CIGINYOM

Kedves emberek! (Már ha van itt még valaki az ördögszekerek mögött)

A blogolás - remélhetőleg - gőzerővel folytatódik a Ciginyomon,

amit itt érhettek el:

ciginyom.blog.hu

és a facebookon

https://www.facebook.com/ciginyom

Remélem átjöttök! :*

Elindult a második fázis!

Shane Black: Vasember 3

Birtokunkba került egy hangfelvétel, az alábbiakban ennek írásban rögzített anyaga olvasható. A felvételt a 20th Century Fox kémei juttatták el szerkesztőségünkbe, egy Na’vi-fej alakú pendrive-on. Az adathordozón a következő txt file is mellékelve volt: „Csak a miheztartás végett: Mr. Cameron a felvétel meghallgatása óta bezárkózott az irodájába és új kamerarendszer fejlesztésébe kezdett!”

Elhangzott egy ismeretlen konferenciateremben, hónapokkal Bosszúállók bemutatása után.

Hölgyeim és Uraim! Szeretettel köszöntöm Önöket a Disney és a Marvel kis- és középvezetőinek zártkörű ülésén! Mit is mondhatnék. Többéves megfeszített munkánk eredményei messze felülmúlták a várakozásokat. Nem éppen vagyunk az a cég, amely nem értékeli nagyra az egyéni teljesítményeket, de erre a kiosztott prémiumokból valószínűleg már mindannyian rájöttek. Én legalábbis nem találkoztam panaszos hangokkal. (Halk kuncogás.) Minek kerteljünk. Lemostuk a színről Harry Pottert, lealáztuk A Gyűrűk Urát, hogy A sötét lovagot már ne is említsem. Bevételi mutatóink az egekbe röpítettek minket! Büszkén üdvözölhetjük a Bosszúállókat a milliárdosok klubjában, méghozzá a képzeletbeli dobogó harmadik fokán! (Pohárcsörgés, zsivaly.) Zárójelben jegyzem meg, valamit igazán kezdenünk kéne már az Avatarral, meg James Cameronnal. (Nevetés.) De nem csupán azért vagyunk ma itt, hogy ünnepeljünk, hiszen birodalmunk jövőjéről lesz szó. A Marvel filmuniverzum kibővített, második fázisával, melynek pillérei a Vasember 3 (2013), a Thor 2 (2013), az Amerika Kapitány 2 (2014), illetve Galaxis Őrzői (2014), nem fogjuk alábbadni, és ha előbb nem, a 2015-ös Bosszúállók 2-vel letaszítjuk a trónról ezt az öntelt kékmacska-imádó Cameront! (Üdvrivalgás.)

Egy kellemes vacsorán vagyok túl, melyet Shane Black, a Vasember 3 rendezőjének társaságában töltöttem. Lázasan folyik a munka, állandó személyes felügyeletem alatt. Tony Stark karakterét tovább árnyaljuk. Miután kis híján belehalt a new yorki ütközetbe és szembesült az idegen világok harcosainak erejével, Tony szorongó figuraként tér vissza a vászonra. Első látszatra ugyanaz az öntelt ficsúr lesz, akit imádott a közönség, de éjszakánként nem tud aludni, újabb páncélokat készít magának, egyre jobban félti kedvese, Pepper életét, és ez a felelősségérzet elkezdi felemészteni őt. Nagyszerű kiinduló helyzet, már Shane-t is vállon veregettem! És itt, amikor hősünk mélyponton van, be kellett hoznunk egy igazi nagyágyút! Bumm, megérkezik Mandarin, Stark egyik legerősebb képregényes ellenfele, a Tíz Gyűrű Terrorszervezet vezére. Hogy mennyire kemény ellenfél Mandarin? Nos, egy tavalyi felmérésünkből kiderült, hogy a szuperhősfilmek nézői egészen oda vannak a törött maszkok látványától, és ebben végre nálunk is részük lehet!

Na, azért minket sem ejtettek a fejünkre! A jól bevált recepten nem fogunk változtatni, a Vasember ugyanaz a pofátlanul vicces zseni marad, akinek megszoktuk, a film pedig habkönnyű és pörgős, a sötét tónusokat elég lesz majd az előzetesekben hangsúlyozni. – Egyébként nagyon szeretném, ha a Thor 2 első trailerében is lenne egy kép, ahol a hős rezignáltan térdre rogy, de ez persze a jövő zenéje. Ezen a ponton, a törött maszk után még nincsen ám vége a nézők kényeztetésének! Az új filmünk tele lesz finom kis fordulatokkal. Sőt, a Ben Kingsley által nagyszerűen megformált Mandarin maga is egy jókora fordulat lesz. A tányérjuk alatti cetliken elolvashatják, mire gondolok. (Hümmögés.)

