Paul - Ha meglátod te is elájulsz?

Felesleges meglepődni. A nagy stúdió árnyékában írt forgatókönyveknél gyakran beindul a hollywoodi sablonozógép, és a kínosan összefércelt végeredményt már a világ (momentán) legszerethetőbb komikus párosa (Simon Pegg, Nick Frost) sem tudja önfeledten fogyaszthatóvá tenni.

Az, hogy a Paul kínosan rossz, azért túlzás, a fent említettek mellett Seth Rogen, mint Paul hangja és Kirsten Wiig, mint ügyeletes zakkantcsaj is szállít egy-két megmosolyogtató pillanatot, de ezen túl csak lelketlen üresség, lejárt szavatosságú poénok és unalom várja a nézőt. Pegg és Frost remélhetőleg fölmarkolják a zsét és mennek vissza Angliába igazi komédiákat csinálni. Úgy legyen!

Tron Legacy (2010)

Az a helyzet, hogy hiába göcögök a cyber-életformákról szóló nagyívű monológok özönén, ha olyan mellbevágóan jó akciójelenetekkel szakítják meg őket, mint az új Tron esetében. A sztori lehetett volna kevesebb is, tény. De az is tény, hogy a Tron Legacy kifejezetten szexi, és a látványvilágnak köszönhetően teljesen élvezhető mozi lett. (Sőt, valamennyire még merésznek is nevezhető, hiszen ez a komor képi világ kicsit sem emlékeztet a tavaly boldog-boldogtalant mozikba csábító fényes Pandorára...) A Draft Punk energiát sugárzó, remek taktusairól nem is beszélve.

Misfits Season 2 (2010)

No kérem, a második évad első két része után úgy érzem, a Misfits a legjobb sorozat azok közül, amiket követek (nincs túl sok amúgy, később tán írok majd róluk). Pofátlanul mocskos, egészen egyedi humora van, ráadásul egész jól kerekítik a történetet, ami mellesleg rémegyszerű: afféle angol Hősök verzió sok-sok Fuck-al, szex-szel és őrült angol gennyarcokkal. Rá kell érezni, elsőre nem biztos, hogy tetszeni fog, de az elő évad (6 rész.) végére garantáltan beránt.
Ez a trailer nem sokat mondd, de hirtelen nem találtam jobb videóanyagot.

Az vesse rám az első követ

aki egy pillanatig sem szórakozott remekül a 2012-n. Emmerich bátran nyúl az irónia eszközéhez, s ha más nem is, ez mindenképpen dícséretes dolog, a film legnagyobb vonzereje mégis a nagyszerű látvány. A HD-s újranézésem okán karattyolok most róla. Ez a homemade trailer tökéletesen összefoglalja, miről van itt szó:

Scott Pilgrim Vs The World (2010)

Egy film az legyen film, egy képregény pedig legyen képregény. Azt hittem elég nyitott vagyok az efféle, "műfaji" keveredésre, de a Scott Pilgrim végleg eldöntötte bennem a kérdést. Azért is, mert itten kérem már a szezon keveredik a fazonnal. Ambivalens dolog: a vérprofi vágások, feszes, pörgős viccek, a tulajdonképpen szórakoztató fahumor és remek látvány ellenére egy vértelen és unalmas filmet rendezett Edgar Wright. Színtelen történet, és még ennél is vérszegényebb alakítások. Aki még nem ábrándult ki teljesen Michael Cerából, az most meg fogja tenni. Unásig ismert karaktere életképtelen, aki még most is azonosul vele, annak érdemes elgondolkodnia egy kiadós életszemlélet-váltáson. :P (Van azért pár vicces mellékszereplő, pl. a vega ex)Ez a fajta adaptáció (próbáljuk a teljes képregényélményt visszaadni) alighanem csak a legritkább esetben sülhet el jól. Profizmus + rossz döntések = langyos filmecske.

Horror villámkritikák - Halloween, 2010

A címek youtube videót rejtenek...

Mártírok (Martyrs, 2008)

A Mártírok azért tud szörnyen félelmetes lenni, mert a néző kénytelen minden képkockáját komolyan venni. Akad a "francia újhullámos horrorok" között véresebb darab (Inside), és izgalmasabb hentelés (Haute tension), de a gore okozta megdöbbenést ezeknél szinte teljesen ellensúlyozza a humor.
A Mártírok a remek pontokon elhelyezett fordulatoknak köszönhetően emlékezetes, de nem elsősorban ezért, és nem is a szenvedés tematizálása miatt. Hanem azért mert (kicsi SPOILER) a sok-sok vödörnyi véren, lila folton és féktelen brutalitáson túl van valami szemtelenül undorító abban, ahogy a dúsgazdag, magányos, elveszett öreg zsidók (ne szólj be, nem úgy értem) megérkeznek a házhoz a film végén és csillogó szemekkel várják, mit mondott az a szerencsétlen lány. Ez a kép maradt bennem, de mint valami démon.

