Akadnak modern dolgok bőven D.J. Caruso új IMAX „mozivarázslatában”, mégis, mintha az egész produkció áporodott, dohos szagot árasztana. Spielberg producerelte a filmet, elolvasva a forgatókönyvet nyilván észrevette, hogy egész jó kis paranoia történetről van itt szó. Hát igen, csakhogy nem ő volt a rendező. Így a végeredményt úgy söpörjük félre emlékezetünkből, ahogyan az USA nemzetbiztonsága söpör szőnyeg alá (állítólag) vadabbnál is vadabb krízishelyzeteket.
A Shia LaBeouf által megformált Jerry Shaw igazi lúzer és mint olyan, tulajdonképpen szerethető is, bár semmivel sem emlékezetesebb, mint a Transformers-kölyök. Ebben a filmben is jókora galibákba keveredik, de valahogy az utolsó pillanatban mindig megússza ép bőrrel a zűrös helyzeteket. Az FBI már megint a nyomában van, robotok helyett egy titokzatos női hang „segíti” telefonon. Hogy mi a célja Jerry-vel, az majdnem az egész játékidőben ködös, a feszültséget az az élmény adja, hogy ez a fránya nőszemély mindent lát és irányít a főhős körül, mintha valami csodatévő marslakó lenne.
A női partner, Michelle Monaghan idősebbnek néz ki a koránál, egyebet így hirtelen nem tudok az alakításáról elmondani. Ezzel szemben Billy Bob Thornton és Rosario Dawson egészen tetszettek FBI-osként, habár arra nem sikerült rájönnöm, hogy a hölgy alakításában mi fogott meg, lehet, hogy egyszerűen szép emlékeim vannak róla.
A Shia LaBeouf által megformált Jerry Shaw igazi lúzer és mint olyan, tulajdonképpen szerethető is, bár semmivel sem emlékezetesebb, mint a Transformers-kölyök. Ebben a filmben is jókora galibákba keveredik, de valahogy az utolsó pillanatban mindig megússza ép bőrrel a zűrös helyzeteket. Az FBI már megint a nyomában van, robotok helyett egy titokzatos női hang „segíti” telefonon. Hogy mi a célja Jerry-vel, az majdnem az egész játékidőben ködös, a feszültséget az az élmény adja, hogy ez a fránya nőszemély mindent lát és irányít a főhős körül, mintha valami csodatévő marslakó lenne.
A női partner, Michelle Monaghan idősebbnek néz ki a koránál, egyebet így hirtelen nem tudok az alakításáról elmondani. Ezzel szemben Billy Bob Thornton és Rosario Dawson egészen tetszettek FBI-osként, habár arra nem sikerült rájönnöm, hogy a hölgy alakításában mi fogott meg, lehet, hogy egyszerűen szép emlékeim vannak róla.Hosszú ez a játékidő, főleg ahhoz képest, hogy milyen keveset izgulunk, milyen kevés meglepetés ér minket, és milyen sok az irreális (értsd: zavaróan lehetetlen) esemény. Pedig a filmben megvan a helye az izgalomnak, ki van találva egy-két egész ötletes csavar, és van másfél látványos robbanás is, mégsem tud szinte semmivel sem több lenni, mint ami tíz éve a Közellenség volt.
Ennyi idő alatt kiagyalhattak volna valami újat. Amit pedig kiagyaltak, hát... Nehéz a film végéről beszélni, egyetlen mondattal el lehet spoilerezni az egészet, inkább hagyom, hogy a néző a megfelelő ponton hozzám hasonlóan fintorogjon egyet, hogy „Akkor mégsem az idegenek akarják elrabolni Shiát”. Nagy meglepetés senkit nem fog érni. A nagyvonalú reklámkampányhoz képest közepes akciót, gyenge trükköket és kisstílű történetet kapunk.
Ennyi idő alatt kiagyalhattak volna valami újat. Amit pedig kiagyaltak, hát... Nehéz a film végéről beszélni, egyetlen mondattal el lehet spoilerezni az egészet, inkább hagyom, hogy a néző a megfelelő ponton hozzám hasonlóan fintorogjon egyet, hogy „Akkor mégsem az idegenek akarják elrabolni Shiát”. Nagy meglepetés senkit nem fog érni. A nagyvonalú reklámkampányhoz képest közepes akciót, gyenge trükköket és kisstílű történetet kapunk.
