt a manapság divatos pofikák nyújtotta élménytől. És habár nem célja a Halott menyasszonyhoz hasonló anti-animációs filmmé válni, azért mégiscsak megörvendeztet minket a 70-es évek délelőtti matinéiból lopott színeivel és figuráival.
Horton a gumitestű elefánt (Jim Carrey hangjával) hangokat hall egy apró porszem felszínéről, később kapcsolatba is lép a porszem lakóival, majd elhatározza, hogy minden erejével igyekszik megvédeni őket világától, ahol már szinte senki nem hisz a mesékben, pláne nem a porszemvilág lakóiban. Mindez eléggé furán hangzik egy lila majmoktól és egyéb biológiailag behatárolhatatlan lényektől hemzsegő esőerdőben, mintha logikailag nem passzolna eléggé a kép... Akadnak logikai buktatók bőven, a szereplők a (nem is annyira) gonosz kenguruasszonnyal az élükön legtöbbször teljesen indokolatlanul cselekszenek, a fő konfliktus is csak azért van, hogy legyen.
Persze tudni kell, hogy amikor ezeket hozom fel csak szőrszálhasogatok, a Horton első számú célja a remek mozgással animált szereplők vicces csetlés-botlásából fakadó humor bonbonok szánkba helyezése. A gyerekek nagyon fogják szeretni ezeket, de a felnőtteknek is akad látnivaló, a látvány világ néha tisztára Tim Burtonos. Olyan, mint a Csokigyár... Édes szájúak előnyben.
A Horton az alkotások azon szűkebb csoportjába tartozik, amelyek bár nem mérhetők a Disney klasszikusokhoz, mégis van bennük érték. A rejtélyes nevű Dr. Seuss könyvén alapuló történetből láthatóan egy olyan mesevilágot akartak a szemünk elé tárni, ami elüt a manapság divatos pofikák nyújtotta élménytől. És habár nem célja a Halott menyasszonyhoz hasonló anti-animációs filmmé válni, azért mégiscsak megörvendeztet minket a 70-es évek délelőtti matinéiból lopott színeivel és figuráival.
Horton a gumitestű elefánt (Jim Carrey hangjával) hangokat hall egy apró porszem felszínéről, később kapcsolatba is lép a porszem lakóival, majd elhatározza, hogy minden erejével igyekszik megvédeni őket világától, ahol már szinte senki nem hisz a mesékben, pláne nem a porszemvilág lakóiban. Mindez eléggé furán hangzik egy lila majmoktól és egyéb biológiailag behatárolhatatlan lényektől hemzsegő esőerdőben, mintha logikailag nem passzolna eléggé a kép... Akadnak logikai buktatók bőven, a szereplők a (nem is annyira) gonosz kenguruasszonnyal az élükön legtöbbször teljesen indokolatlanul cselekszenek, a fő konfliktus is csak azért van, hogy legyen.
Persze tudni kell, hogy amikor ezeket hozom fel csak szőrszálhasogatok, a Horton első számú célja a remek mozgással animált szereplők vicces csetlés-botlásából fakadó humor bonbonok szánkba helyezése. A gyerekek nagyon fogják szeretni ezeket, de a felnőtteknek is akad látnivaló, a látvány világ néha tisztára Tim Burtonos. Olyan, mint a Csokigyár... Édes szájúak előnyben.Tommy Lee Jones + Rajhona Ádám
Kis jelenet a Született gyilkosokból. Akárhányszor nézem meg, teli pofával kell röhögnöm. Vigyázat Obszcén kifejezések a köbön!
Batman Begins
(avagy miért várjuk a Dark Knight-ot)
2005-ben egy fiatal rendező jókora bátorsággal és elszántsággal fölemelte Tim Burton legendás képregényadaptációját a polcáról, majd diszkréten a nagyi éjjeliszekrényére helyezte, hogy megmutassa, szerinte hogyan is kell denevérember filmet csinálni. A Batman mítoszból igyekezett kiszedni minél több bagatell elemet, nem akart Burtonhoz hasonlóan önmagát parodizáló mozit csinálni. Akciófilmet akart csinálni, olyanfajtát, aminek játékideje alatt gyermeki lelkesedéssel juthatunk karfaszorítás és néhány összerezzenés árán a hősi diadalérzésig. Vagány film lett a Begins, olyan kezdet, ami után nincs az a gyermeklelkű filmbuzi, aki ne kérné bólogatva a folytatást.