Sokat gondolkodtunk a páncél továbbfejlesztésén, hiszen az új dizájn nem pusztán a Happy Meal mellé járó ajándékfigurák miatt fontos. Na jó, azért is. Talán mindannyian tudják, hogy a képregény bizonyos részeiben Tony képes az idegrendszerével irányítani a vasruhát. Örömmel jelentem be, grafikusaink lázasan dolgoznak ennek az apró alkatrészekből magától összeröppenő páncélnak a megvalósításán. Az első tesztfelvételek alapján azt kell, hogy mondjam, zabálni fogja a nép! Ahogy azt az újítást is, hogy Tony néhány akciójelenetben úgy váltogatja majd a páncélokat, mint a láncdohányos filmproducer a cigarettát. Ne ijedjenek meg, rágyújtani ebben a filmben senki nem fog, de még a hősre oly jellemző whisky-s poharat is sikerült mellőznünk, részben szülői kérésekre. Reméljük az öregebb geekeknek ez nem fog feltűnni.

Hölgyeim és Uraim, Shane Black Vasemberét úgy fogjuk meghirdetni, mint a trilógia legsötétebb darabját, tele pátosszal és küzdelemmel. Aztán, miután fölkeltettük az érdeklődést a film iránt, a rajongók mégis ugyanazt a laza, imádnivalóan öntelt Starkot fogják kapni, akit már megszoktak. Ez kérem a tökéletes recept, a kombináció, melyben a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Azt kérdezik tőlem, hogyan tovább? Chris Hemsworth-szel tegnap forgattunk le a jelenetet, melyben Thor vicsorítva sárba rogy az esőben. Ettől persze még ugyanaz a Thor lesz ő is, akit a nézők annyira szeretnek. Köszönöm Szépen! (Tapsvihar.)

Tom Cruise és a világvége II.

megjelent: 2013. április 22-én a Kortárs Online-ban

Hollywood bármennyire is bízik a stúdiók raktáraiban tonnaszámra felhalmozott „tűzijáték-állományban”, a mozirajongókat azért nem olyan könnyű megvezetni. Ma már senki sem fog hasra esni a gonosz idegen civilizáció által átfazonírozott amerikai látképtől a mozivásznon. Márpedig a főszereplő, Jack Harper (Tom Cruise) finoman minimalista, szuperfejlett repülő szerkezete többek között elsiklik a lerombolt Pentagon, az Empire State Building, de egy jelenetben még a Szabadság-szobor letört karja mellett is.

A cikk itt folytatódik.

Gyilkos Ösztönök

megjelent: 2013. március 13-án a Kortárs Online-ban

A sok helyütt „tökéletes horror­ként” aposzt­rofált Ördög­űző bemuta­tása óta éppen negyven év telt el, William Friedkin ren­dező pedig idén lesz 78 éves. A nagy­papa­korú zseni új filmje akkora pofo­nokat visz be az idea­lizált ame­rikai család­modell­nek, hogy még most is hallom a csont­ropo­gást. Vigyá­zat, aki be­fizet a Gyilkos Joe-ra, mély lelki bugy­rokba eresz­kedik!

A cikk itt folytatódik.

Közhelyes Bakancslista

megjelent: 2013. február 9-én a Kortárs Online-ban

Enyhén szólva kemény fába vágja a fej­széjét az a ren­dező, aki Jenny Downham 2007-ben meg­jelent Before I Die című regé­nyének megfil­mesí­tése mellett dönt. A könyv egy leuké­miás tini utolsó nap­jairól szól. E kritika szerző­jének sajnos majd minden, a témá­val kap­csola­tos pre­koncep­ciója iga­zolást nyert Ol Parker máso­dik játék­film­jében, és ez „most nem jó”.

A cikk itt folytatódik.

Zombitámadás Wallace és Gromit hazájában

megjelent: 2013. január 15-én a Kortárs Online-ban.

Látni kell a ParaNormant, hiszen a stop-motion ani­máció talán sosem került még ennyire közel a szá­mító­gép­pel gene­rált alko­tások­hoz. A film ugyan­akkor nehezen ajánl­ható azoknak a fel­nőttek­nek, akik csak legyin­tenek a zombi és a kísértet szavak halla­tán, a fiata­labb kor­osztály tag­jainak pedig akár rém­álmo­kat is okoz­hat ez a 3D-s kaland.

A cikk itt folytatódik.

