Elindult a második fázis!

Shane Black: Vasember 3

Birtokunkba került egy hangfelvétel, az alábbiakban ennek írásban rögzített anyaga olvasható. A felvételt a 20th Century Fox kémei juttatták el szerkesztőségünkbe, egy Na’vi-fej alakú pendrive-on. Az adathordozón a következő txt file is mellékelve volt: „Csak a miheztartás végett: Mr. Cameron a felvétel meghallgatása óta bezárkózott az irodájába és új kamerarendszer fejlesztésébe kezdett!”

Elhangzott egy ismeretlen konferenciateremben, hónapokkal Bosszúállók bemutatása után.

Hölgyeim és Uraim! Szeretettel köszöntöm Önöket a Disney és a Marvel kis- és középvezetőinek zártkörű ülésén! Mit is mondhatnék. Többéves megfeszített munkánk eredményei messze felülmúlták a várakozásokat. Nem éppen vagyunk az a cég, amely nem értékeli nagyra az egyéni teljesítményeket, de erre a kiosztott prémiumokból valószínűleg már mindannyian rájöttek. Én legalábbis nem találkoztam panaszos hangokkal. (Halk kuncogás.) Minek kerteljünk. Lemostuk a színről Harry Pottert, lealáztuk A Gyűrűk Urát, hogy A sötét lovagot már ne is említsem. Bevételi mutatóink az egekbe röpítettek minket! Büszkén üdvözölhetjük a Bosszúállókat a milliárdosok klubjában, méghozzá a képzeletbeli dobogó harmadik fokán! (Pohárcsörgés, zsivaly.) Zárójelben jegyzem meg, valamit igazán kezdenünk kéne már az Avatarral, meg James Cameronnal. (Nevetés.) De nem csupán azért vagyunk ma itt, hogy ünnepeljünk, hiszen birodalmunk jövőjéről lesz szó. A Marvel filmuniverzum kibővített, második fázisával, melynek pillérei a Vasember 3 (2013), a Thor 2 (2013), az Amerika Kapitány 2 (2014), illetve Galaxis Őrzői (2014), nem fogjuk alábbadni, és ha előbb nem, a 2015-ös Bosszúállók 2-vel letaszítjuk a trónról ezt az öntelt kékmacska-imádó Cameront! (Üdvrivalgás.)

Egy kellemes vacsorán vagyok túl, melyet Shane Black, a Vasember 3 rendezőjének társaságában töltöttem. Lázasan folyik a munka, állandó személyes felügyeletem alatt. Tony Stark karakterét tovább árnyaljuk. Miután kis híján belehalt a new yorki ütközetbe és szembesült az idegen világok harcosainak erejével, Tony szorongó figuraként tér vissza a vászonra. Első látszatra ugyanaz az öntelt ficsúr lesz, akit imádott a közönség, de éjszakánként nem tud aludni, újabb páncélokat készít magának, egyre jobban félti kedvese, Pepper életét, és ez a felelősségérzet elkezdi felemészteni őt. Nagyszerű kiinduló helyzet, már Shane-t is vállon veregettem! És itt, amikor hősünk mélyponton van, be kellett hoznunk egy igazi nagyágyút! Bumm, megérkezik Mandarin, Stark egyik legerősebb képregényes ellenfele, a Tíz Gyűrű Terrorszervezet vezére. Hogy mennyire kemény ellenfél Mandarin? Nos, egy tavalyi felmérésünkből kiderült, hogy a szuperhősfilmek nézői egészen oda vannak a törött maszkok látványától, és ebben végre nálunk is részük lehet!

Na, azért minket sem ejtettek a fejünkre! A jól bevált recepten nem fogunk változtatni, a Vasember ugyanaz a pofátlanul vicces zseni marad, akinek megszoktuk, a film pedig habkönnyű és pörgős, a sötét tónusokat elég lesz majd az előzetesekben hangsúlyozni. – Egyébként nagyon szeretném, ha a Thor 2 első trailerében is lenne egy kép, ahol a hős rezignáltan térdre rogy, de ez persze a jövő zenéje. Ezen a ponton, a törött maszk után még nincsen ám vége a nézők kényeztetésének! Az új filmünk tele lesz finom kis fordulatokkal. Sőt, a Ben Kingsley által nagyszerűen megformált Mandarin maga is egy jókora fordulat lesz. A tányérjuk alatti cetliken elolvashatják, mire gondolok. (Hümmögés.)