Szóval miért is várjuk annyira?
Először is azért, mert Christopher Nolan korunk egyik legkreatívabb hollywoodi rendezője, és bármit tett le eddig az sztalra, az magas színvonalú szórakozást jelentett számunkra. Másodszor azért, mert Joker talán a valaha volt legvagányabb gonosz a képregénytörténelemben és szegény Heath Ledger alakításától sokat várunk, az eddigi anyagok nagyon is bíztatóak ("Come on! Hit me!"). Harmadik érvem a várakozásra pedig a Beginsben is kiválóan működő szereplőgárda. Csak néhány név, akik szerencsére újra benne lesznek: Gary Oldman, Michael Caine, Morgan Freeman.
2008. május 9., péntek
Előzetes: DJ Bobo után szabadon
A Walt Disney-nél valakinek elment az esze.
A többieket meg sajnos jól fizetik.
Vagy ettől csak nekem áll fel a szőr a hátamon?
A többieket meg sajnos jól fizetik.
Vagy ettől csak nekem áll fel a szőr a hátamon?
Filmrészlet: Goodfellas
Joe Pesci kifiléz egy félholtra vert bajszost egy csomagtartóban.
Paul Cicero szemmel veri a hülyülő szicíliaiakat.
Robert De Niro kis híján kibuggyanó nyelvvel ájultra rugdos egy goromba frátert.
Ray Liotta majd' megkergül a röhögéstől. Később szétcsapja a szembeszomszéd orcáját.
Samuel L. Jackson az ágyneműre köpi az arcát.
Chuck Low parókában vetődik a medencébe.
Martin Scorsese anyukája egyenesen a kamerába bámul.
Lorraine Bracco premier plánban revolvert rejt a bugyijába.
És ehhez hasonló párbeszédek:
Mi kell még?
Paul Cicero szemmel veri a hülyülő szicíliaiakat.
Robert De Niro kis híján kibuggyanó nyelvvel ájultra rugdos egy goromba frátert.
Ray Liotta majd' megkergül a röhögéstől. Később szétcsapja a szembeszomszéd orcáját.
Samuel L. Jackson az ágyneműre köpi az arcát.
Chuck Low parókában vetődik a medencébe.
Martin Scorsese anyukája egyenesen a kamerába bámul.
Lorraine Bracco premier plánban revolvert rejt a bugyijába.
És ehhez hasonló párbeszédek:
Mi kell még?
2008. április 18., péntek
A kis magyar ördög nem alszik...
Úgy látom, semmi meglepetés nem érhet minket. Csak hát... Ha Gát Györgyék nem is, mi, tényleg filmszerető magyar emberek, azért mégiscsak szégyenkezni fogunk a nagyvilág előtt.
2008. április 12., szombat
The Mist
Nemcsak, hogy az ígéret szép szó, de jobb későn, mint soha, szóval hoznék pár érvet. Nagy divat lehúzni filmeket a rossz cgi miatt, de ez nekem valahogy sosem volt kenyerem, és nem zavar a The Mist esetében sem. Aztán szokás emlegetni a színészek hányadék teljesítményét és habár e momentum fölött jelen esetben már sokkal nehezebb szemet hunyni, én mégis hajlandó vagyok rá. Még azt is elfogadom, hogy Frank Darabont harmadik King rendezése szinte megfeszítetten elzárkózik mindenféle eredeti ötlettől. De amikor azt látom, hogy az (egyébként már többször bizonyító) rendező úgy mozgatja a szereplőket, mintha a Barátok közt Rózsa bisztrójában ragadt Danikáék lennének, hát akkor nekem be kell raknom a kritika helyére egy kakáló elefántos jútúb videót.
És igenis Carpenternek adom a pontot, Köd kérdésben úgy érzem klasszikusa 1:0-ra vezet Darabonttal szemben. Mert ez a Darabont film olyan szemérmetlenül agyalágyult szitukat enged meg magának, hogy párszor le kellett fejelnem a monitort. Hiába a jó trükkök, a pár pillanatig élő, de egyébként csúnyán elsikkadó Mist ikus hangulat, ha a következő jelenet pereg le előttünk:
A bolti dolgozók összenéznek, miután hátul be akart jönni valami polipgeci. Megszólal az egyik:
- Nem vagyuk biztonságban.