Filmünnep - Felhőatlasz villámkritika

(még tavalyról) Hagytam egy kis időt magamnak az egészséges emésztésre, és a mozi után itthon, full HD-ben is végignéztem a Felhőatlaszt (köszönjük a szorgos ukrán mozigépész segítségét). Még mindig nem tudom nem szeretni.
Wachowskiék és Tom Tykwer vállalkozása már csak azért is tapsot érdemel, hogy egyáltalán sikerült tető alá hozni. Hat történetszál alkotja a filmet (és a regényt), melyek nem csupán eltérő korokban játszódnak, de egészen más (film)zsánert képviselnek. A romantikus történelmi filmtől a szatirikus vígjátékon át a poszt-apokaliptikus sci-fi-ig terjed a paletta. Hogy a látvány rendben van, az alapvető elvárás egy ilyen filmnél, és a Felhőatlaszt nem is erről az oldalról kell megragadni. Az első és legfontosabb dolog, hogy sikerült egy zseniálisan bevállalós vagy inkább bevállaltan zseniális színészgárdát castingolni a filmhez. Tom Hanks, Halle Berry, Jim Broadbent, Hugo Weaving és Jim Struggles használják ki legjobban a ziccereket.
Valószínűleg nem fog a Felhőatlasz sminkes Oscart kapni, pedig megérdemelné. Például fogalmam sem volt, ki lehet az a színésznő, aki zsidó Jocasta Ayrs-t játssza, amíg ki nem derült, hogy a fehérre maszkírozott Halle Berryről van szó. Aztán vannak itt európai színészek ázsiainak sminkelve és fordítva és néhol komikus nemcserék, hogy a zseniális öregítésekről és fiatalításokról ne is beszéljünk.

A legérdekesebb az, hogy a Wachowski testvéreknek és (a lélegzetelálító Parfüm - Egy gyilkos történetét is jegyző) Tykwernek sikerült elég pénzt összegyűjtenie egy filmre, melyről igen nehéz megmondani, hogy kinek is szól, ergo azt sem lehetett tudni, honnan jönnek vissza a befektetett milliók. A bátor műfaji keveredést tekintve sem szólít meg minden nézőt a Felhőatlasz, sőt, az itt-ott negédes, máshol a legközhelyesebb konyhafilozófiát puffogtató jelenetek bárki gyomrát megfeküdhetik.

Boom Csiki Wáwá!!!

Hogy lehetne itt felpörgetni a dolgokat? Mondjuk egy trailerrel, amit én nem vagyok hajlandó megnézni!!!

2012 legjobb filmjei

2012-es filmes listámat lezártam (bár még szerkesztésre szorul), az új pedig itt érhető el. Hagyományos kedvencfilm-listám pedig alább olvasható kisebb csalásokkal, hiszen akad egy-két 2011-es alkotás is rajta. Hajrá!

Míg a világvége el nem választ (Seeking A Friend For The End Of The World)

Meglepően csüggeteg romantikus komédia, melyről nem istenkáromlás azt állítani, hogy valamilyen szinten ugyanazokat a kérdéseket feszegeti, mint Lars von Trier Melancholiája. Az anyagi és szellemi válságtól sújtott egyén és a világ viszonyát kevés dolog tudja kellemesebben megbolondítani, mint a szerelem. Vigyázat! Nem szépíteni akarom, egy citromlével, kristálycukorral keményen megdolgozott filmről van szó! Éppen ezért tud nagyon jól esni!

Győzzünk már! (Win-Win)

Nagyszerű forgatókönyv és remek színészek asszisztálnak Az állomásfőnökkel és A látogatóval már bizonyított Thomas McCarthy drámájában, melyben szokásától eltérően még történik is valami. Nagyon kedves és nagyon őszinte film.

Fifti-Fifti (50/50)

Korosztályának egyik legkeresettebb és legszeretettebb színésze (Joseph Gordon-Levitt) és nem ennyire egyértelműen tolerált komikusa (Seth Rogen) belevágták a fejszéjüket egy olyan fába, amikbe náluk sokkal nagyobb neveknek is beletörött! Feelgood buddy movie-t forgattak a rák elleni küzdelemről meglepő eredménnyel! A 50/50 csak nagyon kevés esetben lépi át a giccshatárt és akkor is csak annyira, hogy az még jól essen a drámára kiéhezett nézőnek. Majd el felejtettem, a film rohadt vicces (és ezért sírtam még jobban a végén).

Az ember tragédiája

Jankovics Marcell 23 éven keresztül készült 160 perces Madách feldolgozása pszichedelikus élmény, amely bizonyos részeivel földbe döngöl, néhol magasba röpít, de szinte folyamatosan többletjelentéssel ruházza föl a drámai alapanyagot. Az a fajta film, amely belebújik az emberbe és órákig, napokig motoszkál benne még vajaskenyér-kenés közben is. Nem mondom, hogy bárki a világon éppúgy értékelni tudja, mint én, de magyar ajkúaknak kötelező!