Sokat gondolkodtunk a páncél továbbfejlesztésén, hiszen az új dizájn nem pusztán a Happy Meal mellé járó ajándékfigurák miatt fontos. Na jó, azért is. Talán mindannyian tudják, hogy a képregény bizonyos részeiben Tony képes az idegrendszerével irányítani a vasruhát. Örömmel jelentem be, grafikusaink lázasan dolgoznak ennek az apró alkatrészekből magától összeröppenő páncélnak a megvalósításán. Az első tesztfelvételek alapján azt kell, hogy mondjam, zabálni fogja a nép! Ahogy azt az újítást is, hogy Tony néhány akciójelenetben úgy váltogatja majd a páncélokat, mint a láncdohányos filmproducer a cigarettát. Ne ijedjenek meg, rágyújtani ebben a filmben senki nem fog, de még a hősre oly jellemző whisky-s poharat is sikerült mellőznünk, részben szülői kérésekre. Reméljük az öregebb geekeknek ez nem fog feltűnni.

Hölgyeim és Uraim, Shane Black Vasemberét úgy fogjuk meghirdetni, mint a trilógia legsötétebb darabját, tele pátosszal és küzdelemmel. Aztán, miután fölkeltettük az érdeklődést a film iránt, a rajongók mégis ugyanazt a laza, imádnivalóan öntelt Starkot fogják kapni, akit már megszoktak. Ez kérem a tökéletes recept, a kombináció, melyben a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Azt kérdezik tőlem, hogyan tovább? Chris Hemsworth-szel tegnap forgattunk le a jelenetet, melyben Thor vicsorítva sárba rogy az esőben. Ettől persze még ugyanaz a Thor lesz ő is, akit a nézők annyira szeretnek. Köszönöm Szépen! (Tapsvihar.)

Tom Cruise és a világvége II.

megjelent: 2013. április 22-én a Kortárs Online-ban

Hollywood bármennyire is bízik a stúdiók raktáraiban tonnaszámra felhalmozott „tűzijáték-állományban”, a mozirajongókat azért nem olyan könnyű megvezetni. Ma már senki sem fog hasra esni a gonosz idegen civilizáció által átfazonírozott amerikai látképtől a mozivásznon. Márpedig a főszereplő, Jack Harper (Tom Cruise) finoman minimalista, szuperfejlett repülő szerkezete többek között elsiklik a lerombolt Pentagon, az Empire State Building, de egy jelenetben még a Szabadság-szobor letört karja mellett is.

A cikk itt folytatódik.

Filmünnep - Felhőatlasz villámkritika

(még tavalyról) Hagytam egy kis időt magamnak az egészséges emésztésre, és a mozi után itthon, full HD-ben is végignéztem a Felhőatlaszt (köszönjük a szorgos ukrán mozigépész segítségét). Még mindig nem tudom nem szeretni.
Wachowskiék és Tom Tykwer vállalkozása már csak azért is tapsot érdemel, hogy egyáltalán sikerült tető alá hozni. Hat történetszál alkotja a filmet (és a regényt), melyek nem csupán eltérő korokban játszódnak, de egészen más (film)zsánert képviselnek. A romantikus történelmi filmtől a szatirikus vígjátékon át a poszt-apokaliptikus sci-fi-ig terjed a paletta. Hogy a látvány rendben van, az alapvető elvárás egy ilyen filmnél, és a Felhőatlaszt nem is erről az oldalról kell megragadni. Az első és legfontosabb dolog, hogy sikerült egy zseniálisan bevállalós vagy inkább bevállaltan zseniális színészgárdát castingolni a filmhez. Tom Hanks, Halle Berry, Jim Broadbent, Hugo Weaving és Jim Struggles használják ki legjobban a ziccereket.
Valószínűleg nem fog a Felhőatlasz sminkes Oscart kapni, pedig megérdemelné. Például fogalmam sem volt, ki lehet az a színésznő, aki zsidó Jocasta Ayrs-t játssza, amíg ki nem derült, hogy a fehérre maszkírozott Halle Berryről van szó. Aztán vannak itt európai színészek ázsiainak sminkelve és fordítva és néhol komikus nemcserék, hogy a zseniális öregítésekről és fiatalításokról ne is beszéljünk.