- Mért?
- A bolt falai üvegből vannak.
Erre érthetetlen módon mindhárman az üvegek fele néznek, majd...
- Jesus Christ!
És tényleg üvegből vannak.
És nem ez az egyetlen ratyi, majdnem végig azt éreztem folytatásos tévéfilmet nézek májkeldudikoffal a főszerepben... Jókat beszélnek a filmről, de nekem sehogy se akart ráállni az agyam...
És igenis Carpenternek adom a pontot, Köd kérdésben úgy érzem klasszikusa 1:0-ra vezet Darabonttal szemben. Mert ez a Darabont film olyan szemérmetlenül agyalágyult szitukat enged meg magának, hogy párszor le kellett fejelnem a monitort. Hiába a jó trükkök, a pár pillanatig élő, de egyébként csúnyán elsikkadó Mist ikus hangulat, ha a következő jelenet pereg le előttünk:A bolti dolgozók összenéznek, miután hátul be akart jönni valami polipgeci. Megszólal az egyik:
- Nem vagyuk biztonságban.
- Mért?
- A bolt falai üvegből vannak.
Erre érthetetlen módon mindhárman az üvegek fele néznek, majd...
- Jesus Christ!
És tényleg üvegből vannak.
És nem ez az egyetlen ratyi, majdnem végig azt éreztem folytatásos tévéfilmet nézek májkeldudikoffal a főszerepben... Jókat beszélnek a filmről, de nekem sehogy se akart ráállni az agyam...2008. március 23., vasárnap
Awake
A jediből jumperré (nem nehéz belátni) visszalépett, a mi blogunknak egyre kevésbé szimpatikus Hayden Christensen már megint hozza az elkényeztetett milliomos srác karakterét. Fájdalmasan buta merengéseit olykor a rég bevált sármos pillantásaival szakítja meg. Igazából a Terrence Howard által megformált orvos jelleméről sem hiszem, hogy hosszú órákat filozofált volna rajta a rendező. Jessica Alba meg még mindig csinálhat akármit, egyszerűen csorog a nyálad, már azt kell mondjam, túl jó nő a mozivászonra. Igen, azon gondolkodik a férfi néző, mennyi minden mehet jobban neki, mint a színészkedés...
Na de rátérve a filmre. Igazi Robin Cook-féle kórház krimi az Awake, anyukámnak például biztos tetszene. Clay a szívbeteg milliomos átültetésre vár, szerencsésen akad is donor, de még műtét előtt (biztos, ami biztos) elveszi barátnőjét. Aztán beindulnak a bonyodalmak, úgy tűnhet kissé későn, már a műtét közben. Clay felnyitott mellkasa és a jól kiagyalt gonosz (háháháhá-féle) bűntettek ellenére az amerikai filmgépezet masszívan szállítja nekünk az ébredéssel egybekötött heppiendet.
Bőven akad rajta cikizni való, a korházban megeső nem éppen reális szituk sora, a bárgyú szellemjárás, ami semmi újat nem tesz hozzá az eddigi „Itt állok előtted drágám, hát nem látsz???” -féle filmekhez, meg a már említett bizonytalan színészi malőrök.
A film egyetlen feszültebb pillanata sem a rendezőnek, vagy a szereplőknek, hanem a maszkmestereknek köszönhető, a bordafűrész zizegése és a finoman porladó csont elég fintorgásra ad okot, szinte már nekünk is fáj. Dióhéjban ennyi, nem túl emlékezetes mozi az Awake, jó és gonosz orvosokkal, az utolsó pillanatban mindig segítő defibrillátorokkal és és és persze Jessica Demeg... Albával.
Na de rátérve a filmre. Igazi Robin Cook-féle kórház krimi az Awake, anyukámnak például biztos tetszene. Clay a szívbeteg milliomos átültetésre vár, szerencsésen akad is donor, de még műtét előtt (biztos, ami biztos) elveszi barátnőjét. Aztán beindulnak a bonyodalmak, úgy tűnhet kissé későn, már a műtét közben. Clay felnyitott mellkasa és a jól kiagyalt gonosz (háháháhá-féle) bűntettek ellenére az amerikai filmgépezet masszívan szállítja nekünk az ébredéssel egybekötött heppiendet.