Prometheus (Prometheus)

A sajtó és a geek közönség először ízekre szedte, aztán a dns darabkáit is szanaszét tépkedte ennek a filmnek. Nekem is nagyon sok megválaszolatlan kérdésem van Ridley Scott új sci-fijével kapcsolatban! És ezt iszonyatosan élvezem!

Az utolsó műszak (The End Of Watch)

Az év egyik legzsigeribb alkotása valójában egy klasszikus zsarufilm a Halálos Fegyver nyomdokain, aminek nagyon jót tett, hogy megmártották a divatos álldokumentarista filmes olvasztótégelyben. Páratlanul feszült légkörben nyerünk bepillantást a legváratlanabb pillanatokban háborús fronttá változó los angelesi utcák világába, miközben megismerünk két forrófejű fickót, akik mintegy szükségszerűen válnak ünnepelt hősökké.

Bosszúállók (Avengers)

Minek szaporítsam a szót? Kétórás elégedett vigyor-roham!

Szégyentelen (Shame)

Talán olyan, mintha egy extravagáns történettel kerülnénk szembe, valójában azonban korrajz tárul elénk kendőzetlenül egy olyan világról, melyben bármit elérhetsz és megkaphatsz, mégsem lehetsz elégedett soha. Ez a film fáj. De különben nem lenne igaza.

Battleship kritika

Az ötödik perc környékén elég jót nevettem egy poénon.

Life of Pi trailer

ANNYIRA SZÉP!

The Man of Steel trailer

Kondenzcsík rulz!!!

Branded trailer

Ahogy tanult kollégáim szokták volt mondani, MINDFUCK! Én várok egy új Mátrixra... Hát ti? :)

Podcast #1 - The Amazing Spider-Man

A szégyen vajon mi? - Shame kritika

Fölszállunk a metróra, a munkahelyre érve álmosan prezentációt készítünk a délutáni brainstorminghoz, a nap végén alkonyati kocogás után hideg sört kortyolunk egy kocsmában, így jobban esik majd a szendergés is a tévé előtt este. Mi a közös a felsorolt tevékenységekben? Egyszerű, kérem: a szőkék, a barnák, a feketék, a vörösek és a többiek, körülöttünk. Mind, akik mellénk ülnek utazás alatt, akik a szomszéd irodában koptatják a billentyűzetet, akiket meg lehet hívni egy tequilára a bárban, és akiket a fizetős éjszakai csatornákon ruha nélkül is megcsodálhatunk. (Most a hölgyek is nyugodtan sorolják magukat a „mi” oldalunkra.) Olyan, mint egy libidóval hajtott terülj-terülj asztalkám, nem igaz?

Mielőtt bárki nekem esne, még egy gondolat. Kevesebb elcsépelt megjegyzést hallhatunk szociológus-hallgatók szájából, mint azt, hogy a fogyasztói társadalom menthetetlenül rossz irányba halad. Lehet, hogy ez csupán fantazmagória, de mi van, ha a „bármit megvehetsz” életérzés eléggé befurakodott már az elménkbe ahhoz, hogy a Tescóban mosópor-választáskor érzett felszínességgel keressünk magunknak érett petesejteket sörözgetés közben is? Jó, most már tényleg erősen sarkítottam, de azért érzem ezt szükségesnek, mert úgy hiszem, Steve McQueen Shame című filmje nem elsősorban egy ember tragikus sorsáról szól, sokkal inkább egy szélsőséges példával igyekszik jelzőbóját állítani félúton abba a bizonyos „menthetetlenül rossz irányba”. Ezért gondolom azt, hogy a Shame fontos film.

És ha így nézzük, akkor az, hogy az erotomán, kielégíthetetlen Brandon (Michael Fassbender) mennyire számít beteg embernek, már nem is annyira lényeges. Hiszen ha így nézzük, akkor Brandon a körülmények áldozata. Pszichológusok szerint a szexfüggő a stressz és a magány elől menekül, és néha úgy tűnhet, hogy pofátlanul globalizált világunk tálcán kínálja fel az embereknek ezt a semmiképpen sem normális menekülési útvonalat.

Nem mondom, McQueen filmje távol áll a klasszikus tanmeséktől. Brandon felszínes, de tesztoszteronnal átitatott hétköznapjait, alkalmi dugásait ugyanazzal a megrázó naturalizmussal tárja elénk, mint 2008-ban Raymond Lohan (szintén Fassbender alakításában!) éhségsztrájkját a Hungerben. Brandon folyamatosan szembesül annak következményével, hogy a szex minden másnál fontosabb a számára. A film végén keserűen rogy térdre az aszfalton, magányosan. Nem derül ki előttünk, hogyan tovább, de az antihős válaszvonalhoz érkezett. Mi ez, ha nem jelzőbója?