A legérdekesebb az, hogy a Wachowski testvéreknek és (a lélegzetelálító Parfüm - Egy gyilkos történetét is jegyző) Tykwernek sikerült elég pénzt összegyűjtenie egy filmre, melyről igen nehéz megmondani, hogy kinek is szól, ergo azt sem lehetett tudni, honnan jönnek vissza a befektetett milliók. A bátor műfaji keveredést tekintve sem szólít meg minden nézőt a Felhőatlasz, sőt, az itt-ott negédes, máshol a legközhelyesebb konyhafilozófiát puffogtató jelenetek bárki gyomrát megfeküdhetik.

Boom Csiki Wáwá!!!

Hogy lehetne itt felpörgetni a dolgokat? Mondjuk egy trailerrel, amit én nem vagyok hajlandó megnézni!!!

2012 legjobb filmjei

2012-es filmes listámat lezártam (bár még szerkesztésre szorul), az új pedig itt érhető el. Hagyományos kedvencfilm-listám pedig alább olvasható kisebb csalásokkal, hiszen akad egy-két 2011-es alkotás is rajta. Hajrá!

Míg a világvége el nem választ (Seeking A Friend For The End Of The World)

Meglepően csüggeteg romantikus komédia, melyről nem istenkáromlás azt állítani, hogy valamilyen szinten ugyanazokat a kérdéseket feszegeti, mint Lars von Trier Melancholiája. Az anyagi és szellemi válságtól sújtott egyén és a világ viszonyát kevés dolog tudja kellemesebben megbolondítani, mint a szerelem. Vigyázat! Nem szépíteni akarom, egy citromlével, kristálycukorral keményen megdolgozott filmről van szó! Éppen ezért tud nagyon jól esni!

Győzzünk már! (Win-Win)

Nagyszerű forgatókönyv és remek színészek asszisztálnak Az állomásfőnökkel és A látogatóval már bizonyított Thomas McCarthy drámájában, melyben szokásától eltérően még történik is valami. Nagyon kedves és nagyon őszinte film.

Fifti-Fifti (50/50)

Korosztályának egyik legkeresettebb és legszeretettebb színésze (Joseph Gordon-Levitt) és nem ennyire egyértelműen tolerált komikusa (Seth Rogen) belevágták a fejszéjüket egy olyan fába, amikbe náluk sokkal nagyobb neveknek is beletörött! Feelgood buddy movie-t forgattak a rák elleni küzdelemről meglepő eredménnyel! A 50/50 csak nagyon kevés esetben lépi át a giccshatárt és akkor is csak annyira, hogy az még jól essen a drámára kiéhezett nézőnek. Majd el felejtettem, a film rohadt vicces (és ezért sírtam még jobban a végén).

Az ember tragédiája

Jankovics Marcell 23 éven keresztül készült 160 perces Madách feldolgozása pszichedelikus élmény, amely bizonyos részeivel földbe döngöl, néhol magasba röpít, de szinte folyamatosan többletjelentéssel ruházza föl a drámai alapanyagot. Az a fajta film, amely belebújik az emberbe és órákig, napokig motoszkál benne még vajaskenyér-kenés közben is. Nem mondom, hogy bárki a világon éppúgy értékelni tudja, mint én, de magyar ajkúaknak kötelező!

Prometheus (Prometheus)

A sajtó és a geek közönség először ízekre szedte, aztán a dns darabkáit is szanaszét tépkedte ennek a filmnek. Nekem is nagyon sok megválaszolatlan kérdésem van Ridley Scott új sci-fijével kapcsolatban! És ezt iszonyatosan élvezem!

Az utolsó műszak (The End Of Watch)

Az év egyik legzsigeribb alkotása valójában egy klasszikus zsarufilm a Halálos Fegyver nyomdokain, aminek nagyon jót tett, hogy megmártották a divatos álldokumentarista filmes olvasztótégelyben. Páratlanul feszült légkörben nyerünk bepillantást a legváratlanabb pillanatokban háborús fronttá változó los angelesi utcák világába, miközben megismerünk két forrófejű fickót, akik mintegy szükségszerűen válnak ünnepelt hősökké.

Bosszúállók (Avengers)

Minek szaporítsam a szót? Kétórás elégedett vigyor-roham!