The Loved Ones (2010)

Oldscool horror egy elmebeteg családról és legújabb "bálkirály" túszukról, akire változatos, impresszív kínzások várnak. A kislány alakítása remek, mutathatták volna többet is, elbírtam volna egy-két hosszabb monológot. Ehelyett a viccesnek szánt dagi jóbarát mellékszálát kapjuk, ami annak ellenére, hogy belefűzik a fősztoriba, teljesen felesleges, főleg azért mert egyáltalán nem vicces.

Longorierek (Longoriers, 1995)

Tévéfilm és alacsony költségvetés, de legalább David Morse a főszereplő. A legnagyobb baj a filmmel, hogy egy másfél órára elegendő sztorit három órásra bővítettek. Igyekeznek a Stephen King verzió minden részletét bemutatni, nagyon feleslegesen. Ezért válik a film cikivé és unalmassá (mert a pocsék alakítások fölött még szemet is hunynék). Amiért évekkel ezelőtt végigborzongtam már egyszer ezt az adaptációt, az az alapsztori az eltűnő világgal, időbabrálással. Az időben elveszett emberkék kilátástalansága, és a pusztulás (feledés motívuma) Persze tuti van, akinek ez inkább nevetséges (világ legbénább cgi szörnyei?).

Rémálom az Elm utcában (Nightmare on Elm street, 1984)

Wes Craven fejében a rémálomképek születhettek meg először, hiszen egyértelműen azok a film legemlékezetesebb és legeredetibb momentumai (Freddy széttárt karjától most is kellemetlen érzés fog el), és hála a kor színvonalához képest nagyszerű trükköknek, ma is érdemes elővenni a filmet. A színészeket hagyjuk. Még Johnny Depp jelenléte is csak akkor intenzív, amikor "likvizálódik". :)

Slither - Féltél már nevetve? (Slither, 2006)

Kellően undorító paródia a The Thing nyomdokain. Elizabeth Banks és Nathan Fillion igyekszik badass szerepben tetszelegni, utóbbinak sikerül viccesebben, de még így is sokkal kevesebb a poén, mint ahogy az elmés magyar cím ígéri. Erény a CGI mellőzése, és a régimódi maszkok, szörnyjelmezek használata, ami azért valamennyire mégis nosztalgikussá teszi ezt az igencsak felejthető darabot.

Monsters (2010)

Azoknak, akik folyton amiatt hőbölögnek, hogy miért születik olyan kevés emlékezetes látványfilm, mikor a technika már szinte mindenkinek rendelkezésére áll. A Monsters szinte ismeretlen alkotógárdája a nevetségesen alacsony költségvetés dacára olyan szörnyfilmet készített, mely tartja a lépést napjaink nagyágyúival. Sajnos azonban nem sikerül továbbépnie a Cloverfield - War of the Worlds által kitaposott ösvényeken. Így pedig sokak számára nem lesz belőle más, csak egy se nem túl izgalmas, se nem túl bágyadt, se nem túl valóságos, se nem túl ciki thriller. Mindenképp megemlítendő még a District 9 is a film kapcsán, az alapsztori valami hasonló.

Éjféli etetés (Midnight Meat Train, 2008)

Nevetségesen ötlettelen horror, melynek keleti rendezője azt gondolhatta, hogy a metró neonfényben úszó steril-sivár hangulata némi (nem is oly kevés) vérrel átitatva értelmes sztori nélkül is lemegy az emberek torkán. Hát tévedett. Vinnie Jones önmaga paródiája, Bradley Cooper pedig színtelen. Plusz pont egyedül azért a néhány humoros mészárlásért járhat.

Piranha 3D, 2010

Alex Aja legújabb remake-jében jókora fityiszeket mutat a slasher műfajnak, és úgy általában a kor ifjúságának.
Ringatózó emlőből többet látunk, mint női arcból, dehát éppen ez itt a lényeg: szexcentrikus, undorítóan léha, idétlen majmokat egészen szórakoztató dolog szörnyű kínhalált halva látni. Még akkor is, ha számtalanszor láttunk már hasonlót. Akinek mindez nem elég, annak ott van Richard Dreyfuss és Christopher Lloyd mellékszereplése. Egyik mókásabb, mint a másik.

Ördögűző (The Exorcist, 1973)

Lényegtelen, hogy az anya-lánya kapcsolat és a freudi pszichológia, a precízen árnyalt karakterek, vagy a mesterien fölépített történet felől közelítjük meg William Friedkin filmjét, mindenhonnan az "örökérvényű mestermű" következtetéshez lyukadunk ki. Karras atya most megint a kedvenc hős karakterem lesz egy darabig...