Bőven akad rajta cikizni való, a korházban megeső nem éppen reális szituk sora, a bárgyú szellemjárás, ami semmi újat nem tesz hozzá az eddigi „Itt állok előtted drágám, hát nem látsz???” -féle filmekhez, meg a már említett bizonytalan színészi malőrök.
A film egyetlen feszültebb pillanata sem a rendezőnek, vagy a szereplőknek, hanem a maszkmestereknek köszönhető, a bordafűrész zizegése és a finoman porladó csont elég fintorgásra ad okot, szinte már nekünk is fáj. Dióhéjban ennyi, nem túl emlékezetes mozi az Awake, jó és gonosz orvosokkal, az utolsó pillanatban mindig segítő defibrillátorokkal és és és persze Jessica Demeg... Albával.2008. március 22., szombat
Superbad - Avagy miért ciki a szex?
E remek filmcím (az angolra gondolok, a magyart inkább ne is említsük), egy kifejezetten jó húzás volt az íróktól. Most komolyan. Az a jó filmcím – szokták mondani – amiben benne is van minden a filmről, meg nem is van benne a filmről minden, vagy mi. Jelen esetben a cím derekasan átértékelődik bennünk, legalább háromszor a mozizás alatt. Először simán gyengének tartjuk, aztán rájövünk, hogy találó, mert ez tényleg nagyon szar, végül pedig még a legszőrösszívűbbeknek is be kell ismerniük Greg Mottola filmjének viccei annyira rosszak, hogy az már jó. Persze tulajdonképpen az összes Amerikai pite típusú mozi erről szól. (Kivéve talán a német verziókat és folytatásaikat, ha pokolra kerülök egyszer szerintem az lesz a büntetésem, hogy végtelenítve vetítik nekem a Csajok a csúcson meg a Német pite vágatlan verzióit).
Na de, hogy lefektessem szigorú álláspontom alappilléreit... A Superbad nem rossz film. A kifejezetten szerethető főszereplőknek, Jonah Hillnek, Michael Cerának (na ki nem imádta őt a Juno-ban?), Christopher Mintz-Plasse-nek és a megfelelően agyament mellékszereplőknek (ahogy ez lenni szokott) tudható be mindez. Olyan gimisfilm, ami felnőtteknek is szól, nyit az idősebb moziba járók felé. Nem torkollik hülye nyelvrázós rockbandák aláfestésével, avon lányok és focista fiúk tetszelgésével a megszokott ratyiba, és marad benne erő és humor egészen a fináléig. A pubertás kor előnyeinek és hátrányainak megfelelően kapnak itt hideget-meleget a gimis kiscsajok és kisskacok, de gondolva az idősebb nemzedékre mutatnak nekünk igazi lökött, bár jószívű zsarukat meg egyéb balekokat is.
Semmi több, mint könnyed kikapcsolódás (ahogy mondani szokták). Semmi extra, de minek, néha kell egy ilyen is. Szerintem mindenki kap pár olyan poént az arcába, amit nem állhat meg röhögés nélkül. Ennél több kell? Akko mennyé el inkább a Dzsesszidzsémszre...
u.i.
A dagi srácé lesz a legjobb nő :D
Na de, hogy lefektessem szigorú álláspontom alappilléreit... A Superbad nem rossz film. A kifejezetten szerethető főszereplőknek, Jonah Hillnek, Michael Cerának (na ki nem imádta őt a Juno-ban?), Christopher Mintz-Plasse-nek és a megfelelően agyament mellékszereplőknek (ahogy ez lenni szokott) tudható be mindez. Olyan gimisfilm, ami felnőtteknek is szól, nyit az idősebb moziba járók felé. Nem torkollik hülye nyelvrázós rockbandák aláfestésével, avon lányok és focista fiúk tetszelgésével a megszokott ratyiba, és marad benne erő és humor egészen a fináléig. A pubertás kor előnyeinek és hátrányainak megfelelően kapnak itt hideget-meleget a gimis kiscsajok és kisskacok, de gondolva az idősebb nemzedékre mutatnak nekünk igazi lökött, bár jószívű zsarukat meg egyéb balekokat is.
Semmi több, mint könnyed kikapcsolódás (ahogy mondani szokták). Semmi extra, de minek, néha kell egy ilyen is. Szerintem mindenki kap pár olyan poént az arcába, amit nem állhat meg röhögés nélkül. Ennél több kell? Akko mennyé el inkább a Dzsesszidzsémszre...u.i.