Szégyentelen (Shame)

Talán olyan, mintha egy extravagáns történettel kerülnénk szembe, valójában azonban korrajz tárul elénk kendőzetlenül egy olyan világról, melyben bármit elérhetsz és megkaphatsz, mégsem lehetsz elégedett soha. Ez a film fáj. De különben nem lenne igaza.

Battleship kritika

Az ötödik perc környékén elég jót nevettem egy poénon.

The Man of Steel trailer

Kondenzcsík rulz!!!

Branded trailer

Ahogy tanult kollégáim szokták volt mondani, MINDFUCK! Én várok egy új Mátrixra... Hát ti? :)

Podcast #1 - The Amazing Spider-Man

Elég pár poén - Lockout kritika

Alig tudok már visszaemlékezni azokra az időkre, amikor Luc Besson neve még minőségi tényező volt a filmiparban. Nikita, Leon, Ötödik elem, hogy csak a saját kedvenceimet említsem. Valahol 98 környékén kezdett el Besson kifejezetten pocsék forgatókönyveket izzadni magából, és az évek során kiderült, hogy Besson eléggé durván izzadós. Talán a Taxival indult meg a lavina, habár a Taxi még a kifejezetten szerethető írói munkái közé tartozik. Mára Besson elsősorban sztárproducer és csak másodsorban alkotó, kinek neve egyáltalán nem garancia a jó filmre, éppen ezért fenntartásokkal ültem le a „DVD-only” kategóriában versenyző akció sci-fi, a Lockout elé.

Guy Pearce-t püfölik egy kihallgatóteremben, miközben olyan iszonyatosan laza beszólásokkal alázza a vallatókat, hogy ezt látva még Bruce Willisnek is finom redők képződnének a homlokán. Aztán gyors flashback következik, melyben egy kiválóan koreografált bunyó után látható Pearce, amint egy futurisztikus motoron menekül a gengszterek elől, olyan CGI trükkökel megtámogatva, amiket utoljára a szomszéd fiú playstation 1-én láttam az ezredforduló környékén.

Az ambivalens érzések a film végéig megmaradnak. Hiába hozza Pearce magabiztosan a szarkasztikus ex-zsarut, aki három percenként stand up etűdökkel szórakoztatja a közönséget, ha közben a sztori és a megvalósítás is kapkodós, suta. Hősünk az elnök lányának megmentésére indul a gyilkosokkal teli űrbörtönbe, ahol a nem túl szofisztikált rabok (tényleg jó európai színészek megformálásában) éppen vidáman átvették a hatalmat.

 James Mather és Stephen St. Leger rendezők – nyilván pénz és időhiány miatt – sután követik Besson forgatókönyvét, és ragaszkodnak ahhoz, hogy filmjük ahol csak lehet, hollywoodi megaprodukciókra hasonlítson. Csakhogy a nagy stúdiók, még ha az idővel nem is állnak jobban, pénzünk bizony van elég. A Lockout lehetett volna nagyon szórakoztató és izgalmas, de ehhez a szereplőknek motivációt és valódi hátteret kellett volna kreálni. És akkor nem egy költséghatékony, színtelen-szagtalan B-termékről kellene most beszélnünk.

"Szállítom nektek a bulit!" - Bosszúállók (Avengers) kritika

(teljesen spoilermentes, annyira, hogy még a történetről sem írok)

Mikor Bryan Singer (a Közönséges bűnözők rendezője) 75 millió dollárt kapott egy a világon sokak által épp csak hallomásból ismert képregény, az X-men megfilmesítésére, a konkurens hollywoodi stúdiók fejesei összehúzott szemöldökkel várták a 20th Century Fox orbitális bukását. Singer filmje nemhogy nem bukott meg, bevételei alulról súrolták a 300 millát. Ez 2000-ben történt és Rozsomákék hatalmas sikerén fölbuzdulva egymás után kezdték a stúdiók ringbe küldeni nagyköltségvetésű, popcornizált képregényadaptációikat olyan mennyiségben, hogy ma már ember legyen a talpán - de legalább lelkes filmrajongó - aki képes eligazodni az eredettörténetek, folytatások és előzményfilmek CGI áztatta küzdőterén.

Hamar kiderült, hogy nem lehet minden képregényadaptációból aranytojást tojó tyúk, a filmek színvonala is erősen stagnált. Épp ezért döntött úgy a talán legnagyobb szuperhősgyár, a Marvel, hogy filmforgalmazóvá lép elő, és kezébe veszi saját karaktereinek filmes pályafutását. Az eredmény felemás lett, de ezt mindenki maga dönti el.
A Marvel nem titkolt célja volt az is, hogy legnagyobb képregényhősei* saját eredetfilmjük után - ahogy a füzetekben is sokszor megvalósult - közösen fogjanak össze a világ megmentéséért.

Ekkora hajcihő után jogos elvárás a szuperhősfanok részéről, hogy az idén érkező Bosszúállók film valaminek a betetéződése legyen. Ez a "valami" pedig az inkább akció és látvány, semmint cselekmény-orientált szuperhősfilm. :) Sikerült. A Bosszúállók ennek a künnyű, "puskapordurrogtató" műfajnak a tökéletes esszenciája, az i-re fölkerült pont, vagyis inkább az ó-ra fölkerült vessző. :)

Joss Whedon geek és rendező ezúttal sem talált ki semmi újat, egyszerűen csak minden előző társánál jobban tudja mi kell a népnek: letaglózó akciójelenetek és lehengerlő dumák. Na, azért nem olyan egyszerű ez, mint ahogy hangzik. Whedon olyan boszorkánykonyhába csöppent, ahol mindvégig jelen voltak az összetevők, de senkinek nem sikerült még ilyen jó főzetet kihozni belőlük. Az arányérzék a kulcsszó, e miatt nem unatkozunk egyetlen pillanatig sem, és ezért nem érezzük túl soknak ezt a pofátlanul nagyra terebélyesedett cirkuszt. Mert cirkusz ez a javából, első osztályú bohócokkal, artistákkal és bűvészekkel. Mi pedig gyerekekként tapsolunk a show minden apró mozzanatán, izzadó tenyerekkel várva, hogy mi lesz a következő durranás. Amikor elfáradtunk egy összecsapásban, nagyszerű tempóban érkezik egy humorbomba (meglepő módon Hulk hozza majd a legjobb vicceket), hogy aztán folytatódjon az eszméletlen zúzás.

Whedon talán mégsincs annyira nehéz helyzetben, ha a karakterek működését nézzük. Nekem az a véleményem, hogy egyik előzményfilm sem volt rossz, úgy értem, zavaróan rossz, és valamennyire mindegyikben sikerült megkedvelnem a főszereplőt, ami már a Marvel, a filmgyártó Marvel érdeme. Ezért azt mondom, ha az előzmények emlékével ülök be az Avengersre, zokszó nélkül adom neki ezt a 10 csillagot, de ha azok nélkül, akkor valamivel kevesebbet kaphat csak, még ha annyira meggyőző is ez a vérprofi puskapordurrogtatás.

*(Pókember kivételével akinek jogai egyelőre a Columbia Picturesnél vannak, ahol ennek köszönik szépen, nagyon örülnek)

2011 nyolc legjobb filmje!?

Azon kaptam magam, hogy eltelt egy év, és a blogot bizony rettentően elhanyagoltam. Nem mondom, hogy bánom, volt sokkal jobb dolgom is, mint álmatlan éjszakákon koptatni a billentyűket, kultúráról okoskodni. Részben magánéleti jóságoknak, kedvességeknek, szépségeknek - fokoznám még, de rájöttem, nem itt van a helye:) - is köszönhető, hogy jóval kevesebb filmet láttam idén, mint tavaly, (ami alighanem rekordév volt az életemben). Ahogy mondtam is, bánja kánya, de azért a blog nem pusztul el, sőt, talán egyszer még főnixmadárkodik egyet. Addig is íme egy rövid agymenés 8 jó filmről 2011-ből. Ha valaki még olvassa egyáltalán... :)

8. X-Men: Az elsők (X-Men: First Class)

Nem az előzménysztori agyafúrt kigondolása, de mégcsak nem is a rendező (Matthew Vaughn) egyedi szemlélete tette igazán jóvá az első osztályos mutánsok filmjét. Az - mármint egyedi szemlélete - ugyanis nincs. Az akciójelenetek éppúgy össze lettek lopkodva, mint maga a cselekmény. Vaughn azonban már többször bizonyította, hogy a szerethető karakterek ipari gyártásával igen ügyesen boldogul.