A dagi srácé lesz a legjobb nő :D
Southland tales
Nem mondom, hogy a Donnie Darko a kedvenc filmem, nem felhőtlen lelkesedéssel néztem végig Richard Kelly furi muriját, mégis a film végére valahogy berántott az egész és ha nem is értettem, éreztem, mi az a felhő Donniék háza fölött, és miért integet az idegen szőke kisfiú az anyuka felé az utolsó snittben. Bármennyire is támadható film volt, volt benne valami (bocsánat) lélek. A Southland tales mással sem próbálkozik, mint hogy saját kis lelkét megmutassa nekünk, mégse sikerül. Hol monumentális sci-fi jelenetekkel igyekszik lekenyerezni minket, hol meg apró gegekre épít, és ez mind oké. Ami nem oké, az a rossz szájíz a film után. Kellyvel elszaladt a ló.
„This is the way the World ends.” hangzik el többször is a játékidő alatt, nem véletlenül. Dúl a harmadik világháború, az amerikaiak új zeppelint építenek (és ugye ismerjük a zeppelinek sorsát) Sarah Michelle Gellar főszerepet vállal a Mélytorok 2-ben, és Dwayne Szikla Johnson a káosz ellenére sem öli meg magát, mert „A menők nem lesznek öngyilkosok.” A Donnie Darkóban összeraktam a magam sztoriját, itt azonban jóval nagyobb hézagok maradtak. Mégis, a Donnie-t meg fogom még nézni újra, ezt meg nem. Végre rátérek, hogy miért.
Nem értem, miért választ a rendező főszereplőnek egy ilyen faszit. Hülyeség azt gondolni ugyanis, hogy egy buta szerepre bármilyen színészecske megfelel. Más magyarázat pedig nincs. Mivel kénytelen vállán vinni a filmet, Dwayne Johnson határozza meg azt. Olyan is lett az egész, mint a színész vakító mosolya. Biztos van, aki szerint vicces, vagy bájos, de nagy átlagban gáznak és erőltetettnek mondják majd. Mivel a bogozni való és néhol szándékosan meg-megcsomózott történetfonal alapból érdektelenné tett, maradtak a szituációs játékok és beszólások, amik azért meg kell mondjam szórakoztatóak. Ilyenek, hogy: "A negyedik dimenzió önmagába roskad... Te hülye kurva.", vagy a vicces képi megoldások. A térhasadástól lebegő fagyiskocsi tetejéről Bazookázó srác mögött tüzijáték kezdődik.
A Southland tales erősen társadalomkritikus alkotás, a patriotizmust is rendesen kicikizi, ad pofont a médiának, meg a hülyeségnek, de közben egy eszeveszett katyvaszt épít maga köré is, amibe lassan belefullad. Azt mondja, hogy a világ ilyen érthetetlen, és zavaros, miközben saját maga is minden erejével igyekszik az lenni. El tudom mesélni a sztoriját 5 féleképpen. Mégis, azzal, hogy pont olyanná válik, mint a világ, nem akar távolságot tartani, mintha egy saját farkába harapó kígyó lenne. Beleharap, azt mondja „nincsenek válaszaim semmire”. Mi maradhat meg bennünk ezek után?
Megmarad (a vásznon szerintem még mindig elég jó) Justin Timberlake sörivós arca, Sarah Mishelle Gellar bájosan butus, de szexi vonásai, és a már említett Szikla-mosoly. Ja, Seann Idétlen William Scott-ot ki is felejtettem. Sajnos más nem marad meg. A baj csak az, hogy a világ mégis véget ér. Belegondolva... Ha ez a vég... Szerintem kínos lesz. És lehet, hogy tényleg az lesz. Össze vagyok zavarodva, nem is tudom mit akartam írni... Lehet, hogy a film mégis elérte a megfelelő hatást?
„This is the way the World ends.” hangzik el többször is a játékidő alatt, nem véletlenül. Dúl a harmadik világháború, az amerikaiak új zeppelint építenek (és ugye ismerjük a zeppelinek sorsát) Sarah Michelle Gellar főszerepet vállal a Mélytorok 2-ben, és Dwayne Szikla Johnson a káosz ellenére sem öli meg magát, mert „A menők nem lesznek öngyilkosok.” A Donnie Darkóban összeraktam a magam sztoriját, itt azonban jóval nagyobb hézagok maradtak. Mégis, a Donnie-t meg fogom még nézni újra, ezt meg nem. Végre rátérek, hogy miért.