Azt azért meg kell jegyeznünk, hogy motivációk terén mind Xavier, mind Erik messze a legkidolgozottabb szuperhősök között vannak, a First Class így lehet egyszerre bosszú és szuperhősfilm, ráadásul két markáns, nagy dolgokra hivatott, de még folyamatosan változó személyiség megférhetetlenségének története. Emberi érzelmek. Néha már majdnem tragédiák.

7. Majmok bolygója: Lázadás (Rise of the Planet of the Apes)

Ki hitte volna, hogy ilyen elegánsan, szépen meg lehet alapozni egy 43 (!) éves filmtörténeti klasszikust! Az új Majmok bolygója megássa a talajt Charlton Heston-éknak, méghozzá okosan. A szuper-intelligens csimpánz, Cézár felemelkedése sorsszerű, az elnyomottak, a kitaszítottak allegóriájává válik, és ettől lesz egészen drámai a helyzet, pláne a további események ismeretében. Agyon lett szajkózva, de igaz: a CGI pár helyen veszett-jól néz ki.

6. Frászkarika (Fright Night)

Hatalmas köszönet illeti az alkotókat a 80-as évek tinifilm hangulatának tökéletes megidézéséért. A Las Vegas melletti csöpp városka atmoszférája zseniális lett. És akkor megjelenik Anton Yelcin (Charlie) aki mintha Marty Mcfly országos cimborája lenne, úgy motorozgat az örök naplemente "sújtotta" kertek alatt. Bónusznak kapunk egy elképesztően szexi, laza, de még éppen klasszikus sármú vámpírt Colin Farreltől, és innentől jöhet az abszurd horror valamennyi bevált fogása. Nyalogathatjuk a szánk szélét mi is.

5. Idegen arcok (Attack the Block)

Jaj, dehogyis az a legnagyobb szívás ufókám, ha a vadnyugaton landolsz a brancsoddal! Sokkal, de sokkal kellemetlenebb terep egy alien-nek napjaink londoni gettója. Amilyen idétlen ötlet tizenéves rablósuhancok közé vérengző szörnyetegeket dobni az égből, itt kérem annyira ügyesen ki lett használva! Persze egy idő után már nem a farönk egyszerűségű sztori az ami fontos a nézőnek, hanem a zseniális gyermekszínészek átélése, ahogy pofán rúgnak még egy betolakodót néhány csöppet sem visszafogott "fuck off" kíséretében.

4. A guardista (The Guard)

Az Erőszakik (In Bruges), a 2000-es évek egyik legjobb filmjének bevált formuláit követi Martin McDonagh alkotása, ami nem is véletlen, hisz Martin az előbb említett film rendezőjének testvére. Az almák közel estek egymáshoz: arcpirító nyersesség találkozik egészen finom angol humorral, mindezt nagyszerűen fényképezett és éles szemmel bemutatott közeg (csak most Brugge helyett az ír vidék) teszi emlékezetessé. Na meg Brendan Gleeson szívbemarkolóan fancsali ábrázata.

3. Drive - Gázt! (Drive)

Ettől megmondom őszintén többet vártam, vagy nem is ez a jó kifejezés: Mást. Visszagondolva azonban be kell látnom, hogy a Drive nem akar nemzedékek ízlését meghatározó, stílusteremtő mozi lenni. Ehelyett olyan erős kontrasztba állítja a brutalitást és az esztétikumot (a fényképezés valami gyönyörű), hogy ezzel máris érezheti a néző, mit jelent egy meghasadt életű ember számára a felszínre jutás lehetősége. Milyen az, amikor minden rendelkezésre álló eszközt bevetve indul valaki útnak a feloldozás reményében. A Drive nemcsak macsóságból, de romantikából is jelesre vizsgázik, még úgyis hogy nem 100%-ig jó értelemben "művészfilmes" pár helyen. Hogy miért a 3. mégis? Mert a képek bevésődtek a fejembe, és folyton arra gondolok, na, ezt újra kéne nézni minél előbb.

2. Melankólia (Melancholia)

Az a világvége, ami az ember fizikai pusztulásával jár, vásznon ma már egészen közhely. Trier természetesen nem is erre vállalkozott új filmjével. A Melancholia bolygó szerencsétlen érkezését Justine (Kirsten Dunst) lelki világvégéjével vonja párhuzamba. Az egy dolog, ha az emberiség elpusztul egy kozmikus esemény által, de a legborzasztóbb hidegrázást mégiscsak az okozza, amikor valaki olyan mély depresszióba süllyed, amelyben belső világa hullik apró darabokra, és a szilánkokból már nem is lehet összeállítani semmit. A film atmoszféráját tekintve gyermekkori rémálom, mondanivalója pedig megérne a pszichiátriai konferenciát, de többrétegűségénél fogva beszélhetünk akár az értékpusztulásról, vagy a beteljesülésről is (Bumm).

1. The Sunset Limited

Az idei első helyet egy kétszereplős TV-filmnek adom. De micsoda TV-film és micsoda két szereplő! Tommy Lee Jones és Samuel L. Jackson abba a színészi korba értek, amikor már mindent elhiszünk nekik, ami elhagyja a szájukat. Hát még ha Cromack McCarthy intelligens, sziporkázó dialógusait pörgetik végig!

A bőrszínét tekintve is Fekete-Fehér páros egymás inverzei. Fekete az emberségbe kapaszkodó, örökké reményteli hívő, egyszeri ember, Fehér pedig a mindenből, de legfőképp magából kiábrándult professzor, tudós. Boldogok-e a szegény lelkűek? Miben lelhetünk támaszra? Talán nem túl bagatell kijelentés, hogy a dráma és az abból készült film, vagyis a két szereplő találkozása egész izgalmas válaszokat rejteget ezekre a hülye kérdésekre. Is.

Another Earth trailer (2011)

Triernél populárisabb szellemiségű alkotók is bolygókat vízionálnak idén az égre... "Win a flight to Earth 2!"

Green Lantern 4 (!) perces előzetes

Elsőre gagyinak tűnt, most meg már igazán nem tudom eldönteni, hiszen ez a négy perc egészen grandiózus. Vajon lehet majd igaziból is nevetni Reynolds poénjain, vagy inkább csak kínosan somolygunk?

Blinky™ (rövidfilm, 2011)

Egészen remek képekkel és hangulatokkal kerülsz szembe, ha rányomsz a play-re. Ajánlott a HD gombot is bekapcsolni.

Aki a robotokat szeretni, rossz ember nem lehet? Vagy fordítva? Én már Asimovnál összezavarodtam, azóta meg csak egyre rosszabb. :)

Privatizálódott a videó, sajna...

Paul - Ha meglátod te is elájulsz?

Felesleges meglepődni. A nagy stúdió árnyékában írt forgatókönyveknél gyakran beindul a hollywoodi sablonozógép, és a kínosan összefércelt végeredményt már a világ (momentán) legszerethetőbb komikus párosa (Simon Pegg, Nick Frost) sem tudja önfeledten fogyaszthatóvá tenni.

Az, hogy a Paul kínosan rossz, azért túlzás, a fent említettek mellett Seth Rogen, mint Paul hangja és Kirsten Wiig, mint ügyeletes zakkantcsaj is szállít egy-két megmosolyogtató pillanatot, de ezen túl csak lelketlen üresség, lejárt szavatosságú poénok és unalom várja a nézőt. Pegg és Frost remélhetőleg fölmarkolják a zsét és mennek vissza Angliába igazi komédiákat csinálni. Úgy legyen!

Amerika kapitány trailer (2011)

Mondhatni, hozza a kötelezőt, a megérzésem, hogy közepesnél nem lesz rosszabb, de semmi extra.

Prey 2 trailer

A Prey mindenképpen az egyik leghangulatosabb FPS, amivel valaha dolgom volt. A folytatás hivatalos bejelentése után megérkezett a játék élőszereplős trailere, amitől mindjárt eldobod az agyad. Vagy a kézi kamerádat...

Vigyázz, ne mutasd meg a gyerekednek, mert húzós!

Super 8 trailer (2011)

Egyrészt Spielberg, másrészt Abrams, harmadrészt űrlénybuzi vagyok, A Harmadik típusú találkozások pedig az egyik kedvenc filmem (akad itt E.T. hangulat is bőven, meg persze a korszak is stimmel).
A Super 8 az eddigi infók szerint az összes fent említett összetevőből lett gondosan összegyúrva, hogy kisfiúként szögezzen a bársonyszékbe engem egy kellemes délutánon (vagy estén) 2011 nyarán. Cefetül várom.

A második Thor trailer (alighanem)

És először tűnik szimpatikusnak a film. A rendező Kenneth Branagh, és érvként ott van még Natalie Portman is, meg az a férfi felsőtest, bár az nem feltétlenül nekem érvel.