Nem értem, miért választ a rendező főszereplőnek egy ilyen faszit. Hülyeség azt gondolni ugyanis, hogy egy buta szerepre bármilyen színészecske megfelel. Más magyarázat pedig nincs. Mivel kénytelen vállán vinni a filmet, Dwayne Johnson határozza meg azt. Olyan is lett az egész, mint a színész vakító mosolya. Biztos van, aki szerint vicces, vagy bájos, de nagy átlagban gáznak és erőltetettnek mondják majd. Mivel a bogozni való és néhol szándékosan meg-megcsomózott történetfonal alapból érdektelenné tett, maradtak a szituációs játékok és beszólások, amik azért meg kell mondjam szórakoztatóak. Ilyenek, hogy: "A negyedik dimenzió önmagába roskad... Te hülye kurva.", vagy a vicces képi megoldások. A térhasadástól lebegő fagyiskocsi tetejéről Bazookázó srác mögött tüzijáték kezdődik.
A Southland tales erősen társadalomkritikus alkotás, a patriotizmust is rendesen kicikizi, ad pofont a médiának, meg a hülyeségnek, de közben egy eszeveszett katyvaszt épít maga köré is, amibe lassan belefullad. Azt mondja, hogy a világ ilyen érthetetlen, és zavaros, miközben saját maga is minden erejével igyekszik az lenni. El tudom mesélni a sztoriját 5 féleképpen. Mégis, azzal, hogy pont olyanná válik, mint a világ, nem akar távolságot tartani, mintha egy saját farkába harapó kígyó lenne. Beleharap, azt mondja „nincsenek válaszaim semmire”. Mi maradhat meg bennünk ezek után?
Megmarad (a vásznon szerintem még mindig elég jó) Justin Timberlake sörivós arca, Sarah Mishelle Gellar bájosan butus, de szexi vonásai, és a már említett Szikla-mosoly. Ja, Seann Idétlen William Scott-ot ki is felejtettem. Sajnos más nem marad meg. A baj csak az, hogy a világ mégis véget ér. Belegondolva... Ha ez a vég... Szerintem kínos lesz. És lehet, hogy tényleg az lesz. Össze vagyok zavarodva, nem is tudom mit akartam írni... Lehet, hogy a film mégis elérte a megfelelő hatást?2008. március 10., hétfő
A forrás (2006)
Filmművészet. Milyen ritkán jut eszébe a moziba járónak ez a magasztos kifejezés. Kritikusok arról tanakodnak, hogy a film válságát éli, korunkban a mondanivaló minősíthetetlenül ledegradálódott holmi szükségszerű tényezővé, amit százszor, százféle változatban elmeséltek és megfejtettek. Nem hisznek már a forgatókönyvírókban, a rendezőkben, bárkiről bebizonyítható, hogy munkája nem több, mint ügyesen egyensúlyozó állművészkedés a forma és a tartalom változatosan megfeszített kötelén. Patetikus vagyok, és jó érzés. Jó érzés azt hinni, hogy a filmművészet nagykönyve nem zárult be végleg semmiféle francia újhullámmal vagy dogmafilmes egyezséggel, hanem folyamatosan íródik. Patetikus lettem a The Fountain megnézése után.
Darren Aronofsky már első filmjében, a Pí-ben is az alapvető létkérdéseket kutatta, aztán megmutatta, milyen a lét a totális kilátástalanság ködén keresztül (Requiem egy álomért), 2006-os filmjében pedig a tudomány, a spiritualitás és a vallás leleményes összeolvasztása segítségével az örök élet mítoszával foglalkozik.
Hol bibliai hivatkozásként találkozunk az örök élet fájával, hol mint egy orvosi kartoték szigorúan dokumentált aktája, de az ide vonatkozó maya legendákat és még a buddhizmus eszméit is beépíti filmjébe. Thomas (Hugh Jackman) kétségbeesett küzdelmet folytat az agydaganatok gyógymódjának kifejlesztéséért, hisz beteg kedvesének, Isabellnek (Rachel Weisz) már nincs sok ideje hátra. A film gyakorlatilag visszaemlékezés, útkeresés, belső vívódás, a fiktív világ (Isabel regénye a spanyol hódítókról) és a személyes emlékek összemosása. Miért akarja az ember az örök élet titkát? Több-e, értékesebb-e az örökkévalóság, mint néhány emlékezetes pillanat az életben? Hova vezet a halál nem elfogadása? És a kérdéseket az örökkévalóságig folytathatnám.
Aronofsky természetesen nem kíván semmiféle konkrét válasszal szolgálni, és kerüli a hollywoodi szépetmondós, mászolygós monológokat. Nem tesz mást, mint e kérdések árnyékában belesüppeszt minket saját világunkba, megszólaltatja Clint Mansell zseniális, andalító muzsikáját, és hagyja, hogy pontot tegyünk a kérdőjelek helyére. Vagy újabbakat kérdezzünk. Segítségünkre van még a páratlan fényképezés, a számos helyszín a történelmitől kezdve a steril tudományoson át a varázslatos fantáziavilágig.
A The Fountain az alapvető emberi érzésen, a szerelmen keresztül mutatja be az ember lenni és maradandónak lenni akarásának vágyát. Fényes és szép spirituális utazás a szellemen keresztül, melynek uticélja nem az öröklét, nem Isten, nem is a tudomány, hanem önmagunk megértése.
Patetikus vagyok, elnézést érte, olyan lett a kritikám, mint valami ajánló egy DVD hátlapján. Lehet, hogy csak szentimentális ficsúrként túlreagálom, de az tuti, hogy ez a film most kicsit leültetett a seggemre. Nálunk csak DVD-n jön ki A forrás, szinte érthetetlen...
Darren Aronofsky már első filmjében, a Pí-ben is az alapvető létkérdéseket kutatta, aztán megmutatta, milyen a lét a totális kilátástalanság ködén keresztül (Requiem egy álomért), 2006-os filmjében pedig a tudomány, a spiritualitás és a vallás leleményes összeolvasztása segítségével az örök élet mítoszával foglalkozik.
Hol bibliai hivatkozásként találkozunk az örök élet fájával, hol mint egy orvosi kartoték szigorúan dokumentált aktája, de az ide vonatkozó maya legendákat és még a buddhizmus eszméit is beépíti filmjébe. Thomas (Hugh Jackman) kétségbeesett küzdelmet folytat az agydaganatok gyógymódjának kifejlesztéséért, hisz beteg kedvesének, Isabellnek (Rachel Weisz) már nincs sok ideje hátra. A film gyakorlatilag visszaemlékezés, útkeresés, belső vívódás, a fiktív világ (Isabel regénye a spanyol hódítókról) és a személyes emlékek összemosása. Miért akarja az ember az örök élet titkát? Több-e, értékesebb-e az örökkévalóság, mint néhány emlékezetes pillanat az életben? Hova vezet a halál nem elfogadása? És a kérdéseket az örökkévalóságig folytathatnám.Aronofsky természetesen nem kíván semmiféle konkrét válasszal szolgálni, és kerüli a hollywoodi szépetmondós, mászolygós monológokat. Nem tesz mást, mint e kérdések árnyékában belesüppeszt minket saját világunkba, megszólaltatja Clint Mansell zseniális, andalító muzsikáját, és hagyja, hogy pontot tegyünk a kérdőjelek helyére. Vagy újabbakat kérdezzünk. Segítségünkre van még a páratlan fényképezés, a számos helyszín a történelmitől kezdve a steril tudományoson át a varázslatos fantáziavilágig.
A The Fountain az alapvető emberi érzésen, a szerelmen keresztül mutatja be az ember lenni és maradandónak lenni akarásának vágyát. Fényes és szép spirituális utazás a szellemen keresztül, melynek uticélja nem az öröklét, nem Isten, nem is a tudomány, hanem önmagunk megértése.
Patetikus vagyok, elnézést érte, olyan lett a kritikám, mint valami ajánló egy DVD hátlapján. Lehet, hogy csak szentimentális ficsúrként túlreagálom, de az tuti, hogy ez a film most kicsit leültetett a seggemre. Nálunk csak DVD-n jön ki A forrás, szinte érthetetlen...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Nem csak mozis blog - 2011
e-mail: kasafero@gmail.com
